Antiochiai Szent Ignác püspök és vértanú

Kép

Ignác Szent Péter második utódaként kormányozta az antiochiai egyházat. A vadállatokkal való küzdelemre ítélve, Rómába vitték, ahol Traianus császár alatt 107-ben nyerte el a vértanúság dicsőséges koszorúját. Útközben hét levelet írt a különböző egyházakhoz, amelyekben Krisztusról, az Egyház szervezetéről és a keresztény életről bölcs és okos tanítást adott. Az antiochiai egyházban már a IV. századtól fogva október 17-én emlékeztek meg róla.

Antiochiai Szent Ignác püspök és vértanúnak a rómaiakhoz írt leveléből

Isten gabonája vagyok: a vadállatok fogai őrölnek meg

Minden egyháznak írok, és mindnyájatoknak meghagyom, hogy szívesen meghalok Istenért, ha ti meg nem akadályozzátok. Kérlek benneteket, hogy ne gyakoroljatok velem alkalmatlan jótéteményt. Engedjétek, hadd legyek vadállatok prédája, mert ezáltal juthatok Istenhez. Isten búzája vagyok én, és kell, hogy megőröljenek a vadállatok fogai, és így Krisztus tiszta kenyerének bizonyuljak. Esedezzetek Krisztushoz értem, hogy e vadállatok révén áldozattá legyek Isten számára.

Mit használna nekem e világ gyönyöre vagy e világ minden országa? Jobb nekem meghalnom Jézus Krisztusban, mint uralkodni a föld határain, őt keresem, aki értünk meghalt; őt akarom, aki értünk feltámadt. Születés vár reám. Hagyjatok engem, testvérek! Ne akadályozzátok meg, hogy éljek, ne akarjátok, hogy meghaljak! Vágyva vágyom Istené lenni, ne adjatok hát vissza a világnak, el ne tereljetek ajándékotokkal! Hagyjatok, hadd jussak be a tiszta fény honába; ha oda eljutok, akkor leszek igazi ember. Engedjétek, hogy Istenem szenvedését kövessem! Akiben ő lakik, az értse meg, hogy mit akarok, és legyen részvéttel irántam, tudva, mi aggaszt engem.

E világ fejedelme magának akar engem megszerezni, és Istenre vágyó akaratomat meg akarja rontani. Akik jelen lesztek, közületek senki se őt támogassa, hanem inkább legyetek az én pártomon, azaz Istenén. Ne emlegessétek Jézus Krisztust, ha még a világot kívánja a szívetek. Ne legyen bennetek féltékenység! Még ha majd jelen is leszek köztetek, és úgy kérnélek valami másra, akkor se higgyétek el; csak azt higgyétek, amit most írok. Élve írok nektek, de a halált kívánva. Az én szeretetem keresztre van feszítve, és nincs bennem semmi, ami a föld szeretetére tüzelne, hanem élő víz szólal meg bennem, és ezt mondja bensőmben: „Jöjj az Atyához!” Nem telik élvezetem romlandó eledelben, sem e világ gyönyörűségeiben. Isten kenyerét akarom, vagyis Jézus Krisztus testét, aki Dávid nemzetségéből származik; italul pedig az ő vérét kívánom, aki a romolhatatlan szeretet.

Nem akarok tovább földi emberként élni. És ez meg is lesz, ha ti is úgy akarjátok. Legyetek rajta, kérlek, hogy ti is irgalmat nyerjetek! E rövid levélben azt kérem tőletek, hogy higgyetek nekem. Jézus Krisztus nyilvánvalóvá teszi majd előttetek, hogy igazat mondok; ő az az igazmondó ajak, amelyből igazán az Atya szólt. Könyörögjetek értem, hogy ezt elérjem! Nem a test szerint, hanem Isten szándéka szerint írtam ezeket nektek. Ha eljutok a szenvedéshez, akkor jóakaróim voltatok; de ha felmentenének a szenvedéstől, akkor rosszakaróim.

Alacoque Szent Margit Mária szűz – emléknap

Kép

Margit Mária nővérre, vizitációs apácára, misztikus látnokra, Jézus Szent Szíve tiszteletének apostolára,  emlékezünk liturgikus emléknapján, október 16-án.

