Aktuális

Adventi naptár – Ötödik nap (December 3.)

Kép

Ötödik nap (December 3.)
 
Állatok
 
A betlehemi jelenet ábrázolásaiban kezdetek óta ott van az ökör és a szamár. Ennek a freskónak is mindkét jelentében helyet kaptak.
Bennük már az első századokban felismerni vélték Izajás próféta szavát és annak beteljesedését: „Fiakat neveltem és felmagasztaltam, ők azonban elpártoltak tőlem. Az ökör megismeri gazdáját, és a szamár urának jászlát; Izrael azonban nem ismer engem, népem nem ért meg.” (Iz 1,2-3)
Milyen keserűség szólal meg ezekben a mondatokban az emberiséggel kapcsolatban! Isten mindent megadott nekünk, mindent elmondott önmagáról, mindent felkínált, és süket fülekre, értetlen szívekre talált. A teremtett világ együgyű lényei a maguk módján jobban értik Teremtőjüket, és felismerik Őt a Gyermekben.
Az emberek ma is félrevonják tekintetüket a megtestesülés titkától. Mi, keresztények vagyunk Isten reményei az emberiséggel kapcsolatban. Nekünk kell felismerni őt a teremtésben, a Megtestesülésben, az idők jeleiben, és tanúságot tenni róla minden embert előtt, még ha a világ szemében „szamarak” is vagyunk. Ne felejtsük, az első Krisztust ábrázoló gúnyrajz is keresztre feszített szamárként jelenítette meg őt…

szamár

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Angelus Silesius:
Barátom, mit szeretsz, lesz végállomásod.
Isten, hogyha Istent; föld, ha azt imádod.
 
Hallgatnivaló:
William Byrd: Ne irascaris Domine

https://www.youtube.com/watch?v=w91PpHX_4h0

Szöveg:
Ne haragudj ránk, Urunk, és ne emlékezzél többé gonoszságainkra. Figyelj ránk s lásd meg: mindnyájan a te néped vagyunk. (Iz 64,8)

 

Adventi naptár – Negyedik nap (December 2.)

Kép

Negyedik nap (December 2.)
 
A barlang
 
A barlang minden kultúrában, vallásban megtalálható szimbólum, amit Krisztus megszentelt. Nemcsak a sötétség helye, hanem a menedéké, biztonságé is, az anyaméh szimbóluma. „Az Isten megtestesülése Jézusnak a föld mélyébe, egy barlang sötétjébe való alászállásával kezdődik.” Jézus megtestesülésének útja az alázat, az alászállás útja.
„…kiüresítette önmagát,
szolgai alakot vett fel,
és hasonló lett az emberekhez,
külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember.
Megalázta magát, engedelmes lett a halálig…” (Fil 2,7-8) – mondja Szent Pál.
Az Istennel való találkozás útja az alázat. Le kell szállnom saját mélységeimbe, a saját barlangomba, hogy megtalálhassam a kisdedet, aki bevilágítja a barlang sötétjét, megszenteli az én belső világomat is. Nem ott tudok találkozni vele, ahol erős és magabiztos vagyok, ahol „elég vagyok magamnak”, hanem ahol megtapasztalom gyengeségem, rászorultságom, ahol alázattal tudok önmagamra tekinteni.

barlang

Angelus Silesius:
A szív, hol Isten lakozik, mely templom szentebb nála?!
Az ég Urának az lesz itt világba-járó sátra…
 
Hallgatnivaló:
Edward Elgar: They are at rest
(Szöveg: John Henry Newman)

https://www.youtube.com/watch?v=2zBcoGv_ic8

Szöveg:
Ott nyugszanak.
Éden hegyének sírbarlangjait
Ne háborgassák önző jajszavak,
Elnyomva azt, amit
A csönd visszhangjaként hallgatni jó:
Mint hömpölyög alant a négyágú folyó.
 
A partfalak
Mentén a hang hűs harmatként leszáll
A kertre, hol seregnyi árnyalak,
Sok angyal-őrszem áll,
S ajkukról szól a legszebb térzene:
A fennen szárnyaló szeráfok éneke.
 
Ott nyugszanak.

Adventi naptár – Harmadik nap (December 1.)

Kép

Harmadik nap (December 1.)
 
