† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Egy alkalommal Jézus a benne hívő zsidókhoz fordult, és ezt mondta nekik: „Ha megmaradtok tanításomban, akkor lesztek igazán tanítványaim: megismeritek az igazságot, és az igazság majd szabaddá tesz benneteket.” Ők erre tiltakoztak: „Ábrahám leszármazottjai vagyunk, és soha senkinek sem szolgáltunk. Hogy mondhatod tehát azt, hogy: »Szabadok lesztek?«”
Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek: mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek. A szolga nem marad mindig ura házában, de a fiú ottmarad mindvégig. Ha viszont (Isten) Fia szabaddá tesz titeket, akkor valóban szabadok lesztek. Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok, mégis az életemre törtök, mert tanításom nem fog rajtatok. Én azt hirdetem nektek, amit Atyámnál láttam; ti ellenben azt teszitek, amit a ti atyátoktól hallottatok.”
Erre közbevágtak a zsidók: „A mi atyánk Ábrahám!” Jézus így folytatta: „Ha Ábrahám gyermekei vagytok, tegyétek is azt, amit Ábrahám tett! De ti az életemre törtök, bár azt az igazságot hirdetem, amit Istentől hallottam. Ábrahám ilyet nem tett. Ti azt teszitek, amit atyáitok tettek!” Ők azonban tovább erősködtek: „Mi nem vagyunk törvénytelen gyermekek, csak egy atyánk van: az Isten.”
Jézus azonban megállapította: „Ha Isten volna atyátok, szeretnétek engem, mert én Istentől vagyok, és tőle jöttem. Nem a magam nevében jöttem, hanem az Isten küldött engem.” Jn 8,31-42

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
A Sátoros-ünnep alkalmával Jézus így beszélt a farizeusokhoz: „Én elmegyek, és ti hiába kerestek, mert meghaltok bűneitekben. Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.”
A zsidók erre tanakodni kezdtek: „Csak nem akarja megölni magát, hogy ezt mondja: »Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek?«”
Jézus így folytatta: „Ti innen alulról vagytok, én felülről vagyok. Ti ebből a világból vagytok, én nem ebből a világból vagyok. Azért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben, mert nem hiszitek el rólam, hogy ki vagyok: ezért kell meghalnotok bűneitekben.”
Erre megkérdezték: „De hát ki vagy te?”
Jézus azt válaszolta: „Kezdettől fogva az vagyok, amit mondok is nektek. Sokat kellene még beszélnem rólatok, és ítéletet mondanom felettetek, mert aki engem küldött, igazmondó; én pedig azt hirdetem a világnak, amit tőle hallottam.” De azok nem értették meg, hogy az Atyáról beszél nekik.
Végül Jézus azt mondta nekik: „Ha majd felemelitek (a kereszten) az Emberfiát, akkor megtudjátok, hogy én vagyok, és hogy semmit nem teszek önmagamtól, hanem azt hirdetem, amit Atyámtól tanultam. Aki küldött engem, az velem van, és nem hagy magamra, mert én mindig azt cselekszem, amiben ő tetszését találja.”
E szavak után sokan hittek Jézusban. Jn 8,21-30

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből

Abban az időben: Azok között, akik felzarándokoltak, hogy az ünnepen imádják Istent, volt néhány görög is. Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Betszaidából származott, és kérték: „Uram, látni szeretnénk Jézust.” Fülöp elment és szólt Andrásnak. Aztán András és Fülöp elmentek, és megmondták Jézusnak. Jézus ezt válaszolta: „Eljött az óra, hogy megdicsőüljön az Emberfia. Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya. Most megrendült a lelkem. Mit is mondjak? Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!”

Erre hang hallatszott az égből: „Megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem.” A tömeg, amely ott állt, ennek hallatára azt gondolta, hogy mennydörgött. Mások így vélekedtek: „Angyal beszélt vele.” Jézus megmagyarázta nekik: „Nem miattam hallatszott ez a hang, hanem miattatok. Ítélet van most a világon. Most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét. Én pedig, ha majd fölmagasztalnak a földről, mindenkit magamhoz vonzok.” Ezt azért mondta, hogy jelezze: milyen halállal fog meghalni. (Jn 12,20-33)

Fordulópont.

