Angyalos Boldogasszony ünnepére készülve, augusztus 1-én este 22 órától zenés virrasztás lesz a templomban elmélkedéssekkel, majd éjfélkor szentmise. Augusztus 2-án ünnepeli a ferences rend a Porciunkula-búcsút, amely a kisebb testvérek közösségének egyik legnagyobb ünnepe. Ezen a napon – Angyalos Boldogasszony … Bővebben
Angyalos Boldogasszony ünnepére készülve, augusztus 1-én este 22 órától zenés virrasztás lesz a templomban elmélkedéssekkel, majd éjfélkor szentmise.
Augusztus 2-án ünnepeli a ferences rend a Porciunkula-búcsút, amely a kisebb testvérek közösségének egyik legnagyobb ünnepe. Ezen a napon – Angyalos Boldogasszony ünnepén – a világ összes ferences templomában búcsú nyerhető. Aki ezen a napon elvégzi szentgyónását, szentáldozáshoz járul, imádkozik a pápa szándékára, és szívében elhatárolódik a bűntől, teljes búcsúban részesedhet. A teljes búcsút megholtjainkért, vagy saját magunkért ajánlhatjuk fel és augusztus 1-jétől részesülhetünk benne.
Szent Ferenc atyánk egész életében egyetlen helyhez, a Porciunkulához ragaszkodott.
Az Assisi alatt fekvő „kis területen” – ezt jelenti a Porciunkula elnevezés – ma is áll az Angyalos Boldogasszony tiszteletére szentelt templom, amelyet Ferenc megtérése idején épített újjá. Itt telepedett le először testvéreivel, ide tért vissza újra meg újra, és itt történt tranzitusa, boldog halála is. Szent Klára nővéreinek közössége is ezen a helyen vette kezdetét. Szent Ferenc egészen különleges módon tapasztalta itt a kegyelem áradását, a szentek és angyalok jelenlétét, ezért 1216-ban kieszközölte III. Honoriusz pápától, hogy búcsút engedélyezzen a templomnak. Az engedélyt a Szentszék később más templomokra is kiterjesztette.