Tizenhatodik nap (December 14.)

Ferenc, a szemlélő

Ferenc három dolgot akar Isten szerelmével kapcsolatban, különösen is ennek két legfontosabb megnyilvánulása iránt: emlékezni, megérteni, tisztelni (vö. MKif 6). „Különösen a megtestesülés alázatossága és a kínszenvedés szeretete fészkelte be magát olyan mélyen emlékezetébe, hogy mellettük alig tudott másra gondolni.” (1Cel 84) Ez a hármas szándék vezeti akkor is, amikor meg akarja jeleníteni a Születést. Jézus Krisztus misztériumait hittel akarja felidézni, látni, szemlélni, elmélyülni benne és leborulni előtte – ez a hit elevenítő hit, ami személyessé, közvetlenné teszi a számára Isten cselekvését a világban. Érintett lesz. És ehhez Ferenc számára az szükséges, hogy lásson és érintsen:

„Meg akarom ugyanis eleveníteni a betlehemi kisded emlékezetét, és tulajdon testi szemeimmel akarom szemlélni gyermeki korlátoltságának kényelmetlenségeit, látni akarom, hogyan helyeztetett a jászolba és hogyan feküdt az ökör és a szamár előtt a szénán.” (1Cel 84)

Eleveníteni, látni, szemlélni – a megtestesülésben Isten láthatóvá vált, és Ferencet lenyűgözi Istennek ez a belső szabadsága, alázata, szegénysége.

Igazán látni csak a hitben lehet – csak ha leborulok Isten előtt, akkor tárul fel az ő titka, ami nem távoli valóság, hanem látható, érinthető, és elevenen, húsbavágóan jelenlévő. De ehhez az kell, hogy tudjak szemlélni, nem elrohanni mellette, ahogyan a ma világa teszi, hanem megállni és letérdelni a titok előtt.

Angelus Silesius:

Ha szókkal nem tudod tisztelni Istened,

némulj Előtte el, s megérti csöndedet.

Hallgatnivaló:

Francis Poulenc: Quatre petites priéres de St. Francis d’ Assise (Assisi Szent Ferenc négy kis imája) – II. Tout puissant, tres Saint

https://www.youtube.com/watch?v=u3M4iUISjTM

Szöveg:

Mindenható, szentséges, fölséges és hatalmas Isten, minden jó, legfőbb jó, egészen jó, aki egyedül vagy jó, neked áldozunk minden dicséretet, minden dicsőséget, minden kegyelmet, minden tiszteletet, minden áldást, és neked viszonozzunk minden jót mindenkor. Ámen (vö. DMI 11)

Tizenötödik nap (December 13.)

Mária – A Megtestesülés komolysága

Vajon mennyire vesszük komolyan a Megtestesülés valódiságát, annak minden következményét? Az ünnephez kapcsolódó érzések, szokások, feladatok nem vonják-e a figyelmünket, hogy belegondoljunk abba, mit is jelent, hogy Isten Fia emberré lett.

Gyermekként született, arcán anyja vonásai, bekakilt, szoptatni kellett, sírt, mint minden más csecsemő, aki rászorul anyjára, ahogyan minden egyes ember rászorul a másikára. Az ő képére lettünk teremtve, a csecsemőére, a gyermek Jézuséra, a kamasz arcára, a felnőtt vonásaira, a kereszten vértől és köpésektől szenvedőére. Arcunkon az ő vonásai.

A gyermekét kendőzetlenül és a maga természetességével szoptató Mária képe rádöbbent Isten szegénységére, alázatára, kicsiségére; rádöbbent a megtestesülés valódiságára. Rádöbbent, hogy Isten „velünk, szánalomra méltó és nyomorúságos, büdös és romlott, hálátlan és rossz emberekkel mennyi minden jót tett és tesz” (1Reg 23,8).

Angelus Silesius:

Hívő, ha gyermek vagy, szívedből, teljesen,

tiéd lesz akkor már a földön, itt, a menny!

