Az afrikai Tagastében született 331-ben keresztény családból. Fiatal leányként a pogány Patríciushoz adták férjhez. Fiai között van Szent Ágoston, akinek megtéréséért sok könnyet hullatott és sokat imádkozott Istenhez. Az igazi édesanya mintaképe: hitét imádsággal táplálta és erényeivel ékesítette. Ostiában halt meg 387 őszén.

Már küszöbön leselkedett a nap, amelyen anyámnak távoznia kellett földi életéből. Te, Uram, tudtad ezt a napot, nekünk még nem volt sejtelmünk se róla. Történt – úgy hiszem, rejtett irányításoddal –, hogy ő és én az egyik ablakra könyökölve álltunk. A szállást adó ház belső kertjére láttunk onnét, a Tiberisparti Ostiában, ahol messze a világ zajától, hosszú utazásunk bajai után a tengeri útra gyűjtöttünk erőt. Meghitten, édesen beszélgettünk, csupán egymással. Elfelejtettük, ami mögöttünk volt, és nekifeszültünk az előttünk levőknek (vö. Fil 3, 13). Fontolgattuk magunk között, jelenlétedben, Uram, örök Igazság, hogy milyen lesz majd a szentek örök élete, amelyet szem nem látott, fül nem hallott, emberi szív föl nem fogott (vö. 1 Kor 2, 9). Szívünk ajakával áhítoztunk forrásod magasztos csöppjeire, az élet forrására, mely tenálad van (Zsolt 35, 10). Ilyesféléket mondottam, talán másképpen, vagy nem pontosan e szavakkal, Uram, te tudod, hogy e dolgokról történt csevegésünk napján, midőn beszélgetésünk folyamán ugyancsak silánynak láttuk a világot minden gyönyörűségével együtt, így szólott anyám: „Ami engem illet, fiam, nem találom én már örömömet e földi élet során semmiben. Mit keressek, miért éljek itt, nem tudom. E világban való minden reménységem szertefoszlott. Csupán egy dolog volt, amiért ideig-óráig még szívesen maradtam e földi tereken, hogy téged halálom előtt katolikus kereszténynek lássalak. Tetézetten teljesítette kérésemet az Isten, hiszen megveted immár a földi boldogságot, sőt az Úr szolgájaképpen látlak. Mit keressek tehát a földön?” Nem emlékszem pontosan, hogy az anyámnak erre mit feleltem. Talán öt nap sem múlt el ezután, vagy alig valamivel több, és láz döntötte őt ágynak. Betegsége egyik napján ájulásba esett, és egy kevés ideig eszméletlenül feküdt. Összeszaladtunk, ámde magára eszmélt hamarosan, és amikor meglátott minket ágya mellett, engem és testvéremet, mintegy kérdő hangon így szólt hozzánk: „Hol voltam?” És mihelyt látta, hogy mennyire megrendített bennünket a fájdalom, így folytatta tovább: „Tehát itt temetitek el anyátokat.” Hallgattam, és könnyeimmel gyürkőztem. Fivérem motyogott valamit, talán, hogy inkább azt óhajtaná, ha nem idegenben, hanem hazai földön zárná le a szemét. Midőn ezt hallotta anyám, gyötrődő arccal mintegy büntetésül, hogy effélékre gondol, rátekintett, majd rám emelte róla a szemét, és szólt: „Nézd csak, mit beszél!” Majd mindkettőnknek csakhamar ezt mondotta: „Földeljétek el bárhol ezt a testet. Ne okozzon ez nektek semmi gondot. Csak arra kérlek titeket, hogy az Úr oltáránál emlékezzetek meg rólam, akárhol is lesztek.” Midőn ezt a kívánságát, amennyire tudta, szavakba öntötte, elcsendesedett. Tovább küzdött súlyosbodó betegségével. (Szent Ágoston püspök Vallomásainak könyvéből)

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből (Mt 23,27-32)
Jézus egyszer így korholta a farizeusokat:
Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Olyanok vagytok, mint a fehérre meszelt sírok, amelyek kívülről szépnek látszanak, belül azonban holtak csontjaival és mindenféle undoksággal vannak tele. Így ti is kívülről igaznak látszotok az emberek előtt, de belül tele vagytok képmutatással és gonoszsággal. Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Sírboltokat emeltek a prófétáknak, feldíszítitek az igazak síremlékeit, és kijelentitek: „Ha atyáink napjaiban éltünk volna, nem lettünk volna bűnrészesek a próféták vérében.” Ezzel ti magatok tanúsítjátok, hogy a próféták gyilkosainak fiai vagytok. Nos, fejezzétek hát be, amit atyáitok elkezdtek!

