Esztergomban született 969 körül. A keresztény hitre térve Szent Adalbert püspök megkeresztelte. 1000-ben Magyarország királyává koronázták. Feleségével, Boldog Gizellával és fiával, Szent Imrével a magyar család első szent példáját adják. Igazságos, békeszerető és szent életű király volt, aki az Egyház törvényeit megtartotta, és alattvalói igazi javát kereste. Tíz püspökséget, több kolostort alapított, az egyházi életet messzemenően támogatta. 1038. augusztus 15-én halt meg, és Székesfehérvárott, az általa építtetett Nagyboldogasszony-székesegyházban temették el. 1083. augusztus 20-án ugyanitt avatták szentté.

Szent VI. Pál pápa apostoli leveléből, amelyet az Egyház Magyarországon történt alapításának s egyben Szent István születésének és megkeresztelésének ezredik jubileuma alkalmából írt

Szent István, Pannóniának ez a ragyogó csillaga akkor látta meg a napvilágot, amikor népetek súlyos válságba került. Fejedelmeitek ugyanis a vészes és szörnyű kalandozások után, amelyekkel a nyugati országokat pusztították, arra kényszerültek, hogy keressék a szomszédos népekkel való békés együttélés feltételeit.

S miközben bölcsen és óvatosan egymáshoz közeledtek, Magyarországra érkeztek az evangélium első hirdetői.

Ami akkor hazátokkal történt, új dolgok magját vetette el, s e kor hullámzó állapota, amely a látszat szerint az akkori bizonytalan körülményeknek volt eredménye, valójában az éltető Szentlélek művének bizonyult, aki szent tevékenységének kegyelmével szüntelenül megújítja a föld színét. Mindamellett Istvánnak, ennek az igen kiváló fejedelemnek születését, megkeresztelését, életszentségét és bölcsességét méltán tekinthetjük e szerencsés fejlődés mintegy kezdetének és csúcspontjának. Ezzel ugyanis végleg lezárul történelmeteknek ez a szakasza, és megnyílik a keresztény művelődés termékeny, új korszaka, amely most érkezik el ezeréves fordulójához.

Ami azonban a magyar népet leginkább megindította és a keresztény élet elfogadására bírta, az Szent István példás vallásossága és ennek megfelelő életmódja volt. Ehhez járult családja kimagasló példaadása, amelyet hitvese, Boldog Gizella és fia, Szent Imre nyújtott. Így történt, hogy az a nép, amelyet egykor „a keresztények ostorának” tartottak, a hithirdetők munkája révén olyan nemzetté vált, amely mint a kereszténységnek századokon át hűséges követője, a hit bátor védőjének kitüntető nevét érdemelte ki.

Istenünk, te Szent István királyt itt a földön országunk koronájával ékesítetted, és szentjeid közé emelted. Add, kérünk, hogy aki a keresztény hit terjesztője volt hazánkban, legyen Egyházad védelmezője a mennyben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ma az Egyház a Boldogságos Szűz Mária mennybevitelét ünnepli, amit a magyar népnyelv egyszerűen csak Nagyboldogasszonynak nevez. Azt a hitigazságot, dogmát ünnepli ma az Egyház, hogy a Boldogságos Szűz Mária halála után nem úgy halt meg, mint akárki közülünk. Az ő testét nem érte romlás, hanem a mennyei dicsőségbe testestől-lelkestől felvétetett, s a mindenható Isten a mindenség királynéjává tette.

Mária, mint mindannyiunk édesanyja közbenjár értünk fiánál, imádságra, bűnbánatra hív mindannyiunkat. Szűz Mária, Jézus anyja, Istenanya. Jézusra való tekintettel Isten megóvta őt a bűntől, és élete végén testestül-lelkestül a mennybe vitte.

Szent István király ezen a napon ajánlotta az országot a Szűzanya oltalmába. Ezért nevezzük őt Magyarország égi pártfogójának, vagyis Patrona Hugariae-nak. Szent István 1038-ban ugyanezen a napon hunyt el.

A krónikák Szent Gellértnek tulajdonítják, hogy Jézus anyja magyar földön a Boldogasszony nevet kapta: a velencei származású püspök fehérvári beszédében nevezte Boldogasszonynak Máriát. Az Érdy-kódex szerint „Gellért tanácsának intéséből akkoron kele föl, hogy az Szűz Máriát ez Magyarországban Bódogasszonynak, avagy ez világnak Nagyasszonyának hívnák. Szent István királ es ez szegény országot Bódogasszony országának nevezé.”