Hallgatnivaló:

Tarquinio Merula: Canzonetta Spirituale sopra alla Nanna

https://www.youtube.com/watch?v=zbxIKSlpd4g

Ez a bámulatos spirituális „canzonetta” a 17. századból elénk festi, ahogyan a Szűzanya álomba ringatja fiát, miközben a kis gyermeket szemlélve felidéződnek a majdani szenvedés részletei. Az andalító, monoton ismétlődő „ringató” akkordok fölött szinte belelovallja magát a megváltás látomásába.

Szöveg (hevenyészett nyersfordítás):

Itt az alvás ideje,

aludj, kisfiam, ne sírdogálj,

hisz eljön még az idő,

mikor sírnod kell majd.

Aludj, kincsem, aludj, szívem,

tente-tente.

Csukd be isteni szemed,

ahogy más gyermekek is teszik,

hisz hamarosan egy sötét fátyol

megfosztja a fénytől az eget.

Aludj…

Vagy vedd ezt a tejet

érintetlen keblemről,

hisz a kegyetlen szolga

már ecetet és epét készít neked.

Aludj…

Kincsem, legyen

két karom puha ágyad,

mielőtt lelkedet nagy hangon Atyádnak

ajánlod a kereszten.

Aludj…

Nyugodjanak most bájos, gyengéd

kis tagjaid,

hisz majd egykor vas és láncok

okoznak nekik keserű kínt.

Aludj…

Ezeket a kezeket és lábakat,

miket most örömmel és gyönyörűséggel szemlélsz,

jaj, hányféle módon

szúrják majd át hegyes szögek!

Ezt a bájos gyermekarcot,

mely most piroslik, mint a rózsa,

tövisek és ütések borítják majd

szenvedéssel, gyötrelemmel.

Ó, szívem egyetlen reménye,

mily nagy fájdalommal

szúrják majd át hegyes tövisek

ezt a főt és homlokot.

Ó, hogyan fog majd, én szerelmem,

ezen az isteni testen

halálos sebet ejteni

az aljas, könyörtelen lándzsa.

Aludj hát, kisfiam,

aludj, én Megváltóm,

hogy majd egykor boldog arccal

lássuk újra egymást a Paradicsomban.

Most, hogy alszol, én életem,

szívem teljes öröme,

minden csendesedjen el teljes odaadással,

hallgasson az ég és föld is.

És én mindeközben mit tegyek?

Kincsemet szemlélem,

itt maradok fejemet meghajtva,

amíg alszik gyermekem.

Tizennegyedik nap (December 12.)

Mária – világra szülni

Mária döntésébe talán ritkán gondolunk bele. Hogy mit jelent vakon beleugrani a hit ismeretlen szakadékába. Hogy milyen feltétlen bizalom kell mindehhez Isten felé.

A hit mindig életadó, mindig élet fakad körülötte. Ezt csodáljuk a szentek életében. De bizonyos értelemben maga Isten is hisz az emberben, soha nem adja fel a belé vetett bizalmat, nagy dolgokra hívja, partnerének tekinti. „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket, s arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt.” (Jn 15,16)

Szent Ferenc számára Mária alakja nemcsak egy fontos történelmi személy, az ő hite és annak logikája vezérfonal az életben, a hivatásban. Benne leli fel a hit útját, értelmességét, Isten szándékának megértését és megvalósításának módját. A közös pont: világra szülni Jézust, azaz engedni magunkon keresztül belépni Istent a világba, megmutatni őt az embereknek. Mi is anyja leszünk Jézusnak akkor, „mikor szeretet s tiszta és őszinte lelkiismeret által tiszta szívben és lélekben hordozzuk őt és szent cselekvéssel, melynek példaként kell mások előtt világoskodnia, világra szüljük őt” (LHiv 53) Mária hivatása és bármely keresztény hivatása egy tőről fakad.

Angelus Silesius:

Isten sok műve közt Néki legkedvesebb,

hogy egyetlen Fiát tebenned szülje meg!

Hallgatnivaló:

Ola Gjeilo: Ave generosa

https://www.youtube.com/watch?v=MI0ijoJgx5k

Szöveg:

Üdvözlégy nemes,

dicsőséges és érintetlen lány,

tisztaság gyöngyleánya,

a szentség anyaga,

kiben Istennek kedve telt.