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből (Mt 23,23-26)
Jézus egyszer így korholta az írástudókat és a farizeusokat:
Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhanyagoljátok azt, ami a legfontosabb a törvényben: az igazságosságot, az irgalmat és a hűséget. Ezeket meg kell tenni, de azokat sem szabad elhanyagolni! Vak vezetők! Megszűritek a szúnyogot, de lenyelitek a tevét.
Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, belül azonban tele vagytok kapzsisággal és tisztátalansággal. Vak farizeus! Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét, akkor majd a külseje is tiszta lesz!

Kánában született. Fülöp apostol vezette őt Jézushoz. A hagyomány szerint az Úr mennybemenetele után Indiában, Mezopotámiában és utoljára Örményországban hirdette az evangéliumot. Itt megtérítette a királynak, Asztiagésnek öccsét is. A király erre halálra kínoztatta; a hagyomány szerint elevenen megnyúzatta és aztán keresztre feszíttette. Ereklyéi sok viszontagság után Rómába kerültek a Tiberis szigetére (983), koponyája 1238-ban Frankfurtba került.

Urunk, Istenünk, erősítsd bennünk azt a hitet, amellyel Szent Bertalan apostol mindhalálig ragaszkodott Fiadhoz. Közbenjárására add, hogy Egyházad híven szolgálja minden nép üdvösségét. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Boldogságos Szűz Mária királynő ünnepét 1954-ben rendelte el XII. Piusz pápa, a mennybevétel dogmája kihirdetésének negyedik évfordulóján.

Nézd csak, milyen fölségesen ragyogott Mária csodálatos neve már mennybevétele előtt itt a földön, és mindenütt ismeretes volt már dicsőségének híre, mielőtt e kiváló teremtményét a mennybe vette volna Isten. Illő volt, hogy Fia érdemei folytán előbb itt a földön dicsőség övezze Szűz Máriát, utána pedig megkapja dicsőséges helyét a mennyben is. Illő volt, hogy itt a földön dicső legyen, hogy azután bejusson a mennyei teljes boldogságba. Illő volt, hogy miként itt a földön az erények legmagasabb fokára felemelte őt a Szentlélek, ugyanúgy a legnagyobb mennyei dicsőségbe is bevigye. Tehát már halandó földi életében elkezdte élvezni a jövendő mennyei boldogságot, azaz már itt a földön elérte az Istennel való legfölségesebb kapcsolatot, és egyben kimondhatatlan szeretetével segítette embertársait. Ezért volt része az angyal hódoló köszöntésében és az emberek tiszteletteljes szolgálatában. Mellette állott Gábor főangyal angyalok kíséretében. A többi apostollal együtt gondoskodott róla János apostol, aki maga is szűzi életet élt. Szeretettel fogadta magához a kereszten rábízott Szűzanyát. Az angyalok mint Királynőjüket, az apostolok pedig mint Úrnőjüket szerették, és mindnyájan gyöngéd tisztelettel hódoltak előtte. Mária az erények legmagasabb fokán tündöklik, tenger sok isteni karizmával, megmérhetetlen kegyelemmel teljes, és így minden embernél kiválóbb lett, de bőkezű ajándékozással árasztja is mindezt a rá szomjazó hívő népre. Testi gyógyulást és lelki orvoslást nyújtott, hiszen életre tudta kelteni az embert a testi és lelki halálból. Ugyan van-e valaki, aki bánatosan és szomorúan, vagy az isteni misztériumokat meg nem ismerve távozott volna valaha tőle? Ugyan van-e valaki, aki, ha bármit is kért Urunk Anyjától, Máriától, ne boldogan és örvendezve ért volna haza? Ilyen nagy isteni ajándékkal teljes ez a jegyes, ez az Egyszülött Jegyesnek édes és minden szeretetre méltó Anyja. Olyan, mint a bölcsesség kertjének forrása, mint az élő és éltető vizek kútja. E vizek áradata a Libanonról, az Istentől indulva Sion hegyétől kiárad a körülvevő idegen népekre is. Mennyei bőséggel árasztotta ki rájuk a béke folyamát és a kegyelem áradatát. Amikor tehát a szüzek Szüzét az Isten és Fia, a Királyok Királya, az angyalok örvendezése és a főangyalok ujjongása meg a mennyeiek dicsőítő éneke közepette felvette a mennybe, akkor teljesedett be a Zsoltárosnak az a jövendölése, amelyet az Úrról így énekelt: A királynő ott áll jobbodon, arannyal átszőtt ruhában (vö. Zsolt 44, 10).

