Október 23-án emlékezünk az olasz származású ferences papra, hitszónokra, a nándorfehérvári ütközet egyik hősére

A dél-itáliai Capestranóban született 1386-ban. Perugiában jogot tanult, és egy ideig bíróként működött. 1415-ben a ferencesek rendjébe lépett, majd pappá szentelték. Fáradhatatlan apostolként bejárta egész Európát, hogy erősítse a keresztény erkölcsöket, vagy vitázzék az eretnekekkel. Nagy része volt a nándorfehérvári győzelemben, amelynek hírére III. Kallixtusz pápa Urunk színeváltozásának ünnepét és a déli harangszót rendelte el. Az akkor még Magyarországhoz tartozó Szerémújlakon halt meg 1456. október 23-án.

Istenünk, te Kapisztrán Szent Jánost küldted szorongattatásban élő híveid megerősítésére. Add, hogy oltalmad alatt biztonságban éljünk, és őrizd meg Egyházadat szüntelen békében. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Amen

Kapisztrán Szent János áldozópapnak „A papság tükre” című értekezéséből részlet:

Azok, akik az Úr oltárához vannak rendelve, fényként világítsanak, és az erkölcsi feddhetetlenség tiszteletreméltó példájával járjanak elöl, kerüljék a bűnök minden szennyét és tisztátalanságát. Erényes életük által legyenek saját maguk és embertársaik számára a föld sója, tetteik ragyogó fényességével a világ világossága, és világítsák meg mások életét, hiszen isteni tanítónk, Jézus Krisztus nemcsak apostolainak és tanítványainak, hanem az ő összes utódainak és a papoknak is mondta: Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való egyébre, mint hogy kidobják, és az emberek eltapossák… Ti vagytok a világ világossága (Mt 5, 14). A világosság ugyanis nemcsak magának világít, hanem szétszórja sugarait mindenfelé, és megvilágít mindent, amit csak maga körül talál, így világítja meg az igaz lelkű papság sugárzó élete mások életét is a szentség fényével, és így árasztja derűjét mindazokra, akik életét szemmel tartják. A papot arra rendelték, hogy másokat gondozzon, de saját élete példájával kell megmutatnia az embereknek, hogy miként éljenek az Úr Egyházában.

Karol Józef Wojtyła 1920-ban a lengyelországi Wadowi-cében született. Pappá szen-telve és római teológiai tanulmányainak befejeztével hazájába visszatérve külön-féle lelkipásztori és egyetemi feladatokat látott el. Krakkó segédpüspökének kinevezve, majd 1964-ben érsekévé válva, részt vett a II. vatikáni egyetemes zsinaton. 1978. október 16-án megválasztották pápának, és a II. János Pál nevet vette fel. Rendkívüli apostoli buzgóságával tűnt ki, főleg a családok, a fiatalok és a betegek felé. Az Egyháznak örökségül hagyott legkiválóbb gyümölcsök, többek között, az ő igen gazdag tanítása, valamint a Katolikus Egyház Katekizmusának és a latin egyház meg a keleti egyházak kánonjogi kódexeinek közzététele. Rómában szentül halt meg 2005. április 2-án, húsvét II. vasárnapjának és egyben az Isteni Irgalom vasárnapjának előestéjén.

Mindenható, örök Isten, te úgy rendelted, hogy Szent II. János Pál pápa mint legfőbb pásztor vezesse híveidet, és mindnyájunk lelki javát szolgálja szavával és példájával. Közbenjárására oltalmazd Egyházadban a lelkipásztorokat és a gondjukra bízott nyájat, s vezesd őket az örök üdvösség útjára. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Szent II. János Pál pápának a pápasága kezdetén elmondott homíliájából (1978. október 22-én) részlet:

Egy ősi hagyomány szerint a Néró-üldözés idején Péter el akarta hagyni Rómát. De az Úr közbelépett: szembe jött vele. Péter ezzel a kérdéssel fordult hozzá: „Quo vadis, Domine? Hová mégy, Uram?” Az Úr rögtön válaszolt neki: „Megyek Rómába, hogy másodszor is megfeszítsenek.” Péter visszatért Rómába, és itt maradt egészen a saját keresztre feszítéséig.