Ó Istennek szűz anyja! Légy mellettem most és mindenkor; te irgalmasság anyja, te jóságos, te kegyes, te meleg pártfogónk és segítőnk ez életben! Távoztass tőlem minden kísértést és tarts meg engem az üdvösség útján! Életem utolsó pillanatában őrizd meg lelkemet és távolítsd el tőlem a gonosz lelkek sötét hatalmát. A rettenetes ítélet napján szabadíts meg az örök kárhozattól; vezess engem az igazak sorába, s tégy a te Szent Fiadnak, az Istennek örökösévé. Ó Istennek szent anyja! Nyerj a te kegyes esedezéseddel nekem és mindazoknak, kik alázatosan hozzád folyamodnak, földi vándorlásunk után kegyelmet, a te Szent Fiadnak, a mi Istenünk-, Üdvözítőnk és Urunknak irgalma és kegyessége által. (Szent Ephraim imája)

Mindenható, örök Isten, te a Szeplőtelen Szűz Máriát, Fiad édesanyját testével-lelkével az örök dicsőségbe emelted. Add, hogy mindenkor az odafönt valókra törekedjünk, és egykor vele együtt részesei lehessünk dicsőségednek. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

1894. január 8-án született Lengyelországban szegény munkáscsaládból. Belépett a minorita szerzetesek közé, majd 1918. április 28-án Rómában pappá szentelték. Gyermeki szeretettel viseltetett a Szent Szűz iránt, megalapította a „Szeplőtelen Szűz Hadserege” nevű társulatot, amelyet mind hazájában, mind más országokban hatékonyan terjesztett. Misszionáriusként 1930-ban Japánba ment, és a keresztény hitet a Szeplőtelen Szűz hathatós segítségével igyekezett terjeszteni. Egészségi állapota miatt elöljárói a lengyelországi Niepokalanów kolostor („a Szeplőtelen városa”) elöljárójává tették. A hazáját megszálló németek ismételten letartóztatták, majd 1941. május 28-án az auschwitzi haláltáborba szállították. Amikor egy szökevény miatt tíz embert éhhalálra ítéltek, egyikük helyett önként felajánlotta életét. Imáival és áldásával kísérte társait, míg 1941. augusztus 14-én ő is az örökkévalóságba költözött. VI. Pál pápa 1971. október 17-én boldoggá, II. János Pál pápa pedig 1982. október 10-én szentté avatta.

Istenünk, te Szent Maximilián Kolbe áldozópapot és vértanút betöltötted a Szeplőtelen Szűz iránti odaadással, a lelkekért való buzgósággal és az emberek iránti szeretettel. Közbenjárására add, hogy dicsőségedre embertársainkat buzgó lélekkel szolgáljuk, és így életünkben, halálunkban szent Fiadhoz hasonlítsunk. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

1572-ben született a franciaországi Dijon-ban. De Chantal báró felesége lett, hat gyermekét vallásosan nevelte. Férjét korán elvesztette, ezután Szalézi Szent Ferenc lelki vezetése alatt kitartóan járta a tökéletesség útját. Szeretetszolgálatban főleg a szegények és betegek gondozását gyakorolta. Megalapította és bölcsen vezette a vizitációs nővérek szerzetesrendjét. 1641. december 13-án, Moulins-ban halt meg.
Chantal Szent Johanna Franciska emléknapja eredetileg december 12-re esett (halála évfordulójának előestéje), augusztus 12-re lett áthelyezve.

Annak a szerzetesnőnek Emlékirataiból, aki titkár volt Szent Johanna Franciska mellett

A szeretet erős, mint a halál

Egy nap Szent Johanna ezeket a tüzes szavakat mondta, amelyeket rögtön hűségesen lejegyeztek:

„Szeretett leányaim, szent atyáink közül és az Egyház oszlopai közül a legtöbben nem jutottak vértanúságra. Mit gondoltok, miért történt ez így?” Miután mindegyikük válaszolt, a szentanya így szólt: „Az én véleményem szerint azért történt ez így, mert van még másfajta vértanúság is: a szeretet vértanúságának nevezik ezt. Ebben Isten egyszerre vértanúkká és hitvallókká teszi szolgáit és szolgálóit azzal, hogy életüket az ő dicsőségéért való munkálkodásra tartja fenn. Tudom – fűzte hozzá –, hogy erre a vértanúságra vannak hivatva a vizitációs nővérek, és közülük – ha Isten is úgy akarja – azok fognak ilyen vértanúságot szenvedni, akik kiesdeklik maguknak ezt a boldog kegyelmet.”