(Szent Amadeus lausanne-i püspök szentbeszédeiből)

Ó, tiszta Szűz, ó Szeplőtelen, légy áldott Istenszülő! 
Örvendj Szeplőtlen Menyasszony! 
Ó Szűzanya, ó enyhet adó, te legszentebb királynő 
Örvendj Szeplőtlen Menyasszony! 
Te magas égnél magasabb, Te fénysugárnál fényesebb! 
Örvendj Szeplőtlen Menyasszony!
Ó szűzi rendek öröme, angyal seregek éke! 
Örvendj Szeplőtlen Menyasszony!
Te tündöklőbb az egeknél Tisztább szövétnek fényénél! 
Örvendj Szeplőtlen Menyasszony! 
És minden mennyei rendeknél szentségesebb vagy Úrnő! 
Örvendj Szeplőtlen Menyasszony!

(Agni Parthene – Szent Nektariosz himnusza a Szűzanyáról)

Giuseppe Sarto 1835-ben Veneto tartományban, Riese falucskában született. 1858-ban szentelték pappá,  1884-ben mantuai püspök, majd 1893-ban velencei pátriárka lett. 1903-ban pápává választották. A „mindent Krisztusban megújítani” jelszóval vette át a kormányzást, ezt tetté is váltotta a lélek egyszerűségében, szegénységben és bátorságban. Ezekkel az erényekkel szította fel a keresztény életet a hívek között; kora tévedéseivel bátran szembeszállt. Meghalt 1914. augusztus 20-án.

