Kilencedik nap (December 7.)
Bárányok
A pásztor és nyájának képe mélyen meghatározta a zsidóság vallásosságát. Isten Izrael pásztora – ez a bizalom és a vigasztalás igéje lett minden nehéz helyzetben. Ő az, aki megkeresi és hazahozza bárányait, dús legelőkre vezeti őket: „Megkeresem az elveszettet, visszaterelem az elszéledtet, bekötözöm a sérültet, ápolom a beteget, a kövér és egészséges fölött meg őrködöm.” (Ez 34,16) Maga Jézus is ebbe a hagyományba helyezi evangéliumát, küldetését, amikor magát a Jó Pásztornak mondja.
Jézus születésénél a bárányok már utalnak az értük életét adó pásztorra, akit megvernek, és szétszélednek juhai. A pásztor báránnyá lesz, megölt báránnyá, hogy megmentse juhait.
De most, Jézus jászlánál még ezek a juhok biztosítják a melegséget, a gyengédséget az újszülöttnek az emberiség elveszett bárányai helyett, akikért eljött, hogy „életük legyen, és bőségben legyen” (Jn 10,10).
A freskó két felén a bárányok és a Szent Ferencet körülvevő emberek kompozíciósan is párhuzamban állnak egymással. Isten nyájának juhai vagyunk a Jó Pásztor oltalmában, aki eljött értünk, hogy megkeressen és hazavigyen az Atya házába.
Angelus Silesius:
Sok szemből egy kenyér, sok cseppből tenger lesz,
s belőlünk Benne így egyszer egyetlen Egy.