(Hildegard von Bingen)

Tizenharmadik nap (December 11.)

Test

Itt a földön „semmi másunk nincsen”; szükségünk van arra, hogy Isten testté legyen, hogy arca legyen, amit felismerhetünk, hogy megérinthetővé legyen a számunkra, testként testközelivé váljon.

Ennek a felismerésnek, megérintésnek a helye a szentmise, az Eucharisztia, ahol a megtestesült és feltámadt Úrral találkozunk. A grecciói karácsony eucharisztikus ünnep, a szentmise titkához kapcsolódik. A jászolban és az oltáron megjelenő Jézus ugyanaz.

A mindennapi kenyér Ferenc számára az Úr és a vele való találkozás:

„Mindennapi kenyerünket, a te szeretett Fiadat, a mi Urunk Jézus Krisztust add meg nekünk ma: annak a szerelemnek az emlékezetére, megértésére és tiszteletére, mellyel irántunk viseltetett, és azokéra, amiket érettünk mondott, tett és szenvedett.”

A szeretet pedig, amellyel irántunk viseltetett, nyilvánvalóvá válik a jászol és a kenyér alázatában. Ferenc ezekben a szeretetet szemléli és érinti.

Angelus Silesius:

Az Isten képét hordom. Ha úgy tetszik neki,

Önnönmagát csak bennem, bennünk szemlélheti.

Hallgatnivaló:

Francis Poulenc: Ave Verum Corpus

https://www.youtube.com/watch?v=sMs_zFDtr3I

Tizenkettedik nap (December 10.)

Ige

„Magasságbeliből itt a földön semmi másunk nincsen, testi szemünkkel semmi mást nem látunk belőle, mint testét és vérét, továbbá neveit és igéit, mely által teremtett és a halálból az életre megváltott bennünket.” (LKler 3)

Szent Ferenc gondolkodásában a megtestesülés valósága központi jelentőségű, és összefügg a szentmisével, ami mintegy annak folytatása, saját korunkban, saját életünkben való realizálódása. Isten az Igével teremtette a világot, ez az Ige öltött testet, és ugyanez az Ige jelenik meg a szentmisében Testként és Vérként, valamint a Szóban, ami elhangzik felénk Isten ajkáról, és amit a Szentírás tartalmaz. Az oltáron ott a kenyér és a kehely, de ott van az Ige is, az evangéliumos könyv. Ferenc számára Test és Ige egy valóság.

Isten emberi szavakkal szól hozzánk. Ez a titok ugyanúgy a megtestesüléshez tartozik, mint Jézus Krisztus emberi teste. Ebben ugyanúgy korlátozza magát; saját lényegét, kimondhatatlanságát az emberi szavak szűkös korlátjai közé szorítja. Ez az emberi szó szentsége.

Ezért is oly kedvesek Ferenc számára az evangélium szavai: „Az igék, melyeket szólottam nektek, Lélek és élet.” (Jn 6,63)

Angelus Silesius:

Mért mondod, hogy a Nagy kicsinnyé nem lehet,

S a porszem képtelen felfogni az eget?

Hallgatnivaló:

Arvo Pärt: In Principio

https://www.youtube.com/watch?v=69kbvRK9Dqc

Tizenegyedik nap (December 9.)

Jászol – Sír

Sok ábrázoláson a jászol sírra emlékeztet, olyan, mint egy kőkoporsó, a gyermek pedig hasonló módon van bepólyálva, mint ahogyan a halottaknak adták meg a végtisztességet. Így a megtestesülés valósága a megváltással, Jézus kereszthalálával és sírból való feltámadásával áll párhuzamban. A feltámadás is egyfajta születés, újjászületés a halálból.

Szent Pál úgy írja le a Fiú megváltó művét, mint alászállást a világba, ami a megtestesüléssel kezdődik („szolgai alakot öltve kiüresítette önmagát, az emberekhez lett hasonló, mindenben olyan lett, mint egy ember”), és aminek legmélyebb pontja a kereszt („engedelmes lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig”).

A megtestesülés és a kereszt ugyanannak az alászállásnak két pontja, az alázat tette. Jézusban az Isten Fia alászállt a jászolba és alászállt a sírba, hogy őbelőle élet fakadjon nekünk, végeredményben az ő feltámadt élete. Így az ő születése és újjászületése a halálból a mi számunkra is újjászületés. Ahol halott vagyok, ahol bennem a bűn, az önzés és a halál sötétje lakozik, oda Jézus életet hoz. Az ő alászállását bennem is folytatja. Hogy ez az élet elérjen engem, nekem is az alázat, a belső alászállás útját kell járnom.

Angelus Silesius:

Bizony a szíved is kicsi jászol ha lenne,

Újra jönne az Úr s gyermekként megszületne.

Hallgatnivaló:

Vivaldi: Al Santo Sepolcro (A Szent Sírhoz), Sinfonia in B minor RV 169

https://www.youtube.com/watch?v=MAD6lUivz10

Tizedik nap (December 8.)

Jászol – Oltár

A jászol az állatok etetője. Benne Jézus a szalmán már most táplálékunk. A bizánci hagyományból származó ábrázolásmód, ami aztán a Nyugatra is átkerült, gyakran jeleníti meg a kis Jézus jászlát olyan kőből vagy téglából épített emelvényként, ami oltárra emlékeztet (mint ahogyan eredetileg a Születés Bazilikában is ilyen oltár volt a barlang felett). Így kapcsolja össze mély értelműen Jézus jászlát az Eucharisztiával.

A testté lett Ige Kenyérré lett, igaz táplálékká, akiből élünk. Jézus születése már bizonyos értelemben elővételezi a megtestesülésből következő minden titkot. Ő az Élet Kenyere, már kisgyermekként is. Betlehem neve a népi etimológia szerint azt jelenti: a kenyér háza.

Mindez mélyen kifejez valamit Isten lényegéből. Ő gyermekként és kenyérként lép közénk, egészen gyengének mutatkozik, és felkínálja magát. Ad és táplál.

Szent Ferenc számára a megtestesülés titka eucharisztikus valóság, megismétlődik minden szentmisében, mint ahogyan a grecciói jelenet is szentmisében játszódik. Ezt írja Intelmeiben:

„Íme, nap nap után megalázza magát, mint akkor, mikoron királyi trónjáról a Szűz méhébe szállott alá; nap nap után közénk jön alázatos külsőben; nap nap után leszáll Atyja öléről az oltárra és a pap kezébe adja magát.” (Int 1,16-18)

Angelus Silesius:

Nézd a Szűz Gyermekét! S a szűk jászolt tekintsed:

Benne a föld s az ég és száz világ pihent meg.

Hallgatnivaló:

Willaim Byrd: Ave verum corpus

https://www.youtube.com/watch?v=Z2ckGcpx6xI

Szöveg:

Üdvözlégy, igazi Test,

ki Szűz Máriától születtél,

valóságosan szenvedtél

s feláldoztattál a keresztfán az emberért!

Kinek átvert oldalából

víz és vér folyt,

Add, hogy téged ízlelhessünk

halálunk megpróbáltatásában is!

Ó édes Jézus, ó kegyes Jézus,

ó Mária Fia, Jézus,

irgalmazz nekem! Amen.

Kilencedik nap (December 7.)

Bárányok

A pásztor és nyájának képe mélyen meghatározta a zsidóság vallásosságát. Isten Izrael pásztora – ez a bizalom és a vigasztalás igéje lett minden nehéz helyzetben. Ő az, aki megkeresi és hazahozza bárányait, dús legelőkre vezeti őket: „Megkeresem az elveszettet, visszaterelem az elszéledtet, bekötözöm a sérültet, ápolom a beteget, a kövér és egészséges fölött meg őrködöm.” (Ez 34,16) Maga Jézus is ebbe a hagyományba helyezi evangéliumát, küldetését, amikor magát a Jó Pásztornak mondja.

Jézus születésénél a bárányok már utalnak az értük életét adó pásztorra, akit megvernek, és szétszélednek juhai. A pásztor báránnyá lesz, megölt báránnyá, hogy megmentse juhait.