Szent X. Piusz pápa Divino afflatu kezdetű apostoli rendelkezéséből

A Szentírásba bevett és isteni sugallatra szerzett zsoltárok – mint köztudomású – már az ősegyházban is csodálatos módon emelték azoknak a híveknek az áhítatát, akik szüntelenül bemutatták Istennek a dicséret áldozatát, azaz az ő nevének ajkukon fakadó magasztalását (vö. Zsid 13, 15; Oz 14, 3). Az ószövetségi szertartások gyakorlata alapján magában a szent liturgiában és a papi zsolozsmában is jelentős helyet kaptak a zsoltárok, így született meg, mint Vazul mondja, az Egyház szava és a zsoltározás, ez pedig VIII. Orbán elődünk elnevezése szerint édes gyermeke annak a himnuszéneklésnek, amelyet megszakítás nélkül énekelnek Isten és a Bárány trónusa előtt. Atanáz szerint ez tanítja meg az istentiszteletet végző embereket arra, hogy miképpen kell Istent dicsőíteni, és milyen szavakkal kell azt méltó módon kifejezni. Találóan mondja ezzel kapcsolatban Ágoston: Hogy az ember helyesen dicsőíthesse Istent, azért dicsőítette meg előbb önmagát Isten. És hogy miként dicsőítse az ember az Istent, azt az ő jóságos gondoskodásából tanulta meg, mert ő már megdicsőítette önmagát. A fentieken kívül van még a zsoltárokban valami olyan csodálatos erő is, amely az összes erény gyakorlására serkenti a lelkeket. Mert noha az egész Szentírásunk, az ó- és az újszövetségi egyaránt, Istentől sugalmazott, és hasznos a tanításra – miként ez írva is van (vö. 2 Tim 3, 16) –, mégis a zsoltárkönyv – mely olyan mint a Paradicsom – az összes többi könyv gyümölcsét magában foglalva énekel, és azokkal együtt ráadásul saját gyümölcseit nyújtja a zsoltározás közben. Atanáz ismét találóan egészíti ki a mondottakat: Én úgy gondolom, hogy a zsoltározó számára szinte olyan a zsoltár, mint egy tükör, és a zsoltározó ebben olyan élethűen szemléli saját magát is, meg lelkének érzéseit is, hogy ezért is imádkozza azokat olyan szívesen. Ezért írja Ágoston a Vallomásaiban: Mennyire sírtam a himnuszok és énekek közben, milyen nagy buzgalomra indított szelíd hangú Egyházad szava! Mihelyt meghallottam ezeket a szavakat, a te igazságod töltötte el a szívemet, fellángolt a buzgóságom, és folytak a könnyeim; milyen jó volt azokat hallanom. Mert ugyan kit ne indítana meg a zsoltárok ama számos helye, ahol Isten végtelen felségéről, mindenhatóságáról, felfoghatatlan igazságáról, jóságáról vagy kegyességéről és a többi végtelen dicsőségéről olyan ékesen beszél? Kit ne lelkesítene hasonló érzelmekre az Istentől kapott jókért mondott sok hálaadás vagy az a sok bizalomteljes kérőimádság, vagy az a bűnbocsánatért esdő sok könyörgés? Ki az, akinek a szeretetét fel ne gyullasztaná megváltó Krisztusunk ékesen szóló előképe, akinek dicsőítő vagy könyörgő, reményteli vagy vágyódó szavát hallotta minden zsoltárban Ágoston?

Szent VI. Pál pápa apostoli leveléből, amelyet az Egyház Magyarországon történt alapításának s egyben Szent István születésének és megkeresztelésének ezredik jubileuma alkalmából írt