„Nem tudtok előrehaladni az imádkozásban? Akkor elég nektek, hogy felajánljátok Istennek mindazt a közbenjáró imádságot, amit a mi Megváltónk végez értünk az Oltáriszentségben, és hogy felajánljátok az ő lángoló buzgóságát a ti hanyagságtok engesztelésére. Bármit tesztek, így imádkozzatok: „Én Istenem, most megteszem ezt, illetve elszenvedem ezt Fiad Szívében és az ő akarata szerint, ezt ajánlom fel neked engesztelésül cselekedeteim hibáiért és tökéletlenségeiért.” Ugyanígy imádkozzatok az élet minden körülményei között! Valahányszor pedig bármi büntetés, nyugtalanság vagy jogtalanság ér benneteket, mindig ezt mondjátok magatoknak: „Fogadd el ezt, mert Jézus Krisztus szentséges Szíve azért bocsátotta rád, hogy ezzel is magához fűzzön téged.” (Az imaórák liturgiája – Alacoque Szent Margit Mária szűz levelezéséből)

Évközi 28. vasárnap

Kép

Abban az időben: Jézus ismét példabeszédekben szólt a főpapokhoz és a nép véneihez:
A mennyek országa olyan, mint amikor egy király menyegzőt rendezett a fiának. Elküldte szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak, jöjjenek a menyegzőre. Ők azonban nem akartak jönni. Erre más szolgákat küldött: „Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, a lakomát elkészítettem. Ökreim és hizlalt állataim leöltem. Minden készen áll, jöjjetek a menyegzőre!” De azok mindezzel mit sem törődve szétszéledtek: az egyik a földjére ment, a másik az üzlete után nézett. A többiek pedig a szolgáknak estek: összeverték, sőt meg is ölték őket. A király nagy haragra lobbant. Elküldte seregeit, és felkoncoltatta a gyilkosokat, városukat pedig felégette. Azután így szólt a szolgákhoz: „A menyegző kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek hát ki az útkereszteződésekre, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre!” A szolgák kimentek az utakra és összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt. A lakodalmas ház megtelt vendégekkel.
Amikor a király bejött, hogy megszemlélje a vendégeket, meglátott köztük egy embert, aki nem volt menyegzős ruhába öltözve. Megszólította: „Barátom, hogy jöhettél be ide, ha nincs menyegzős ruhád?” De az csak hallgatott. Erre a király megparancsolta a szolgáknak: „Kezét-lábát kötözzétek meg, és dobjátok ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!” Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak! Ezek az evangélium igéi.
Mt 22,1-14

Szombat, évközi idő, 27. hét – Szűz Mária szombati emléknapja

Kép

A Boldogságos Szűz Mária emléknapján ujjongva köszöntsük az Urat!

Szent Proclus konstantinápolyi püspök beszédeiből

Az emberi nem szerelmese emberré lett, és Szűztől született

Örvendjenek az egek, és a felhők hullassák közénk az Igazságosságot, mert megkönyörült az Úr az ő népén. Örvendjenek az egek, mert kezdetben őket teremtette Isten, majd Ádámot is megalkotta a Teremtő a szűz földből, és ő úgy jelent meg, mint Isten barátja és bizalmasa. Örvendjenek a magas egek, mert Urunk megtestesülése által most megszentelődött a föld, és az emberi nem megszabadult a bálványáldozatoktól. A felhők pedig hullassák közénk az Igazságosságot, mert vége már Éva botlásának, és megbocsátást is nyert Szűz Mária tisztasága révén és a tőle született Istenember által. A mai napon Ádám – az ősi elvettetés után – megszabadult ama borzalmas halálos ítélet alól.

Megszületett tehát a Szűztől Krisztus, és testet öltött Isten örök terve szerint, amit ő maga is vállalt: Az Ige testté lett, és közöttünk élt; s ezért Isten anyja lett a Szűz. Tehát a Szűz már anya, mert ő szülte a Szentlélek erejéből megtestesült Igét, de úgy szülte, hogy szüzességét is megtartotta, így akarta az, aki ily csodálatosan született. A Szűz tehát anyja lett Isten megtestesült Igéjének, annak emberi természete szerint. Az Ige benne vette magára az emberi természetet, és megjelent köztünk a két természet egységében, a mennyei Atya bölcsessége és akarata szerint, aki jóságában csodákat művel. Test szerint közülük származik Krisztus, amint Szent Pál is mondja.