De most, Jézus jászlánál még ezek a juhok biztosítják a melegséget, a gyengédséget az újszülöttnek az emberiség elveszett bárányai helyett, akikért eljött, hogy „életük legyen, és bőségben legyen” (Jn 10,10).

A freskó két felén a bárányok és a Szent Ferencet körülvevő emberek kompozíciósan is párhuzamban állnak egymással. Isten nyájának juhai vagyunk a Jó Pásztor oltalmában, aki eljött értünk, hogy megkeressen és hazavigyen az Atya házába.

Angelus Silesius:

Sok szemből egy kenyér, sok cseppből tenger lesz,

s belőlünk Benne így egyszer egyetlen Egy.

Hallgatnivaló:

Samuel Barber: Agnus Dei

https://www.youtube.com/watch?v=FOwRW8ee4S8

Nyolcadik nap (December 6.)

A pásztor

A pásztorlét Jézus korában korántsem volt annyira idilli vagy romantikus, mint ahogyan a későbbi évszázadokban megjelenik. A pásztorok megvetett emberek voltak a zsidóságon belül, mivel foglalkozásuk miatt nem tudták megtartani a törvényt. Krisztus születésének örömhíre mégis éppen nekik szólal meg először az angyal szavával. Már ez is jelzi, hogy Jézus küldetése kikhez fog szólni elsősorban: a szegényekhez, a kitaszítottakhoz, a bűnösökhöz.

De pásztornak lenni pozitív dolgot is jelent: hisz az ősatyák is pásztorok voltak, a jó király is népe pásztora, és maga Jézus is úgy nevezi magát: „Én vagyok a jó pásztor!” A gondoskodás és gyengédség képei ezek.

Jézus a pásztorok pásztora. Azoké, akiket megvetnek, kiközösítenek, akik a világ szemében nem számítanak. Ő nekem is pásztorom, főleg ahol szegény vagyok, ahol szégyellem magam, ahol kevésnek, elveszettnek érzem magam. És nekem is pásztorrá kell válnom: gyengéddé és gondoskodóvá, aki utána megy az elveszettnek.

Angelus Silesius:

Isten háza vagyok, és szívem szentélye

akkor a legszentebb, ha üres a mélye.

Hallgatnivaló:

Händel: Messiás – All we like sheep (Kórus, no. 27.)

https://www.youtube.com/watch?v=IDar_26Inrk

Szöveg:

Mindnyájan, mint a juhok, tévelyegtünk,

mindenki a maga útjára tért;

és az Úr őrá rakta

mindnyájunk bűnét.

(Iz 53,6)

(Érdemes megfigyelni, hogy amikor a juhok tévelygéséről van szó, hogyan „tévelyegnek”, imbolyognak a szólamok, és mindegyik „a maga útjára tér”, majd a második szakasz hangvétele hogyan változik meg, amikor a bűneinket magára vevő Fájdalmak férfijáról van szó.)

Hetedik nap (December 5.)

József

A karácsonyi jelenet régi ábrázolásai gyakran úgy jelenítik meg Szent Józsefet, mint aki szerényen meghúzódik a kép szélén, és szemléli a történéseket, eltöpreng mindazon, amit Isten véghezvitt.

József a belső megértés és szemlélés szentje. Istennel kapcsolatban nem tudunk mindent racionálisan megérteni, még ha nagyon vágyunk is rá. Nem tudjuk őt és az ő terveit „befogni”, csak befogadni. A titkot nem megfejteni kell, hanem szemlélni. Istentől lenyűgözött emberré válni, aki kételyeit félretéve képes egyszerűen szolgálni; Isten szeretetét, otthonosságát közvetíteni a világban, abban a helyzetben, ahová helyeztetett. A titokból kiindulva cselekedni.

Angelus Silesius:

Te lépj ki! s Istened bejő! Te halj meg, s Ő él itt benn!

Ne légy, és minden Ő lesz, Ő! Csak várj: s ad mindent Isten…

Hallgatnivaló:

Händel: Suite in B-Flat Major, HWV 434: IV. Menuet (arr. W. Kempff)

https://www.youtube.com/watch?v=gcwHsth3XXE