Nagyszombat

 7. Atyám, kezedbe ajánlom lelkem!

Az utolsó szó az Atyáé. Akihez tartozik, aki a minden. A végponton még egyszer ennek az odatartozásnak a megvallása ez az ige. A végső szó a teljes odaadottságé. Ez Jézus válasza a szenvedésre, a kudarcra, az elhagyatottságra, a halálra. A halál kapujában most már mindegyikünk egyetlen lehetséges, emberségünket beteljesítő utolsó szava.

És íme, a templom függönye kettészakadt felülről az aljáig, a föld megrendült, a sziklák megrepedtek, a sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek föltámadt a teste. A százados pedig, és akik vele együtt őrizték Jézust, a földrengés és a történtek láttán nagyon megrémültek és azt mondták: »Ez valóban Isten Fia volt.« (Mt 27,51-52.54)

Cesar Franck: Les Sept Paroles du Christ en Croix – 7. Pater, in manus tuas commendo spiritum meum

https://www.youtube.com/watch?v=JF4p7KdCt3Q

Pilinszky János:

Fokról–fokra

Ahogy a semmi kisimítja

az agónia árkait,

miként a vidék hófúvás után

lecsillapúl, hazatalál,

valahogy úgy alakúl, rendeződik

fokról-fokra ember és Isten,

pusztulás és születés párbeszéde.

Rembrandt: Krisztus a kereszten

Nagypéntek

 6. Beteljesedett!

Az óra, amiről Jézus beszélt. Az ő órája. Most itt van, eljött. Mi a célja ennek az órának? Hogy Jézusban egészen feltáruljon Isten az ember számára. Homály nélkül, fedetlenül. Mózes a hegyen, bár beszélhetett vele, nem láthatta Isten arcát. Most ezen a hegyen Isten arca feltárul. A függöny kettészakad, a homály megszűnik. Semmi sem takarja el Istent az emberi szem elől. Itt állunk most a kinyilatkoztatás teljességében.

Cesar Franck: Les Sept Paroles du Christ en Croix – 6. Consummatum est

https://www.youtube.com/watch?v=0G7LYLaXreQ

Paul Celan:

Tenebrae

Közel vagyunk, Uram,

foghatón közel.

Már fogva, Uram,

egymásba marva, mintha

mindőnk teste a te

tested volna, Uram.

Imádkozz, Uram,

imádkozz hozzánk,

közel vagyunk.

Kajlán mentünk oda,

mentünk oda, ráhajolni

katlanra, vályúra.

Az itatóra, Uram.

Vér volt, a vért

te ontottad, Uram.

Csillogott.

A te képedet verte a szemünkbe, Uram.

Nyitva s üres a szem, a száj, Uram.

Ittunk, Uram.

A vért és a képet a vérben, Uram.

Imádkozz, Uram.

Közel vagyunk.

(Lator László fordítása)

Nagycsütörtök

 5. Szomjazom!

Egyetlen szó, a testi gyötrelem végletes kínja, ami a kereszten soha nem volt sűrűségű szimbólumává válik Isten és ember kapcsolatának. A teljesség üressé teszi magát, hogy elszenvedje az üresség kínját, vággyá, amit betölteni nem akar, csak betöltetni az ember által, a végessel, a töredékessel, az esendővel. Soha nem érthetjük teljesen Isten önmagát háttérbe szorító, önmagát kiüresítő szándékát, aki már a teremtéssel mintegy szükségszerűen „keresztre feszíttetik”, mikor kiszolgáltatja magát az emberi szabad akaratnak, az elutasításnak, a gyűlöletnek. Benne nincs elutasítás, fikarcnyi gyűlölet sem, éppen ezért elszenvedi a betöltetlenség minden hosszát és szélességét, mélységét és súlyát.

Cesar Franck: Les Sept Paroles du Christ en Croix – 5. Sitio

https://www.youtube.com/watch?v=kr8zzAgC1z8

René Guy Cadou:

Életgyónás

Uram! Ki tudja, tán már holnap rád találok!

Éjszaka lesz! A rét korlátja mellett álldogálok,

Tudod! Mint Gauguin képén a festő, ormótlan facipőben,

Mandulaszínű körgallérban, amely kifakult az őszi esőkben,

És várom, hogy jöjj, te vagy angyalod, vagy szertartóid közül valaki,

Az ég négy deszkafala közt, amelyek mint egy gyóntatószék falai,

Ó, várlak téged, közeledsz az úton, hogy megszólíts és én megzavarodjam.

Íme a szégyen sarokpántjain életem ládája kipattan,

Egyszerre egész múltam hitvány könyvtárpolca leszakad,

Kitárva fölvágatlan lapjait és a fajtalan rajzokat,

Többé nincs mit leplezni, ó Uram,

Se túlnagy kesztyűt húzni már, se kínosan

Magunkon át másra hasonlítani nem kell,

Mert bordáim te méred meg véres kezeddel.

Rónay György fordítása)

Nagyszerda

 4. Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?

Ez az ige a végső elhagyatottság tanúbizonysága. Már nem is saját szó, hanem a zsoltáré. Az elhagyatottság szava, de az imáé is egyben. Jézus nem tud nem imádkozni, még az Istentől való legnagyobb távolság idején sem. Az ő számára minden az ima lehetőségét adja, és minden helyzet imádsággá válik a szív Istenhez fordulásában. Mert nincs olyan helyzet, amikor ez ne lehetne lehetséges. Isten távol van, mert Ő Isten, én pedig teremtmény; de egyben közelebb is van hozzám, mint én önmagamhoz. Ez a két állítás egyszerre igaz. A kereszten Jézus ennek végtelen kettősségében, metszéspontjában feszül. Őmiatta, ha érezzük is a sötétséget, a távolság szédítő és ijesztő valóságát, már soha nem kell kételkednünk a jelenlétben, az egyetlen igazi, valóságos, mindent átható isteni jelenlétben.

Cesar Franck: Les Sept Paroles du Christ en Croix – 4. Deus meus, ut quid dereliquisti me

https://www.youtube.com/watch?v=kVY_-zEilB4

Paul Claudel:

Sötétség

Én itt vagyok, a másik másutt, s a csönd irtózatos már.

Oly szerencsétlenek vagyunk! és rostáján a Sátán egyre rostál.

Szenvedek és a másik is szenved, és nincs út köztem és

Közötte, és kettőnk között nincsen se szó, se kéz.

Semmi, csupán az éjszaka, mely közös és közölhetetlen.

Az éj, amelyben mit sem alkotunk, s a szörnyű meddőség a szeretetben.

Fölneszelek, s magam vagyok, a félelem elborít,

Szavának mását hallom, s egy sikoly hangjait.

Valami gyönge fuvalmat hallok, és hajam égnek merevül.

Mentsd meg őt a halálveszélyből és a Vad karmai közül.

Ha újra itt a halál íze a fogaim között, a láz,

A csikarás, a hányinger, a fonákra fordulás.

Egyedül voltam a présben, és tiportam a szőlőt tébolyomban

Ma éjjel, míg fölcsapó nevetéssel egyik faltól a másikig loholtam.

Aki a szemünket alkotta, szem nélkül lát-e vajon engem?

Aki a fület teremtette, fül nélkül meghallja-e szavamat?

Tudom, hogy ahol túlárad a bűn, irgalmad még jobban bővelkedik.

Imádkozzunk, mert a Világ Fejedelmének órája ez itt.

(Rónay György fordítása)

Nagykedd

 3. Asszony, íme a te fiad! (és) Íme, a te anyád!

Jézus szava végrendelkezés és egyben ajándékozás. A legtöbb, amit ember megtehet: önmaga odaajándékozása. Jézus ezt teszi meg mintegy Mária és János nevében is, erre hívja meg őket, de ezáltal egyben önmagát is adja nekik. A velük maradását. Halála előtt egymásra bízza őket, ahogyan bennünket is egymásra bíz, az ő önátadásának terében. Jézus szerint a sorsunk végérvényesen összefonódott. Pilinszky János szavával: „menthetetlenül egyek vagyunk”.

Cesar Franck: Les Sept Paroles du Christ en Croix – 3. Mulier, ecce filius tuus

https://www.youtube.com/watch?v=tu0cYjOJEm8

Oszip Mandelstam:

Köd takarja

Köd takarja már megfoghatatlan,

elmosódó, gyötrő arcodat.

Istenem! mondtam, bár nem akartam,

véletlenül számon kiszaladt.

Kirepült a mellemből az Isten

neve, mint egy óriás madár.

Ködgomolyba vész előtte minden,

s fészke-háza most lakatlan áll.

(Lator László fordítása)

Nagyhétfő

 2. Bizony mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban.

Micsoda ígéret ez a másik keresztre feszítettnek! Olyan ígéret, amire sem ő, sem senki más méltó nem lehet: a Paradicsom, amit elvesztettünk. Úgy tűnt, mindörökre. „A teljesség tere.” (Tillmann J. A.) Ahol igazán azonosak voltunk önmagunkkal törés nélkül. Ahol egyek lehettünk Istennel szintén törés nélkül. Önzés és bűn nélkül. Aztán maradt a tanácstalan tipródás, bóklászás, zavaros útkeresés ebben az idegen világban, ahol így már nem lehettünk otthon. És maradt a vágyakozás az elmúlt teljesség után, ami gyötrő és reménytelen vágyakozás. És Jézus szava megígéri, hogy mindezt visszakapjuk. Vagy talán nem is azt, amit elvesztettünk, hanem annál még többet, még teljesebbet: a megváltott létet, a bocsánatot nyertek katarzisát, az istenközeliség örök életét.

Cesar Franck: Les Sept Paroles du Christ en Croix – 2. Hodie mecum eris in paradiso

https://www.youtube.com/watch?v=DjSdHDPdFEg

Peter Henisch:

Jób utolsó zsoltára

az igazsággal

megvertél engem

isten

most a sűrűség

ahol lakom

idegen

italt

találok ugyan

de nem oltja szomjamat

testvéreim szemében

tüske vagyok

el akarják

törölni nyomomat

melyet nem követnek

ha havat küldesz rám

testük

párája nélkül

mit

csinálok

majd?

(Hajnal Gábor fordítása)

Szeretettel ajánljuk a kedves Testvérek figyelmébe Krisztián atya lelkigyakorlatán, március 26-án, 27-én és 28-án elhangozott tanításokat.

† A MI URUNK JÉZUS KRISZTUS kínszenvedése Szent Márk szerint

(Mk 14,1-15,47)

Jézus, a zarándok bevonul.

Belép a szent városba, a szentélybe. Belép és átmegy: a kereszten, a halálon. Át az Atyához. Mindenki élete „átmenet”. Belegyökerezni csak a végcélba szabad, különben gyökerüket vesztettek leszünk.

Jézus király. De nem úgy, ahogyan mi szeretnénk. Elutasítja a hatalmat, az erőszakot, a békétlenséget, az erőt. Ő a szelídség, az egyszerűség királya. Szamárháton-király.

Ahogyan egykor Jézus alázatosan bevonult Jeruzsálembe, úgy látja őt az Egyház alázatosan érkezni, „bevonulni” a kenyér és bor színe alatt minden nap a templomba, az oltárra. Ő az, aki mindig érkezik, aki mindig „átmegy“. A kenyérből a testbe, a borból a vérbe, az Atyától az én életembe. Zarándok, életem zarándoka, aki az ajtó előtt áll, és kopog. Átmegy, hogy átvigyen. Innen az Atyához.

Jézus, aki a szenvedést szeretetté változtattad, könyörülj rajtunk!

Jézus arca a szenvedésben meggyötört odaadottság arca, minden szenvedő ember arca.

Timothy Radcliffe: Nem kell félni a válságtól (részlet)

Nézzünk magára az emberre: mindannyian kríziseken keresztül növekedünk. Ilyenek vagyunk. S úgy hiszem, ez az Egyház sorsa is. Nem kell félni a krízistől. Az Egyház maga nem épp egy krízis során született?

A nagy-nagy válság az utolsó vacsora éjszakája volt. Az összes közül ez a legkiemelkedőbb. A tanítványok mindannyian elhagyták Jézust. Júdás eladta őt, Péter pedig az árulás szélén állt. Nem volt jövő. S ekkor, ebben a sötét, lehangoló helyzetben Jézus egy különleges dolgot cselekedett. Ezt mondta: »Íme, ez az én testem. Nektek adom.« Azt gondolom, hogy amikor az Egyházban válsághelyzet van, nem kell ijedezni! Azt kell inkább megkérdeznünk, hogy mi lesz az az újdonság, mely mindebből felfakad.

 Peter Henisch:

Jób első zsoltára

mint űzött állat uram

be vagyok kerítve én

és kik meghajszolnak

a szemrehányás és a szánalom

és aki küldi őket

a kétely

lásd

gyengévé tettél engem

hogy megismerjelek

lásd erőssé tettél engem

hogy mégis szolgáljak

neked

kenyér

a kenyér

kísértés

ám sokkal nagyobb

kísértése annak

hogy tüzet csiholjak

a TE köveidből

hogy a TE éjszakád

mely elviselhetetlen

szétrobbanjon

hőségtől

(Hajnal Gábor fordítása)

Jézus utolsó hét szava a keresztfán

A haldokló Jézus utolsó szavai. Imádság és végrendelet. Foglalata mindannak, amit Jézus ránk hagyott. A megbocsátástól a magányon át az ígéretig. A hét szó egy-egy keresztbe vésett drágakő, ami megmutatja a mi utunkat is az Atyához, a megbocsátástól a magányon át a beteljesedésig.

A nagyhét napjaiban Jézusnak ezekről az utolsó szavairól, mondatairól elmélkedünk. Régen külön szertartás keretében történt ez nagypénteken, VI. Piusz pápa 1789-ben engedélyezte ezt Le tre ore dell’agonia (a haláltusa három órája) néven, déltől délután háromig Jézus keresztje mellett imádkozva.

Jézus utolsó szavait sokan megzenésítették, Schütztől Haydnig. Elmélkedéseinkhez egy kevésbé ismert zeneművet, Cesar Franck oratóriumát választottuk.

Hallgatnivaló:

Cesar Franck: Les Sept Paroles du Christ en Croix – O vos omnes (Bevezető)

https://www.youtube.com/watch?v=3BWdhJMGUU8

Virágvasárnap

 1. Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!

Eszünkbe ötlik Jézus tanítása a hegyen: „Szeressétek ellenségeiteket és imádkozzatok azokért, akik titeket bántanak és üldöznek.” (Máté 5, 44) Jézus nemcsak tanít, hanem éli is ezt a tanítást. Pontosabban életének ennek a mélységéből szól a tanítása. Nincs kettősség. Ő és szavai egyek. Mint ahogyan isteni szeretete is átüt minden szaván, minden vele megesett történésen. Ez a mondat a szeretet „nincs továbbjáról” tanúskodik. Mondhatnánk, hogy végpontjáról, de lényege éppen az, hogy nincs végpontja. De nincs „tovább” sem, hiszen ez a teljesség maga, a teljesség, ami soha véget nem érő, kimeríthetetlen valóság. Isten teljessége tükröződik ebben a jézusi imádságban, úgy magában a keresztre feszíttetésben is. Jézusban Isten hiteles képmását látjuk. „Aki engem lát, látja az Atyát.” Jézus imádsága értünk szól, a szenvedésnek, a megalázásnak ebben a végső helyzetében is, mint ahogyan Isten gondolatainak középpontjában is mi állunk, mindig, legyünk akár bűnösök, akár igazak, akár a kereszt alatt állók, akár megfeszítők. Akár tudjuk, mit cselekszünk, akár nem tudjuk.

Hallgatnivaló:

Cesar Franck: Les Sept Paroles du Christ en Croix – 1. Pater, dimitte illis

https://www.youtube.com/watch?v=bZ2jUicUmGc

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Lázár feltámasztása után a Mártához és Máriához jött zsidók közül sokan hittek Jézusban, mert látták, amit cselekedett.
Némelyek azonban elmentek a farizeusokhoz, és jelentették, hogy mit tett Jézus. Erre a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot, és így tanakodtak: „Mit tegyünk? Ez az ember sok csodát művel. Ha engedjük, hogy folytassa, mindnyájan hisznek majd benne. Aztán jönnek a rómaiak, és elpusztítják szentélyünket és népünket.”
Közülük az egyik, Kaifás, aki abban az évben főpap volt, ezt mondta nekik: „Ti nem tudtok semmit. Gondoljátok csak meg: Jobb, ha egy ember hal meg a népért, minthogy az egész nemzet elpusztuljon!”
Ezt pedig nem magától mondta, hanem mint annak az évnek főpapja prófétaként megjövendölte, hogy Jézus a népért hal meg; sőt nemcsak a népért, hanem hogy egybegyűjtse Isten szétszóródott gyermekeit.
Attól a naptól kezdve megegyeztek abban, hogy megölik őt. Ezért Jézus nem mutatkozott többé nyilvánosan a zsidók előtt, hanem visszavonult a pusztaság melletti vidékre, egy Efrém nevű helységbe, és ott tartózkodott tanítványaival együtt.
Közeledett a zsidók húsvétja. A vidékről már az ünnepek előtt sokan felzarándokoltak Jeruzsálembe, hogy megszentelődjenek. Ezek keresték Jézust, és még a templomban is beszélgettek róla: „Mit gondoltok, eljön-e az ünnepre?”
A főpapok és a farizeusok ugyanis ekkor már kiadták a rendeletet, hogy aki tud valamit Jézus tartózkodási helyéről, jelentse, hogy elfoghassák őt. Jn 11,45-57

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Egy alkalommal a zsidók köveket ragadtak, hogy megkövezzék Jézust. Erre ő megkérdezte tőlük: „Sok jótettet vittem végbe köztetek Atyám nevében. Melyik jó cselekedetért akartok megkövezni engem?”
A zsidók ezt válaszolták: „Nem a jó cselekedetért, hanem a káromkodás miatt akarunk megkövezni, mert ember létedre Istenné teszed magadat.” Jézus ezt felelte: „A Szentírásban nemde ez áll: Én mondottam: istenek vagytok? Ha már azokat is isteneknek mondja az írás, akikhez Isten igéje szólt – és az írás nem veszítheti érvényét –, hogyan mondhatjátok arról, akit az Atya megszentelt és a világba küldött: »Káromkodol!« – mert azt mondtam, hogy Isten Fia vagyok? Ha nem cselekszem Atyám tetteit, ne higgyetek nekem! De ha azokat cselekszem, és nekem nem akartok hinni, higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és elismerjétek: az Atya énbennem van és én az Atyában.” Erre ismét el akarták fogni őt, de kiszabadította magát kezükből.
Ezután Jézus újra a Jordánon túlra ment, arra a helyre, ahol János először keresztelt, és ott is maradt. Sokan keresték fel, mert így vélekedtek: „János ugyan egyetlen csodát sem tett, de amit Jézusról mondott, az igaznak bizonyult.” És sokan hittek Jézusban. Jn 10,31-42

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Abban az időben: Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt.
Az angyal belépett hozzá és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!”
Ennek hallatára Mária zavarba jött, és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez.
Az angyal azonban folytatta: Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!
Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?”
Az angyal ezt válaszolta neki: „A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.”
Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerinti”
Ezután az angyal eltávozott. Lk 1,26-38