Olyan volt, mint amilyen most is, olyan is lesz, és megmarad, hiszen miattunk lett emberré; az emberi nem szerelmese lett emberré, azzá, ami előbb nem volt; de emberré lett, és ugyanakkor minden változás nélkül megmaradt Istennek. Miattam hasonlóvá lett hozzám; az lett, ami előbb nem volt; megtartotta viszont azt, ami volt. Tehát emberré lett, hogy magára vegye szenvedéseinket, minket pedig Isten fogadott gyermekeivé tegyen, s megadja nekünk azt az országot, amelyre bárcsak méltóvá is tenne bennünket az Úr Jézus Krisztus kegyelme és irgalma, akinek az Atyával és a Szentlélekkel dicsőség, tisztelet és hatalom, most és mindenkor és mindörökké. Ámen.

Add meg, kérünk, mindenható Istenünk, hogy mi, a te híveid, akik a Boldogságos Szűz Mária oltalmában örvendezve bízunk, anyai közbenjárására minden rossztól megszabaduljunk itt a földön, és az örök élet örömére eljussunk a mennyben.

Október 13. – A Szűzanya fatimai jelenésének utolsó napja

Kép

1917. május 13-án a portugáliai Fatimában a Szent Szűz megjelent három pásztorgyermeknek: Lucia Santos-nak és Francesco és Jacinta Marto-nak, engesztelésre, imádságra, bűnbánatra szólította őket. A jelenések a következő hónapokban a 13. napon megismétlődtek.

Az utolsó jelenéskor, október 13-án több tízezer ember szeme láttára történt a napcsoda, melyet a Szűzanya előre jelzett.

„A felszakadozó felhők mögül opálfényű, forgó korongként bukkant elő a Nap. Szivárványszínű sugarakat szórt, majd meg-meglódult a Föld felé.”

Sokan azt hitték, itt a világvége. A jelenség perceken át tartott, s amikor véget ért, a szemtanúk elmondása szerint csuromvizes ruháik egyszerre teljesen szárazak lettek. Az eseményről számos tudósítás jelent meg a korabeli világi lapokban.

„A Szent Szűz anyai aggódással jött el ide, Fatimába, hogy kérje az embereket: »Ne bántsák többé Istent, a mi Urunkat, akit már annyi bántás ért.« Az anyai fájdalom késztette szóra; köpenye alá akarja gyűjteni gyermekeit. Ezért kéri a kis pásztoroktól: »Imádkozzatok, sokat imádkozzatok és ajánljatok föl áldozatokat a bűnösökért; oly sok lélek jut a pokolba, mert nincs, aki imádkozzon és áldozatot ajánljon föl értük.«(Részlet II. János Pál pápa homíliájából)

SZŰZ MÁRIA, MAGYAROK NAGYASSZONYA, MAGYARORSZÁG FŐPÁTRONÁJA főünnep

Kép

Szent István királyunk, halála előtt, Szűz Mária oltalmába ajánlotta koronáját és országát. Őseink ezt a felajánlást szent örökségként származtatták nemzedékről nemzedékre. Vaszary Kolos bíboros, prímás kérésére a Szentszék is elismerte a Mária-tiszteletnek ezt a nemzeti jellegét, s XIII. Leó pápa 1896-ban külön ünnepet engedélyezett október második vasárnapjára. Szent X. Piusz pápa az ünnepet október 8-ra tette át. 1980-ban II. János Pál pápa a Szent Péter-bazilika altemplomában a II. Szilveszter pápától kapott – és a bazilika bővítése miatt 1776-ban lebontott – kápolna helyett az új magyar kápolnát ezen a napon szentelte fel a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére.

Az országfelajánlás 1038-ban történt, Nagyboldogasszony ünnepén. A Hartvik püspöktől származó legendában így olvashatunk erről: „Ég királynője, e világ jeles újjászerzője, végső könyörgéseimben a szentegyházat a püspökökkel, papokkal, az országot a néppel s az urakkal a te oltalmadra bízom; nékik utolsó istenhozzádot mondva lelkemet kezedbe ajánlom.”

Örvendezzél, Isten Anyja, szíved mélyén. Boldog vagy, Magyarország, hogy Szűz Mária szent napját ünnepled. Ujjongjon az ég, a föld s a tenger!
         (Az ünnep Magnificat-antifónája az I. Esti dicséretből)

Istenünk, te a Boldogságos Szűz Mária közbenjárására népünket számtalan jótéteménnyel halmoztad el. Szent István, első királyunk rendeléséből Nagyasszonyunknak és Pártfogónknak tiszteljük őt a földön. Add jóságosan, hogy egykor vele együtt örökké örvendezzünk a mennyben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

A Boldogságos Szűz Mária, a szentolvasó Királynéja ünnepe

Kép

Ezt az ünnepet Szent V. Piusz pápa, aki domonkos szerzetes volt rendelte el a Lepantónál kivívott tengeri győzelem (1571) emlékére, amelyet a rózsafüzér imádkozása révén az Istenszülő segítségének tulajdonítottak.

