Egy farizeus lakomáján így beszélt Jézus az asztalnál ülőkhöz:
„Jaj, nektek, farizeusok! Tizedet adtok mentából, rutából és minden apró veteményből, de elhanyagoljátok az igazságosságot és az Isten szeretetét. Ezt meg kell tenni, azt meg nem szabad elhagyni!
Jaj, nektek, farizeusok! Szeretitek a fő helyeket a zsinagógában, és a köszöntéseket a nyilvános tereken.
Jaj, nektek! Olyanok vagytok, mint azok a sírok, amelyeket kívülről nem lehet észrevenni. Az emberek fölöttük járnak – anélkül, hogy tudnák.”
Erre egy törvénytudó méltatlankodni kezdett: „Mester, ha ilyeneket mondasz, minket is gyalázol.” Ő azonban így folytatta: „Jaj, nektek is, törvénytudók! Elviselhetetlen terheket raktok az emberekre, ti magatok azonban még egy ujjal sem segítetek azokat a terheket hordozni.”
Lk 11,42-46

Egyik beszéde alkalmával meghívta Jézust egy farizeus, hogy étkezzék nála. Ő el is ment, és asztalhoz telepedett.
Amikor a farizeus látta, hogy Jézus étkezés előtt nem mosott kezet, megütközött rajta. Az Úr ekkor így szólt hozzá: „Ti, farizeusok, tisztán tartjátok ugyan a pohár és a tál külsejét, de belül tele vagytok rablással és gonoszsággal. Esztelenek! Hát nem az alkotta a belsőt, aki a külsőt is? Adjátok inkább oda a rászorulóknak azt, amitek van, és akkor majd mindjárt tiszták lesztek egészen!”
Lk 11,37-41

Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt hozzájuk:
„Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az ítéleten majd ezzel a nemzedékkel együtt megjelenik Dél királynője is, és helyeselni fogja elítélésüket, hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét; itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon.
Ninive lakói is ott lesznek az ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki van, mint Jónás.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 11,29-32

Jézus egyszer útban Jeruzsálem felé áthaladt Szamaria és Galilea határvidékén.
Amikor betért az egyik faluba, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor már megálltak, és hangosan így kiáltottak: Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!”
Ő rájuk tekintett, és így szólt hozzájuk: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak.” Útközben megtisztultak.
Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, hangos szóval dicsőítette Istent, arcra borult Jézus lába előtt, és hálát adott neki. És ez az ember szamaritánus volt.
Jézus megkérdezte: „Nemde tízen tisztultak meg? Hol maradt a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek, csak ez az idegen?” Aztán hozzá fordult: „Kelj fel és menj! Hited meggyógyított téged.”
Lk 17,11-19

Szent István királyunk, halála előtt, Szűz Mária oltalmába ajánlotta koronáját és országát. Őseink ezt a felajánlást szent örökségként származtatták nemzedékről nemzedékre. Vaszary Kolos bíboros, prímás kérésére a Szentszék is elismerte a Mária-tiszteletnek ezt a nemzeti jellegét, s XIII. Leó pápa 1896-ban külön ünnepet engedélyezett október második vasárnapjára. Szent X. Piusz pápa az ünnepet október 8-ra tette át. 1980-ban II. János Pál pápa a Szent Péter-bazilika altemplomában a II. Szilveszter pápától kapott – és a bazilika bővítése miatt 1776-ban lebontott – kápolna helyett az új magyar kápolnát ezen a napon szentelte fel a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére.

Prohászka Ottokár beszédeiből:

Nagyboldogasszony … először hitünknek asszonya. Az a kereszténység hódította meg a magyart, amely a Szent Szűz alakjával, tiszteletével és szeretetével köszöntött be a világba. Az az evangélium hódította meg a magyart, amely az angyal köszöntésével kezdődik, amely a Szent Szűz alázatával lép a világba, és amelynek első híve a Szűz, boldog, aki hitt (Lk 1, 45). Nagyasszonynak hívtuk, mert nagy hatalmát fölértettük. Hatalmas méltóságából s belső kitűnőségéből (Szeplőtelen, kegyelemteljes, páratlan Szűz, mennybe fölvitt) folyik, ő valóban királyi lélek: Istenhez legközelebb, frigy szekrénye; szívébe vette bele magát az Úr; szeretetét anyai tejjé, bánatát istenanyai könnyé forralta. Őt szereti az Úr leginkább: Hallgass rám, leányom … elbűvölte a királyt szépséged (Zsolt 44, 11-12). Légy engedelmes – mondja neki az Úr.