A mi korunk arra szólít, arra ösztökél, arra kötelez, hogy az Úrra tekintsünk, és maga Krisztus legfőbb hatalmának misztériumában merüljünk el alázatos és áhítatos meditációban. Ő, aki Szűz Máriától született – az ács Fia, ahogy vélekedtek róla, az élő Isten Fia, amint Péter megvallotta –, azért jött, hogy valamennyiünket „papi királysággá” alakítsa.

„Ó, Krisztus! Add, hogy a te egyetlen hatalmad szolgája lehessek! Édes hatalmad szolgája! Szolgája hatalmadnak, amely alkonyt nem ismer! Tedd, hogy szolga legyek, sőt szolgáidnak a szolgája!” Fivéreim és nővéreim! Ne féljetek befogadni Krisztust és elfogadni az ő hatalmát! Segítsétek a pápát és mindazokat, akik Krisztust akarják szolgálni, és Krisztus hatalmával szolgálni az embert és az egész emberiséget! Ne féljetek! Nyissátok meg, sőt tárjátok ki a kapukat Krisztusnak!

Utolsó királyunkra, a 2004-ben boldoggá avatott IV. Károlyra emlékezünk

Szent II. János Pál pápa 2004. október 3-án avatta boldoggá az utolsó apostoli magyar királyt. Liturgikus emléknapját pedig október 21-ére helyezte. A boldog király ünnepét így nem halálának, hanem házasságkötésének évfordulóján üli meg az Egyház, ezzel is példás házaséletére irányítva a figyelmet, valamint arra, hogy a házasság a szentté válás egyik kitüntetett útja. Boldoggá, és reményeink szerint majdan szentté, nem az Osztrák-Magyar Monarchia végzetszerűen tragikus sorsú uralkodóját avatta a pápa. Nem sikereit és kudarcait magasztalja föl az egyház, hanem Károly hitvalló személyiségét és hősies kegyelmi életét.

„Minden erejét a béke megteremtésére fordította, támadások és meg nem értettség árán is. Ezért napjainkban is követendő példa számunkra, kinek közbejárását kérhetjük az emberiség békéjének érdekében.” (XVI. Benedek pápa)

Istenünk, aki Boldog Károlyt viszontagságos úton a földi királyságból a Te országodba vezetted, és mennyei koronával jutalmaztad, az ő közbenjárására add meg nekünk, hogy Szent Fiadat és testvéreinket szolgálva mi is eljussunk az örök életre. A mi Urunk Jézus Krisztus által. Amen

Szent Vendel legendája szerint ír, más forrás alapján frank származású, 554 körül született. Remetetársaival a Rajna-vidéken élt. Egy uraság nyáját legeltették. A remeteség iránti vágytól vezérelve hat társával egy Trier közeli erdőben kunyhót építettek. Szigorú böjtöléssel és imádsággal pusztai remeteként éltek, olykor koldulni kényszerülve. A legenda szerint egyszer egy gazda megszidta Vendelt: ahelyett, hogy tétlenkedve koldul, inkább dolgozna és ő segítene másokon. Vendel elszegődött a gazdához, aki előbb disznóit, majd marháit és juhait bízta rá. Mindig a legjobb legelőt kereste a juhoknak, fáradságot nem kímélve járta nyájával a dombokat. A körülötte letelepedett remeték mélyen tisztelték és elöljárójukká választották. Az egyik legenda szerint szerzetesrendet alkottak, kolostort építettek, és a bencés regula szerint élő közösség apátjává választották Vendelt.

617-ben halt meg. Azon a helyen temették el, ahol remetekunyhója állt. Sírját nagy tisztelet övezte; fölé kápolnát emeltek, mely – a nevéhez fűződő csodáknak köszönhetően – zarándokhellyé vált. Csodás közbenjárásáról főleg a járványos betegségek áldozatai tettek tanúságot, illetve azok, akik állataik bajaiban hívták segítségül. Ereklyéit St. Wendelin városában őrzik, mely híres búcsújáróhely lett.

1320-ban pestisjárvány ütötte fel a fejét Trierben, ám Szent Vendel közbenjárására megszűnt a járvány. Hálából templomot építtettek, melyet 1360 pünkösdjén szenteltek fel. Vendel ereklyéi a kápolnából az új templomba kerültek. 1506-ban márvány szarkofágba helyezték, s mindaddig, amíg a tholeyi kolostor állt, ünnepi körmenettel emlékeztek meg az ereklyék átviteléről.