Mária Magdolna
 
A freskó bal alsó sarkában szerényen meghúzódik egy alak: a bűnbánó Mária Magdolna. Vajon hogyan került a képre?
Ahhoz, hogy az Úr be tudja világítani életem sötétjét, először is el kell ismernem és el kell fogadnom saját sötétségemet. Az őszinte tükörbe nézés után következik a bűnbánat. Ez szükséges ahhoz, hogy be tudjak lépni az Úr fénylő Országába.
Mária Magdolna alakja megmutatja nekem, hogy nincs olyan bűn, nincs olyan sötétség, amiből ne lenne szabadulás, ahol ne érhetne el Isten kegyelme. Az ő alakja a remény képe, amit Isten ad. Ő ott van életem mélypontjain, ismeretlenségeimben, bevallatlanságaimban, pusztaságaimban is. Ott van, és segít, hogy elhagyjak mindent, ami a helytelen irányba visz.
Jézus épp ott születhet meg bennem, ahol a legnagyobb a sötétség. Ezt a helyet választotta magának jászlául.
Mária Magdolna

 

Angelus Silesius:
Állj meg, mit futkosol, a menny benned ragyog,

akkor hiányzik csak, ha másutt hajszolod!

Hallgatnivaló:
Pēteris Vasks: Epifania for orchestra

https://www.youtube.com/watch?v=smBYxXpIhZU

Adventi naptár – Második nap (November 30.)

Kép

Második nap (November 30.)

A sötétség

 A sötétség a félelem, a bizonytalanság, a bűn szimbóluma. A teremtés kezdetén, amikor még káosz volt, a sötétség volt az úr. A bűn újra a sötétség hatalmába vetette az embert. A világnak ebbe a sötétjébe szállt le az Isten Fia, hogy kivezessen bennünket a fényre. A születés, amely az éjszakában történt, így vált számunkra mintegy új teremtéssé.
Sokszor megtapasztalom a sötétséget a saját életemben: bűneimben, veszteségeimben, félelmeimben. Ilyenkor úgy tűnik, nincs biztos pont, ami segítene a tájékozódásban, minden homályba burkolózik.
„Nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé” – mondja Szent Pál, többé már nem. A bűn, a sötétség realitását (nem a bűnt!) el kell fogadnom magamban, ahogy az Úr is elfogadta, amikor világra született. De az én életemben is felragyoghat az Úr!

unnamed

Angelus Silesius:
Az ember puszta szén, az Isten tűz és fény:
sötét vagy, hát, s hideg, míg nem vagy az ölén.
 
Hallgatnivaló:
Händel: Messiás – For behold… The people that walked in darkness (Basszus accompagnato és ária)
https://www.youtube.com/watch?v=B0A_1LovZJc
(Ez egy olyan részlet az oratóriumból, ami kiválóan festi le a sötétség és a fény ellentétét a basszus mély lépéseivel és a világosság (light) szóra történő zenei „kivilágosodással”. A részlet egy szcenizált előadásból származik, ami konkrét mai élethelyzetekre adaptálta a művet, így ez a rész egy kórházi váróban játszódik. Akit nagyon zavarnak a modern értelmezések, az csak hallgassa.)

 

A szöveg (Iz 60,2-3; 9,1)
Mert íme, sötétség borítja a földet,
és homály a népeket,
de fölötted felragyog az Úr,
és dicsősége megjelenik fölötted.
Nemzetek jönnek majd világosságodhoz,
és királyok felragyogó fényedhez.
 
A nép, amely sötétségben jár,
nagy világosságot lát;
akik a halál árnyékának országában laknak,
azokra világosság ragyog.

Adventi naptár – Bevezetés és első nap (november 29.)

Kép

Bevezetés

Ebben az Adventben Greccio-ba látogatunk, ahol Szent Ferenc atyánk 1223-ban ünnepelte a karácsonyt, és ahol szerette volna valósághűen megjeleníteni Urunk születésének körülményeit.
A kis barlangkápolnában, ahol mindez történt, 1409-ben a Maestro di Narni-nak nevezett festő egy két részből álló freskót készített, aminek jobb oldali része a betlehemi jelenetet, a bal oldali pedig Szent Ferenc greccio-i karácsonyát jeleníti meg.
Ennek a képnek a segítségével próbálunk elmélyülni a Megtestesülés titkában Szent Ferenc atyánkkal, minden nap a kép egy-egy részletére figyelve, kinyitva rajta egy-egy „ablakot”.
Segítségül hívjuk ehhez Angelus Silesius rövid verseit, illetve kapunk egy linket is, ahol hallgatnivalót találunk: egy-egy zenét, ami vagy konkrétan is, vagy csak hangulatában kapcsolódik az adott nap témájához.
Szép adventi zarándoklatot!

