Boldogságos Szűz Mária mennybevétele – Nagyboldogasszony ünnepe – augusztus 15.

Kép

 

honlap Szűz Mária

Ezen az ünnepen nemcsak azt ünnepeljük, hogy a Boldogságos Szűz Mária teste nem volt alávetve a romlandóságnak, hanem azt is, hogy ő a hálál felett diadalt aratott, és egyszülött Fiának, Jézus Krisztusnak  példájára az ő teste is megdicsőült a mennyben. (XII. Piusz pápa)

„Mert ezen a napon az Istenszülő Szüzet felvetted a mennybe Így ő lett Egyházad megdicsőülésének kezdete és példája, zarándok néped vigasza, és biztos reménye” (Részlet az ünnep szentmise prefációjából)

Magyar népünk számára különösen is fontos Nagyboldogasszony ünnepe, hiszen Szent István királyunk élete végén ezen a napon ajánlotta fel országunkat a Boldogságos Szűz Máriának. 

Istenünk, te a mai napon túláradó dicsőséggel megkoronáztad a Boldogságos Szűz Máriát, akit alázatosságáért tekintetre méltattál és abban a kegyelemben részesítettél, hogy egyszülött Fiad test szerint tőle szülessék. Közbenjárására add, hogy megváltásunk szent titka által elnyerjük az üdvösséget és részesüljünk dicsőségedből. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Augusztus 6. URUNK SZÍNEVÁLTOZÁSA

Kép

15-Bev_Nagybojt_2_vasarnapja_900

“Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, s fölment külön velük egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük: arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér lett, hogy vakított, mint a fény. S íme, megjelent nekik Mózes és Illés, és beszélgettek vele. Péter erre így szólt Jézushoz: „Uram, jó itt nekünk! Ha akarod, csinálok ide három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek, egyet pedig Illésnek.” Amíg beszélt, hirtelen fényes felhő borult rájuk, s a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!” Ennek hallatára a tanítványok arcra borultak, s igen megrémültek. Jézus odalépett hozzájuk és megérintette őket: „Keljetek fel, ne féljetek!” Amikor tekintetüket fölemelték, nem láttak senkit, csak egyedül Jézust. A hegyről lefelé jövet Jézus rájuk parancsolt: „Ne szóljatok a látomásról senkinek, amíg az Emberfia föl nem támad a halálból!”(Mt 17,1-9)

Ő, a kiválasztott tanúk előtt isteni dicsőségét feltárta, és ragyogó fénybe öltöztette a mienkhez hasonló testét, hogy a tanítványok szívét a kereszt botrányától megóvja és önmagában, mint az Egyház Fejében mutassa meg a dicsőségnek azt a fényét, amely majd egyszer beragyogja az Egyház egész testét. (Részlet az ünnepi szentmise prefációjából)

Istenünk, te egyszülött Fiad dicsőséges színeváltozásakor Mózes és Illés tanúságtételével erősítetted meg hitünk szent titkait és csodálatos reménységet nyújtottál, hogy gyermekeiddé fogadsz minket. Add meg nekünk, hogy szeretett Fiad szavára hallgatva társörökösei lehessünk Krisztusnak. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben Isten, mindörökkön-örökké. Amen

ANGYALOS BOLDOGASSZONY – PORCIUNKULA ÜNNEPE – Augusztus 2.

Kép

dd-francis03_ph_0499053046326x500dsc_0376aAugusztus 2-án annak az Assisiben található, egykor düledező kis templomocskának a búcsú-napját ünnepeljük, melyet Szent Ferenc újított meg.

A Portiuncula („részecske”) kápolna fölé 1569-1640 között hatalmas templom, az Angyalos Boldogasszony Bazilika épült.

Szent Ferenc ebben a kápolnában rakta le a Kisebb Testvérek Rendjének alapjait, társaival együtt itt találták meg hivatásukat, innen indította el a klarissza nővéreket, földi pályáját is itt fejezte be, amely átmenet -„tranzitus”- volt az örök életbe.

Kérjük és fogadjuk be az ünnepen Isten kegyelmét és nyerjük el a teljes búcsút, amelyet 803 éve, 1216-ban III. Honóriusz pápa szóban jóváhagyott, a későbbi pápák pedig megerősítettek és minden ferences templomra kiterjesztettek.

(Ennek feltétele szentgyónás, szentáldozás, Miatyánk,  Üdvözlégy, Hiszekegy elimádkozása a pápa szándékára. A teljes búcsú felajánlható önmagunkért, vagy egy tisztítótűzben szenvedő lélek számára.)

SZŰZ MÁRIA LÁTOGATÁSA ERZSÉBETNÉL (Sarlós Boldogasszony)

Kép

751px-Giotto,_Lower_Church_Assisi,_The_Visitation_01

 

Mária útnak indult, és a hegyekbe sietett, Júda városába. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel. Boldog vagy, Mária, mert hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked.

„Mindenható, örök Isten, a te sugallatodra indult útnak a Boldogságos Szűz Mária, hogy szent Fiadat méhében hordozva, Erzsébetet meglátogassa. Add. hogy a Szentlélek indításait hűségesen kövessük, és Máriával együtt mindig magasztaljunk téged. A mi urunk, Jézus Krisztus, a te fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten, mindörökkön örökké. Ámen.”

JÉZUS SZENT SZÍVE FŐÜNNEPE – TEMPLOMUNK BÚCSÚNAPJA

Kép

DSC_05111

Június 28-án, pénteken Jézus Szíve főünnepe és templomunk búcsúnapja, ezért 17 órakor ünnepélyes litániát, majd 17.30-kor zsolozsmát végzünk.

Mindenható Istenünk, dicsőítve magasztaljuk szeretett Fiad Szívét, és megemlékezünk arról, hogy mennyi jótéteménnyel mutatta meg irántunk való szeretetét.

Add, hogy ajándékaid mennyei forrásából, szeretett Fiad Szívéből elnyerjük bőven áradó kegyelmedet.

A mi Urunk Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön.örökké.

JÉZUS ég a vágytól, hogy az emberek szeressék őt, s ő visszahúzhassa őket a kárhozat útjáról, ahová a sátán tömegestől taszítja őket. Ezért határozta el, hogy megmutatja az embereknek Szívét, a szeretet, az irgalom, a kegyelem, a szentség és üdvösség mindama kincsével együtt, amelyet az magában rejt. hogy mindazokat, akik megadnak neki minden tőlük telhető szeretetet és tiszteletet, gazdaggá tegye, elárassza őket azokkal az isteni kincsekkel, amelyeknek az ő Szent Szíve a forrásuk. (Alacoque Szent Margit-Mária)

ÚRNAPJA: KRISZTUS SZENT TESTÉNEK ÉS VÉRÉNEK ÜNNEPE

Kép

urnapja

„Veletek vagyok minden nap a világ végéig!”

Az emmauszi tanítványok kérésére, hogy velük maradjon, Jézus egy sokkal nagyobb ajándékkal válaszolt: az Eucharisztia szentségével.

„Urunk, Jézus Krisztus, te ebben a csodálatos szentségben kínszenvedésed emlékét hagytad ránk. Add, kérünk, tested és véred szent titkát úgy tisztelnünk, hogy megváltásod gyümölcsét szüntelenül élvezzük. Aki élsz és uralkodol az Atyaistennel és a Szentlélek­kel egységben, Isten mindörökkön-örökké.”

Szentháromság ünnepe

Kép

484px-Andrey_Rublev_-_Св._Троица_-_Google_Art_Project

A Szentháromsághoz

Szentháromság egy Isten! Mi, a te teremtményeid, nem vagyunk egyedül a világban. Nem hagytál bennünket magunkra, nem hagysz társtalanul, fáradtan vándorolnunk egy távoli, hideg, közömbös istenség felé.

Velünk vagy, mint a család atyja övéivel. „Atyánk”-nak szólíthatunk téged, s magunkat gyermekeidnek nevezhetjük.

És te, Urunk, Jézus Krisztus, eljöttél közénk, hogy megmutasd nekünk az emberhez méltó élet szép példáját. Isten létedre testvérünk, barátunk lettél.

És te, Szentlélek, isteni Szeretet, aki az Atyát és a Fiút összekötöd, ajándékunk lettél, hogy szívünket Krisztus szeretetére és szolgálatára buzdítsd. Előttünk jársz, világítod az utat, melyen járunk, hogy Krisztus hű követői maradhassunk.

Atya, Fiú és Szentlélek! Hadd élhessünk mi is Szentháromságtok fényében és melegében!

A mindennapi élet hajszájában sohase feledjük, hogy a Szentháromság bennünk él, és erőt ad minden küzdelemben!

A Szentháromság titka előtt leborulva adjunk hálát azért, hogy a már most a földi életünkben részünk lehet az Atya, Fiú és Szentlélek szeretet-közösségében, amely az örök életben vár ránk!

A Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja

Kép

bose-mater_ecclesiae

 

Az Egyház Anyja titulus, mellyel a loretói litániában is megszólítjuk a Szűzanyát, közelebb hozza a hívők számára Mária istenanyaságának azt a „kiterjesztését”, melyet Fiának misztikus Teste, az Egyház irányában él meg, és amelynek köszönhetően mi magunk, Krisztusban megkeresztelt emberekként Máriára mint égi Édesanyánkra tekinthetünk.

Oltalmad alá futunk,
Istennek szent Szülője!
Könyörgésünket meg ne vesd
szükségünk idején,
hanem oltalmazz meg minket
minden veszedelemtől,
mindenkor dicsőséges és áldott Szűz!
Mi Asszonyunk, mi közbenjárónk,
mi szószólónk,
engeszteld meg nekünk szent Fiadat,
ajánlj minket szent Fiadnak,
mutass be minket szent Fiadnak!
Ámen.

Pünkösd – a Szentlélek eljövetelének ünnepe

Kép

Pentecostes (2)

 

Pünkösd a Jézus feltámadása utáni 50. nap, a Szentlélek eljövetelének napja (ApCsel 2,1-13).

Az Úr Jézus mennybemenetele előtt megismételte a Szentlélek eljövetelére vonatkozó ígéretét: „megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, s egész Júdeában és Szamariában, sőt egészen a föld végső határáig” (ApCsel 1,8).

Istenünk, te a mai szentséges ünnepen Egyházadat és általa a világ minden népét és nemzetét megszentelted. Áraszd ki a Szentlélek ajándékait az egész világra, és töltsd be híveid szívét isteni kegyelmeddel, amellyel egykor elindítottad az evangélium hirdetését.