† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta.
Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeltek tőle.
Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám, ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa.
Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el nem jön az, aki erősebb nála. Ez legyőzi, elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt. Aki nincs velem, az ellenem van; aki nem gyűjt velem, az szétszór.”
Lk 11,14-23

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A hegyi beszédben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből sem egy i betű, sem egy vessző, hanem minden érvényben marad. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában.”
Mt 5,17-19

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Abban az időben Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha testvérem vétkezik ellenem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer!
A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte és úgy kérlelte: »Légy türelmes irántam, mindent megfizetek!« Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt még az adósságát is elengedte. A szolga kiment, és találkozott egyik szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta és fojtogatni kezdte: »Add meg, amivel tartozol!« Szolgatársa térdre hullott előtte és kérlelte: »Légy türelmes irántam, mindent megfizetek!« De ő nem engedett, hanem ment és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását. Szolgatársai látták a történteket. Elmentek és elbeszélték uruknak. Az úr akkor magához hívatta őt, és így szólt hozzá: »Te gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad?« És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik.
Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.”
Mt 18,21-35

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A názáreti zsinagógában Jézus így beszélt a néphez: „Bizony mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész Földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Száreptában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Námán.”
Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték Jézust a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott. Lk 4,24-30

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből

Abban az időben mivel közel volt a zsidók húsvétja, Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban árusokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott ültek. Ekkor kötelekből ostort font, és kikergette mindnyájukat a templomból, ugyanígy a juhokat és az ökröket is, a pénzváltók pénzét pedig szétszórta. Az asztalokat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Tanítványainak eszébe jutott, hogy írva van: „Emészt a házadért való buzgóság.”

A zsidók erre így szóltak: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezeket teszed?” Jézus azt válaszolta: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!” A zsidók azt felelték: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt fölépíted azt?”

Ő azonban testének templomáról beszélt. Amikor föltámadt a halálból, tanítványainak eszébe jutott, hogy ezt mondta, s hittek az Írásnak és Jézus szavainak.

És amíg a húsvét ünnepén Jeruzsálemben volt, sokan hittek az ő nevében, mert látták csodáit, amelyeket tett. Jézus azonban nem bízott bennük, mert ismerte mindnyájukat, és nem szorult rá, hogy bárki is tanúskodjék előtte az emberről. Tudta ő, hogy mi lakik az emberben. (Jn 2,13-25)

Puszta, hegy, templom.

Istennel való találkozásunk színhelyei, melyek a megtérés lehetőségét hordozzák számunkra. Isten nyitottságának terei, ahová belépve kapcsolatba kerülünk létünk legmélyével, életünk értelmével, az Atya „dolgaival”, amiben lennünk kell. Egyedül itt vagyunk igazán jó helyen. Itt tanuljuk meg, mi lakik bennünk, és itt tudunk megtisztulni minden kufárkodásunktól, a kisajátítás minden formájától.

Jézus az, aki erre a nyitottságra hív meg, mint a pogányok udvarán, ahová mindenki betérhetett, és ami Isten feltétel nélküli meghívásáról tanúskodott. Önmagunk megtisztítása Jézus által a megtérésben, a belépés az Országba azt is jelenti, hogy belépünk Isten egyetemességébe, amiből senki sincs kizárva. Ha belsőnkben megszűnnek a kicsinyes határok; ha az önzés, a birtoklás asztalai felborulnak, akkor elhárul minden akadály nemcsak az istenkapcsolatunkban, hanem emberi viszonyainkban is: megszűnnek az előítéletek, a bezárkózás, a birtoklás szorongása. Ez már a feltámadás világa, Jézus dicsőséges testéé, akiben megvalósul a Templom új korszaka. Őbenne imádjuk az Atyát, Őáltala szentelődik meg bennünk is Isten neve. Jézus az igazi templom, az Istennel való találkozás nyitott tere, a Szentek Szentje és a pogányok udvara egyben, ahol nekünk is helyünk van.

Jézus, aki a Templomban az igaz vallásosságra tanítasz bennünket, könyörülj rajtunk!

Jézus arca a templomban az Atya féltésének arca, az üdvösségünkért való indulat arca.

Vasadi Péter: Egy kis kápolnában (részlet)

A Jézus Krisztus szeretetében élő szellem mindjobban fölfedezi a templom és a liturgia jelentését és jelentőségét – mint például a nagy modern francia festők közül Matisse, Utrillo, Cézanne, Chagall –, az áldozati cselekmények szépségét, mert a templom a menny hasonlata. Sőt, ennél is több, mert nem olyan, „mintha”; kövezete a menny földje, légköbméterei a menny levegője, a padban ülő társak a menny lakossága, gyertyalángja a menny fénye. A templomba „akkreditálja” Isten országának diplomatáit, követeit és nagyköveteit, de ők nem ismert nagyok, hanem – díszes öltözékben, tömjénfüstben is – kicsinyek, szívükben és szeretetükben. Nem önmagukban képviselik a többieket, hanem Istent egymásnak és Isten előtt egymást.

Nem lehet félretenni az egyházat, eltolni a templomot és a liturgiát, mint fölöslegest, valamiféle nagyvonalú, az egyetemesbe vágyódó, kiszámíthatatlan indulatú szabadságszeretetből, s a gyötrő nehézségek sürgette érzékenységből azért, mert „megelégeltük” az egyház „lomhaságát”, „régiességét”, „töprengését”, „paktálásait”, örökös vereségét, útszélre szorulását, „múzeumi díszruháit”, mert megelégeltük korszerűtlenségét. Mintha ugyan nem mi lennénk az egyház! Mintha nem a magaméit kellene elsősorban megelégelnem ahhoz, hogy fölfedezzem végre az egyház minden rejtett tökéletességét. Jézus Krisztust magát, és kivetülésének számtalan módját és formáját. Amit olyan keresztény testvéreim, mint Ágoston, Pál, az Avilai, a Keresztes János vagy a Kalkuttai Anya tökéletesnek látott az egyházban akkor is, ha az egyház tökéletlenségei fölött nem hunyt szemet! Mintha ismerném a – valóban – százados lassúság valódi okait, mintha az egyház vereségében nem Krisztus veresége ismétlődnék meg, mely dicsőségbe fordult s fordul itt is, ebben a kis kápolnában. Nem lefitymálni kell a templomot, hanem az embert kell megérteni és kellőképpen tisztelni ahhoz, hogy fölfogjuk: az egyházat maga Krisztus akarta… A templom a kereszténynek, ennek az örökké ismétlő tanulónak a kijárhatatlan iskolája. Iskolája, rugalmas falakkal. A templom falai hajlandók kimozdulni a helyükről, hangtalanul és láthatatlanul, hogy átfogják a teremtett mindenséget, ha egyszer körül tudják ölelni magát az Istenembert.

Vasadi Péter:

Magnificat

Uramnak udvara vagyok.

Nagy csöndje bennem lépdel.

Elcsábít visszalengetett

énekeimnek énekével.

Sejtelmem az udvart behavazza.

Elmémben angyalok suhognak.

Méhemben végre moccan

új igéje e hallgatag napoknak.

Hallgatnivaló:

Kodály Zoltán: Jézus és a kufárok

https://www.youtube.com/watch?v=g6jsPaOd1BI

Irányok:

• Bennem mi pusztítja templomot, az Istennel való találkozás helyét? Mi az, ami nem oda való, ami akadály, „üzlet”, a kegyelem aprópénzre váltása?

• Nekem mit jelent a templom? Mindaz, ami ott történik? A közösség, ami ott összegyűlik, mint Krisztus titokzatos teste? Milyen kegyelmeket kaptam, milyen találkozásaim voltak Istennel a kőből épült templomban és az Egyház közösségének templomában? A gyógyulás milyen ajándékait hozta el nekem Jézus?

• Emészt-e a házadért való buzgóság? Tudom-e „kivinni” a templomból a kegyelmet másoknak, Jézus nyitottságát, hogy az egész világ templommá váljon?

