† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Az én Atyám szüntelenül munkálkodik, ugyanúgy munkálkodom én is.”
E szavak hallatára a zsidók még inkább az életére törtek, mert nemcsak a szombati nyugalmat szegte meg, hanem Istent Atyjának mondta, és így egyenlővé tette magát Istennel.
Jézus azonban tovább hirdette: „Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú semmit sem tehet önmagától. Csak azt teheti, amit az Atyánál lát. Amit ugyanis az Atya cselekszik, azt cselekszi a Fiú is. Az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit cselekszik. Sőt még nagyobb dolgokat is mutat majd neki, hogy csodálkozzatok rajta. Amint ugyanis az Atya halottakat támaszt föl és kelt életre, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar.
Az Atya nem ítél meg senkit sem, hanem az ítéletet egészen a Fiúra bízta, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tiszteli. Aki a Fiút nem tiszteli, az nem tiszteli az Atyát sem, aki a Fiút küldte. Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életre.
Bizony, bizony, mondom nektek: eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában.
A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak az életre; akik rosszat tettek, feltámadnak a kárhozatra.
Én önmagamtól semmit sem tehetek. Amint (Atyámtól) hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött engem.” Jn 5,17-30
Aktuális
Kedd, nagyböjti idő, 4. hét
Kép
† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
A húsvéti ünnepekre Jézus fölment Jeruzsálembe. Volt Jeruzsálemben az úgynevezett Juh-kapu mellett egy fürdő, amelyet héberül Beteszdának neveztek. Öt oszlopcsarnoka volt, ahol nagyon sok beteg feküdt: vakok, sánták és bénák.
Volt ott egy harmincnyolc éve beteg ember is. Jézus látta, ahogy ott feküdt, és megtudta, hogy már régóta beteg.
Megszólította: „Akarsz-e meggyógyulni?” A beteg azt felelte: „Uram! Nincs emberem, aki levinne a fürdőbe, amikor mozgásba jön a víz. Mire én odaérek, már más lép be előttem.” Jézus erre azt mondta neki: „Kelj föl, vedd ágyadat, és járj!” Az ember azonnal meggyógyult. Fölvette ágyát, és járni kezdett.
Aznap éppen szombat volt. A zsidók ezért rászóltak a meggyógyított emberre: „Szombat van; nem szabad az ágyadat vinned.” Ő azonban így válaszolt nekik: „Aki meggyógyított, azt mondta nekem: Vedd ágyadat, és járj!”
Megkérdezték tőle: „Kicsoda az az ember, aki azt mondta neked, hogy vedd ágyadat, és járj?” A meggyógyult ember azonban nem tudta, hogy ki volt az. Jézus ugyanis továbbment, amikor tömeg verődött össze a helyszínen.
Később Jézus a templomban találkozott a meggyógyított emberrel, és ezt mondta neki: „Látod, most meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, hogy valami nagyobb bajod ne essék!” Az ember elment, és elmondta a zsidóknak, hogy Jézus volt az, aki meggyógyította őt. A zsidók üldözték Jézust, mert mindezt szombaton cselekedte. Jn 5,1-16
Nagyböjt 4. vasárnapja
Kép
† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak: „Ahogy Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában. Az ítélet ez: A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei. Aki azonban az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hadd nyilvánuljanak ki tettei, hogy Isten szerint cselekedte azokat.” (Jn 3,14-21)
Éjszaka.
A kérdések, a vívódások, a keresések ideje.
A válaszok, a felismerések, a rádöbbenések ideje.
„Úgy szerette Isten a világot…” Milyen jó lenne egyszer valóban meghallani Jézusnak ezt a szavát, annak teljes mélységében! Hiszen milyen is ez a világ? Isten ellen lázadó, Istent káromló, őt semmibe vevő, vele ellenséges világ. A gonoszok, az erőszaktevők, a hiteltelenül élők, a képmutatók, a számítók, a pénzsóvárok világa. Isten mégsem utasítja el, sőt szereti. Amikor Jézus az ellenségszeretetről beszél, Istenről beszél.
És ebben a szeretetben helye van bűnösnek és áldozatnak, farizeusnak és vámosnak, a másokkal nem törődőnek és az üldözöttnek, a háborús bűnösnek és a kiirtottnak, vallásosnak és istentagadónak. Milyen jó lenne felnőni Isten szeretetének mértékére!
