† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből (Mk 6,45-52)
Miután Jézus jóllakatott ötezer embert, nyomban felszólította tanítványait, hogy szálljanak a bárkába, és keljenek át a túlsó partra, Betszaidába, amíg ő hazaküldi a tömeget.
Miután elbúcsúzott tőlük, fölment egy hegyre, hogy imádkozzék. Közben beesteledett, A bárka mélyen benn járt a tavon, ő pedig egyedül maradt a parton. Amikor látta, mennyire küszködnek az evezéssel – ellenszelük volt ugyanis –, az éjszaka negyedik őrváltása idején, a vízen járva feléjük indult. El akarta kerülni őket. Amikor meglátták, hogy a vízen jár, azt hitték, kísértet; elkezdtek kiabálni, mert mindnyájan látták őt, és megrémültek.
Ő azonban mindjárt odafordult hozzájuk, és így szólt: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek.” Aztán beszállt hozzájuk a bárkába, mire a szél elállt. Azok egészen magukon kívül voltak a csodálkozástól, mert nem okultak a kenyérszaporításból, és szívük még érzéketlen volt.

Istenünk, te vagy a népek világossága. Áraszd szívünkbe azt a fényességet, amellyel beragyogtad atyáink szívét, hogy népeid szüntelen békességnek örvendjenek. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből (Mk 6,34-44)
Egy alkalommal Jézus nagy tömeget látott maga előtt. Megesett a szíve az embereken, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért sok mindenre kezdte őket tanítani. Későre járt már az idő, amikor odaléptek hozzá tanítványai, és figyelmeztették: „A vidék elhagyatott, az idő is eljárt. Bocsásd el őket, hogy a környékbeli tanyákra és falvakba mehessenek, és ennivalót vegyenek maguknak!”
Jézus azonban így válaszolt: „Ti adjatok nekik enni!” Azok megjegyezték: „Talán menjünk kenyeret venni kétszáz dénárért, hogy elláthassuk őket?”
Erre Jézus megkérdezte: „Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzetek csak körül!” Körülnéztek és jelentették: „Öt kenyerünk és két halunk.”
Ekkor meghagyta nekik, hogy csoportokban telepítsék le mindnyájukat a zöld gyepre. Le is telepedtek százas és ötvenes csoportokban. 

Jézus ezután fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, és hálát adott. Majd megtörte a kenyereket, és tanítványainak adta, hogy osszák ki. A két halat is szétosztotta valamennyiük között. Mindnyájan ettek, és jól is laktak, sőt még tizenkét kosarat szedtek tele a kenyér és a hal maradékából; pedig ötezer férfi evett a kenyérből.

Istenünk, egyszülött Fiad hozzánk hasonló emberi testben jelent meg köztünk. Add, kérünk, hogy bensőleg alakítson újjá minket Jézus, aki külsejét tekintve hasonló lett hozzánk. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből (Mt 4,12-17.23-25)
Amikor Jézus meghallotta, hogy (Keresztelő) Jánost fogságba vetették, visszatért Galileába. Elhagyta Názáretet, és a tengerparti Kafarnaumban telepedett le, Zabulon és Neftali vidékén, hogy beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott: „Zabulon földje és Neftali földje, a tenger útja, a Jordán vidéke, a pogányok Galileája:
A sötétben lakó nép nagy fényt lát, és fény virrad a halál honában s árnyékában ülőkre.”
Ettől kezdve Jézus tanítani kezdett. Ezt hirdette: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!”
Bejárta egész Galíleát. Tanított a zsinagógákban, hirdette a mennyek országa örömhírét, és meggyógyított a nép körében minden betegséget és minden bajt. Híre elterjedt egész Szíriában. Hozzá vittek mindenféle beteget, akik különböző fájdalmas betegségekben és bajokban szenvedtek: még ördögtől megszállottakat, holdkórosokat és bénákat is –, és ő mind meggyógyította őket.
Nagy népsereg követte Galileából, Dekapoliszból, Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordánon túlról.

