A Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény szeretettel várja az egyházi gyűjtemények munkatársait a Szent Domonkos Rend alapításának 800. évfordulója alkalmával rendezendő programjára október 21-én, pénteken a vasvári domonkos kolostorban. (Vasvár, Kossuth u. 1.) Program: 10.30 A vendégeket köszönti: Tóth Balázs polgármester Kostecki … Bővebben
Egyéb kategória bejegyzései
fr. Kamill: IV. rész: László király és az egyház
Amint már a I. törvénykönyvről írtam, a 92-es zsinaton komoly törvényeket hozott az egyházi élet megújítására. Ezen törvények tiltják a papok másodszori házasságát, tilalmazzák az egyházi javak elidegenítését, szabályozzák az egyházi javak védelmét, rendelkeznek az ünnepek és böjtök megtartásáról is, … Bővebben
fr. Kamill: III. rész: Szent László a politikus
László király a politikus László a törvénykezésen keresztül megszilárdította trónján, helyreállította az ország belső rendjét. Megerősítette a nádor intézményét, akit a király általános helyettesének tekintett, ő őrizte az udvari pecsétet is, a nádor az uralkodó nevében bíráskodhatott. Salamon korábbi király … Bővebben
Keresztnévadási változsok: 1942,1950, 1960, 1970, 1980, 1990, 2000, 2010
Névadási szokások változásai 1942 Fiúk lán Lányok András I Mária-Rozália I András-Sándor-László I Teréz-Anna II Ferenc I Szidónia-Karolina I Frigyes I Erzsébet IIIII Gábor I Valéria I Géza I Mária II György-Ferenc I Mária – Éva I György-István I Mária-Piroska … Bővebben
Statisztikai adatok 1942-2000
Statisztikai adatok Év Lélekszám Kereszteltek Bérmáltak Házasultak Meghaltak 1942 4511 94 42 58 1943 102 36 71 1944 103 44 77 1945 76 45 82 1946 83 38 71 1947 92 299 44 55 1948 4860 72 51 49 1949 … Bővebben
Remény a magasból – Évközi 29. vasárnap
A liturgia szentírási szakaszai: Kiv 17,8–13; Zsolt 120,1–8; 2Tim 3,14–4,2; Lk 18,1–8. Az Úr a mi őrizőnk, ő áll jobbunk felől, minden lelki csatánkban közbenjár értünk. A válaszos zsoltárban tekintetünket a hegyek felé emeljük, mert Sion hegyéről és a … Bővebben
fr. Kamill: Szent László törvényei
Az országban elsősorban törvényekkel, szigorú törvényekkel igyekezett rendet tenni. 1077 körül adta ki első törvénykönyvét, melyben igyekezett a tulajdont védelmezni, minden lopásért kemény megtorlás járt (Szent László III. törvénykönyve). Ebben a könyvben szerepel először a nemes (nobilis) kifejezés, ebből az … Bővebben
fr. Varga Kamill ofm: Szent László királynak vitéz lovagsága, avagy hogyan lett a pogány Vászoly unokája szenté, lovagkirállyá I. rész
Szent László-év 2016-2017 „Január elsején kezdetét veszi a Szent László-év, amely 2017 végéig tart – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. Potápi Árpád János közölte: az idei Szent Márton- és Márton Áron-emlékév sikerén felbuzdulva, a Báthory–Bem Hagyományőrző Egyesület és … Bővebben
2016. október 16- október 22. Liturgikus beosztás-miseszándék
2016. október 16. Évközi 29. vasárnap Időpont Intentio Miséző pap október 15. szombat 18.00 Szűzanya tiszteletére és szándékára fr. Kamill október 16. vasárnap 7.30 + Szülők, Ilona és Sándor fr. Kamill 9.30 + Szülők és nagyszülők fr. Kornél Andráshida … Bővebben
2016. október 16. – ÉVKÖZI 29. VASÁRNAP
2016. október 16. ÉVKÖZI 29. VASÁRNAP + Az Irgalmasság Éve + Az embert a teremtés koronájának nevezzük, mert értel–mével ő ismeri fel a teremtett világ rendjét, törvényeit és szépségét. S mindezért az egész természet képviselője-ként hálát tud adni Istennek, imádkozik … Bővebben