Fülöp előbb Keresztelő Szent János tanítványa volt, majd Krisztust követte, hűséges tanítványa. A hagyomány szerint Hierapoliszban halt vértanúhalált.

Jakab, az Úr unoka-testvére, Alfeus fia, a jeruzsálemi egyházat kor-mányozta. Szent Pál számára Jakab volt az Egyház oszlopa (Gal 2,9). Ő írta az egyik katolikus levelet. Ez a levél a gyakorlati  kereszténységről szól, melynek vezérelve az Istenben való bizalom és az Úr irgalmára való ráha-gyatkozás. 62-ben meg-kövezték.

Az Apostolok Cselekedeteiből

Az apostolok működése az ősegyházban

Abban az időben az apostolok keze sok jelet és csodát művelt a nép között. Mindnyájan egy emberként voltak a Salamon-csarnokban. Mások közül senki sem mert közéjük elegyedni, de a nép magasztalta őket. A hívők – férfiak és nők – egyre nagyobb számban csatlakoztak az Úrhoz. Még a betegeket is kivitték az utcára, hordágyra fektették őket, hogy ha Péter arra megy, legalább az árnyéka érje egyiket-másikat. Sőt még a Jeruzsálemhez közel eső városok népe is odajött, hozták a betegeket, a tisztátalan szellemektől gyötörteket, s ezek mind meggyógyultak.

A főpap és akik vele tartottak, vagyis a szadduceusok pártja, féltékenységükben fölléptek ellenük. Elfogatták az apostolokat, és nyilvános börtönbe vetették őket. De az Úr angyala éjszaka kinyitotta a börtön ajtaját, kivezette őket, s így szólt hozzájuk: „Menjetek, álljatok ki a templomban a nép elé, s hirdessétek ennek az életnek az igazságait!”

Megfogadták e szavakat, hajnalban bementek a templomba és tanítottak. Amikor megérkezett a főpap és kísérete, egybehívták a főtanácsot és Izrael fiainak összes véneit, és üzentek a börtönbe, hogy vezessék őket elő. Amikor a szolgák elmentek, nem találták őket a börtönben. Visszatértek hát, és jelentették: „A börtönt gondosan bezárva találtuk, az őrök is ott álltak az ajtók előtt, de amikor benyitottunk, odabenn senkit sem találtunk.”

A templomőrség parancsnoka és a főpapok e hír hallatára nem tudták elképzelni, mi történhetett. Egyszer csak beállított valaki, és jelentette nekik: „Azok a férfiak, akiket börtönbe vetettetek, a templomban vannak, és tanítják a népet.” Ekkor a parancsnok elment a szolgákkal, és elővezette őket. Erőszakot nem alkalmaztak, mert féltek, hogy a nép kövekkel támad rájuk.

Elővezették hát, és a főtanács elé állították őket. A főpap kérdőre vonta őket: „Szigorúan megparancsoltuk nektek, hogy ne tanítsatok abban a névben, és lám, egész Jeruzsálem tele van tanításotokkal. Ránk akarjátok hárítani annak az embernek a vérét?” Péter és az apostolok így válaszoltak: „Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek. Atyáink Istene feltámasztotta Jézust, akit keresztfára feszítve megöltetek. Isten jobbjára emelte, fejedelemmé és Megváltóvá, hogy megtérítse Izraelt, és megbocsássa bűneit. Mi ezeknek a dolgoknak tanúi vagyunk, és a Szentlélek is, akit az Isten megadott azoknak, akik engedelmeskednek neki.”

Istenünk, te évről évre megörvendeztetsz minket Szent Fülöp és Jakab apostol ünnepével. Tekints imádságaikra, és add, hogy részesedve Fiad szenvedésében és feltámadásában, eljussunk örök látásodra. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem.
Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz. Mert nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek.
Jn 15,1-8

Fülöp apostol és Jézus

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Az utolsó vacsorán Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.”
Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.”
Jézus így válaszolt: „Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: »Mutasd meg nekünk az Atyát?« Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem! Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek! Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek. Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban. Ha pedig tőlem kértek valamit a nevemben, azt is teljesítem.” Jn 14,7-14

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: »Elmegyek, és helyet készítek nektek?« Ha majd elmegyek, és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hiszen ismeritek az utat oda, ahová én megyek!”
Ekkor Tamás így szólt: „Uram, mi nem tudjuk, hová mégy; hogyan ismerhetnénk hát az utat?”
Jézus ezt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.”
Jn 14,1-6

Sienában született 1347-ben. Már kisleányként a tökéletesebbre törekedett, és 15 éves korában belépett Szent Domonkos harmadik rendjébe. Az Isten és a felebarát iránti szeretettől égve, a városok közötti békét és egyetértést megerősítette, a pápa jogait és szabadságát védelmezte, és a vallásos élet megújulását mozdította elő. Bölcs tanítással és lelkiséggel teli műveit tollba mondta. Meghalt 1380. április 29-én, Rómában. VI. Pál pápa 1970. október 4-én egyháztanítói címmel díszítette fel.

