Grignion Lajos a bretagne-i Montfortban (ma Monfort-sur-Meu, Franciaország) született 1673. január 31-én. Bérmálásakor kapta a Mária nevet. Párizsban szentelték pappá. Miután XI. Kelemen pápa apostoli misszionáriusnak nevezte ki, Franciaország nyugati vidékén az örök Bölcsesség misztériumát, a megtestesült és keresztre feszített Krisztust hirdette. Tanította, hogy az életszentség útja Mária által vezet Jézushoz. Apostoli munkájához papokat, testvéreket és – Boldog Trichet Mária Ludovika vezetésével – nővéreket vett maga mellé. 1716. április 28-án hunyt el Saint-Laurent-sur-Sèvre-ben. Sok írást hagyott hátra, melyek különösen máriás lelkiséggel foglalkoznak.

Montforti Grignion Szent Lajos Mária áldozópap A Boldogságos Szűz Mária iránti igazi tisztelet című művéből

A mi tökéletességünk lényege abban áll, hogy Jézushoz hasonuljunk, vele egyesüljünk, és neki szenteljük magunkat. Ezért lelki életünkben kétségkívül az a legfontosabb, ami a legtökéletesebben hasonlóvá tesz Jézus Krisztushoz, neki ad át és neki szentel bennünket. Mivel pedig minden teremtmény között leginkább Mária hasonló Fiához, ezért a lelki élet gyakorlatai között a legszentebb Szűzanya iránti áhítat az, amely a lelket leginkább megszenteli és hasonlóvá teszi a mi Urunkhoz. Minél inkább szenteli magát egy lélek Máriának, annál jobban szenteli magát Jézus Krisztusnak.

A Jézus Krisztusnak való tökéletes odaadás nem más, mint önmagunk végső és teljes átadása a Szent Szűznek. Ez a lelkiség, amelyet tanítok.

Ez a lelkiségi forma lényegében nem más, mint a keresztségi ígéretek és fogadalmak tökéletes megújítása. Ebben ugyanis a keresztény hívő magát egészen a Boldogságos Szűznek adja át, hogy Mária által egészen Krisztusé legyen.

Ebből következik, hogy valaki egyszerre szentelheti magát a Szent Szűznek és Jézus Krisztusnak; Szűz Máriának azért, mert ez a legalkalmasabb út, amelyet Jézus maga is választott, hogy velünk legyen, és minket magával egyesítsen. Ugyanakkor a lélek magát az Úr Jézusnak szenteli, mert ő a mi végső célunk, neki köszönhetünk mindent, amik vagyunk, mert ő a mi Megváltónk és Istenünk.

Ezenfelül meg kell gondolnunk, hogy minden ember, midőn megkeresztelkedik – saját szavával vagy keresztszülei által –, ünnepélyesen ellene mond a sátánnak, az ő kísértéseinek és cselekedeteinek, s Jézus Krisztust választja Mesterének és legfőbb Urának, akinek úgy engedelmeskedik, mint a jó szolga, szeretetből. Ez valósul meg igazán ebben a lelkiségben: A keresztény ellene mond az ördögnek, a bűnnek, valamint önmagának, és magát egészen átadja Jézus Krisztusnak, Mária keze által.

A keresztségben – legalábbis kifejezetten – nem adjuk át magunkat Mária keze által Jézus Krisztusnak, sem jó cselekedeteink érdemét nem adjuk oda az Úrnak. A keresztség után a keresztény ember átadhatja érdemét másoknak, vagy megtarthatja magának. Ebben a lelkiségben azonban a keresztény kifejezetten Mária keze által adja át magát az Úrnak, és teljesen neki szenteli tevékenységét.

Istenünk, te Montforti Grignion Szent Lajos Mária áldozópap lépteit a Boldogságos Szűz oltalma alatt az üdvösségnek és Krisztus szeretetének útjára vezetted. Add, hogy az ő példája nyomán és szereteted szent titkairól elmélkedve Egyházad fáradhatatlan építői legyünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

† EVANGÉLIUM Szent János Könyvéből
Abban az időben a templomszentelés ünnepét ülték Jeruzsálemben. Tél volt. Jézus éppen a templomban járt, Salamon oszlopcsarnokában. A zsidók körülvették őt, és megkérdezték: „Meddig tartasz még bizonytalanságban minket? Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk nyíltan!”
Jézus így felelt: „Mondtam már nektek, de nem hiszitek el. Cselekedeteim, amelyeket Atyám nevében művelek, tanúságot tesznek rólam. De ti nem hisztek, mert nem vagytok juhaim közül valók. Az én juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Én örök életet adok nekik. Nem vesznek el soha, és senki sem ragadja el őket kezemből. Atyám, aki nekem adta őket, hatalmasabb mindenkinél: senki sem ragadhatja el őket Atyám kezéből.
Én és az Atya egy vagyunk.” Jn 10,22-30

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben így szólt Jézus:
„Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshol, az tolvaj és rabló. Aki viszont az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Az őr ajtót nyit neki, a juhok pedig hallgatnak szavára. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Miután mind kivezette, előttük halad, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Az idegent nem követik, sőt elfutnak tőle, mert az idegen hangját nem ismerik.”
Jézus ezt a hasonlatot mondta nekik, de ők nem értették meg, hogy miről beszél. Jézus ezért így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: Én vagyok az ajtó a juhok számára. Akik előttem jöttek, azok tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, az üdvözül, ki- és bejár, s legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.”
Jn 10,1-10

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben Jézus így szólt: Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem a sajátjai, otthagyja a juhokat, és elfut, amikor látja, hogy jön a farkas. A farkas aztán elragadja és szétkergeti őket. A béres azért fut el, mert béres, és nem törődik a juhokkal.
Én vagyok a jó pásztor. Ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem, – mint ahogy az Atya ismer engem, és én ismerem az Atyát. Életemet adom a juhokért. De más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is vezetnem kell. Hallgatni fognak szavamra, és egy nyáj lesz és egy pásztor.
Azért szeret engem az Atya, mert odaadom az életemet, hogy majd ismét visszavegyem. Nem veszi el tőlem senki, magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam, és van rá hatalmam, hogy visszavegyem. Ezt a parancsot kaptam Atyámtól.”
Jn 10,11-18

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben, amikor Jézus Kafarnaumban az élet kenyeréről beszélt, tanítványai közül, akik (szavait) hallották, többen azt mondták: „Kemény beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?”
Jézus tudta, hogy tanítványai méltatlankodtak miatta, azért így szólt hozzájuk: „Ez megbotránkoztat titeket? Hát ha majd azt látjátok, hogy az Emberfia fölmegy oda, ahol azelőtt volt! A Lélek az, ami életre kelt, a test nem használ semmit. A szavak, amelyeket nektek mondok, Lélek és élet. De vannak közöttetek, akik nem hisznek.” Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, hogy kik nem hisznek benne, és hogy ki fogja őt elárulni.
Aztán így folytatta: „Ezért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki.”
Ettől kezdve tanítványai közül sokan visszahúzódtak, és többé nem jártak vele.
Jézus ezért a tizenkettőhöz fordult: „Ti is el akartok menni?” Simon Péter ezt válaszolta neki: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.”
Jn 6,60-69

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Amikor Kafarnaumban Jézus az élet kenyerének mondta önmagát, vita támadt a zsidók között: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” – kérdezték.
Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van és én feltámasztom őt az utolsó napon. Az én testem ugyanis valóban étel és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad és én őbenne.
Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, énáltalam él.
Ez a mennyből alászállott kenyér. Nem az, amelyet atyáitok ettek, és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él.” Így tanított Jézus a kafarnaumi zsinagógában. Jn 6,52-59

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
A kenyérszaporítás utáni napon Jézus így szólt a sokasághoz: „Senki sem jöhet hozzám, ha nem vonzza az Atya, aki küldött engem. Én feltámasztom őt az utolsó napon. A prófétáknál ezt olvassuk: »Mindnyájan Isten tanítványai lesznek.« Mindaz, aki hallgat az Atyára, és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha az Atyát látta volna valaki. Csak aki Istentől való, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van.
Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, és mégis meghaltak. Itt a mennyből alászállott kenyér, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adni fogok, az én testem a világ életéért.” Jn 6,44-51

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Kafarnaumban így tanította Jézus a sokaságot:
„Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik soha. Megmondtam nektek: »Bár láttok engem, mégsem hisztek.«
Minden, amit a Atya nekem ad, hozzám jön. Aki tehát hozzám jön, nem utasítom el.
Nem azért jöttem le a mennyből, hogy a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki küldött engem. Aki pedig küldött, annak az az akarata, hogy semmit el ne veszítsek abból, amit nekem adott, hanem feltámasszam az utolsó napon.
Atyám akarata az, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, és én feltámasztom az utolsó napon.” Jn 6,35-40

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben, amikor Jézus az örök élet kenyeréről beszélt, így szóltak hozzá a tömegből:
„Hadd lássuk, milyen csodát művelsz, hogy higgyünk neked! Mit tudsz tenni? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az írás mondja: »Égből való kenyeret adott enni nekik.«”
Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek; nem Mózes adott kenyeret az égből, hanem Atyám adja az igazi mennyei kenyeret. Az az Isten kenyere, amely leszállt a mennyből, és életet ad a világnak.”
„Uram – kiáltották –, add nekünk mindig ezt a kenyeret!”
Jézus így válaszolt: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik sohasem.” Jn 6,30-35

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
A csodálatos kenyérszaporítás utáni napon a Genezáreti-tó túlsó partján maradt népnek eszébe jutott, hogy csak egy bárka volt ott. Tudták, hogy Jézus nem szállt a bárkába tanítványaival; tanítványai ugyanis egyedül hajóztak el.
Közben Tibériásból több bárka jött a hely közelébe, ahol az Úrtól megáldott kenyeret ették.
Amikor tehát a nép nem találta Jézust, sem a tanítványait, bárkába szálltak, és elmentek Kafarnaumba, hogy megkeressék Jézust. Amikor a tó túlsó partján megtalálták, megkérdezték tőle: „Mester, mikor jöttél ide?”
„Bizony, bizony, mondom nektek – felelte Jézus –, nem azért kerestetek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok. Ne olyan eledelért fáradozzatok, amely megromlik, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek, – őt ugyanis az Atya igazolta.”
Erre megkérdezték tőle: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk?”
„Istennek az tetszik – válaszolta Jézus –, ha hisztek abban, akit küldött.”
Ezek az evangélium igéi. Jn 6,22-29