Jézus küldetésében elérkezik ahhoz az eseményhez, ami két szempontból is döntő jelentőségű. Megtapasztalja, hogy küldetése megszólítja a pogányokat, a „távollévőket” is. Ő, aki azt gondolta, hogy küldetése Izrael fiaihoz szól, megérti, hogy az Atya tervei lehetnek mások: ha a választott nép fiai nem hallgatnak rá, akkor majd közvetlenül a pogányok fognak. Ezen a ponton „Jézus előtt Atyjának egy nem várt arca bontakozik ki” (Aszalós János).

Másrészt Jézus azt is megérti, hogy ez nem diadalmasan fog bekövetkezni. Ahhoz, hogy Isten Országa megvalósuljon, kiteljesedjen, a búzaszemnek meg kell halnia. Jézusnak meg kell értenie, hogy a dicsőség órája nem más, mint a kereszt órája, az áldozaté, az odaadott életé. Megéli, hogy „a teremtés: a jó, darabokra törve és szerteszórva a rossz közé.” (Simone Weil)

Rácsodálkozom az ember Jézusra, aki úton van a megértés felé, aki mindig az Atya akaratával méri le a történések alakulását, aki nyitott a mélyebb felismerésekre, aki képes változni és változtatni, ha a helyzet úgy kívánja. Aki képes megrendülni. Rácsodálkozni Atyja akaratára. Aki keresi élete, küldetése értelmét: „Mi az én órám, amiért jöttem?”

Amikor Jézus beszél, mindig magához és magáról is beszél: az élet megértett logikájáról, a szeretet megértett követelményeiről. Hogy a keserű halál válhat a szeretet cselekedetévé; tetté, amit másokért cselekszünk; hogy a szenvedés nem csak az emberlét értelmetlen mellékvágánya, hanem lehet a szeretet égő csipkebokra, amiben maga Isten mutatkozik meg, a velem lévő, az értem szenvedő. Az ilyen Istennel való találkozásban ítéltetünk és dicsőíttetünk meg.

Jézus, aki felismerted, mi a te órád, könyörülj rajtunk!

Jézus arca a küldetés fordulópontján a felismerés megrendültségéé, a földbe hulló búzaszem elfogadásáé.

François Varillon: Isten alázata és szenvedése (részlet)

Isten tettei által nyilatkoztatja ki mivoltát. Az emberre vonatkozó terve, amely Jézus Krisztusban valósult meg, feltárja legbensőbb létét. Benne nem lehet szétválasztani a tettet és a létet. Ha a Megtestesülés az alázat tette, ez azt jelenti, hogy Isten alázatos. „Aki engem látott, látta az Atyát”, mondja Jézus (Jn 14,9). Amikor tehát látom, hogy alázattal megmossa az emberek lábát, „látom” – ha igazat mond – magát Istent, aki titokzatos Dicsősége legmélyén örökösen alázatos Szolga. Krisztus megalázkodása nem a dicsőség valamiféle különleges átalakulása. (…)

A teremtmény egészen spontánul a Hatalom irányában keresi Istenét. Először ebben az irányban tájékozódik. Ha kereszténnyé lett, és arra hívják, hogy szemlélje a megfeszített Krisztus abszolút Tehetetlenségét, makacsul ragaszkodik első megközelítéséhez, amely mélyen megjelölte. Mivel rosszul tért meg, az isteni két képe között ingadozik; többé-kevésbé összeegyezteti őket, mivel képtelen egyesíteni őket: a pogány, uralkodó Hatalom képe változatlanul megmarad alul, fölébe nyomódik a keresztény Tehetetlensége, aki agonizál és meghal.

E két kép együttese tragédia a lélek és a szellem számára. Igaz, Isten mindenható. De milyen Hatalomról van szó? Ez a Kálvária Mindenhatósága, amely kinyilatkoztatja a végtelen Lény Mindenhatóságának igazi természetét. A szeretet alázata adja a kulcsot: kevés hatalom kell az önmutogatáshoz, sok a visszahúzódáshoz.

