† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben a zsidók zúgolódni kezdtek Jézus ellen, amiért azt mondta: „Én vagyok az égből alászállott kenyér.” Így érveltek: „Nem, Jézus ez, Józsefnek a fia, akinek ismerjük apját, anyját? Hogyan mondhatja hát: az égből szálltam alá?”
Jézus azonban így szólt: „Ne zúgolódjatok egymás között. Senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya, aki engem küldött, nem vonzza, – és én feltámasztom az utolsó napon. Meg van írva a prófétáknál: Mindnyájan Isten tanítványai lesznek. Mindenki, aki hallgat az Atyára, és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha valaki is látta volna az Atyát, csak aki az Istentől van, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van.
Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez az a kenyér, amely az égből szállott alá, hogy aki ebből eszik, meg ne haljon. Én vagyok az égből alászállott élő kenyér. Aki a kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet én adok, az én testem a világ életéért.” Jn 6,41-51

A Boldogságos Szűz Mária emléknapján ujjongva köszöntsük az Urat!

REGGELI DICSÉRET SZŰZ MÁRIA SZOMBATI EMLÉKNAPJÁN

Ünnepeljük Megváltónkat, aki Szűz Máriától született, és így könyörögjünk:

Urunk, édesanyád járjon közben értünk! Amen.

SZŰZ MÁRIA SZOMBATI EMLÉKNAPJA ZÁRÓIMA

Hallgass meg, Istenünk, és add meg a teljes békességet, amelyet kérünk, hogy benned örülve töltsük életünk minden napját, és a Boldogságos Szűz Mária közbenjárására biztonságban eljussunk hozzád. Krisztus, a mi Urunk által. Amen.

Sínai Anasztáz püspöknek Urunk színeváltozása napján mondott beszédéből

Ezt a misztériumot az Úr Jézus a Tábor-hegyen nyilatkoztatta ki tanítványainak. A vele levő apostoloknak ugyan már beszélt országáról és dicsőséges második eljöveteléről, de – ha netán még nem lennének eléggé meggyőződve arról, amit országáról mondott nekik – hogy végül is szívük mélyéig egész bizonyosak legyenek, és hogy a látottak alapján higgyék az eljövendőket is, ott a Tábor-hegyen megmutatta nekik csodálatos isteni dicsőségét, mintegy a mennyek országa előképét. Olyan volt ez, mintha így szólt volna hozzájuk: Nehogy az időbeli távolság kikezdje hiteteket, bizony mondom nektek: az itt állók közül némelyek nem halnak meg, amíg meg nem látják az Emberfiát, amint eljön (Mt 16, 28) Atyja dicsőségében, amely most a jelenben is nyilvánvaló lesz már.

Lelkesülten és ujjongva siessünk, és mi is hatoljunk be a titokzatos felhőbe! Váljunk mintegy Mózessé, Illéssé vagy Jakabbá és Jánossá! Vagy légy olyan, mint Péter, aki az isteni látomástól és kinyilvánulástól elragadtatott. E dicső színeváltozástól maga is egészen átalakult, e világból kiemelkedett, és e földtől szinte elszakadt. Te is lépj ki a testből, hagyd most el ezt a teremtett világot, térj vissza egészen Teremtődhöz, akihez Péter mintegy mámorosan így kiáltott: Uram, jó nekünk itt lennünk! (Vö. Mt 17, 4)

A 431. évi efezusi zsinat után, amelyen Jézus anyját Istenszülőnek nyilvánították, Rómában, az Esquilinus dombon III. Szixtusz pápa (432?-440) templomot építtetett az Istenszülő tiszteletére, ezt később Santa Maria Maggiore bazilikának nevezték. Ez Nyugaton a Boldogságos Szent Szűz tiszteletére szentelt legősibb templom.

Alexandriai Szent Cirill püspöknek az efezusi zsinaton mondott szentbeszédéből

Örömmel tölt el a szentek gyülekezete, mert látom ezt a boldog és lelkes közösséget, amely a Szent és Istenszülő mindenkor Szűz Mária hívására készséges szívvel gyűlt itt egybe. Bár sok szomorúságom volt, de a szent atyák látása megvigasztal. Most Dávidnak, a zsoltárosnak édesen csengő szava teljesedett rajtunk: Íme, már mi olyan jó, és mi oly édes, mint az, ha a testvérek együtt laknak? (Zsolt 132, 1)

Fogadd tehát hódolatunkat, titokzatos Szentháromság, aki az Istenszülő Szent Szűz Mária templomába hívtál össze bennünket.

Köszöntünk, Istenszülő Szűz Mária, az egész földek drága kincse, ki nem alvó lámpás, a szüzesség koszorúja, az igaz tanítás királyi pálcája, örökre ép templom; köszöntünk téged, mert befogadtad azt, akit az egész világ nem fogadhat be; anya vagy és szűz, s általad jön az Úr nevében (Mt 21, 9) az, akit áldottnak mond a szent evangélium.

Köszöntünk téged, aki a Mérhetetlent és Felfoghatatlant szűzi méhedbe zártad; általad dicsőítjük és imádjuk a Szentháromságot; általad ünneplik és tisztelik a drága szent keresztfát az egész világon; általad ujjong az ég, örvendeznek az angyalok és főangyalok; miattad futamodnak meg a gonosz lelkek, és bukott le az égből a kísértő sátán; általad vétetik fel a bűnbe esett ember a mennybe; az oktalan bálványimádásba süllyedt emberiség általad jut el az igazság megismerésére; általad lesz osztályrésze a keresztség a hitre térőknek; általad van okunk az örömre; általad alakultak meg az egyházak a földkerekségen, és általad térnek meg a nemzetek.

Hogyan is folytassam még tovább? Általad kaptuk Isten egyszülött Fiát, aki ragyogó fényessége lett azoknak, akik sötétben és halálos homályban ülnek (Lk 1, 79); általad jövendöltek a próféták; általad hirdették az apostolok az üdvösséget a nemzeteknek; általad támadnak fel a halottak; általad uralkodnak a királyok. És mindezt a Szentháromság műveli általad.

Vajon méltóképpen magasztalhatná-e valaki az emberek közül a legdicséretesebb Máriát? Ő anya is és szűz is; a csodák csodája ez, amely engem bámulatba ejt, és magával ragad. Ugyan ki is tilthatja meg az Építőmesternek, hogy a maga alkotta templomban lakjék? És ki vetheti szemére Istennek, hogy saját szolgálóleányát választotta anyjának?

Nézzétek, az egész világ hogyan örvendezik! Tiszteljük tehát, és imádjuk az Egységet, valamint féljük és tiszteljük az osztatlan Háromságot; dicsérjük és ünnepeljük a mindenkor szűz Máriát, Isten szent templomát, és az ő Fiát, a szeplőtelen Jegyest, akinek dicsőség legyen mindörökkön-örökké. Ámen.

Lyon mellett született 1786-ban. Sok nehézséget kellett leküzdenie, míg 1815-ben pappá szentelhették. Ars falucskában a rábízott plébániát csodálatra méltó módon kormányozta, és vitte előbbre prédikációival, önmegtagadásával, imádságával és szeretetével. Nagyra értékelték őt, mint gyóntatót, a hívek mindenfelől sereglettek hozzá, és tanácsait szent tisztelettel fogadták. 1859. augusztus 4-én halt meg Arsban.

Vianney Szent János Mária áldozópap hitoktatásából

Fiacskáim! Fontoljátok meg: a keresztény ember kincse nem a földön, hanem a mennyben van. Tehát gondolatainkat is oda kell irányítanunk, ahol a kincsünk van.

Az embernek az a hivatása és feladata, hogy imádkozzék és szeressen. Ha imádkoztok és szerettek, íme, ez az ember boldogsága itt a földön.

Az imádság nem más, mint egyesülés Istennel. Ha valakinek a szíve tiszta és Istennel egybefonódott, valamiféle gyönyörűség és kedvesség tölti el, és ez megittasítja, és csodálatos fénnyel veszi körül. Ebben a bensőséges egyesülésben olyan lesz Isten és a lélek, mint két egybeolvadt gyertya, amelyet különválasztani már senki sem képes. Fölségesen szép dolog Istennek ez az egybefonódása parányi teremtményével; olyan boldogság ez, amelyet fel sem lehet fogni!

Mi méltatlanok lettünk arra, hogy imádkozzunk, de végtelen jóságában Isten megengedte nekünk, hogy beszélgessünk vele. Imádkozásunk tehát Istennek tetsző kedves áldozat.

Fiacskáim, a ti szívetek kicsi, de az imádság majd kitágítja, és képessé teszi arra, hogy szeresse Istent. Az imádkozás azt eredményezi, hogy már előre megízleljük a mennyországot, hogy a mennyországból is eljusson már valami hozzánk. Soha sincs imádság az édes vigasz utóíze nélkül. Az imádság ugyanis méz, amely a lelken elömlik, és azzal jár együtt, hogy minden édessé válik. Imádkozáskor – ha helyesen történik – a fájdalmak eloszlanak, mint nap hevére a hó.

Az is az imádság eredménye, hogy nagyon gyorsan elrepül az idő, és oly gyönyörűség tölti el az embert, hogy észre sem veszi az idő hosszúságát. Halljátok csak: amikor Bresse faluban voltam plébános, egy alkalommal szinte valamennyi paptársam beteg volt, hosszú utakat bejárva jó Urunkhoz imádkoztam, és az idő – higgyétek el nekem – egyáltalán nem tűnt fel hosszúnak.

Vannak olyanok is, akik egészen belemerülnek az imádságba, mint a halak a hullámokba, azért, mert egészen átadták magukat a jó Istennek. Nincs semmi megosztottság a szívükben. Ó, mennyire szeretem ezeket a nemes lelkeket! Assisi Szent Ferenc és Szent Koletta látták is Urunkat, és társalogtak vele olyan módon, mint ahogyan mi beszélgetünk egymással.

S ezzel szemben, mi hányszor eljövünk a templomba, és nem tudjuk, hogy mit is tegyünk itt, vagy mit is kérjünk! Ámde valahányszor valamelyik embertársunkhoz elmegyünk, nagyon is jól tudjuk azt, hogy milyen ügyben mentünk oda. Sőt, vannak emberek, akik a jó Istenhez – úgy látszik – így szólnak: „Csak egy-két szavam lenne hozzád, és máris továbbmegyek…” Gyakran gondolok arra, hogy midőn imádkozni jövünk az Úr elé, teljesülne is minden kívánságunk, ha valóban élő hittel és igazán tiszta szívvel kérnénk azt.

Szeráfi Szent Ferenc Atyánk különösképpen szerette a Boldogságos Szüzet. Ezért kedvelte ezt az épületet, melyet Angyalos Boldogasszonynak, vagy másképpen Portiunculának neveznek. Ott rakta le a Kisebb Testvérek Rendjének alapjait, onnét indította el a klarisszákat, és földi pályáját is ott fejezte be boldogan. A hagyomány szerint ebben a kis templomban nyerte el Szent Ferenc Atyánk a teljes búcsút, melyet a pápák megerősítettek és más templomokra is kiterjesztettek. Ennyi sok jótétemény után még arra is engedélyt kapott a Rend, hogy a liturgiában megünnepelje a mai napon a Portiuncula búcsúját.

Celanói Tamás testvér írásaiból

Mindig nagy tiszteletben tartsátok ezt a helyet, mint Isten valóságos lakóhelyét

Isten szolgája a szerény, szívben alázatos és foglalatosságokban az alacsonyabbakat kedvelő Ferenc, míg e világban élt, saját maga és övéi számára kis részt (Portiunculát) választott csupán ebből a világból, és ezt is csak azért tette, hogy Krisztusnak tudjon szolgálni. Talán isteni sugallatra nevezték már korábban is ezt a helyet „Portiunculának”, vagyis kicsiny területnek, hiszen azoknak lett menedéke, akik e világból semmit sem akartak birtokolni. Ezen a kis földterületen állt egy kis templom, melyet a Boldogságos Szűz tiszteletére építettek, aki nagy alázatosságával kiérdemelte, hogy Szent Fia után ő is az összes szentek koronája lehessen.

Itt vette kezdetét a Kisebb Testvérek Rendje, mely biztos alapokra épülve, hatalmas, nemes szellemi épületté fejlődött. Szent Ferenc atyánk ezt a helyet mindennél jobban szerette, és megparancsolta a testvéreknek, hogy különös áhítattal viseltessenek iránta és azt akarta, hogy ez a hely az alázatosság, a legteljesebb szegénység tekintetében mintakép és tükör legyen a többiek előtt, ezért még a birtoklási jogot is másnak adta, magának és övéinek csak a használati jogot tartotta meg. Azok a testvérek, akik itt laktak, éjjel és nappal Isten dicséretében éltek és az angyali élet csodálatos illatát árasztották. Szent Ferenc jól tudta ugyan, hogy a mennyország a földkerekség bármely pontján fellelhető, s hogy az isteni kegyelem mindenütt egyformán kijár a választottaknak, mégis úgy tapasztalta, hogy a Sancta Maria in Portiuncula temploma kegyelemmel teljesebb és a magasabbrendű szellemektől sűrűbben látogatott hely.

Ezért gyakran mondogatta a testvéreknek: „Vigyázzatok rá, fiaim, hogy sose hagyjátok el ezt a helyet. Ha az egyik oldalon kiűznek benneteket, jöjjetek vissza a másikon, mert valóban szent ez a hely, Isten lakóhelye. Mikor még kevesen voltunk, itt sokasította meg számunkat a Magasságbeli, bölcsességének fényével itt világosította meg szegény szolgáinak szívét, szeretetének tüzével itt gyújtotta lángra akaratunkat. Aki itt buzgó szívvel imádkozik, az minden bizonnyal megkapja, amit kér, de aki vétkezik, az súlyosabban is bűnhődik. Azért, fiacskáim, mindig nagy tiszteletben tartsátok e helyet, és a túláradó öröm hangos szavával szívetek mélyéből magasztaljátok az Istent.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben amikor a nép nem találta Jézust, sem a tanítványait, bárkába szálltak, és elmentek Kafarnaumba, hogy megkeressék Jézust. Amikor a tó túlsó partján megtalálták, megkérdezték tőle: „Mester, mikor jöttél ide?”
„Bizony, bizony, mondom nektek – felelte Jézus –, nem azért kerestetek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok. Ne olyan eledelért fáradozzatok, amely megromlik, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek, – őt ugyanis az Atya igazolta.”
Erre megkérdezték tőle: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk?”
„Istennek az tetszik – válaszolta Jézus –, ha hisztek abban, akit küldött.”
De ők így folytatták: „Hát te milyen csodajelet teszel, hogy lássuk és higgyünk neked? Mit tudsz tenni? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az Írás mondja: Égi kenyeret adott nekik enni.”
Jézus erre így szólt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Nem Mózes adott nektek kenyeret az égből, hanem Atyám adja nektek az igazi égi kenyeret. Mert az az Isten kenyere, aki alászállt az égből, és aki életet ad a világnak.”
Erre így szóltak hozzá: „Urunk, add nekünk mindig ezt a kenyeret!”
„Én vagyok az élet kenyere – felelte Jézus. Aki hozzám jön, többé nem éhezik, és aki bennem hisz, soha nem szomjazik.” Jn 6,24-35

A cantabriai Loyolában (Spanyolország) született 1491-ben. A királyi udvarban élt és katonáskodott. 1521-ben megtért. 1537-ben Párizsban befejezte teológiai tanulmányait. Itt vette maga mellé az első társakat, akikkel később Rómában megalapította a Jézus Társaságot. Termékeny apostoli munkát végzett mind írásaival, mind pedig tanítványainak oktatásával, akik az Egyház megújulásában elévülhetetlen érdemeket szereztek. Rómában halt meg 1556. július 31-én.

Szent Ignác az ő jelmondatát Szent Pál apostoltól vette: „Mindent Isten nagyobb dicsőségére!”

Testvéreim!
Akár esztek, akár isztok, vagy bármi mást tesztek, tegyetek mindent Isten dicsőségére.
Se zsidót, se pogányt, se Isten egyházát ne botránkoztassátok meg, mint ahogy én is mindenkinek kedvében járok. Nem azt keresem, ami nekem hasznos, hanem ami másoknak van javára, hogy üdvözöljenek. Legyetek követőim, mint ahogy én Krisztus követője vagyok! 1Kor 10,31–11,1

380 körül született az emíliai Imolában, itt lett pap. 424-ben Ravenna püspökévé választották. Nagy hatású beszédeivel és írásaival tanított. 450 körül halt meg.

Aranyszavú Szent Péter beszédeiből

A Szűz méhében fogan, életet ad, és mégis szűz marad, ami nem megszokott dolog, hanem jel; nem belátás, hanem erő; ez kezdet, nem természet; nem közönséges, hanem egyedülálló dolog, isteni, nem emberi; Krisztus születése nem szükségszerűség, hanem hatalom műve, a vallás szentsége, az emberi üdvösség helyreállítása.

Aki nem születve, az érintetlen agyagból alkotta az embert, megszületve, az érintetlen testből alkotta az embert.

Aki kezével az agyagból jóságosan kiformálta emberi testünket, az jóságosan testet öltött magára, hogy megváltson bennünket. Tehát azzal, hogy a Teremtő a teremtményben, Isten az emberi testben jelenik meg, a teremtményt tiszteli meg, de a Teremtőn sem esett ezáltal sérelem.

Ember, miért tartod magadat annyira hitványnak, amikor Teremtőd szemében oly értékes vagy? Amikor Isten annyira megbecsült, miért alacsonyítod le önmagadat? Miért kutatod, hogy miből lettél, és nem törődöl azzal, hogy mivégre is születtél? Nemde mindaz, amit e világon látsz, a te otthonod? A bensődbe áramló fény eloszlatja azt a sötétséget, amely körülvesz téged. Érted van kimérve az éjszaka és a nappal, neked ragyognak az égbolt napja, holdja és különböző fényű csillagai. A földet is miattad díszíti virág, erdő meg gyümölcs. Számodra teremtette Isten az élőlények csodás sokaságát a levegőben, a földön és a vizekben, hogy az eljövendő új világ örömét ne lehangoló, kietlen magányosság előzze meg itt.

Teremtőd azt is kigondolta, hogy mindezeken felül mivel növelje még megbecsülésedet: beléd helyezte saját képmását, hogy a láthatatlan Alkotót látható képe jelenítse meg. Neked engedte át a földi javakat, hogy az Úr képmása ne legyen elzárva ettől a nagyon gazdag világ birtoklásától. Isten azt, amit önszántából tieddé tett, nagylelkűen önmagából nyújtotta neked, mert azt akarta, hogy valóban őt magát lássák az emberben, akiben azelőtt csak tükörképként kívánt láthatóvá lenni. És véghezvitte, hogy ő maga is részese legyen annak az emberi természetnek, amelyet azelőtt csak képmásként fogadott el.

Megszületik tehát Krisztus, hogy megújítsa ezzel a megromlott emberi természetet. Vállalja, hogy gyermek legyen, elviseli, hogy táplálják, átéli az egyes életkorokat, hogy helyreállítsa az általa alkotott teljes emberi életet. Hordozta az embert, hogy az ember immár el ne bukhasson. Azt, akit földinek teremtett, égivé tette. Akinek eddig emberi lelke volt, azt most isteni lélek élteti. Ezáltal mindenestül Istenhez emeli fel az embert, hogy semmit se hagyjon meg benne mindabból, ami bűn, halál, szenvedés, fájdalom és földi dolog. Mindezt pedig a mi Urunk, Jézus Krisztus teszi, aki az Atyával él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten, most és mindenkor fogyhatatlan századokon át. Ámen.

Szent Ágoston püspök beszédeiből

Márta és Mária, nemcsak test szerint, hanem a vallásban is testvérek voltak. Mindketten híven ragaszkodtak az Úrhoz, mindketten szívesen szolgálták a test szerint náluk levő Urat. Befogadta őt Márta, mint ahogyan vándorokat szokás befogadni. Igen, vendégül látta, de mint a szolgálóleány az Urát, mint esendő ember az Üdvözítőjét, mint teremtmény a Teremtőjét. Vendégül látta, hogy testét táplálja, aki viszont őt Lélekkel táplálta. Urunk ugyanis azért vette magára a szolga alakját, hogy ebben a szolgai alakban szívességből, ne pedig kötelességből táplálják őt a szolgák. Hiszen részéről már az is szíves szeretet volt, hogy testi táplálékot fogadott el tőlük. Emberi testben élt, így meg is éhezett, és meg is szomjazott.

Egyébként megnyugtatásodra mondhatom neked, Márta, áldott vagy jó szolgálatodért! Munkádért jutalmul megkapod a boldog nyugalmat. Most ugyan sokféle teendőd lefoglal téged: táplálni igyekszel halandó embereket, akik szentek. De ha majd bejutsz az örök hazába, vajon találsz-e ott vándort, akit vendégül láthatnál? Találsz-e ott éhezőt, akivel kenyeredet megoszthatnád, szomjazót, akinek italt nyújthatnál, beteget, akit meglátogathatnál, veszekedőt, akit megbékíthetnél, halottat, akit eltemethetnél?

Mindezekből ott egy sem lesz. Hát akkor mi lesz? Csak az lesz, amit Mária választott. Ott majd minket táplálnak, nem mi adunk táplálékot. Hiszen ott majd az lesz teljes és tökéletes, amit Mária már itt választott magának, amikor az Úr igéjének arról a dús asztaláról morzsákat gyűjtögetett. Akarjátok hát tudni, mi lesz majd odaát? Maga az Úr mondja szolgáiról: Bizony, mondom nektek, asztalhoz ülteti őket, és megy, hogy kiszolgálja őket (Lk 12, 37).