Ez asszonynak járó hódolat a legfényesebb, a szívek hódolata: Megáldott téged, leányom, a Magasságbeli Isten (Jud 13, 18). Lelkesülnek érte: Csak tekints reánk, és mi örömest leszünk szolgái a királynak (vö. Ter 47, 25). Áldást hozó hatalom!

Légy a mi Úrnőnk új századokra, hogy míg Istent keressük, általad megtaláljuk.

Nagyboldogasszony … a magyar nép művelődésében s nemesbülésében. A legbiztosabb nevelés a jóért, szépért, gyöngédért való lelkesítés; a szívek megnyílnak a szentnek, jónak, szépnek szeretetétől; az erkölcs finomodik a tisztaságnak, a szeplőtelen szüzességnek behatásától. A népek először templomokat emelnek; de ha a Szűzanya képét tisztelik, ezekbe a templomokba az erkölcs, a művészet is bevonul. A magyar nép művelődését is a Szent Szűz szeretete hordozta: a nép olvasóján tanulta a hit titkait a Szűz érzelmeinek keretében; a magyar katolikus nemesség másfél századon át a Mária-kongregációkban fejlesztette ki jellemét; az első főiskola, a Pázmány-egyetem alapszabályai megkívánják, hogy tanárok s tanítványok készek legyenek a szeplőtelen fogantatásért síkra szállni.

Mi lesz ezentúl? Találtok-e szebb, finomabb eszményt? Jobb iskolát az erkölcsnek? Kilencszáz év óta hány templomot építettünk tiszteletére, s nem értük be velük, szebbet szeretnénk? Hány képét teremtették meg művészek ihletettségük elragadtatásában? Térden állva festették, s mégis azt mondják: ez nem az. Aki ránéz, foglya lesz: Vigyél magaddal, ó, Szűz! (Vö. Én 1, 4)

Nagyboldogasszony … a magyar nép hivatásának őrangyala. 1896. szeptember 28-án volt 400 éve, hogy Nikápolynál török és magyar először szemben állt. Háromszáz éven át szinte nincs más hivatásunk, mint hogy a kereszténység lovagjai, a Szent Szűz választott vitézei voltunk. Hősiességünk fölött az ő képe, az ő zászlaja lengett. Ha el kellett volna vesznünk, zászlaja lett volna szemfödőnk, s csendítésünk az Ave Maria estharangszava.

Meg vagy-e velünk, Úrnőnk, elégedve? Új harcok, a kultúra harcai; új küzdelmek, a népboldogulás küzdelmei várnak ránk. Szellem, ész, munka, erény ezentúl a fegyver; megbírja majd a nemzet karja ezeket is? Ha hisz és szeret, ha téged tisztel, ha erényeidet saját életébe oltja: nemcsak hogy megbírja, de már a győzelem koszorúja után nyújtja ki kezét. Maradjunk ez alapon: a népeknek élete nemcsak vértócsákba, hanem fertőkbe is veszhet. A fertőkbe nem jutunk, ha a hit erejével s az erkölcs lelkével a kultúrmunkához fogunk, hiszen nála van az élet és az erény minden reménye (vö. Sir 24, 25).

Ezt az ünnepet Szent V. Piusz pápa rendelte el a Lepantónál kivívott tengeri győzelem (1571) emlékére, amelyet a rózsafüzér imádkozása révén az Istenszülő segítségének tulajdonítottak. A mai nap ünneplése mindenkit Krisztus titkainak átelmélkedésére késztet a Boldogságos Szűz Mária vezetésével, aki egyedülálló módon részese volt Isten Fia születésének, szenvedésének és dicsőséges feltámadásának.

Kérünk téged, Úristen, a Boldogságos Szűz Mária közbenjárására öntsd lelkünkbe szent kegyelmedet, hogy akik az angyali üzenet által szent Fiadnak, Jézus Krisztusnak megtestesülését megismertük, az ő kínszenvedése és keresztje által a feltámadás dicsőségébe vitessünk! A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen 

Mindenki elhatározásának megfelelően adjon, ne kelletlenül vagy kényszerűségből, mert Isten a jókedvű adakozót szereti. (2Kor 9,7)

Kedves Testvérek!

Szeretnénk tájékoztatni benneteket arról, hogy a Plébánia 2019-től kezdve folyamatosan milyen nehéz helyzetbe került, a közüzemi díjak emelkedésével pedig már aggasztóak a kilátásaink.

Ehhez azt is kell tudni, hogy fenntartásunk és működésünk alapvetően a perselypénzre és az egyházi hozzájárulásra (adó) épül. Ezekből a bevételekből gazdálkodunk.

A 2019-es covid-évtől kezdve bevételeink folyamatosan csökkentek. Mind az egyházi hozzájárulás, mind a perselypénz. Sajnos a szentmiséken is nagyon kevesen vagyunk…

Mindezekre tekintettel szeretettel kérünk benneteket, hogy az egyházi hozzájárulás befizetésével – aki még nem rendezte – is segítsetek minket, akár személyesen, akár átutalással.

Számlaszámunk: 10700110-67938483-51100005

Mind a gázfogyasztást, mind a villanyhasználatot a minimálisra kell leszorítanunk, ehhez is a megértéseteket és a segítségeteket kérjük.

Bízunk benne, hogy takarékoskodással és a támogatásotokkal javíthatunk a jelen helyzeten.

Isten áldjon Mindannyiunkat!

 Ocsovai Grácián ofm

plébános

Szent atyánk 1182-ben született Assisiben. Könnyelmű ifjúság után lemondva atyai örökségéről egész szívvel Istenhez tért. Átölelve a szegénységet evangéliumi életet élt, minden teremtménynek Isten szeretetét hirdetve. 1210-ben III. Ince pápa engedélyt ad neki és követőinek a prédikálásra, majd 1223. november 29-én Honoriusz pápa Solet annuere kezdetű bullájában jóváhagyta a Ferenc által írt Regulát. 1226. október 3-án este halt meg Portiunculában.

Assisi Szent Ferencnek az összes hívőkhöz írt leveléből

Áldottak azok, akik szeretik az Urat és megteszik mindazt, ami az Evangéliumban írva van

Mivel szolgája vagyok mindenkinek, kötelességemnek érzem mindenkinek szolgálatára állni és az én Uramnak illatos igéit hirdetni; a mi Urunk Jézus Krisztusnak, az Atya Igéjének és a Szentléleknek szavait, melyek lélek és élet. Ő, bár mindenkinél gazdagabb volt, anyjával, a Boldogságos Szűzzel együtt mégis a szegénységet akarta vállalni a világban. A maga akaratát alávetette Atyja akaratának, és ezt mondotta: Atyám, legyen meg a te akaratod; ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint te. Atyjának pedig az volt az akarata, hogy áldott és dicsőséges Fia, akit nekünk adott, s aki miérettünk született, a kereszt oltárán saját vérével áldozatul és engesztelésül ajánlja fel magát, nem önmagáért, ki által mindenek lettek, hanem a mi bűneinkért, példát hagyván nekünk, hogy az ő nyomdokait kövessük. Azt akarja, hogy mindnyájan üdvözüljünk általa, s tiszta szívvel és tiszta testtel vegyük őt magunkhoz. Ó, mily boldogok és áldottak azok, akik szeretik az Istent és úgy cselekszenek, ahogyan az Úr az Evangéliumban mondja: Szeresd a te Uradat, Istenedet, teljes szívedből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint önmagadat. Szeressük tehát Istent és imádjuk őt tiszta szívvel és tiszta elmével, mert mindenek fölött ezt kívánva tőlünk maga mondotta: Igazi imádói lélekben és igazságban fogják imádni az Atyát. Mondjunk tehát neki dicséretet és imádkozzunk éjjel-nappal, mert szüntelenül kell imádkozni és abba bele nem fáradni. Kötelességünk továbbá böjtölni, és tartózkodni a hibáktól és bűnöktől, és az ételben és italban való dőzsöléstől, és katolikusoknak kell lennünk. Ezenkívül gyakran be kell térnünk a templomokba s tisztelnünk és becsülnünk kell a klerikusokat, még ha mindjárt bűnösök is, nem annyira önmagukért, mint inkább hivatalukért és Krisztus szentséges Testének és Vérének szolgálatáért, melyet az oltáron ők mutatnak be, ők érintenek és szolgáltatnak ki másoknak. És legyünk mindannyian szentül meggyőződve arról, hogy senki sem üdvözülhet, csak a mi Urunk Jézus Krisztus szent igéi és vére által. Ezeket pedig a klerikusok ejtik ki, hirdetik, illetve szolgáltatják ki. Különösen a szerzeteseknek, akik lemondtak a világról, kötelességük többet és nagyobbat művelni, és emellett amazokat el nem hagyni. Szeretnünk kell ellenségeinket és jót kell tennünk azokkal, akik gyűlölnek bennünket. Kötelességünk megtartani a mi Urunk Jézus Krisztus parancsait és tanácsait. Meg kell magunkat tagadni, és testünket a szolgaság és a szent engedelmesség igájába kell hajtanunk, úgy, ahogyan ki-ki ígérte az Úrnak. Ne legyünk bölcsek test szerint, se okosak, hanem inkább egyszerűek, alázatosak és tiszták. Sohase kívánkozzunk mások fölé kerülni, hanem inkább legyünk szolgái és alárendeltjei minden emberi teremtménynek az Istenért. És mindazokon, akik így cselekszenek és mindvégig kitartanak, megnyugszik az Úr lelke, s lakóhelyet és szállást készít bennük magának; és fiai lesznek a mennyei Atyának, kinek cselekedeteit megteszik, s egyben jegyesei, testvérei és anyja a mi Urunk Jézus Krisztusnak. Mindnyájatokat, akikhez ez a levél eljut, én, Ferenc testvér, a ti kisebb szolgátok, kérve kérlek arra a szeretetre, mely maga Isten, hogy ezeket a mi Urunk Jézus Krisztus fent leírt illatos igéit fogadjátok alázattal és szeretettel, valósítsátok meg jószándékkal és tartsátok meg tökéletesen. És mindazokat, akik jóakarattal fogadják, megértik, és ha mindvégig állhatatosak maradnak benne, áldja meg az Atya, Fiú és Szentlélek. Ámen.

Szent Ferenc a ferences rend alapítója 1226. október 3-án, az assisi Porciunkulában adta vissza lelkét a Teremtőnek. A ferencesek azóta a világ minden részén megemlékeznek Szent Ferenc tranzitusáról, vagyis az átköltözéséről a földi életből a mennyei hazába.

Halála után két évvel IX. Gergely pápa avatta szentté. Földi maradványait 1230-ban helyezték végső nyugalomra a ma is álló Szent Ferenc-bazilikában.

Templomunkban október 3-án hétfőn 17,30 órakor ünnepélyes zsolozsmát imádkozunk.

A szentmise után lesz a Tranzitus, amelyben megemlékezünk Szent Ferenc boldog haláláról.

„„Síró fiaitól és testvéreitől körülvéve, az a legszentebb lélek eloldódott a testtől, és beleveszett a ragyogás mélységébe, a test pedig elszenderült az Úrban. Tanítványainak egyike pedig – egyáltalán nem átlagos hírű ember – látta a szentséges atya lelkét mint egy hold nagyságú és a nap ragyogását felülmúló csillagot, a nagy vizek fölött egy hófehér felhőcskén felfelé vitetve, egyenes úton az égbe szállni.” (Celanói Tamás: Boldogságos Ferenc atyánk élete, Rövidebb életrajz)

Süteményt kért utolsó levelében

A dalmáciai Stridonban született 340 körül. Rómában tanult, ott is keresztelkedett meg. Aszkéta életet élt. 373-ban Jeruzsálembe indult, de Antiochiában megbetegedett. A chalkiszi sivatagban a remeték életét élte, 379-ben pappá szentelték. Rómába visszatérve Szent Damazusz pápa titkára lett, itt kezdte latinra fordítani a Szentírás könyveit, és előmozdította a szerzetesi életet. 385-ben elhagyta Rómát, Betlehemben telepedett le, azonban továbbra is tevékenyen kivette részét az Egyház gondjaiból. Sok művet írt, főként Szentírás-magyarázatokat. Betlehemben halt meg 420. szeptember 30-án.

Szent Jeromos áldozópapnak Izajás próféta könyvéhez írt magyarázatainak előszavából

Aki nem ismeri a Szentírást, az Krisztust sem ismeri

Teljesítem kötelességemet Krisztus parancsainak engedelmeskedve, ahogyan ő mondja: Vizsgáljátok az írásokat (Jn 5, 39), és: Keressetek, és találtok (Mt 7, 7), nehogy azt kelljen hallanom, amit a zsidóknak mondott: Tévedtek, mert nem ismeritek sem az írásokat, sem az Isten hatalmát (Mt 22, 29). Ha ugyanis Pál apostol szerint Krisztus az Isten ereje és Isten bölcsessége, és aki nem ismeri az írásokat, az nem ismeri Isten erejét és bölcsességét sem, akkor, aki nem ismeri az írásokat, az Krisztust sem ismeri.

Ezért azt a családatyát szeretném utánozni, aki kincseiből újat és régit hoz elő; meg azt a menyasszonyt, aki az Énekek énekében így beszél: Gyümölcsöt, frisset és régit is tettem el neked, kedvesem (vö. Én 7, 13). Úgy akarom tehát Izajást magyarázni, hogy őt ne csak mint prófétát, hanem mint evangélistát és apostolt is bemutassam, ő ugyanis így nyilatkozik magáról és a többi evangélistáról: Milyen szép annak lába, aki jó hírt hoz, aki békét hirdet (Iz 52, 7). Isten is úgy hívja meg őt, mint egy apostolt, ezzel a kérdéssel: Kit küldjek el? Ki megy el ehhez a néphez? Mire a próféta így válaszolt: Itt vagyok, engem küldj el! (Vö. Iz 6, 8)

De senki se higgye, hogy csak néhány rövid szóval szeretném kifejteni ennek a szentírási könyvnek gazdag tartalmát. Hiszen ez a könyv Urunk életének minden titkát magába foglalja. E könyvben benne van a Szűztől született Emmánuel, benne van a csodás tettek és jelek szerzője, benne, hogy meghalt, és eltemették, de a halálból feltámadt, és hirdeti, hogy minden nemzet Üdvözítője lesz. És mit mondjak arról a nagyszerű tanításról, amit a fizikai és erkölcsi rendről meg az elmélyedt gondolkodás művészetéről ad elénk ez a könyv? Mindaz, amit a Szentírás tartalmaz, mindaz, amit emberi nyelv kifejezni képes, és a halandó értelem felfoghat, mind megtalálható ebben a könyvben. E könyv mélységes titkairól maga a szerzője tanúskodik: Ezeknek a dolgoknak a látomása olyan számotokra, mint egy lepecsételt könyvnek a tartalma, amelyet ha odaadnak valakinek, aki tud olvasni, s azt mondják neki: „Olvasd”, azt feleli: „Nem tudom, mert le van pecsételve”. Ha meg olvasni nem tudónak adják a könyvet, s azt mondják neki: „Olvasd”, akkor az így felel: „Nem ismerem a betűket” (Iz 29, 11).

De ha valakinek ez kevés lenne, hallgassa meg Szent Pált, aki ezt írja: A próféták közül is kettő vagy három beszéljen, a többi pedig bírálja meg. Ha egy másik jelenlevő kap kinyilatkoztatást, az előbbi hallgasson el (1 Kor 14, 29). De hogy tudnánk elhallgatni, amikor egyedül a próféták szájával beszélő Szentlélektől függ, hogy hallgassanak-e vagy beszéljenek? Ha tehát a próféták megértették, amit hirdettek, akkor szavuk tele van bölcsességgel és okossággal. Fülükhöz nem hangok rezgése ért el, hanem magának Istennek szava szólalt meg a próféták lelkében. Egy másik próféta így tanúskodik erről: Az angyal, aki bennem szólt (vö. Zak 1, 9); és Szívből kiáltjuk: Abba, Atyánk (Gal 4, 6); továbbá: Hadd hallom, mit hirdet bennem az Úr, a mi Istenünk (vö. Zsolt 84, 9).