Amikor pedig az egyik nővér az iránt érdeklődött, hogy miképpen lehetséges ez a vértanúság, így felelt:

„Csak hagyatkozzatok teljességgel Istenre, majd megtapasztaljátok. Az isteni szeretet ugyanis úgy járja át lelkünk titokzatos mélyét, mint egy kard, és énünket megszabadítja az önzéstől. Én ismertem egy lelket, akit a szeretet nem kevésbé különített el a számára legkedvesebb dolgoktól, mintha a zsarnoki kardcsapás választotta volna szét lelkét a testétől.”

Mi pedig felismertük, hogy ő most magáról beszélt. Amikor az egyik nővér megkérdezte, meddig tart ez a vértanúság, így szólt: „Attól a pillanattól fogva, amelyben minden fenntartás nélkül Istennek adtuk át magunkat, egészen életünk végéig. Ezt azonban csak a nagylelkű emberekre kell érteni, akik lemondanak mindenükről, és megőrzik a szeretetben való hűségüket. Mert a gyöngéket és akikben fogyatékos a szeretet és az állhatatosság, azokat Urunk nem szándékozik vértanúságban részesíteni; – hagyja, hadd járják középszerű életútjukat, csak el ne szakadjanak tőle; sohasem használ ugyanis erőszakot a szabad akarattal szemben.”

Végül, amikor sürgetve kérdezték tőle, vajon a szeretet vértanúsága egyenértékű lehet-e a testi vértanúsággal, így szólt: „Ne kutassuk az egyenrangúság kérdését. Habár – úgy vélem – egyik sem előzi meg a másikat. Mert a szeretet erős, mint a halál! (Vö. Én 8, 6), és a szeretet vértanúi ezerszer súlyosabb kínokat szenvednek el akkor, amikor életüket Isten megőrzi, hogy az ő akaratát teljesítsék, mint ha ezer életet kellene feláldozniuk azért, hogy tanúságot tegyenek hitük, szeretetük és hűségük mellett.”

Abban az időben a zsidók zúgolódni kezdtek Jézus ellen, amiért azt mondta: „Én vagyok az égből alászállott kenyér.” Így érveltek: „Nem, Jézus ez, Józsefnek a fia, akinek ismerjük apját, anyját? Hogyan mondhatja hát: az égből szálltam alá?”
Jézus azonban így szólt: „Ne zúgolódjatok egymás között. Senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya, aki engem küldött, nem vonzza, – és én feltámasztom az utolsó napon. Meg van írva a prófétáknál: Mindnyájan Isten tanítványai lesznek. Mindenki, aki hallgat az Atyára, és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha valaki is látta volna az Atyát, csak aki az Istentől van, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van.
Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez az a kenyér, amely az égből szállott alá, hogy aki ebből eszik, meg ne haljon. Én vagyok az égből alászállott élő kenyér. Aki a kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet én adok, az én testem a világ életéért.” Jn 6,41-51

A római egyház diakónusa volt, a Valerianus-féle üldözés idején szenvedett vértanúságot 258. augusztus 10-én, négy nappal II. Szixtusz pápa és négy római diakónustársa után. Sírja a Via Tiburtinához közeli Campo Veranon van, amely mellé Nagy Konstantin császár bazilikát emelt.

Szent Ágoston püspök beszédeiből

Krisztus szent vérét nyújtotta a híveknek

A mai napon a római Anyaszentegyház Szent Lőrincnek diadalünnepét tárja elénk, amelyen lábbal tiporta ezt a zajos világot, és visszautasította a hízelgését is. Így kétszeresen győzte le az őt támadó gonosz lelket. Szent Lőrinc az Egyházban, amint többször is hallottátok, diakónusi szolgálatot teljesített. Itt Krisztus szent vérét nyújtotta a híveknek, ott saját vérét ontotta ki Krisztus nevéért. Amikor Szent János apostol az Úr-vacsora titkát magyarázza, világosan ezt is mondja: Amint Krisztus életét adta értünk, úgy nekünk is kötelességünk életünket adni testvéreinkért (vö. 1 Jn 3, 16). Megértette ezt, testvérek, Szent Lőrinc, megértette, és meg is tette. Az áldozati oltáron is azt vette magához, amit ő készített elő. Szerette Krisztust e földi életében, és utánozta őt halálában is.

Testvérek, ha igazán szeretünk, akkor mi is őt utánozzuk. Szeretetünk ugyanis nem teremhet jobb gyümölcsöt annál, mint hogy bizonyságot teszünk Krisztus-követésünkről. Krisztus ugyanis értünk szenvedett, példát adva nekünk, hogy nyomdokait kövessük (vö. 1 Pét 2, 21). Úgy látszik, Péter apostol azon a véleményen van, hogy Krisztus csak azokért szenvedett, akik az ő nyomdokait követik, és hogy Krisztus szenvedése csak azoknak használ, akik az ő nyomdokaiba lépnek. Követték őt a szent vértanúk, egészen vérük ontásáig, míg a szenvedésben egészen hasonlók lettek hozzá; követték őt a vértanúk, de nemcsak ők. Az a híd ugyanis, amelyen áthaladtak, nem omlott még össze; és az a forrás, amelyből ők ittak, még nem apadt ki.

Testvérek, az Úr kertjében nemcsak a vértanúk rózsája nyílik, hanem ott van a szüzek lilioma és a házastársak borostyánkoszorúja, és ott van az özvegyek violája is. Ezért, szeretteim, senki emberfia kétségbe ne essék élethivatása miatt, hiszen mindenkiért szenvedett Krisztus. Valóban őróla írták meg: Azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság ismeretére (1 Tim 2, 4).

Értsük meg tehát, hogy a vértanúságon és a szenvedés gyötrelmein kívül is hogyan kell a keresztény hívőnek Krisztust követnie. Az Apostol mondja Krisztus Urunkról beszélve: Isteni mivoltában, Istennel való egyenlőségét nem tartotta olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodjék. Mekkora fenség! Szolgai alakot öltve kiüresítette önmagát, az emberekhez lett hasonló, külsejében olyan volt, mint egy ember (Fil 2, 6-7). Mekkora alázatosság!

Krisztus megalázta önmagát. Keresztény ember, lásd, mit kövess! Krisztus engedelmes volt, te mit büszkélkedel? Miután megaláztatásának ideje már elmúlt, és a halált is legyőzte, Krisztus felment a mennybe. Kövessük hát őt! Hallgassuk meg, mit mond az Apostol: Ha tehát Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján (Kol 3, 1).

Breslauban (Németország) született 1891. október 12-én, zsidó szülei tizenegyedik gyermekeként. Filozófiát tanult, s az igazságot keresve Istenre talált. 1922. január 1-jén történt keresztségétől kezdve tanítással és könyvek írásával szolgált Istennek. 1933-ban belépett a kölni Kármelbe, ahol A keresztről nevezett Teréz Benedikta nevet kapta, s életét a zsidó és a német népért ajánlotta fel. Hazáját a zsidóüldözés miatt elhagyva 1938-ban a hollandiai Echt karmelita kolostorába nyert felvételt. Zsidó származása miatt 1942. augusztus 2-án a németek letartóztatták, és a lengyelországi Auschwitzba deportálták. A koncentrációs táborban kegyetlenül kivégezték, valószínűleg 1942. augusztus 9-én. II. János Pál pápa 1987. május 1-jén Kölnben boldoggá, 1998. október 11-én Rómában szentté avatta, 1999. október 1-jén pedig Európa társvédőszentjévé nyilvánította.

Szent Edith Stein „A Kereszt tudománya” című művéből

Aki Krisztus mellett döntött, az meghalt a világnak, a világ is meghalt az ő számára. Az ilyen ember az Úr sebhelyeit viseli testén (vö. Gal 6, 17), gyönge és megvetett az emberek előtt, de éppen úgy erős is, mert a gyöngeségben nyilvánul meg az Isten ereje (vö. 2 Kor 12, 9). Jézus tanítványa ennek tudatában nemcsak a ráhelyezett keresztet veszi vállára, hanem önmagát is keresztre feszíti: Akik Krisztus Jézushoz tartoznak, keresztre feszítették testüket szenvedélyeikkel és kívánságaikkal együtt (Gal 5, 24). Könyörtelen harcot vívnak saját természetük ellen, hogy elhaljon bennük a bűn, és helyet adjon a Szentlélek életének. Ez a küzdelem nagy lelkierőt kíván. A kereszt azonban nem a végső cél, hiszen azért emelik magasra, hogy az ég felé mutasson. Ez nemcsak jel, hanem Krisztus erős fegyvere; ez az a pásztorbot, amellyel az istenfélő Dávid kivonul az Istentől nem félő Góliát ellen; ez az a bot, amellyel Isten zörget a mennynek ajtaján, és feltárja azt. Akkor majd mennyei fény árad ránk és körülölel mindenkit, aki követi a megfeszített Jézust.

Atyáink Istene, te Szent Teréz Benedikta vértanúdnak megadtad, hogy keresztre feszített Fiadat megismerje és egészen a halálig kövesse. Közbenjárására add, hogy Krisztust minden ember elismerje Üdvözítőjének, és általa eljusson örök színelátásodra. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Szent Domonkos atya az ókasztíliai Caleruegában, a mai Spanyolország területén született 1170 körül. Palenciában teológiát tanult, ahol kitűnt a szegények iránti könyörületességével, majd az osmai székesegyház kanonokja lett. Az albiak eretneksége ellen prédikációval és az evangéliumi szegénység megélésével eredményesen dolgozott. Ebben a munkában társak is csatlakoztak hozzá, így megalapította a Prédikátorok Rendjét. A domonkosok a kisebb testvérek számára testvérrend, szent rendalapítójuk napját ünnepként ülik meg a ferences családban. A hagyomány szerint Szent Domonkos és Szent Ferenc személyesen is találkozott egymással 1215-ben Rómában vagy 1218-ban Assisiben. Domonkos Bolognában halt meg 1221. augusztus 6-án. Tizenhárom évvel később, 1234-ben IX. Gergely pápa avatta szentté, aki még ostiai bíborosként személyes kapcsolatot ápolt vele, akárcsak Szent Ferenccel. Sírja Bolognában van. „Apostoli Domonkos és Szeráfi Ferenc, ők tanítottak minket, Uram a te törvényedre” – éneklik a domonkosok és ferencesek.

Urunk, Istenünk, segítse Egyházadat Szent Domonkos atya példája és tanítása; és aki oly kiválóan hirdette igazságaidat, legyen jóságos közbenjárónk.

„Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és egyedül őket vitte fel
egy magas hegyre és ott előttük színében elváltozott.”
Mit jelent ez a „hat nap múlva”?
Így jelölték meg a zsidók az engesztelés nagy napja után kezdődő sátoros ünnepet, ami
egyfajta szüreti ünnep volt…

A „hat nappal ezután” kifejezés tehát a sátoros ünnepre utal. Itt az az Isten nyilatkozik meg,
akit nem telepíthetek le. Nincs maradandó városunk, az eljövendőt keressük. Csak szerencsétlen
lehet az az ember, az a keresztény, akinek a vallás csak arra való, hogy az Istent integrálja. –
Bocsánat a kifejezésért, de így teszünk életünk legnagyobb részében: befogjuk, mint egy ökröt a
szekerünkbe, mondván: „Húzd, Uram!”. – Nem ez a vallás! A vallás nem kényelmes. Én nem
azért vagyok hívő, mert így jobb, hanem mert ez az egyetlen lehetőség. Az Isten akarata legyen
meg. Ő von ezzel minket saját örökkévalóságába. Minden emberi érzés szűkösségétől, minden
intimitás és letáborozás utáni vágyunktól felszabadulni – szenvedés, de öröm is.
Mit jelent még az, hogy „hat nap múlva”? Mi után? Azután, hogy az Úr Jézus kijelentette:
„Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelke azonban kárt szenved? Mit is
adhatna az ember cserébe a lelkéért? Aki szégyell engem és szavaimat e hűtlen és bűnös
nemzedék előtt, azt az Emberfia is szégyellni fogja, mikor eljön Atyja dicsőségében a szent
angyalokkal. Bizony mondom nektek, a jelenlevők közül néhányan nem halnak meg addig, amíg
meg nem látják Isten hatalommal megvalósuló uralmát”. – Fontoljuk meg, hogy aki lelkének
ügyét nem tartja többre az egész világ megnyerésénél, aki lelkét képes cserébe adni bármiért,
annak a színeváltozás kinyilatkoztatása az égvilágon semmit sem mond…

A színeváltozás eseményéhez már olyan élet kell, mint az apostoloké, akik képesek szent
koldusként – akár mindent otthagyva – az igazság után menni. Az Úr Jézus a színeváltozással
nem téríteni akar. Ezért azok a mini-színeváltozások, ami például egy szentmise, nem térítésre
valók. Nem kell, hogy egy félig hitetlen megértse a misét. Lehet, hogy megundorodik tőle. Jézus
nem azzal akar minket hívővé tenni, hogy felráncigál a színeváltozás hegyére és bizonyítja, hogy
van Isten, hanem azokat viszi fel, akik már mindent elhagytak érte, mert meg akarja erősíteni
őket. Ennek a jelenetnek nem az a célja, hogy tanítson minket. Sokkal több! Azok a
körülmények, amelyekbe Isten belevisz bennünket, nem arra szolgálnak, hogy valamire
tanítsanak, hanem hogy valamivé tegyenek bennünket…

Mit jelent még ez a „hat nappal ezután”? Utal arra is, amikor Jézus kijelentette, hogy
néhányan meglátják Isten országát, amint hatalommal elérkezik. Ez most következett be, és az a
néhány ember: Péter, János és Jakab. Ők azok, akik meglátják az Úr Jézus istenségét, az ő teljes
dicsőségét, amely csak Húsvét után lesz nyilvánvaló.
„Ott színében elváltozott, ruhája olyan tündöklő fehér lett, hogy a világon semmiféle
kelmefestő nem tudná fehérebbé tenni.” A mi Tábor-hegyi megvilágosodásainkban ritkán
jelenik meg szemünk előtt az Úr Jézus. Péternek, Jakabnak, Jánosnak megjelent. Miért? Mert
ennek a megjelenésnek rendeltetése volt. Olyan rendeltetése, amelyet nem is teljesített be
egészen, csak Húsvét után.
Mi volt a célja ennek a látomásnak? Hogy felismerjék, ki a názáreti Jézus. Az apostolok
igazában csak a feltámadás után ismerik fel: Jézus az Úr”. A zsidó ember szemében a
legnagyobb bűn, ha valaki egy embert imád. Ez a tenyeres-talpas Péter, ez a halászember nem
borul le egy másik ember előtt és nem imádja őt (és Tamás és a többiek sem). Mégis mit mond
Tamás? „Én Uram, én Istenem.”
Testvéreim, arra való a színeváltozás, hogy az emberiség egy csoportja rájöjjön, hogy Isten
itt járt a földön. Ha erre rájött, ezt a felismerést tovább lehet adni. És akkor már többé semmiféle
jelenésre nem szorulunk rá, mert az összes jelenés kevesebb, mint ez a Szentlélekben történő
felismerés… (Részlet PPEK Barsi Balázs: Adventtől Pünkösdig)

Micsoda nap lesz az, midőn minden tisztátalanságtól és
bűntől megtisztulva közelébe kerülhetek emberré lett
Istenemnek, odafönn az ő merő fénnyel telt palotájában!
Micsoda reggel lesz az, amikor vétkeim büntetését
levezekelve először nézlek szememmel.
Nézem remegés nélkül vonásaidat, szemedet, ajkadat.
Óh, én egyetlen hűséges szerelmem!
Lelkem egyetlen szerelme!
Szeretni akarlak Téged most, hogy majd akkor
szerethesselek.
Micsoda nap lesz az!
Hosszú, vég nélküli nap.
Az örökkévalóság napja.
Amikor annyira egészen más leszek, mint most,
amikor még érzem magamon a halál testét, és zavar,
és szétszór tízezernyi gondolat,
mert mindegyik elzárhatja előlem az eget.
Óh, én Uram, milyen nap lesz az?
Midőn egyszer s mindenkorra megszabadultam minden
bűntől, bocsánatostól és halálostól.
PPEK / Barsi Balázs: Adventtől Pünkösdig 33
Midőn tökéletessé válva gyönyörűségedre állok a szemed elé.
El tudom viselni jelenlétedet, nem borzadva össze tekinteted előtt.
Nem rémülve meg az angyalok és arkangyalok vizsgálódó tisztaságától,
mikor közöttük állok és körülvesznek engem. (J. H. Newman)

Mert tudom, hogy megvallasz Atyád és angyalai előtt, mert én megvallak Téged itt a földön
és nem szégyellek e gonosz és elvetemült nemzedék előtt.

A 431. évi efezusi zsinat után, amelyen Jézus anyját Istenszülőnek nyilvánították, Rómában, az Esquilinus dombon III. Szixtusz pápa (432?-440) templomot építtetett az Istenszülő tiszteletére, ezt később Santa Maria Maggiore bazilikának nevezték. Ez Nyugaton a Boldogságos Szent Szűz tiszteletére szentelt legősibb templom.

Alexandriai Szent Cirill püspöknek az efezusi zsinaton mondott szentbeszédéből

Az Istenszülő Szűz Mária dicsérete

Örömmel tölt el a szentek gyülekezete, mert látom ezt a boldog és lelkes közösséget, amely a Szent és Istenszülő mindenkor Szűz Mária hívására készséges szívvel gyűlt itt egybe. Bár sok szomorúságom volt, de a szent atyák látása megvigasztal. Most Dávidnak, a zsoltárosnak édesen csengő szava teljesedett rajtunk: Íme, már mi olyan jó, és mi oly édes, mint az, ha a testvérek együtt laknak? (Zsolt 132, 1)

Fogadd tehát hódolatunkat, titokzatos Szentháromság, aki az Istenszülő Szent Szűz Mária templomába hívtál össze bennünket.

Köszöntünk, Istenszülő Szűz Mária, az egész földek drága kincse, ki nem alvó lámpás, a szüzesség koszorúja, az igaz tanítás királyi pálcája, örökre ép templom; köszöntünk téged, mert befogadtad azt, akit az egész világ nem fogadhat be; anya vagy és szűz, s általad jön az Úr nevében (Mt 21, 9) az, akit áldottnak mond a szent evangélium.

Köszöntünk téged, aki a Mérhetetlent és Felfoghatatlant szűzi méhedbe zártad; általad dicsőítjük és imádjuk a Szentháromságot; általad ünneplik és tisztelik a drága szent keresztfát az egész világon; általad ujjong az ég, örvendeznek az angyalok és főangyalok; miattad futamodnak meg a gonosz lelkek, és bukott le az égből a kísértő sátán; általad vétetik fel a bűnbe esett ember a mennybe; az oktalan bálványimádásba süllyedt emberiség általad jut el az igazság megismerésére; általad lesz osztályrésze a keresztség a hitre térőknek; általad van okunk az örömre; általad alakultak meg az egyházak a földkerekségen, és általad térnek meg a nemzetek.

Hogyan is folytassam még tovább? Általad kaptuk Isten egyszülött Fiát, aki ragyogó fényessége lett azoknak, akik sötétben és halálos homályban ülnek (Lk 1, 79); általad jövendöltek a próféták; általad hirdették az apostolok az üdvösséget a nemzeteknek; általad támadnak fel a halottak; általad uralkodnak a királyok. És mindezt a Szentháromság műveli általad.

Vajon méltóképpen magasztalhatná-e valaki az emberek közül a legdicséretesebb Máriát? Ő anya is és szűz is; a csodák csodája ez, amely engem bámulatba ejt, és magával ragad. Ugyan ki is tilthatja meg az Építőmesternek, hogy a maga alkotta templomban lakjék? És ki vetheti szemére Istennek, hogy saját szolgálóleányát választotta anyjának?

Nézzétek, az egész világ hogyan örvendezik! Tiszteljük tehát, és imádjuk az Egységet, valamint féljük és tiszteljük az osztatlan Háromságot; dicsérjük és ünnepeljük a mindenkor szűz Máriát, Isten szent templomát, és az ő Fiát, a szeplőtelen Jegyest, akinek dicsőség legyen mindörökkön-örökké. Ámen.