Isten az alázat (visszahúzódás) határtalan Hatalma.

Pilinszky János:

Introitusz

Ki nyitja meg a betett könyvet?

Ki szegi meg a töretlen időt?

Lapozza fel hajnaltól-hajnalig

emelve és ledöntve lapjait?

Az ismeretlen tűzvészébe nyúlni

ki merészel közülünk? S ki merészel

a csukott könyv leveles sürüjében,

ki mer kutatni? S hogy mer puszta kézzel?

És ki nem fél közülünk? Ki ne félne,

midőn szemét az Isten is lehúnyja,

és leborúlnak minden angyalok,

és elsötétűl minden kreatúra?

A bárány az, ki nem fél közülünk,

egyedül ő, a bárány, kit megöltek.

Végigkocog az üvegtengeren

és trónra száll. És megnyitja a könyvet.

Hallgatnivaló:

Mahler: V. szimfónia – IV. Adagietto. Sehr langsam

https://www.youtube.com/watch?v=Les39aIKbzE

Irányok:

• Vajon mi az én órám? Én miért „jöttem”? Én milyen nyomot hagyok itt a földön?
• Képes vagyok-e megrendülni?
• Hogyan viszonyulok az engem ért szenvedésekhez, legyen az fizikai vagy lelki? Hol van benne Isten helye, szerepe?

Sienai Szent Bernardin áldozópap beszédeiből

Az értelmes teremtményeknek adott összes sajátos kegyelem általános szabálya az, hogy amikor valakit az isteni jóság kiválaszt valami személyes kegyelemre vagy különleges életfeladatra, akkor megad neki minden karizmát, amely szükséges az így kiválasztott személy feladatához, és amely magát az embert is bőven ékesíti.

Ez utolérhetetlen módon érvényesült Szent Józsefben, Urunk, Jézus Krisztus nevelőatyjában, a világ Királynőjének és az angyalok Úrnőjének igaz jegyesében, akit az örök Atya arra választott ki, hogy az ő két legértékesebb kincsének, tudniillik saját Fiának, valamint Máriának, jegyesének hűséges gondozója és őre legyen. Szent József ezt a feladatot a lehető leghűségesebben teljesítette. Ezért szól hozzá így az Úr: Te hűséges, derék szolga, menj be Urad örömébe! (Mt 25, 21)

Ha Józsefet Krisztus egész Egyházával hasonlítod össze, nemde ő az a kiválasztott és különleges ember, aki által és akinek oltalma alatt Krisztus rendezett módon és tisztességgel lépett be a világba? Ha tehát az egész szent Egyház adósa Szűz Máriának azért, mert általa kapta Krisztust, akkor Szűz Mária után bizonnyal Józsefnek is különös hálával és tisztelettel kell adóznia.

Ő ugyanis az Ószövetség záradéka, benne nyeri el a pátriárkai és prófétai méltóság a megígért gyümölcsöt. Hiszen egyedül ő az, aki testi valóságában is gondozta azt, akit Isten a pátriárkáknak és a prófétáknak megígért.

Semmi kétségünk ne legyen afelől, hogy Krisztus azt a családiasságot, tiszteletet és őszinte megbecsülést, amelyet földi életében, mint gyermek nyújtott atyjának, nem tagadta meg a mennyben sem, hanem inkább beteljesítette és tökéletesítette.

Ezért nem hiába mondja az Úr: Menj be Urad örömébe! Ezzel, bár az ember szívébe költözik az örök boldogság öröme, az Úr még többet akart mondani Józsefnek: Menj be az örömbe! Ezzel mintegy titokzatosan azt is kifejezte, hogy ez az öröm Józsefnek nemcsak belső világában lesz meg, hanem mindenünnen körülveszi, magával ragadja őt, és elmerül ebben a végtelen, kimeríthetetlen örömben.

Emlékezzél meg hát rólunk, Szent József, és járj közben értünk nevelt Fiadnál kérő imádságoddal! Eszközöld ki számunkra, hogy legyen kegyes irántunk boldogságos szűz Jegyesed is, aki annak az Édesanyja, aki az Atyával és a Szentlélekkel él és uralkodik vég nélküli századokon át. Ámen.

Mindenható Istenünk, te Szent József hűséges gondviselésére bíztad megváltásunk kezdetének titkait. Add, kérünk, hogy Egyházad az ő közbenjáró segítségével szüntelenül folytassa és teljesítse az üdvösség szent művét. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Egy alkalommal Jézus ezeket mondta a zsidóknak:
„Ha én tanúskodom önmagamról, a saját tanúskodásom keveset ér. Más tanúskodik rólam, (az Atya), és én tudom, hogy igaz az ő tanúsága, amelyet rólam tesz.
Ti (Keresztelő) Jánoshoz fordultatok, és ő tanúságot tett az igazságról. Nekem azonban nincs szükségem emberi tanúságra. Ezeket azért mondom, hogy üdvözüljetek. Égő és világító fény volt János, de ti csak ideig-óráig akartatok az ő fényében gyönyörködni.
Mellettem nagyobb bizonyítékok szólnak, mint János tanúskodása: az én tetteim, amelyeket az Atya akaratából cselekedtem. Azok bizonyítják, hogy az Atya küldött engem.
Tehát maga az Atya, aki küldött engem, ő tett tanúságot mellettem. Ti viszont sem szavát nem hallottátok, sem arcát nem láttátok. De még igéje sem marad bennetek, mert nem hisztek abban, akit ő küldött.
Vizsgáljátok meg az írásokat, hiszen azt tartjátok, hogy általuk nyertek örök életet!

Éppen az írások tanúskodnak mellettem. Ti mégsem akartok hozzám jönni, hogy elnyerjétek az (örök) életet.
Emberektől nem fogadok el dicsőítést. Ismerlek titeket. Tudom, hogy nincs meg bennetek az Isten szeretete. Én Atyám nevében jöttem, de nem fogadtatok el. Majd ha más valaki a saját nevében jön, azt elfogadjátok. Hogyan hihetnétek ti, akik egymást dicsőítitek, de nem keresitek azt a dicsőséget, amely Istentől származik?
Ne gondoljátok, hogy én leszek a ti vádlótok az Atyánál. A ti vádlótok Mózes lesz, akiben pedig reménykedtek. Ha hinnétek Mózesnek, nekem is hinnétek, hiszen ő rólam írt. Ha azonban az ő írásainak nem hisztek, hogyan hinnétek az én tanításomnak?” Jn 5,31-47

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Az én Atyám szüntelenül munkálkodik, ugyanúgy munkálkodom én is.”
E szavak hallatára a zsidók még inkább az életére törtek, mert nemcsak a szombati nyugalmat szegte meg, hanem Istent Atyjának mondta, és így egyenlővé tette magát Istennel.
Jézus azonban tovább hirdette: „Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú semmit sem tehet önmagától. Csak azt teheti, amit az Atyánál lát. Amit ugyanis az Atya cselekszik, azt cselekszi a Fiú is. Az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit cselekszik. Sőt még nagyobb dolgokat is mutat majd neki, hogy csodálkozzatok rajta. Amint ugyanis az Atya halottakat támaszt föl és kelt életre, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar.
Az Atya nem ítél meg senkit sem, hanem az ítéletet egészen a Fiúra bízta, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tiszteli. Aki a Fiút nem tiszteli, az nem tiszteli az Atyát sem, aki a Fiút küldte. Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életre.
Bizony, bizony, mondom nektek: eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában.
A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak az életre; akik rosszat tettek, feltámadnak a kárhozatra.
Én önmagamtól semmit sem tehetek. Amint (Atyámtól) hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött engem.” Jn 5,17-30

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
A húsvéti ünnepekre Jézus fölment Jeruzsálembe. Volt Jeruzsálemben az úgynevezett Juh-kapu mellett egy fürdő, amelyet héberül Beteszdának neveztek. Öt oszlopcsarnoka volt, ahol nagyon sok beteg feküdt: vakok, sánták és bénák.
Volt ott egy harmincnyolc éve beteg ember is. Jézus látta, ahogy ott feküdt, és megtudta, hogy már régóta beteg.
Megszólította: „Akarsz-e meggyógyulni?” A beteg azt felelte: „Uram! Nincs emberem, aki levinne a fürdőbe, amikor mozgásba jön a víz. Mire én odaérek, már más lép be előttem.” Jézus erre azt mondta neki: „Kelj föl, vedd ágyadat, és járj!” Az ember azonnal meggyógyult. Fölvette ágyát, és járni kezdett.
Aznap éppen szombat volt. A zsidók ezért rászóltak a meggyógyított emberre: „Szombat van; nem szabad az ágyadat vinned.” Ő azonban így válaszolt nekik: „Aki meggyógyított, azt mondta nekem: Vedd ágyadat, és járj!”
Megkérdezték tőle: „Kicsoda az az ember, aki azt mondta neked, hogy vedd ágyadat, és járj?” A meggyógyult ember azonban nem tudta, hogy ki volt az. Jézus ugyanis továbbment, amikor tömeg verődött össze a helyszínen.
Később Jézus a templomban találkozott a meggyógyított emberrel, és ezt mondta neki: „Látod, most meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, hogy valami nagyobb bajod ne essék!” Az ember elment, és elmondta a zsidóknak, hogy Jézus volt az, aki meggyógyította őt. A zsidók üldözték Jézust, mert mindezt szombaton cselekedte. Jn 5,1-16

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből

Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak: „Ahogy Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában. Az ítélet ez: A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei. Aki azonban az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hadd nyilvánuljanak ki tettei, hogy Isten szerint cselekedte azokat.” (Jn 3,14-21)

Éjszaka.

A kérdések, a vívódások, a keresések ideje.

A válaszok, a felismerések, a rádöbbenések ideje.

„Úgy szerette Isten a világot…” Milyen jó lenne egyszer valóban meghallani Jézusnak ezt a szavát, annak teljes mélységében! Hiszen milyen is ez a világ? Isten ellen lázadó, Istent káromló, őt semmibe vevő, vele ellenséges világ. A gonoszok, az erőszaktevők, a hiteltelenül élők, a képmutatók, a számítók, a pénzsóvárok világa. Isten mégsem utasítja el, sőt szereti. Amikor Jézus az ellenségszeretetről beszél, Istenről beszél.

És ebben a szeretetben helye van bűnösnek és áldozatnak, farizeusnak és vámosnak, a másokkal nem törődőnek és az üldözöttnek, a háborús bűnösnek és a kiirtottnak, vallásosnak és istentagadónak. Milyen jó lenne felnőni Isten szeretetének mértékére!

Nikodémus, a farizeus erről kap tanítást és erre kap meghívást. Talán ez a nagylelkűség, „nagyszívűség” hiányzik a mi vallásosságunkból is, ami mindig méricskél, ítélkezik, ami oly gyakran teljesítménycentrikus és örömtelen. Ezt mind el kellene engednem, és csak hinnem Jézusban. Ráébredni, hogy nem vagyok elítélve, Jézus „oda lett adva” értem, nincs mitől félnem, nem kell bűntudatban élnem. Isten ajándéka ingyenes és nagylelkű, nem akar rajtam bosszút állni, nem akar halálra vagy kárhozatra adni. Az örök életet, az igazi életet, a teljességet szánja nekem. És ha gonosztevő vagyok is, Jézus épp énmellettem haldoklik a kereszten, nem véletlenül került mellém, hanem azért, hogy éppen engem megmentsen.

Jézus, aki az éjszakai beszélgetésben feltártad nekünk az Atya szeretetét, könyörülj rajtunk!

Jézus arca az éjszakában az Atya szeretetét tükröző arca, az értünk adottság arca.