Nagy Szent Leó pápa beszédeiből:

Az irgalmas, gondviselő Isten elhatározta, hogy az idők teljességében segítségére jön a romlásba jutott világnak. Krisztusban előre elhatározta minden nép megszabadítását. Belőlük ígért egykor Ábrahámnak, a szent pátriárkának megszámlálhatatlan ivadékot, akik tőle nem test szerint, hanem hite termékenységéből származnak. Ezért hasonlította őket az ég csillagaihoz, hogy az összes nemzet atyjától ne földi, hanem mennyei utódokat reméljenek. Lépjen, lépjen csak be a pogányság egész sokasága az ősatyák családjába, és az Ábrahám Ivadékának adott áldást – amelyet a test szerinti gyermekek elutasítottak – az ígéret fiai kapják meg! A három bölcs személyében az összes nemzet imádja a mindenség Alkotóját! Legyen ismert az Isten nemcsak Júdeában, hanem az egész földön, hogy mindenütt Izraelben nagy legyen az ő neve (Zsolt 75, 2). Mi tehát, szeretteim, akik már jártasak vagyunk az isteni kegyelem titkaiban, lelki örvendezéssel ünnepeljük zsengéink napját és a pogányok meghívásának kezdetét! Adjunk hálát az irgalmas Istennek, aki – az Apostol szerint – arra méltatott minket, hogy részünk legyen a szentek fényességében. Kiragadott minket a sötétség hatalmából, és helyet adott nekünk szeretett Fia országában (Kol 1, 12-13). Hiszen már Izajás próféta így jövendölte meg: A nép, amely sötétségben jár, nagy fényességet lát. Akik a halál országának árnyékában laknak, azoknak világosság támad (Iz 9, 1). Ugyancsak ő mondja róluk Istenhez beszélve: A nemzetek, amelyek nem ismertek téged, segítségül hívnak, és a népek, amelyek nem tudtak rólad, hozzád menekülnek (vö. Iz 55, 5). Ezt a napot Ábrahám látta és örvendezett (vö. Jn 8, 56), mert felismerte, hogy az ő hitének gyermekei nyernek majd áldást utódában, Krisztusban. Hitével előre látta, hogy így nemzetek atyja lesz és magasztalta az Istent: meg volt győződve, hogy Isten elég hatalmas ígéretének beváltására (Róm 4, 20-21). Ezt a napot énekelte meg Dávid a zsoltárokban: Térjen hozzád minden nemzet, melyet csak alkottál, boruljanak le előtted, Uram, és magasztalják nevedet (Zsolt 85, 9). És másutt: Megmutatta szabadító hatalmát, és kinyilatkoztatta igazságosságát a nemzeteknek (Zsolt 97, 2). Mindezt abban látjuk megvalósulni, hogy az Úr messze vidékről meghívta a három bölcset, és csillag által vezette őket, hogy megismerjék és imádják az ég és föld Királyát. A csillag buzdít minket is, hogy töltsük be azt a szolgálatot, amelyet ő teljesített: lehetőségeink szerint szolgáljuk azt a kegyelmet, amely mindnyájunkat Krisztushoz hív. 

Szeretteim! Ebben a törekvésben segítenetek kell egymást! Tündököljetek tehát a világosság fiaiként, mert Isten országába az igaz hit és a jócselekedetek által lehet eljutni; a mi Urunk, Jézus Krisztus által, aki az Atyaistennel és a Szentlélekkel él és uralkodik mindörökkön-örökké. Ámen.

Istenünk, te a mai napon a betlehemi csillag fényével vezetted a nemzeteket, és kinyilatkoztattad nekik Egyszülöttedet. Add meg jóságosan, hogy szent színed látására jussunk az örök dicsőségben, miután a hitből már itt megismertünk téged. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből (Jn 1,43-51)
Abban az időben, amikor Jézus Galileába készült, találkozott Fülöppel. „Kövess engem!” – mondta neki.
Fülöp Betszaidából származott, András és Péter városából. Amikor találkozott Nátánáellel, közölte vele: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták szólnak: a názáreti Jézust, József fiát.”
„Jöhet-e valami jó Názáretből?” – kérdezte Nátánáel. „Jöjj, nézd meg!” – felelte Fülöp.
Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!”
Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.” Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.”
Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.”