Nikodémus, a farizeus erről kap tanítást és erre kap meghívást. Talán ez a nagylelkűség, „nagyszívűség” hiányzik a mi vallásosságunkból is, ami mindig méricskél, ítélkezik, ami oly gyakran teljesítménycentrikus és örömtelen. Ezt mind el kellene engednem, és csak hinnem Jézusban. Ráébredni, hogy nem vagyok elítélve, Jézus „oda lett adva” értem, nincs mitől félnem, nem kell bűntudatban élnem. Isten ajándéka ingyenes és nagylelkű, nem akar rajtam bosszút állni, nem akar halálra vagy kárhozatra adni. Az örök életet, az igazi életet, a teljességet szánja nekem. És ha gonosztevő vagyok is, Jézus épp énmellettem haldoklik a kereszten, nem véletlenül került mellém, hanem azért, hogy éppen engem megmentsen.
Jézus, aki az éjszakai beszélgetésben feltártad nekünk az Atya szeretetét, könyörülj rajtunk!
Jézus arca az éjszakában az Atya szeretetét tükröző arca, az értünk adottság arca.
Cseri Kálmán: Mit akar Isten? (részlet)
Azért lehetséges, hogy a miénk legyen az örök élet, mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta. Odaáldozta, feláldozta az Ő egyszülött Fiát, Jézust, mert másként nem lehetett nekünk adni az örök életet, csak úgy, hogy az, Aki maga az Élet, mintegy széttörjön, és így kiáradhasson az isteni élet, amit Krisztus elhozott erre a földre, az egész emberiségre, hogy mindenki meríthessen abból. Ennek viszont ez volt az ára, hogy minden ezzel járó lelki és fizikai kínt el kellett szenvednie. Egyáltalán, hogy otthagyta a mennyei dicsőséget és eljött közénk; hogy engedte, hogy szemenszedett hazugságok, rágalmak alapján összeverjék, leköpdössék, meggyalázzák, két gonosztevő közé felszegezzék a keresztre, a leggyalázatosabb és a kínokkal legteljesebb halállal haljon meg, ott az Atyához kiáltson, és úgy érezze, elhagyta Őt a mennyei Atyja is. Ennyire komoly a bűn rontása, és ennyire valóságosan magára vállalta Jézus a bűneinket.
Azt mondják, hogy azokon a vidékeken, ahol farkascsordák szoktak pusztítani, az a szokás alakult ki, hogy ha télen mégis csak hosszabb útra kellett menni lovasszánnal, feltettek a saroglyába egy összekötözött bárányt. Ha támadtak a farkasok, és már nagyon közel jöttek a szánhoz, akkor kidobták közéjük a bárányt. Amíg azt széttépték, továbbment a szán. Az egyetlen lehetőség arra, hogy ember és ló életben maradjon, hogy helyettes áldozatként odadobtak egy ártatlan bárányt. Nem véletlen, hogy Keresztelő János így mutatta be Jézust megkeresztelkedésekor a sokaságnak: „Íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét.” Jézus ténylegesen magára vállalta ennek a világnak a bűnét: az én bűnömet is, a ti bűnötöket is, azért hogy életben maradjunk.
Egy misszionárius, aki Tahitiban szolgált, leírja: amikor először magyarázta ezt a bennszülötteknek, a végén az egyik megkérdezte: Mondd meg becsületesen, ez mind így igaz? Azt mondta: igen, itt van leírva a Bibliában, és annak minden szava igaz. És te helyetted is meghalt Krisztus? Igen. És én helyettem is? Igen. És te tudsz erről könnyek nélkül beszélni?
Pilinszky János:
Elég
A teremtés bármilyen széles,
ólnál is szűkösebb.
Innét odáig. Kő, fa, ház.
Teszek, veszek. Korán jövök, megkésem.
És mégis olykor belép valaki
és ami van, hirtelenűl kitárúl.
Elég egy arc látványa, egy jelenlét,
s a tapéták vérezni kezdenek.
Elég, igen, egy kéz elég amint
megkeveri a kávét, vagy ahogy
„visszavonúl a bemutatkozásból”,
elég, hogy elfedjük a helyet,
a levegőtlen ablaksort, igen,
hogy visszatérve éjszaka szobánkba
elfogadjuk az elfogadhatatlant.
Hallgatnivaló:
Bach – Busoni Nun komm der Heiden Heiland BWV 659 arranged for solo piano:
https://www.youtube.com/watch?v=jwMXKUICtZI
Irányok:
- Milyen az én vallásosságom? Mi jellemzi, mi gyengíti, mi hitelteleníti?
- Tudok-e igazán egyedül maradni Jézussal a világ éjszakájában és őszintén beszélgetni vele? Milyen mély a kapcsolatom vele az imádságban? Meghallom-e hangját, ami Isten mélységéről beszél?
- Nyitott vagyok-e a változásra, a megtérésre, arra a többre, másra, amit Jézus meg akar mutatni nekem? Mire hív most Jézus, milyen utakra szeretne elindítani?
Szombat, nagyböjti idő, 3. hét
Kép
† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Abban az időben az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották, másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta:
„Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos.
A farizeus megállt, és így imádkozott magában: »Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet adok mindenből, amim van.«
A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem merte az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: »Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek!«
Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják.”
Lk 18,9-14
Péntek, nagyböjti idő, 3. hét
Kép
† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?”
Jézus így válaszolt: „Ez az első: »Halld, Izrael! Az Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!« A második hasonló ehhez: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!« Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.”
Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy véres áldozatnál.”
Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután már több kérdést nem mertek neki föltenni. Mk 12,28b-34
Csütörtök, nagyböjti idő, 3. hét
Kép
† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta.
Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeltek tőle.
Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám, ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa.
Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el nem jön az, aki erősebb nála. Ez legyőzi, elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt. Aki nincs velem, az ellenem van; aki nem gyűjt velem, az szétszór.”
Lk 11,14-23
Szerda, nagyböjti idő, 3. hét
Kép
† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A hegyi beszédben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből sem egy i betű, sem egy vessző, hanem minden érvényben marad. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában.”
Mt 5,17-19
Kedd, nagyböjti idő, 3. hét
Kép
† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Abban az időben Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha testvérem vétkezik ellenem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer!
A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte és úgy kérlelte: »Légy türelmes irántam, mindent megfizetek!« Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt még az adósságát is elengedte. A szolga kiment, és találkozott egyik szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta és fojtogatni kezdte: »Add meg, amivel tartozol!« Szolgatársa térdre hullott előtte és kérlelte: »Légy türelmes irántam, mindent megfizetek!« De ő nem engedett, hanem ment és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását. Szolgatársai látták a történteket. Elmentek és elbeszélték uruknak. Az úr akkor magához hívatta őt, és így szólt hozzá: »Te gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad?« És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik.
Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.”
Mt 18,21-35
Hétfő, nagyböjti idő, 3. hét
Kép
† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A názáreti zsinagógában Jézus így beszélt a néphez: „Bizony mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész Földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Száreptában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Námán.”
Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték Jézust a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott. Lk 4,24-30
Nagyböjt 3. vasárnapja
Kép
† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben mivel közel volt a zsidók húsvétja, Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban árusokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott ültek. Ekkor kötelekből ostort font, és kikergette mindnyájukat a templomból, ugyanígy a juhokat és az ökröket is, a pénzváltók pénzét pedig szétszórta. Az asztalokat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Tanítványainak eszébe jutott, hogy írva van: „Emészt a házadért való buzgóság.”
A zsidók erre így szóltak: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezeket teszed?” Jézus azt válaszolta: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!” A zsidók azt felelték: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt fölépíted azt?”
Ő azonban testének templomáról beszélt. Amikor föltámadt a halálból, tanítványainak eszébe jutott, hogy ezt mondta, s hittek az Írásnak és Jézus szavainak.
És amíg a húsvét ünnepén Jeruzsálemben volt, sokan hittek az ő nevében, mert látták csodáit, amelyeket tett. Jézus azonban nem bízott bennük, mert ismerte mindnyájukat, és nem szorult rá, hogy bárki is tanúskodjék előtte az emberről. Tudta ő, hogy mi lakik az emberben. (Jn 2,13-25)
Puszta, hegy, templom.
Istennel való találkozásunk színhelyei, melyek a megtérés lehetőségét hordozzák számunkra. Isten nyitottságának terei, ahová belépve kapcsolatba kerülünk létünk legmélyével, életünk értelmével, az Atya „dolgaival”, amiben lennünk kell. Egyedül itt vagyunk igazán jó helyen. Itt tanuljuk meg, mi lakik bennünk, és itt tudunk megtisztulni minden kufárkodásunktól, a kisajátítás minden formájától.
Jézus az, aki erre a nyitottságra hív meg, mint a pogányok udvarán, ahová mindenki betérhetett, és ami Isten feltétel nélküli meghívásáról tanúskodott. Önmagunk megtisztítása Jézus által a megtérésben, a belépés az Országba azt is jelenti, hogy belépünk Isten egyetemességébe, amiből senki sincs kizárva. Ha belsőnkben megszűnnek a kicsinyes határok; ha az önzés, a birtoklás asztalai felborulnak, akkor elhárul minden akadály nemcsak az istenkapcsolatunkban, hanem emberi viszonyainkban is: megszűnnek az előítéletek, a bezárkózás, a birtoklás szorongása. Ez már a feltámadás világa, Jézus dicsőséges testéé, akiben megvalósul a Templom új korszaka. Őbenne imádjuk az Atyát, Őáltala szentelődik meg bennünk is Isten neve. Jézus az igazi templom, az Istennel való találkozás nyitott tere, a Szentek Szentje és a pogányok udvara egyben, ahol nekünk is helyünk van.
Jézus, aki a Templomban az igaz vallásosságra tanítasz bennünket, könyörülj rajtunk!
Jézus arca a templomban az Atya féltésének arca, az üdvösségünkért való indulat arca.
Vasadi Péter: Egy kis kápolnában (részlet)
A Jézus Krisztus szeretetében élő szellem mindjobban fölfedezi a templom és a liturgia jelentését és jelentőségét – mint például a nagy modern francia festők közül Matisse, Utrillo, Cézanne, Chagall –, az áldozati cselekmények szépségét, mert a templom a menny hasonlata. Sőt, ennél is több, mert nem olyan, „mintha”; kövezete a menny földje, légköbméterei a menny levegője, a padban ülő társak a menny lakossága, gyertyalángja a menny fénye. A templomba „akkreditálja” Isten országának diplomatáit, követeit és nagyköveteit, de ők nem ismert nagyok, hanem – díszes öltözékben, tömjénfüstben is – kicsinyek, szívükben és szeretetükben. Nem önmagukban képviselik a többieket, hanem Istent egymásnak és Isten előtt egymást.
Nem lehet félretenni az egyházat, eltolni a templomot és a liturgiát, mint fölöslegest, valamiféle nagyvonalú, az egyetemesbe vágyódó, kiszámíthatatlan indulatú szabadságszeretetből, s a gyötrő nehézségek sürgette érzékenységből azért, mert „megelégeltük” az egyház „lomhaságát”, „régiességét”, „töprengését”, „paktálásait”, örökös vereségét, útszélre szorulását, „múzeumi díszruháit”, mert megelégeltük korszerűtlenségét. Mintha ugyan nem mi lennénk az egyház! Mintha nem a magaméit kellene elsősorban megelégelnem ahhoz, hogy fölfedezzem végre az egyház minden rejtett tökéletességét. Jézus Krisztust magát, és kivetülésének számtalan módját és formáját. Amit olyan keresztény testvéreim, mint Ágoston, Pál, az Avilai, a Keresztes János vagy a Kalkuttai Anya tökéletesnek látott az egyházban akkor is, ha az egyház tökéletlenségei fölött nem hunyt szemet! Mintha ismerném a – valóban – százados lassúság valódi okait, mintha az egyház vereségében nem Krisztus veresége ismétlődnék meg, mely dicsőségbe fordult s fordul itt is, ebben a kis kápolnában. Nem lefitymálni kell a templomot, hanem az embert kell megérteni és kellőképpen tisztelni ahhoz, hogy fölfogjuk: az egyházat maga Krisztus akarta… A templom a kereszténynek, ennek az örökké ismétlő tanulónak a kijárhatatlan iskolája. Iskolája, rugalmas falakkal. A templom falai hajlandók kimozdulni a helyükről, hangtalanul és láthatatlanul, hogy átfogják a teremtett mindenséget, ha egyszer körül tudják ölelni magát az Istenembert.
Vasadi Péter:
Magnificat
Uramnak udvara vagyok.
Nagy csöndje bennem lépdel.
Elcsábít visszalengetett
énekeimnek énekével.
Sejtelmem az udvart behavazza.
Elmémben angyalok suhognak.
Méhemben végre moccan
új igéje e hallgatag napoknak.
Hallgatnivaló:
Kodály Zoltán: Jézus és a kufárok
https://www.youtube.com/watch?v=g6jsPaOd1BI
Irányok:
-
Bennem mi pusztítja templomot, az Istennel való találkozás helyét? Mi az, ami nem oda való, ami akadály, „üzlet”, a kegyelem aprópénzre váltása?
-
Nekem mit jelent a templom? Mindaz, ami ott történik? A közösség, ami ott összegyűlik, mint Krisztus titokzatos teste? Milyen kegyelmeket kaptam, milyen találkozásaim voltak Istennel a kőből épült templomban és az Egyház közösségének templomában? A gyógyulás milyen ajándékait hozta el nekem Jézus?
-
Emészt-e a házadért való buzgóság? Tudom-e „kivinni” a templomból a kegyelmet másoknak, Jézus nyitottságát, hogy az egész világ templommá váljon?