Maga a pápa is a rózsafüzért imádkozta az ütközet ideje alatt, s közben látomása volt a győzelemről.

A mai nap ünneplése mindenkit Krisztus titkainak átelmélkedésére késztet a Boldogságos Szűz Mária vezetésével, aki egyedülálló módon részese volt Isten Fia születésének, szenvedésének és dicsőséges feltámadásának.

„Az Egyház a rózsafüzérnek mindig különös hatékonyságot tulajdonított, ezért a legnehezebb ügyeit a közösségben, folyamatosan mondott rózsafüzérre bízta. Olyan pillanatokban, amikor az egész kereszténység került veszedelembe, a rózsafüzér erejének tulajdonították a megmenekülést, és utána úgy köszöntötték a Rózsafüzér Királynőjét mint a szabadulás kieszközlőjét. Szívesen bízom ma ennek az imádságnak hatékonyságára a világ békéjét és a családokat.” (Részlet II. János Pál pápa Rosarium Virginis Mariae kezdetű apostoli leveléből)

Kérünk, téged, Úristen, a Boldogságos Szűz Mária közbenjárására öntsd lelkünkbe szent kegyelmedet, hogy akik az angyali üzenet által szent Fiadnak, Jézus Krisztusnak megtestesülését megismertük, az ő kínszenvedése és keresztje által a feltámadás dicsőségébe vitessünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

ELSŐPÉNTEK – JÉZUS SZENT SZÍVÉNEK TISZTELETE

Jézus kereszten átszúrt szíve a megváltó szeretet szimbóluma. A Jézus Szíve tiszteletben magát az Istenembert, magát Jézust ünnepeljük. Alacoque Szent Margit külön fölszólítást kapott az Úr Jézus Krisztustól, hogy minden hónap első péntekén járuljon szentáldozáshoz. Szent Margit volt az első, aki … Bővebben

Assisi Szent Ferenc – emléknap

Kép

Szent atyánk 1182-ben született Assisiben. Könnyelmű ifjúság után lemondva atyai örökségéről egész szívvel Istenhez tért. Átölelve a szegénységet evangéliumi életet élt, minden teremtménynek Isten szeretetét hirdetve. 1210-ben III. Ince pápa engedélyt ad neki és követőinek a prédikálásra, majd 1223. november 29-én Honoriusz pápa Solet annuere kezdetű bullájában jóváhagyta a Ferenc által írt Regulát. 1226. október 3-án este halt meg Portiunculában.

Assisi szentjének tiszta lelkében háborítatlan öröm lakozott. A tökéletes öröm titkáról így tanított, amikor egy téli reggelen a Porciunkula felé tartottak: „A testvérek jó példája, a csodatevő erő, a betegek gyógyítása és a halottak feltámasztása – nagy dolgok ezek, Leó testvér! De mindennél több a tökéletes öröm. Nem található az sem a tudományban, sem a nyelvek adományában, sem a nagy prédikálótehetségben, és mégis az egész világot meg lehet vele téríteni. S ha mi most megérkezünk a Porciunkulához, és várnunk kell a kapu előtt az esőben és a hidegben, mert a kapus megvárakoztatja a hívatlan vendégeket, és mi ezt türelemmel elviseljük – ó, Leó testvér, írjad csak –, ebben áll a tökéletes öröm! És ha a további zörgetésünkre a kapus furkósbottal kirohan, megragadja a kapucninkat, a földre ránt, és a hóban tetőtől talpig jól elver minket, ha mi ezt is türelemmel és Krisztus szenvedésére gondolva zokszó nélkül el tudnánk viselni – írjad csak, Leó testvér –, ebben áll a tökéletes öröm!”

Istenünk, te megadtad Szent Ferenc atyánknak, hogy szegénységben és alázatosságban Krisztushoz hasonlóvá legyen; add meg nekünk is, hogy az ő nyomába lépve örvendező szeretettel kövessük Fiadat, és adjuk neked egész életünket.