Sienai Szent Katalin szűznek „Az isteni gondviselés” című párbeszédes művéből:

Megízleltem, és láttam

Ó, örök Istenség, ó, örök Háromság, aki az isteni természet egysége által oly sokat érővé tetted egyszülött Fiad vérének váltságdíját! Te, örök Háromság, olyan vagy, mint valami mély tenger, amelyben minél többet keresek, annál többet találok; és minél inkább megtalállak, annál jobban kereslek téged. Te valamiképpen kielégítetlenül elégíted ki a lelket, mivel mélységedben úgy elégíted ki, hogy mindig szomjas és éhes maradjon rád, ó, örök Háromság, s nagyon kívánjon, és vágyódjék látni téged, a világosságot világosságodban.

Megízleltem, és láttam az értelem fényével világosságodban a te mélységedet, örök Háromság, és teremtésed szépségét: aztán beléd öltözködve láttam, hogy a képmásod leszek: hiszen nekem ajándékozod magadat, örök Atya, hatalmadból és bölcsességedből, amely bölcsesség Egyszülötted sajátja. A Szentlélek pedig, aki tőled, az Atyától és a Fiútól származik, olyan akaratot adott nekem, amellyel alkalmassá tett arra, hogy szeressek.

Hiszen te, örök Háromság, te vagy az Alkotó, én az alkotás: innen tudtam meg, a te megvilágosításod hatására az újjáteremtésben, mit tettél velem egyszülött Fiad vére által, hogy a szeretet rabja lettél teremtményed szépsége miatt.

Ó, mélység, ó, örök Háromság, ó, Istenség, ó, mélységes tenger: mi nagyobbat adhatnál nekem magadnál? Te vagy az örökké égő tűz, amely nem hamvad el; te vagy, aki izzásoddal elemészted a lélek minden önző szeretetét. Ismét csak te vagy a tűz, aki minden fagyot felolvasztasz, és fényt gyújtasz a lélekben világosságoddal, amellyel megismertetted velem igazságodat.

Ennek a fénynek tükrében ismerlek téged legnagyobb kincsemnek, minden jó felett álló értéknek, boldog jóságnak, kimeríthetetlen jónak, felbecsülhetetlen értéknek: mindennél nagyobb szépségnek, minden bölcsességet meghaladó bölcsességnek: mivel te magad vagy a bölcsesség, te az angyalok kenyere, aki a szeretettől hevítve magadat adtad az embereknek.

Te vagy a ruha, amely befedi ruhátlanságomat, jól lakatsz bennünket, éhezőket édességeddel, mivel minden keserűség nélküli édesség vagy. Ó, örök Háromság!

Istenünk, te Sienai Szent Katalin szívében fellobbantottad az istenszeretet tüzét, hogy szemlélje Krisztus Urunk szenvedését, és Egyházad szolgálatára szentelje életét. Közbenjárására add, hogy akik részesedünk Krisztus szenvedésében, mindörökre ujjongjunk dicsősége kinyilvánulásakor. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Grignion Lajos a bretagne-i Montfortban (ma Monfort-sur-Meu, Franciaország) született 1673. január 31-én. Bérmálásakor kapta a Mária nevet. Párizsban szentelték pappá. Miután XI. Kelemen pápa apostoli misszionáriusnak nevezte ki, Franciaország nyugati vidékén az örök Bölcsesség misztériumát, a megtestesült és keresztre feszített Krisztust hirdette. Tanította, hogy az életszentség útja Mária által vezet Jézushoz. Apostoli munkájához papokat, testvéreket és – Boldog Trichet Mária Ludovika vezetésével – nővéreket vett maga mellé. 1716. április 28-án hunyt el Saint-Laurent-sur-Sèvre-ben. Sok írást hagyott hátra, melyek különösen máriás lelkiséggel foglalkoznak.

Montforti Grignion Szent Lajos Mária áldozópap A Boldogságos Szűz Mária iránti igazi tisztelet című művéből

A mi tökéletességünk lényege abban áll, hogy Jézushoz hasonuljunk, vele egyesüljünk, és neki szenteljük magunkat. Ezért lelki életünkben kétségkívül az a legfontosabb, ami a legtökéletesebben hasonlóvá tesz Jézus Krisztushoz, neki ad át és neki szentel bennünket. Mivel pedig minden teremtmény között leginkább Mária hasonló Fiához, ezért a lelki élet gyakorlatai között a legszentebb Szűzanya iránti áhítat az, amely a lelket leginkább megszenteli és hasonlóvá teszi a mi Urunkhoz. Minél inkább szenteli magát egy lélek Máriának, annál jobban szenteli magát Jézus Krisztusnak.

A Jézus Krisztusnak való tökéletes odaadás nem más, mint önmagunk végső és teljes átadása a Szent Szűznek. Ez a lelkiség, amelyet tanítok.

Ez a lelkiségi forma lényegében nem más, mint a keresztségi ígéretek és fogadalmak tökéletes megújítása. Ebben ugyanis a keresztény hívő magát egészen a Boldogságos Szűznek adja át, hogy Mária által egészen Krisztusé legyen.