 

 Első nap (November 29.)
 Greccio

 

Ha Krisztus százszor is születne Betlehemben,
Elvesznél, hogyha nem jönne el a szívedben.
(Angelus Silesius)

 

Szent Ferenc átélte a jelenben a Megtestesülés misztériumát. Azt akarta, hogy a betlehemi születés valóságos és jelenvaló, jelen idejű legyen a számára, újra megtörténjen. Ott akart lenni. Ehhez pedig az kellett, hogy engedje saját magában is megszületni a Gyermeket.
Karácsony és a Megtestesülés igazi tétje ez. Az igazi karácsonyi készület nem lehet más, mint jászlat készíteni magamban, a szívemben Jézusnak. A két jelenet (az egykori betlehemi és a jelen idejű) egyszerre, egymás mellett kell, hogy lejátszódjon. Akkor és most összeér bennem, ahogy a kép két oldalán párhuzamosan látszik a két jelenet.

 

Hallgatnivaló:

Thomas Tallis (c. 1505 – 1585): O nata lux de lumine (Ó, fényből született fény)

https://www.youtube.com/watch?v=6HFvgjCOo70

Szövege:
Ó fényből született fény,
Jézus, világ megváltója.
Méltóztassál kegyesen meghallgatni
A hozzád könyörgők dicséretét és imáit.
 
Aki méltóztattál testet ölteni
Az elveszettekért,
Add, hogy áldott testednek
Tagjai lehessünk.

Évközi 34. hét – Szűz Mária szombati emléknapja

Kép

A Boldogságos Szűz Mária emléknapján ujjongva köszöntsük az Urat!

Kérünk, Istenünk, legyen segítségünkre a Boldogságos Szűz Máriának áldott közbenjárása, szabadítson meg minden veszélytől, és hozza meg nekünk a te békéd örömét. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Amen.

URUNK ÉDESANYÁD JÁRJON KÖZBEN ÉRTÜNK!

maxresdefault (1)Szent Proclus konstantinápolyi püspök beszédeiből:

Örvendjenek az egek, és a felhők hullassák közénk az Igazságosságot, mert megkönyörült az Úr az ő népén (vö. Iz 45, 8). Örvendjenek az egek, mert kezdetben őket teremtette Isten, majd Ádámot is megalkotta a Teremtő a szűz földből, és ő úgy jelent meg, mint Isten barátja és bizalmasa. Örvendjenek a magas egek, mert Urunk megtestesülése által most megszentelődött a föld, és az emberi nem megszabadult a bálványáldozatoktól. A felhők pedig hullassák közénk az Igazságosságot, mert vége már Éva botlásának, és megbocsátást is nyert Szűz Mária tisztasága révén és a tőle született Istenember által. A mai napon Ádám – az ősi elvettetés után – megszabadult ama borzalmas halálos ítélet alól. Megszületett tehát a Szűztől Krisztus, és testet öltött Isten örök terve szerint, amit ő maga is vállalt: Az Ige testté lett, és közöttünk élt (Jn 1, 14); s ezért Isten anyja lett a Szűz. Tehát a Szűz már anya, mert ő szülte a Szentlélek erejéből megtestesült Igét, de úgy szülte, hogy szüzességét is megtartotta, így akarta az, aki ily csodálatosan született. A Szűz tehát anyja lett Isten megtestesült Igéjének, annak emberi természete szerint. Az Ige benne vette magára az emberi természetet, és megjelent köztünk a két természet egységében, a mennyei Atya bölcsessége és akarata szerint, aki jóságában csodákat művel. 

Engedd, kérünk, Úristen, hogy mi, a te szolgáid folytonos lelki és testi jólétnek örvendhessünk, és a boldogságos, mindenkor Szűz Máriának dicsőséges közbenjárására a jelen szomorúságtól megszabaduljunk, és örökké tartó örömet élvezzünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Évközi 34. hét, péntek

Kép

fig-tree-2160603_960_720† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből (Lk 21,29-33)
Abban az időben Jézus a következő hasonlatot mondta tanítványainak:
„Nézzétek a fügefát és a többi fákat! Amikor látjátok, hogy már hajtanak, tudjátok, hogy közel van a nyár. Ugyanígy ti is, amikor látjátok, hogy mindez bekövetkezik, tudjátok meg, hogy közel van az Isten országa.
Bizony, mondom nektek: Nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez meg nem történik. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak.”