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Azokban a napokban vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez szóba áll bűnösökkel, sőt eszik is velük” – mondták. Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik:
„Egy embernek két fia volt, A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: »Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be.«
Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: »Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz.« Az atya odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.« Erre vigadozni kezdtek.
Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte: »Mi történt?« »Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt« – felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: »Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágattál le neki.«
Ő erre azt mondta: »Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.«”
Lk 15,1-3.11-32

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek;
„Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki szőlőt telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig taposó-gödröt ásott, és őrtornyot épített. Aztán rábízta a szőlőt a munkásokra, és elutazott. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőmunkásokhoz, hogy a termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások megragadták a szolgáit, s az egyiket összeverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is ugyanúgy bántak. Végül a fiát küldte el hozzájuk, mondván: »A fiamat csak megbecsülik!« Amikor azonban a szőlőmunkások meglátták a fiút, így szóltak egymáshoz: »Ez itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!« Meg is ragadták őt, kidobták a szőlőből, és megölték.
Amikor megjön a szőlőskert ura, ugyan mit tesz majd ezekkel a szőlőmunkásokkal?”
Ezt válaszolták: „Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik idejében átadják neki a termést.” Jézus így folytatta: „Nem olvastátok soha az írásokban: »A kő, melyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben csodálatos ez!«
Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek, és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.”
A főpapok és a farizeusok hallották a példabeszédet, és megértették, hogy Jézus róluk beszél. El akarták fogni, de féltek a néptől, mert mindenki prófétának tartotta.
Mt 21,33-43.45-46

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta el a farizeusoknak:
„Volt egy gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözködött, és mindennap dúsan lakmározott. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a gazdag kapuja előtt, tele fekéllyel. Szívesen jóllakott volna az ételmaradékból, amely a gazdag ember asztaláról lehullott, de abból sem adtak neki. Csak a kutyák jöttek, és nyalogatták a sebeit. Meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. A gazdag is meghalt, és eltemették. A pokolban, amikor nagy kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és a keblén Lázárt.
Felkiáltott: »Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban.« »Fiam – felelte Ábrahám –, emlékezzél rá, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg mennyi jutott a rosszból. Most ő itt vigasztalódik, te pedig odaát gyötrődöl.
Azonfelül köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy aki innét át akarna menni hozzátok, ne tudjon, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki.« »Akkor arra kérlek, atyám – kiáltotta újra –, küldd el őt atyai házunkba, ahol még öt testvérem él. Tegyen bizonyságot előttük, nehogy ők is idejussanak a gyötrelmek helyére.«
Ábrahám ezt felelte: »Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak.« Ám az erősködött: »Nem teszik, atyám, Ábrahám! De ha valaki, a halottak közül elmenne hozzájuk, bűnbánatot tartanának.«
Ő azonban így felelt: »Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, akkor még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem hisznek.«”
Lk 16,19-31

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben magához hívta tizenkét tanítványát, és bizalmasan közölte velük; „Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott az Emberfiát a főpapok és írástudók kezére adják, halálra ítélik, majd kiszolgáltatják a pogányoknak, megcsúfolják, megostorozzák és keresztre feszítik, de harmadnapra feltámad.”
Ekkor odalépett hozzá a Zebedeus-fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?”
Ő azt felelte: „Intézd úgy, (Uram,) hogy az én két fiam országodban melletted üljön: az egyik jobbodon, a másik pedig bal oldaladon.”
Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy mit kértek. Készek vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?”
„Készek vagyunk!” – felelték.
Jézus erre így folytatta: „A szenvedések kelyhét velem együtt kiisszátok majd. De hogy ki üljön mellettem jobb és bal felől, azt nem én döntöm el. Azok ülnek majd ott, akiket mennyei Atyám erre kiválasztott.”
Amikor a többi tíz (apostol) ezt meghallotta, méltatlankodni kezdett a testvérpár viselkedése miatt. Jézus magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki első akar lenni, legyen a cselédetek! Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért.”
Mt 20,17-28

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Egy alkalommal Jézus e szavakkal fordult a néphez és tanítványaihoz;
„Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Szélesre szabják imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket.
Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De atyának se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.”
Mt 23,1-12