Ebből következik, hogy valaki egyszerre szentelheti magát a Szent Szűznek és Jézus Krisztusnak; Szűz Máriának azért, mert ez a legalkalmasabb út, amelyet Jézus maga is választott, hogy velünk legyen, és minket magával egyesítsen. Ugyanakkor a lélek magát az Úr Jézusnak szenteli, mert ő a mi végső célunk, neki köszönhetünk mindent, amik vagyunk, mert ő a mi Megváltónk és Istenünk.

Ezenfelül meg kell gondolnunk, hogy minden ember, midőn megkeresztelkedik – saját szavával vagy keresztszülei által –, ünnepélyesen ellene mond a sátánnak, az ő kísértéseinek és cselekedeteinek, s Jézus Krisztust választja Mesterének és legfőbb Urának, akinek úgy engedelmeskedik, mint a jó szolga, szeretetből. Ez valósul meg igazán ebben a lelkiségben: A keresztény ellene mond az ördögnek, a bűnnek, valamint önmagának, és magát egészen átadja Jézus Krisztusnak, Mária keze által.

A keresztségben – legalábbis kifejezetten – nem adjuk át magunkat Mária keze által Jézus Krisztusnak, sem jó cselekedeteink érdemét nem adjuk oda az Úrnak. A keresztség után a keresztény ember átadhatja érdemét másoknak, vagy megtarthatja magának. Ebben a lelkiségben azonban a keresztény kifejezetten Mária keze által adja át magát az Úrnak, és teljesen neki szenteli tevékenységét.

Istenünk, te Montforti Grignion Szent Lajos Mária áldozópap lépteit a Boldogságos Szűz oltalma alatt az üdvösségnek és Krisztus szeretetének útjára vezetted. Add, hogy az ő példája nyomán és szereteted szent titkairól elmélkedve Egyházad fáradhatatlan építői legyünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

† EVANGÉLIUM Szent János Könyvéből
Abban az időben a templomszentelés ünnepét ülték Jeruzsálemben. Tél volt. Jézus éppen a templomban járt, Salamon oszlopcsarnokában. A zsidók körülvették őt, és megkérdezték: „Meddig tartasz még bizonytalanságban minket? Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk nyíltan!”
Jézus így felelt: „Mondtam már nektek, de nem hiszitek el. Cselekedeteim, amelyeket Atyám nevében művelek, tanúságot tesznek rólam. De ti nem hisztek, mert nem vagytok juhaim közül valók. Az én juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Én örök életet adok nekik. Nem vesznek el soha, és senki sem ragadja el őket kezemből. Atyám, aki nekem adta őket, hatalmasabb mindenkinél: senki sem ragadhatja el őket Atyám kezéből.
Én és az Atya egy vagyunk.” Jn 10,22-30

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben így szólt Jézus:
„Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshol, az tolvaj és rabló. Aki viszont az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Az őr ajtót nyit neki, a juhok pedig hallgatnak szavára. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Miután mind kivezette, előttük halad, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Az idegent nem követik, sőt elfutnak tőle, mert az idegen hangját nem ismerik.”
Jézus ezt a hasonlatot mondta nekik, de ők nem értették meg, hogy miről beszél. Jézus ezért így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: Én vagyok az ajtó a juhok számára. Akik előttem jöttek, azok tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, az üdvözül, ki- és bejár, s legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.”
Jn 10,1-10

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben Jézus így szólt: Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem a sajátjai, otthagyja a juhokat, és elfut, amikor látja, hogy jön a farkas. A farkas aztán elragadja és szétkergeti őket. A béres azért fut el, mert béres, és nem törődik a juhokkal.
Én vagyok a jó pásztor. Ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem, – mint ahogy az Atya ismer engem, és én ismerem az Atyát. Életemet adom a juhokért. De más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is vezetnem kell. Hallgatni fognak szavamra, és egy nyáj lesz és egy pásztor.
Azért szeret engem az Atya, mert odaadom az életemet, hogy majd ismét visszavegyem. Nem veszi el tőlem senki, magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam, és van rá hatalmam, hogy visszavegyem. Ezt a parancsot kaptam Atyámtól.”
Jn 10,11-18

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben, amikor Jézus Kafarnaumban az élet kenyeréről beszélt, tanítványai közül, akik (szavait) hallották, többen azt mondták: „Kemény beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?”
Jézus tudta, hogy tanítványai méltatlankodtak miatta, azért így szólt hozzájuk: „Ez megbotránkoztat titeket? Hát ha majd azt látjátok, hogy az Emberfia fölmegy oda, ahol azelőtt volt! A Lélek az, ami életre kelt, a test nem használ semmit. A szavak, amelyeket nektek mondok, Lélek és élet. De vannak közöttetek, akik nem hisznek.” Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, hogy kik nem hisznek benne, és hogy ki fogja őt elárulni.
Aztán így folytatta: „Ezért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki.”
Ettől kezdve tanítványai közül sokan visszahúzódtak, és többé nem jártak vele.
Jézus ezért a tizenkettőhöz fordult: „Ti is el akartok menni?” Simon Péter ezt válaszolta neki: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.”
Jn 6,60-69