Magyarországi kultuszának elterjedése Padányi Biró Márton veszprémi püspöknek is köszönhető, aki a Sümeg melletti Deákiban kápolnát építtetett tiszteletére, ahol az 1755. évi marhavész idején körmenetet vezetett. Vendel szobrai főleg a Dunántúlon, Buda vidékén, Heves megyében és a Jászságban gyakoriak. Gyakran szerepel üvegképeken is. Marhavész után számos községben helyeztek el Vendel-szobrot, rendszerint a falu végén vagy a határ azon részén, ahol az állatokat a legelőre hajtottak. Szent Vendel napján sok helyütt körmenetben vonultak szobrához, kérvén, hogy védje meg a falut a dögvésztől.

Szent Vendelt a jószágtartó gazdák, a pásztorok, elsősorban a juhászok tisztelik védőszentjükként.

(Forrás: Magyar Kurír)

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből (Lk 12,13-21)
Abban az időben amikor Jézus tanított, valaki megszólalt a sokaságból: „Mester, szólj testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!” Ő így válaszolt neki: „Ember, ki hatalmazott fel engem, hogy bírátok legyek, és elosszam örökségteket?”

Majd a tömeghez fordult: „Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete.”
Példabeszédet is mondott nekik: „Egy gazdag embernek a földje bőséges termést hozott. Így okoskodott magában: »Mit tegyek? Nincs hová gyűjtenem a termésemet. Tudom már, mit teszek: lebontom csűreimet és nagyobbakat építek, oda gyűjtöm majd a termést és minden vagyonomat. Aztán majd elégedetten mondom magamnak: Ember, van elég vagyonod, eltart sok évig. Pihenj, egyél, igyál, és élvezd az életet!«
Ám az Isten így szólt hozzá: »Esztelen, még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél?«
Így jár az, aki kincset gyűjt magának, ahelyett hogy Istenben gazdagodnék!”

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből (Mt 22,15-21)
Abban az időben:
A farizeusok félrevonultak és megtanácskozták, hogyan tudnának belekötni Jézus szavaiba. Majd odaküldték hozzá tanítványaikat és a Heródes-pártrakat a következő kérdéssel: „Mester! Tudjuk, hogy igazat beszélsz, és az Isten útját az igazsághoz híven tanítod, és nem vagy tekintettel az emberek személyére. Mondd hát meg nekünk, mi a véleményed: Szabad-e adót fizetni a császárnak vagy nem?” De Jézus felismerte gonoszságukat és így szólt hozzájuk: „Miért kísértetek, ti képmutatók! Mutassátok csak meg az adópénzt!” Aztán megkérdezte tőlük: „Kinek a képe és a felirata ez?” Azok azt felelték: „A császáré.” Erre ő így szólt hozzájuk: „Akkor hát adjátok meg a császárnak, ami a császáré – az Istennek pedig, ami az Istené!” Ennek hallatára elcsodálkoztak, otthagyták őt, és elmentek.

Ignác Szent Péter második utódaként kormányozta az antiochiai egyházat. A vadállatokkal való küzdelemre ítélve, Rómába vitték, ahol Traianus császár alatt 107-ben nyerte el a vértanúság dicsőséges koszorúját. Útközben hét levelet írt a különböző egyházakhoz, amelyekben Krisztusról, az Egyház szervezetéről és a keresztény életről bölcs és okos tanítást adott. Az antiochiai egyházban már a IV. századtól fogva október 17-én emlékeztek meg róla.