Évközi 34. hét, csütörtök

Kép

24† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből (Lk 21,20-28)
Jézus így jövendölt Jeruzsálem pusztulásáról és a saját második eljöveteléről:
Amikor látjátok, hogy Jeruzsálemet hadsereg veszi körül, tudjátok meg, hogy elérkezett a pusztulása! Akkor, akik Júdeában vannak, fussanak a hegyekbe; akik a városban, meneküljenek el; és akik vidéken vannak, vissza ne térjenek! A bosszúállás napjai ezek, hogy beteljesedjék mindaz, amit az írás mond. Jaj, a várandós és szoptatós anyáknak azokban a napokban! Nagy gyötrelem lesz a földön, és az ítélet haragja sújtja ezt a népet. Lesznek, akiket kardélre hánynak. Sokakat fogságba hurcolnak pogány népek közé. Jeruzsálemet pogányok tiporják, amíg idejük be nem telik.
Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a Földön pedig kétségbeesett rettegés támad a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, miközben várják, hogy mi történik a világgal. A mindenség összetartó erői megrendülnek. Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel.
Amikor mindez beteljesedik, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok.

Évközi 34. hét, szerda – Alexandriai Szent Katalin szűz és vértanú

Kép

A hagyomány szerint Alexandriában született. Szellemi adottságokban és bölcsességben, valamint lelkierőben egyaránt ékeskedett. Maxentius császár halállal fenyegette mindazokat, akik nem áldoznak a bálványoknak. Katalin a császár előtt keresztet vetve értésére adta, hogy keresztény. Bátran vallomást tett arról, hogy egyedül az Úr Jézus Krisztust követi, mert a filozófusok és a költők műveinek tanulmányozása során felismerte e világ bölcsességének hiábavalóságát. 305 körül szenvedett kegyetlen vértanúságot Alexandriában. Holttestét a róla elnevezett Sínai-hegyi kolostorban tisztelik.

e8b3d4c7a6f8f73941d7284ac91a119b_d49afe6e3b4eb7cadfe308837303ec67Szent Caestius arles-i püspök beszédeiből:

Akarod követni Krisztust? Légy alázatos, ahogyan ő alázatos volt; ne vesd meg őt megalázottságában, ha el akarsz jutni az ő dicsőségére. Rögössé vált ugyan az út azzal, hogy az ember vétkezett; de simává vált, amikor Krisztus az ő feltámadásával a bűn rögeit eltiporta, és az igen keskeny ösvényt királyi úttá tette. Ezen az úton két lábbal kell járni: az alázat és a szeretet lábával. Ezen az úton a magasság mindenkit gyönyörködtet, de az első lépés ezen az alázat. Miért erőlködsz erődön felül? El fogsz esni, és nem fogsz feljutni. Kezdd az első lépéssel, az alázatossággal, és akkor előrejutsz. Urunk és Üdvözítőnk ezért nemcsak azt mondja: Tagadja meg magát, hanem hozzáteszi: Vegye fel keresztjét és kövessen engem (Mt 16, 24). Mit jelent: Vegye fel keresztjét? Viselje el azt, ami nehezére esik, úgy kövessen engem. Aki elkezdi követni példámat és parancsaimat, sok ellentmondásban lesz része, sokan lesznek ellene, és nemcsak kigúnyolják, hanem üldözik is. És nemcsak a pogányok közül is, akik ugyan – úgy tűnik – az Egyházban vannak, de tetteik gonoszsága miatt kívül vannak, és mivel csak a keresztény névvel dicsekszenek, a jó keresztényeket állandóan üldözik. Ezek olyanok az Egyház tagjai között, mint a rosszindulatú daganatok a szervezetben. Ha te Krisztust akarod követni, ne késlekedj felvenni a keresztet; tűrd el a gonoszokat, de ne hódolj meg előttük!

Mindenható, örök Isten, te Alexandriai Szent Katalin szüzet, a győzhetetlen vértanút példaképül állítottad néped elé. Engedd, hogy az ő közbenjárására hitben és állhatatosságban megerősödjünk, és az Egyház egységéért fáradhatatlanul munkálkodjunk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Évközi 34. hét, kedd

Kép

1981411-0523-rec† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből (Lk 21,5-11)
Abban az időben amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a (jeruzsálemi) templom, Jézus ezt mondta: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak.”
Erre megkérdezték tőle: „Mester, mikor történik mindez? És milyen jelek előzik meg?”
Ő így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Sokan jönnek az én nevemben s mondják: »Én vagyok!« És: »Elérkezett az idő!« Ne kövessétek őket! Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Mindennek előbb meg kell történnie, de ezzel még nincs itt a vég!” Aztán így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Félelmetes tünemények és rendkívüli jelek tűnnek fel az égen.”