Cseri Kálmán: Mit akar Isten? (részlet)

Azért lehetséges, hogy a miénk legyen az örök élet, mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta. Odaáldozta, feláldozta az Ő egyszülött Fiát, Jézust, mert másként nem lehetett nekünk adni az örök életet, csak úgy, hogy az, Aki maga az Élet, mintegy széttörjön, és így kiáradhasson az isteni élet, amit Krisztus elhozott erre a földre, az egész emberiségre, hogy mindenki meríthessen abból. Ennek viszont ez volt az ára, hogy minden ezzel járó lelki és fizikai kínt el kellett szenvednie. Egyáltalán, hogy otthagyta a mennyei dicsőséget és eljött közénk; hogy engedte, hogy szemenszedett hazugságok, rágalmak alapján összeverjék, leköpdössék, meggyalázzák, két gonosztevő közé felszegezzék a keresztre, a leggyalázatosabb és a kínokkal legteljesebb halállal haljon meg, ott az Atyához kiáltson, és úgy érezze, elhagyta Őt a mennyei Atyja is. Ennyire komoly a bűn rontása, és ennyire valóságosan magára vállalta Jézus a bűneinket.

Azt mondják, hogy azokon a vidékeken, ahol farkascsordák szoktak pusztítani, az a szokás alakult ki, hogy ha télen mégis csak hosszabb útra kellett menni lovasszánnal, feltettek a saroglyába egy összekötözött bárányt. Ha támadtak a farkasok, és már nagyon közel jöttek a szánhoz, akkor kidobták közéjük a bárányt. Amíg azt széttépték, továbbment a szán. Az egyetlen lehetőség arra, hogy ember és ló életben maradjon, hogy helyettes áldozatként odadobtak egy ártatlan bárányt. Nem véletlen, hogy Keresztelő János így mutatta be Jézust megkeresztelkedésekor a sokaságnak: „Íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét.” Jézus ténylegesen magára vállalta ennek a világnak a bűnét: az én bűnömet is, a ti bűnötöket is, azért hogy életben maradjunk.

Egy misszionárius, aki Tahitiban szolgált, leírja: amikor először magyarázta ezt a bennszülötteknek, a végén az egyik megkérdezte: Mondd meg becsületesen, ez mind így igaz? Azt mondta: igen, itt van leírva a Bibliában, és annak minden szava igaz. És te helyetted is meghalt Krisztus? Igen. És én helyettem is? Igen. És te tudsz erről könnyek nélkül beszélni?

Pilinszky János:

Elég

A teremtés bármilyen széles,

ólnál is szűkösebb.

Innét odáig. Kő, fa, ház.

Teszek, veszek. Korán jövök, megkésem.

És mégis olykor belép valaki

és ami van, hirtelenűl kitárúl.

Elég egy arc látványa, egy jelenlét,

s a tapéták vérezni kezdenek.

Elég, igen, egy kéz elég amint

megkeveri a kávét, vagy ahogy

„visszavonúl a bemutatkozásból”,

elég, hogy elfedjük a helyet,

a levegőtlen ablaksort, igen,

hogy visszatérve éjszaka szobánkba

elfogadjuk az elfogadhatatlant.

Hallgatnivaló:

Bach – Busoni Nun komm der Heiden Heiland BWV 659 arranged for solo piano:

https://www.youtube.com/watch?v=jwMXKUICtZI

Irányok:

• Milyen az én vallásosságom? Mi jellemzi, mi gyengíti, mi hitelteleníti?
• Tudok-e igazán egyedül maradni Jézussal a világ éjszakájában és őszintén beszélgetni vele? Milyen mély a kapcsolatom vele az imádságban? Meghallom-e hangját, ami Isten mélységéről beszél?
• Nyitott vagyok-e a változásra, a megtérésre, arra a többre, másra, amit Jézus meg akar mutatni nekem? Mire hív most Jézus, milyen utakra szeretne elindítani?

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Abban az időben az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották, másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta:
„Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos.
A farizeus megállt, és így imádkozott magában: »Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet adok mindenből, amim van.«
A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem merte az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: »Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek!«
Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják.”
Lk 18,9-14

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?”
Jézus így válaszolt: „Ez az első: »Halld, Izrael! Az Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!« A második hasonló ehhez: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!« Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.”
Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy véres áldozatnál.”
Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután már több kérdést nem mertek neki föltenni. Mk 12,28b-34