1415-ben a ferencesek rendjébe lépett, majd pappá szentelték. Fáradhatatlan apostolként bejárta egész Európát, hogy erősítse a keresztény erkölcsöket, vagy vitázzék az eretnekekkel. Nagy része volt a nándorfehérvári győzelemben, amelynek hírére III. Kallixtusz pápa Urunk színeváltozásának ünnepét és a déli harangszót rendelte el. Az akkor még Magyarországhoz tartozó Szerémújlakon halt meg 1456. október 23-án.

Kapisztrán Szent János áldozópapnak „A papság tükre” című értekezéséből

Az igaz lelkű pap élete világosságot áraszt, és derűt sugároz

Azok, akik az Úr oltárához vannak rendelve, fényként világítsanak, és az erkölcsi feddhetetlenség tiszteletreméltó példájával járjanak elöl, kerüljék a bűnök minden szennyét és tisztátalanságát. Erényes életük által legyenek saját maguk és embertársaik számára a föld sója, tetteik ragyogó fényességével a világ világossága, és világítsák meg mások életét, hiszen isteni tanítónk, Jézus Krisztus nemcsak apostolainak és tanítványainak, hanem az ő összes utódainak és a papoknak is mondta: Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való egyébre, mint hogy kidobják, és az emberek eltapossák (Mt 5, 13).

Valóban eltapodják az emberek, mint hitvány szemetet, a tisztátalan és szennyes lelkű papot, akit átjárt a bűn utálatossága, és foglyul ejtettek a gonoszság bilincsei. Értéktelennek tartják őt, mint aki nem használ sem önmagának, sem másoknak. Szent Gergely pápa így tanítja: „Ha valakinek az életét megvetik az emberek, a prédikációját sem fogják megbecsülni.”

A papok, akik tisztüket jól töltik be, kétszeres megbecsülést érdemelnek, főképpen, ha az evangélium hirdetésében és a tanításban fáradoznak (1 Tim 5, 17). Valóban kétszeres tiszteletet érdemelnek az ilyen méltó életű papok. Megbecsülést szereznek hivatásuk és egyéni életük által. Az ideigvaló javakat összekapcsolják a lelkiekkel, a mulandókat pedig az örökkévalókkal. A földön élnek halandó teremtmények között a természet viszontagságainak igájában, de szorgosan keresik az ég angyalainak társaságát, hogy mint éber szolgák tetszést találjanak a király előtt. Így, miként a nap is odafönt kel föl Isten magasságában, de a föld számára világít, ugyanígy a papok világossága is világítson az embereknek, hogy a papok jótetteit látva dicsőítsék a mennyei Atyát (vö. Mt 5, 16).

Ti vagytok a világ világossága (Mt 5, 14). A világosság ugyanis nemcsak magának világít, hanem szétszórja sugarait mindenfelé, és megvilágít mindent, amit csak maga körül talál, így világítja meg az igaz lelkű papság sugárzó élete mások életét is a szentség fényével, és így árasztja derűjét mindazokra, akik életét szemmel tartják. A papot arra rendelték, hogy másokat gondozzon, de saját élete példájával kell megmutatnia az embereknek, hogy miként éljenek az Úr Egyházában.

1926 óta minden év október harmadik vasárnapja hagyományosan missziós világnap.

A mai napon a világ minden katolikus templomában a missziókért, a misszionáriusokért imádkozunk. Kérjük Istentől, hogy oltalmazza őket, hiszen évről-évre sok missziós szerzetest és civilt megölnek. Kérjük az Urat, hogy segítse és tegye gyümölcsözővé szolgálatukat.
Mára Európa és bizonyos értelemben hazánk is missziós terület! Ne feledjük, hogy Krisztus missziós parancsa mindnyájunknak szól!

 A vasárnapi perselyadományokat a missziók javára gyűjtjük.

A mai evangélium szállóigévé vált mondata: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené.

Az evangélium figyelmeztet arra, hogy az értéket a világban is meg kell látnunk, ugyanakkor józan mérlegelésre hív. Keresztény hitünkkel úgy forduljunk Isten felé, hogy a világban tevékenykedve, szilárdan Istenbe helyezzük bizalmunkat.

Megtérése után Pál apostol kísérője volt, akinek igehirdetése alapján írta meg evangéliumát. Az Egyház életének kezdeteit Pál első római tartózkodásáig egy másik könyvben, az Apostolok cselekedeteiben beszéli el. Pál Timóteusnak írt második levelében megemlíti, hogy elkísérte az apostolt Rómába, ahol fogságában is mellette volt. Az evangélista Szent Pál vértanúsága után Achájában, Dél-Görögországban szolgált püspökként, majd valószínűleg Patara városában ő is vértanú lett. Maradványait 357-ben vitték Konstantinápolyba. A hagyomány szerint Lukács festette a római Santa Maria Maggiore-bazilikában őrzött Mária-képet és a częstochowai Fekete Madonna-ikont, valamint megfestette Jézus arcát is. 

Az Apostolok Cselekedeteiből

Az Egyházat eltölti a Szentlélek vigasztalása

Sault, megtérése után, Barnabás maga mellé vette, és elvitte az apostolokhoz. Elmondta nekik, hogy látta az úton az Urat, hogy mit mondott neki, s milyen bátran kiállt Damaszkuszban Jézus ügye mellett. Ezentúl velük járt-kelt Jeruzsálemben, s nyíltan beszélt az Úr nevében. A görög nyelvű zsidókhoz is beszélt, sőt vitába is szállt velük. De azok az életére törtek. Amikor ezt a testvérek megtudták, Cezáreába kísérték, majd onnét Tarzuszba küldték.

Az Egyház egész Júdeában, Galileában és Szamariában békét élvezett. Megerősödött, az Úr félelmében élt, és a Szentlélek segítségével egyre terjedt.

Akik az István miatt kitört üldözés elől szétszéledtek, eljutottak egészen Föníciáig, Ciprusig és Antiochiáig, az evangéliumot azonban csak a zsidóknak hirdették. De akadt köztük ciprusi és kirenei férfi is, s ezek Antiochiába eljutva a görögökkel is szóba álltak: hirdették nekik Urunkat, Jézust. Velük volt az Úr segítsége: sokan hívők lettek, és megtértek az Úrhoz.

Ennek a híre a jeruzsálemi egyházba is eljutott, ezért elküldték Barnabást Antiochiába. Amikor megérkezett, és látta az Isten kegyelmét, boldog volt, és mindenkit buzdított, hogy ragaszkodjék az Úrhoz szíve mélyéből. Mert derék ember volt, telve Szentlélekkel és hittel. Nagyon sokan az Úrhoz tértek.

Barnabás ezért elment Tarzuszba, hogy fölkeresse Sault. Amikor ráakadt, magával vitte Antiochiába. Egy egész évig ott maradtak az egyházban, és rengeteg embert tanítottak. Először Antiochiában nevezték el a tanítványokat keresztényeknek.