Szent István, Pannóniának ez a ragyogó csillaga akkor látta meg a napvilágot, amikor népetek súlyos válságba került. Fejedelmeitek ugyanis a vészes és szörnyű kalandozások után, amelyekkel a nyugati országokat pusztították, arra kényszerültek, hogy keressék a szomszédos népekkel való békés együttélés feltételeit. S miközben bölcsen és óvatosan egymáshoz közeledtek, Magyarországra érkeztek az evangélium első hirdetői. Ami akkor hazátokkal történt, új dolgok magját vetette el, s e kor hullámzó állapota, amely a látszat szerint az akkori bizonytalan körülményeknek volt eredménye, valójában az éltető Szentlélek művének bizonyult, aki szent tevékenységének kegyelmével szüntelenül megújítja a föld színét. Mindamellett Istvánnak, ennek az igen kiváló fejedelemnek születését, megkeresztelését, életszentségét és bölcsességét méltán tekinthetjük e szerencsés fejlődés mintegy kezdetének és csúcspontjának. Ezzel ugyanis végleg lezárul történelmeteknek ez a szakasza, és megnyílik a keresztény művelődés termékeny, új korszaka, amely most érkezik el ezeréves fordulójához. A szent király, Szent Adalbertnek lelki fia, a keresztény hit és erkölcs alapján állva, erős lélekkel, maradéktalanul megvalósította azt, amire Isten kiválasztotta: fiatal magyar nemzetének megmutatta és kijelölte azt az igazi utat, amely nemcsak az anyagi javak bőségéhez, hanem egyben magasabb értékű kincsekhez, vagyis a lelki műveltséghez és a természetfeletti kegyelemhez vezet. Mint népének hűséges őre és vezetője azt akarta, hogy az szabad és mindenkitől független legyen. Arra törekedett, hogy azt egy és egységes nemzetté forrassza össze. Önálló államformát biztosított neki, és olyan törvényeket hozott, amelyek a keresztény szellemiségből fakadtak. Egyidejűleg megszervezte királyságának határai között az első egyházi intézményeket, megvetve ezzel a jogi és lelkipásztori fegyelem alapjait, s ezzel előmozdította az Egyház termékeny növekedését magyar földön. Az esztergomi érsekségen kívül, amelyet Magyarország prímási székhelyévé tett, megalapította a kalocsai érsekséget és nyolc más egyházmegyét. Külön előjogokkal erősítette meg az akkor már meglevő pannonhalmi, Szent Mártonról nevezett monostort, létrehozta a veszprémi és pécsváradi monostorokat, a budai, nyitrai és székesfehérvári káptalanokat, és elősegítette a zalavári, bakonybéli, aracsi, oroszlánosi, sári, tatai és jáki monostorok felépítését. Ezek az egyházi intézmények, amellett, hogy a polgári közigazgatásnak is nagy segítségére voltak, olyan központokká váltak, amelyekben virágzott az istentisztelet, lelkesen folyt a hithirdető munka, s otthont találtak bennük a keresztény szellemű tudományok és művészetek, sőt gazdasági, szociális téren is, különösen a földművelés terén, a haladás előmozdítói voltak. Szent István, alighogy megkezdte ezt a munkát, Rómába küldte követét, Asztrikot, a pécsváradi monostor apátját, hogy terveit és alkotásait megerősítés végett előterjessze az Apostoli Szentszékhez. S annak bizonyítására, hogy a Szent Királyban különben is milyen nagy tisztelet élt a Szentszék iránt, szívesen említjük meg, hogy Szent Péter sírja közelében saját népe számára templomot és zarándokházat alapított. Itt vették kezdetüket az immár ezer éven át tartó, eredményekben gazdag kapcsolatok az Apostoli Szentszék és a magyar nemzet között, amelyeket a hithűség és a Szentszékhez való állandó ragaszkodás ihlettek, s amelyek mindkét fél számára oltalmat és segítséget jelentettek. Ami azonban a magyar népet leginkább megindította és a keresztény élet elfogadására bírta, az Szent István példás vallásossága és ennek megfelelő életmódja volt. Ehhez járult családja kimagasló példaadása, amelyet hitvese, Boldog Gizella és fia, Szent Imre nyújtott. Így történt, hogy az a nép, amelyet egykor „a keresztények ostorának” tartottak, a hithirdetők munkája révén olyan nemzetté vált, amely mint a kereszténységnek századokon át hűséges követője, a hit bátor védőjének kitüntető nevét érdemelte ki.

Istenünk, te Szent István királyt itt a földön országunk koronájával ékesítetted és szentjeid közé emelted. Add kérünk, hogy aki a keresztény hit terjesztője volt hazánkban, legyen Egyházad védelmezője a mennyben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten, mindörökkön örökké. Amen

Szeretek, mert szeretek; szeretek, hogy szeressek. Szent Bernátra, a a méhészek, a gyertyaöntők, a haldoklók patrónusára emlékezünk liturgikus emléknapján, augusztus 19-én.

Szent Bernát az Éneke Éneke szavait értelmezve így beszélt a legfőbb parancsról, a szeretetről:

A szeretet önmagában elegendő, önmagában és önmagáért is kívánatos. Önmagában érdem és jutalom is. A szeretet nem keresi sem okát, sem gyümölcsét önmagán kívül: maga a szeretet gyakorlása a gyümölcs. Szeretek, mert szeretek; szeretek, hogy szeressek. Nagy dolog a szeretet, de csak ha kútfejéhez visszaörvénylik, s ha eredetébe torkollva és forrásával eggyé válva mindig onnan buzog elő, ahonnét szünet nélkül árad. A lélek összes indulata közül, felfogó és érzelmi képességei közül egyedül a szeretet alkalmas arra, hogy benne a teremtmény, ha nem is egyenértékű vagy akár csak hasonló módon is, valami viszonzást nyújtson Teremtőjének. Mert amikor Isten szeret, nem akar mást, mint hogy viszontszeressük: nem másért szeret, csak azért, hogy szeressék; tudva, hogy maga a szeretet boldoggá teszi azokat, akik őt szeretik. A jegyesi szeretet, sőt az a Jegyes, aki maga a Szeretet, csak viszontszeretetre és hűségre vágyik. Hadd szeressen tehát a menyasszony! Hogyne szeretne a menyasszony, magának a Szeretetnek eljegyzett menyasszonya! Magát a Szeretetet hogyne szeretné! Méltán lemond minden más érzelemről, és egészen a szeretetnek szentel magából mindent, amit csak vizontszeretetében visszaadhat magának a Szeretetnek. Mert ha mindenestül szeretetté válik is, mi ez annak a Szeretetforrásnak örök áradásához képest? Nem egyforma bőséggel árad ugyanis a szerető ember és maga a Szeretet, a lélek és az Ige, a menyasszony és a Vőlegény, a teremtmény és a Teremtő, hanem úgy, mint a szomjazó és a forrás. Mi lesz tehát ezek után? Vajon meghiúsul és teljesen semmivé lesz a menyasszony kívánsága, az epekedő lélek vágyakozása, a szerelmes lángolása, a bizakodó reménysége, mert nem képes lépést tartani a futásban az óriással, vagy nem tud édességben versenyre kelni a lépesmézzel, szelídségben a báránnyal, tisztaságban a liliommal, tündöklésben a napsugárral, és szeretetben azzal, aki maga a Szeretet? Nem! Mert ha kevésbé szeret is a teremtmény, mert ő kevesebb, mégis ha egész lényével szeret, semmi sem hiányzik ott, ahol ott van az egész, így szeretni már annyit jelent, mint házastársként élni. Mert nem szerethetne így, ha Jegyese kevésbé szeretné. A kettőnek kölcsönös egyetértése alapján teljes és tökéletes lesz a házassági kötelék. Ki kételkedik abban, hogy az emberi lelket az Ige előbb szerette, és sokkal jobban szerette? (Szent Bernát apátnak az Énekek énekéről mondott beszédeiből)

Istenünk, te Szent Bernát apát lelkében felszítottad a házadért való buzgóságot, hogy lángoljon és világítson Egyházadban. Közbenjárására add, hogy lelkülete buzdítson minket, és mindig a világosság fiaiként éljünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből (Mt 19,23-30)
A gazdag ifjú távozása után Jézus így szólt tanítványaihoz: „Bizony, mondom nektek: A gazdag nehezen jut be a mennyek országába. Újra mondom nektek: Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutnia Isten országába.” Ennek hallatára a tanítványok igen megdöbbentek, és azt kérdezték: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk tekintett, és így szólt: „Embereknek ez lehetetlen, de Istennek minden lehetséges.”
Ekkor Péter megkérdezte: „Nézd, mi mindenünket elhagytuk, és követtünk téged. Mi lesz a jutalmunk?” Jézus így válaszolt: „Bizony, mondom nektek: ti, akik követtetek engem: a világ megújulásakor, amikor az Emberfia dicsőséges trónjára ül, együtt ültök majd vele tizenkét trónon, hogy ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse felett. Sőt mindaz, aki elhagyja értem otthonát, testvéreit, nővéreit, atyját, anyját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap, és elnyeri majd az örök életet.
Sokan lesznek az elsőkből utolsók, és az utolsókból elsők.”

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből (Mt 19,16-22)
Egy alkalommal Jézushoz járult egy gazdag ifjú, és megkérdezte: „Mester, mi jót kell tennem, hogy eljussak az örök életre?”
Jézus így válaszolt neki: „Miért kérdezel engem a jóról? Csak egyedül Isten a jó. Ha pedig el akarsz jutni az életre, tartsd meg a parancsokat!” Az ifjú tovább kérdezte: „Melyeket?” Jézus felsorolta: „Ne ölj, ne paráználkodjál, ne lopj, hamisan ne tanúskodjál, atyádat és anyádat tiszteld, és szeresd felebarátodat úgy, mint önmagadat!”Az ifjú erre kijelentette: „Ezt mind megtartottam. Mit kell még tennem?” Jézus így felelt: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el mindenedet, és árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben. Azután jöjj, és kövess engem!” Ennek hallatára az ifjú szomorúan eltávozott, mert nagy vagyona volt.