Antiochiai Szent Ignác püspök és vértanúnak a rómaiakhoz írt leveléből

Minden egyháznak írok, és mindnyájatoknak meghagyom, hogy szívesen meghalok Istenért, ha ti meg nem akadályozzátok. Kérlek benneteket, hogy ne gyakoroljatok velem alkalmatlan jótéteményt. Engedjétek, hadd legyek vadállatok prédája, mert ezáltal juthatok Istenhez. Isten búzája vagyok én, és kell, hogy megőröljenek a vadállatok fogai, és így Krisztus tiszta kenyerének bizonyuljak. Esedezzetek Krisztushoz értem, hogy e vadállatok révén áldozattá legyek Isten számára.Mit használna nekem e világ gyönyöre vagy e világ minden országa? Jobb nekem meghalnom Jézus Krisztusban, mint uralkodni a föld határain, őt keresem, aki értünk meghalt; őt akarom, aki értünk feltámadt. Születés vár reám. Hagyjatok engem, testvérek! Ne akadályozzátok meg, hogy éljek, ne akarjátok, hogy meghaljak! Vágyva vágyom Istené lenni, ne adjatok hát vissza a világnak, el ne tereljetek ajándékotokkal! Hagyjatok, hadd jussak be a tiszta fény honába; ha oda eljutok, akkor leszek igazi ember. Engedjétek, hogy Istenem szenvedését kövessem! Akiben ő lakik, az értse meg, hogy mit akarok, és legyen részvéttel irántam, tudva, mi aggaszt engem.

Mindenható, örök Isten, te a szent vértanúk hitvallásával megdicsőíted Fiad titokzatos testét, az Egyházat. Add, hogy a vértanúság, amely Antiochiai Szent Ignác püspöknek örök dicsőséget szerzett, nekünk szüntelen erőforrásunk legyen. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

A franciaországi Autun egyházmegyében született 1647-ben. A Paray-le-Monial-i vizitációs nővérek közé lépett, a tökéletesség útján csodálatosan haladt előre, és misztikus kinyilatkoztatásokat is kapott, főleg a Jézus Szíve tisztelettel kapcsolatban. Meghalt 1690. október 17-én.

Alacoque Szent Margit Mária szűz levelezéséből

Úgy gondolom, hogy a mi Urunk azért kívánja olyan nagyon szentséges Szívének különös tiszteletét, hogy ezáltal megújuljanak lelkünkben az ő megváltói ajándékai. Szent Szíve ugyanis kimeríthetetlen forrás, semmi mást nem kíván, csak azt, hogy elárassza az alázatosak szívét, és azok így szabadon és készségesen alakítsák saját életüket az ő tetszése szerint. Ebből az isteni Szívből szünet nélkül három forrás tör elő. Az első a bűnösök számára van: ez az irgalmasság forrása, ebből árad a bűnösökbe a töredelem és a bánat lelkülete. A második a szeretet forrása: ez nyújt segítséget minden szükséget szenvedőnek és főként azoknak, akik a tökéletességre törekszenek, hogy erőt kapjanak a nehézségek leküzdésére. A harmadik forrásból pedig szeretet és fény árad Jézus tökéletes barátaira, akiket magához akar édesgetni, hogy részesedjenek az ő ismeretében és tanításában azért, hogy ők – ki-ki a maga módján – teljesen az ő dicsőségének szolgálatára szenteljék magukat. Ez az isteni Szív minden javak kimeríthetetlen mélysége, ebbe kell belemeríteniük a szegényeknek minden szükségüket; ez az öröm kimeríthetetlen mélysége, bele kell merítenünk minden szomorúságunkat; ez az alázatosság kimeríthetetlen mélysége a mi kérkedésünkkel szemben, ez az irgalmasság kimeríthetetlen mélysége a rászoruló szerencsétlenek részére, és ez a szeretet kimeríthetetlen mélysége, ebbe kell belemerítenünk minden ínségünket. Már rögtön megtéréstek elején eggyé kell tehát forrnotok a mi Urunk, Jézus Krisztus Szívével, hogy így biztonságosan gondoskodjatok magatokról, a végén pedig, hogy neki teljesen eleget tegyetek. Nem tudtok előrehaladni az imádkozásban? Akkor elég nektek, hogy felajánljátok Istennek mindazt a közbenjáró imádságot, amit a mi Megváltónk végez értünk az Oltáriszentségben, és hogy felajánljátok az ő lángoló buzgóságát a ti hanyagságtok engesztelésére. Bármit tesztek, így imádkozzatok: „Én Istenem, most megteszem ezt, illetve elszenvedem ezt Fiad Szívében és az ő akarata szerint, ezt ajánlom fel neked engesztelésül cselekedeteim hibáiért és tökéletlenségeiért.” Ugyanígy imádkozzatok az élet minden körülményei között! Valahányszor pedig bármi büntetés, nyugtalanság vagy jogtalanság ér benneteket, mindig ezt mondjátok magatoknak: „Fogadd el ezt, mert Jézus Krisztus szentséges Szíve azért bocsátotta rád, hogy ezzel is magához fűzzön téged.” Mindenekfölött pedig őrizzétek meg szívetek békéjét, amely minden kincsnél többet ér. Ennek a békének megőrzésére semmi sem lesz hasznosabb, mint ha lemondunk saját akaratunkról, és helyébe az isteni Szív akaratát helyezzük, hogy ő tegye meg bennünk mindazt, ami az ő dicsőségét szolgálja, és örömmel vessük az ő akarata alá magunkat, és teljesen őrá hagyatkozzunk. 

Kérünk, Istenünk, áraszd ránk azt a lelkületet, amellyel Alacoque Szent Margit Máriát megajándékoztad, hogy Krisztus mindennél nagyobb szeretetét megismerjük, és örvendezzünk isteni életében való részesedésünknek. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

A spanyolországi Avilában született 1515-ben. A karmeliták rendjébe lépett, a tökéletesség útján nagy lépésekkel haladt előre, misztikus kinyilatkoztatásokat kapott. Rendjének megreformálásakor sok megpróbáltatást kellett szenvednie, de töretlen lélekkel minden nehézségen úrrá lett. Tudásban gazdag és saját misztikus tapasztalataival igazolt könyveket írt. 1582. október 4-én éjjel halt meg Alba de Tormes kolostorában. (Spanyolországban épp ekkor vezették be a Gergely-féle naptárreformot, ennek következtében az évforduló következő évben már október 15-re esett.) VI. Pál pápa 1970. szeptember 27- én egyháztanítói címmel tisztelte meg.

Ha Jézus Krisztus mint jó barát és jóságos vezető ott van mellettünk, akkor mindent el tudunk viselni. Ő mindig kész rajtunk segíteni, és bennünket támogatni, senkit el nem hagy: egyszóval igazi és őszinte barátunk. Az is világos előttem, s azóta teljesen beláttam, hogy ha az Úristennek kedvében akarunk járni, és azt óhajtjuk, hogy nagy kegyelmekben részesítsen bennünket, akkor úgy akarja, hogy mindezt Jézus Krisztus szentséges emberi természetének révén kapjuk meg, amelyben ő szent Felségének – saját szavai szerint – gyönyörűsége telik.Ezt számtalan esetben tapasztaltam, sőt maga az Úr is megmondta nekem. Világosan megértettem, hogy ezen a kapun kell belépnünk, ha azt akarjuk, hogy ő szent Felsége, az ég uralkodója nagy titkokat közöljön velünk. Nem kell keresnünk más utat, még ha föl is értünk volna már a szemlélődés csúcsára; mert ezen az úton biztonságosan és bátran járhatunk. A mi Urunk az, akitől és aki által minden jót megkapunk, ő majd személyesen fog minket oktatni. Ha az ő életéről elmélkedünk, ennél jobb és tökéletesebb mintaképet nem találunk. (Részlet Avilai Szent Teréz önéletrajzából)

Istenünk, te a Jézusról nevezett Szent Terézt Szentlelked által arra indítottad, hogy életművével a tökéletesség útját tanítsa az Egyházban. Add, hogy mennyei tanítása szüntelenül oktasson minket, és eltöltsön az igazi életszentség utáni vággyal. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből (Lk 11,42-46)
Egy farizeus lakomáján így beszélt Jézus az asztalnál ülőkhöz:
„Jaj, nektek, farizeusok! Tizedet adtok mentából, rutából és minden apró veteményből, de elhanyagoljátok az igazságosságot és az Isten szeretetét. Ezt meg kell tenni, azt meg nem szabad elhagyni!
Jaj, nektek, farizeusok! Szeretitek a fő helyeket a zsinagógában, és a köszöntéseket a nyilvános tereken.
Jaj, nektek! Olyanok vagytok, mint azok a sírok, amelyeket kívülről nem lehet észrevenni. Az emberek fölöttük járnak – anélkül, hogy tudnák.”
Erre egy törvénytudó méltatlankodni kezdett: „Mester, ha ilyeneket mondasz, minket is gyalázol.” Ő azonban így folytatta: „Jaj, nektek is, törvénytudók! Elviselhetetlen terheket raktok az emberekre, ti magatok azonban még egy ujjal sem segítetek azokat a terheket hordozni.”