Istenünk, szent Fiad emberi születésével csodálatos módon elkezdődött néped megváltása. Kérünk, add, hogy őt állhatatos hittel kövessük, és nyomában járva eljussunk dicsőséges országodba, amelyet jutalmul ígértél nekünk. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből (Jn 1,35-42)
Abban az időben (Keresztelő) János ott állt két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit kívántok?”
Azok ezt felelték; „Rabbi – ami annyit jelent, hogy Mester –, hol laksz?”
„Jöjjetek, nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak. Ez a tizedik óra körül volt.
A kettő közül, akik hallották ezt Jánostól és követték (Jézust), az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, és elvitte Jézushoz.
Jézus rátekintett, és így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni.”

A Jézus neve tisztelet a középkorban bontakozott ki, a ferencesek virágoztatták föl. Szent Ferenc végrendeletében meghagyta, hogy még azokat a papírdarabkákat is össze kell gyűjteni és tiszteletben tartani, melyeken Jézus neve olvasható. 

Jézus neve tiszteletét Sienai Szent Bernardin és tanítványai, köztük Kapisztrán Szent János terjesztették. Szent Bernardin prédikációi végén táblát mutatott föl Jézus nevének görögbetűs rövidítésével: YHS (IHS).

A XVI. században külön liturgikus ünnepet vezetnek be Jézus neve tiszteletére. 1530-ban pedig VII. Kelemen pápa engedélyezte a ferenceseknek, hogy Jézus szent nevét zsolozsmával is ünnepeljék.

Ó, dicsőséges név, ó, legdrágább név, ó, szeretetreméltó és erőt adó név! Te oldozod fel a bűnöket, te győzöd le az ellenségeket, te szabadítod meg a gyengéket, te erősíted meg és te örvendezteted meg a nehézségek közt a türelmeseket! Te vagy a hívők tisztessége, te tanítod az igehirdetőket, te adsz erőt a fáradozó embereknek, te emeled fel az elfáradtakat! Vágyaink felizzanak és felhevülnek lángjaidtól, könyörgéseink teljesülnek; megrészegülnek, akik téged szemlélnek, és mindnyájan a mennyei dicsőségnek örvendenek, akik téged dicsérnek. Elérik a végső győzelmet. Add, édességes Jézus, hogy szentséges nevedben ővelük egyesüljünk! (Sienai Szent Bernardin Örök Evangélium c. munkájából)

Istenünk, te úgy akartad, hogy egyszülött Fiad az emberi nem Megváltója legyen, és Jézusnak hívják. Add kérünk, hogy szent nevét tisztelve a földön, színelátásának is örvendezhessünk egykor a mennyben.

Az ókeresztény egyház két kiemelkedő személyiségére, Nagy Szent Vazulra és Nazianzi Szent Gergelyre emlékezünk január 2-án.

Nazianzi Szent Gergely püspök beszédeiből:

Athénban úgy voltunk, mint egy folyónak két ága, amelyek közös hazai forrásból fakadtak, de a tudásvágyuk szétszakította őket, majd szinte egy akarat folytán, tudniillik az Isten ösztönzésére, újra egyesültek. Akkoriban nemcsak magam vettem körül csodálattal az én nagy Vazulomat, mivel láttam erkölcsi komolyságát, érett és bölcs beszédét, hanem hasonló viselkedésre bírtam másokat is, akik kevésbé ismerték őt. Így sokan mások is megbecsülésükbe fogadták, mivel már hírből ismerték. Mindennek mi lett az eredménye? Az, hogy így csaknem ő volt az egyetlen kivétel azok között, akik Athénba jöttek tanulni; mert nagyobb megbecsülésben részesült, mint ami a kezdő tanulónak kijárt volna. Ez lett barátságunk bevezetője, kapcsolatunk gyújtószikrája, így sebzett meg minket a kölcsönös szeretet. Amikor idők múltával kölcsönös vonzalmunkat feltártuk egymás előtt, és azt is, hogy a filozófiáért lelkesedünk, akkor már mindene lettünk egymásnak: lakótársak, elválaszthatatlan barátok voltunk, egyetértettünk, egyformán gondolkodtunk, és napról napra forróbbá és erősebbé szőttük egymás közt a szeretet szálait. Egyforma tudásszomj vezetett bennünket, és – noha ez a féltékenység egyik legerősebb indítéka – mégis távol állt tőlünk az irigység, bár a vetélkedést nagyra tartottuk. Ez a kettőnk közötti versengés egyikünket sem emelte a másik fölé, mert mindegyikünk a másiknak engedte át az elsőséget, hiszen mindegyikünk sajátjának tartotta a másik dicsőségét. Úgy tetszett, hogy egy lélek lakik kettőnkben, két testet éltetve egyszerre. Ha nem is lehet igazat adni azoknak, akik szerint a dolgok mind átjárják egymást, nekünk mégis nyugodtan elhiheti bárki, hogy mindketten egymásban és egymásnál éltünk.

Mindkettőnk munkája és törekvése egyformán az erényre irányult, hogy a jövendő reménységnek éljünk és így felkészüljünk arra, hogy már halálunk előtt kiköltözzünk ebből a világból. Ezt tartottuk szem előtt életünk és minden cselekedetünk irányításában. Egyrészt az isteni parancsok útmutatását követtük, másrészt pedig egymást támogattuk erényeink tökéletesítésében. Talán nem tűnik elbizakodott beszédnek, ha azt mondom: mi egymásnak szabályul és mértékül szolgáltunk a jónak a rossztól való megkülönböztetésében.

Az embereknek más és más nevük van, amelyet vagy szüleiktől kaptak, vagy maguk szereztek az életben tanúsított törekvéseik, illetve elért eredményeik alapján. Nekünk viszont az volt nagy dicsőségünk és nagy nevünk, hogy Krisztus-követők legyünk, és kereszténynek hívjanak minket.

Istenünk, te Nagy Szent Vazul és Nazianzi Szent Gergely példájával és tanításával világosságot árasztottál Egyházadra. Add, kérünk, hogy igazságodat alázatos szívvel megismerjük, és azt szeretetben hűségesen tettekre váltsuk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Istenünk, te Mária szűzi anyasága által örök üdvösséggel ajándékoztad meg a világot. Engedd, kérünk, hogy Isten Anyjának közbenjárását érezzük, mert tőle kaptuk Fiadat, az élet szerzőjét.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből (Lk 2,16-21)
Megtalálták Máriát, Józsefet és a Kisdedet. Eltelt nyolc nap, és a Jézus nevet adták neki.
A pásztorok sietve elindultak, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint (az angyalok) előre megmondták nekik.
Azután eltelt nyolc nap, és körülmetélték a Gyermeket. A Jézus nevet adták neki, mert így nevezte őt az angyal, mielőtt még anyja méhében megfogant volna.

Imádkozzunk az Istenanya Szeplőtelen anyai Szíve közbenjárását kérve Európáért és az egész világért.

Szűz Mária Isten Anyja, könyörögj érettünk és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, hogy Krisztus Békéje hassa át az egész világot! Ámen.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből (Jn 1,1-18)
Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról.
Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.
És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal.
János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg.
Istent soha senki nem látta, Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.

A képen János apostol látható Pathmos szigetén abban a pillanatban, ahogyan azt a ( Jel 1:10 ) leírja: „Az Úr napján elragadtatásba estem. Hátam mögül, mint valami harsona, megszólalt egy hang.” János attribútuma a sas. Fent Isten az ölében az Isten bárányával, Jézus Krisztus jelképével. A háttérben az evezős csónak, amellyel Jánost a szigetre viszik. A szövegek szép kezdőbetűivel a következőket írják: „Inicium Sancti Evangelii Secundum Johanne” (A Szent Evangélium első szavai János szerint) en „In principio erat verbum et verbum erat apud deum” (Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt).