Aktuális

Október 10-én szombaton Élő Rózsafüzér zarándoklat Zalaegerszegen

Kép

maria honap 02

„Ha nem az Úr őrzi a várost, őre hasztalan virraszt felette.” (Zsolt 127,1)

A tavalyi évhez hasonlóan, október 10-én, szombaton Élő Rózsafüzér zarándoklat lesz Zalaegerszegen, melynek során a város templomaitól indulunk gyalogosan a Szűz Mária Szeplőtelen Szíve templomig, ahol közösen veszünk részt a 10,30 órakor kezdődő szentségimádáson és a 11 órakor kezdődő záró szentmisén.

Utunk során rózsafüzért imádkozunk.

Találkozás helye: Jézus Szíve Plébániatemplom előtti tér

Indulás: 8 órakor – Szenterzsébethegy érintésével egy hosszabb útvonalon

9,30 órakor – rövidebb útvonalon

A zarándoklatot időjárástól függetlenül megtartjuk.

Kérjük Szűz Mária közbenjárását, Isten segítségét városunkra, országunkra.

Október 8. – Szűz Mária Magyarok Nagyasszonya – Magyarország és a magyarországi Ferences Rendtartomány Főpátrónájának ünnepe

Kép

magyarok nagyasszonyaSzent István király halála előtt, 1038-ban Szűz Mária oltalmába ajánlotta koronáját és országát: „ Ég királynője, e világ jeles újjászerzője, végső könyörgéseimben a szentegyházat a püspökökkel, papokkal, az országot a néppel s az urakkal a te oltalmadra bízom; nékik utolsó istenhozzádot mondva lelkemet kezedbe ajánlom.” Azóta a Szűzanyát a Magyarok Nagyasszonyaként is tiszteljük. XIII. Leó pápa a magyar millennium alkalmából, 1896-ban engedélyezte a Magyarok Nagyasszonya ünnepet az ország részére (október második vasárnapján). Az ünnepnapot X. Pius pápa 1914-ben áttette október 8-ára. 1980-ban II. János Pál pápa a Szent Péter-bazilika altemplomában a II. Szilveszter pápától kapott – és a bazilika bővítése miatt 1776-ban lebontott – kápolna helyett az új magyar kápolnát ezen a napon szentelte fel a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére.

Szűz Mária nemcsak országunk védelmezője, hanem a magyarországi Ferences Rendtartomány névadója is.

„Meg vagy-e velünk, Úrnőnk, elégedve? Új harcok, a kultúra harcai; új küzdelmek, a népboldogulás küzdelmei várnak ránk. Szellem, ész, munka, erény ezentúl a fegyver; megbírja majd a nemzet karja ezeket is? Ha hisz és szeret, ha téged tisztel, ha erényeidet saját életébe oltja: nemcsak hogy megbírja, de már a győzelem koszorúja után nyújtja ki kezét. Maradjunk ez alapon: a népeknek élete nemcsak vértócsákba, hanem fertőkbe is veszhet. A fertőkbe nem jutunk, ha a hit erejével s az erkölcs lelkével a kultúrmunkához fogunk, hiszen nála van az élet és az erény minden reménye.” (Részlet Prohászka Ottokár püspök beszédeiből)

Istenünk, te a Boldogságos Szűz Mária közbenjárására népünket számtalan jótéteménnyel halmoztad el. Szent István, első királyunk rendeléséből Nagyasszonyunknak és Pártfogónknak tiszteljük őt a földön. Add jóságosan, hogy egykor vele együtt örökké örvendezzünk a mennyben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Október – a Rózsafüzér Királynője hónapja – Köszöntsük most Szűz Máriát!

Kép

PálosszentkútEzt az ünnepet Szent V. Piusz pápa rendelte el a Lepantónál kivívott tengeri győzelem (1571) emlékére, amelyet a rózsafüzér imádkozása révén az Istenszülő segítségének tulajdonítottak. A mai nap ünneplése mindenkit Krisztus titkainak átelmélkedésére késztet a Boldogságos Szűz Mária vezetésével, aki egyedülálló módon részese volt Isten Fia születésének, szenvedésének és dicsőséges feltámadásának.

„Mi is a rózsafüzér? Az evangélium esszenciája. Újra és újra Krisztus életének legfontosabb eseményeihez vezet minket. Azt mondhatnánk: a rózsafüzéren keresztül belélegezzük Krisztus misztériumát. A rózsafüzér a szemlélődés kiváltságos ösvénye, nem más, mint Mária útja. Létezik-e, aki jobban ismeri és jobban szereti Krisztust Máriánál?” (Szent II. János Pál pápa beszédéből, melyet a pompeji Rózsafüzér Királynője-szentélyben mondott 2003 októberében. (Forrás: Magyar Kurír)

Kérünk, téged, Úristen, a Boldogságos Szűz Mária közbenjárására öntsd lelkünkbe szent kegyelmedet, hogy akik az angyali üzenet által szent Fiadnak, Jézus Krisztusnak megtestesülését megismertük, az ő kínszenvedése és keresztje által a feltámadás dicsőségébe vitessünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Assisi Szent Ferenc főünnepe

Kép

The Calling of St. Francis: Part 2 – ADHD ScholarSzent atyánk 1182-ben született Assisiben. Könnyelmű ifjúság után lemondva atyai örökségéről egész szívvel Istenhez tért. Átölelve a szegénységet evangéliumi életet élt, minden teremtménynek Isten szeretetét hirdetve. 1210-ben III. Ince pápa engedélyt ad neki és követőinek a prédikálásra, majd 1223. november 29-én Honoriusz pápa Solet annuere kezdetű bullájában jóváhagyta a Ferenc által írt Regulát. 1226. október 3-án este halt meg Portiunculában.

Assisi Szent Ferencnek az összes hívőkhöz írt leveléből (részlet):

Mivel szolgája vagyok mindenkinek, kötelességemnek érzem mindenkinek szolgálatára állni és az én Uramnak illatos igéit hirdetni; a mi Urunk Jézus Krisztusnak, az Atya Igéjének és a Szentléleknek szavait, melyek lélek és élet. Ő, bár mindenkinél gazdagabb volt, anyjával, a Boldogságos Szűzzel együtt mégis a szegénységet akarta vállalni a világban. A maga akaratát alávetette Atyja akaratának, és ezt mondotta: Atyám, legyen meg a te akaratod; ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint te. Atyjának pedig az volt az akarata, hogy áldott és dicsőséges Fia, akit nekünk adott, s aki miérettünk született, a kereszt oltárán saját vérével áldozatul és engesztelésül ajánlja fel magát, nem önmagáért, ki által mindenek lettek, hanem a mi bűneinkért, példát hagyván nekünk, hogy az ő nyomdokait kövessük. Azt akarja, hogy mindnyájan üdvözüljünk általa, s tiszta szívvel és tiszta testtel vegyük őt magunkhoz. Ó, mily boldogok és áldottak azok, akik szeretik az Istent és úgy cselekszenek, ahogyan az Úr az Evangéliumban mondja: Szeresd a te Uradat, Istenedet, teljes szívedből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint önmagadat. Szeressük tehát Istent és imádjuk őt tiszta szívvel és tiszta elmével, mert mindenek fölött ezt kívánva tőlünk maga mondotta: Igazi imádói lélekben és igazságban fogják imádni az Atyát. Mondjunk tehát neki dicséretet és imádkozzunk éjjel-nappal, mert szüntelenül kell imádkozni és abba bele nem fáradni.

Tegyük magunkévá Szent Ferenc imáját:

„Fölséges és dicsőséges Isten! Ragyogd be szívem sötétségét! Adj nekem igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet, érzéket és értelmet, Uram, hogy megtegyem a te szent és igaz parancsodat.”

Istenünk, te megadtad Szent Ferenc atyánknak, hogy szegénységben és alázatosságban Krisztushoz hasonlóvá legyen; add meg nekünk is, hogy az ő nyomába lépve örvendező szeretettel kövessük Fiadat, és adjuk neked egész életünket.

 

Szent Ferenc atyánk boldog halála, tranzitusa

Kép

A ferences rend alapítója 1226. október 3-án, az assisi Porciunkulában adta vissza lelkét a Teremtőnek. A ferencesek azóta a világ minden részén megemlékeznek Szent Ferenc tranzitusáról, vagyis az átköltözéséről a földi életből a mennyei hazába. 

Giotto_di_Bondone_-_Scenes_from_the_Life_of_Saint_Francis_-_4._Death_and_Ascension_of_St_Francis_(detail)_-_WGA09308Templomunkban október 3-án szombaton, 17,30 órakor vesperást (esti zsolozsmát) imádkozunk. A 18 órakor kezdődő szentmise után megemlékezünk Szent Ferenc boldog haláláról.

Ő valóban a legkeresztényibb férfi volt, aki élve az élő Krisztushoz, haldokolva a haldoklóhoz és halálában a halotthoz akart tökéletesen hasonló lenni, amely külső hasonlósággal fel is ékesíttetett.” (Szent Bonaventura Legenda maior 14 fejezet)

Istenünk, ki Szent Ferencnek megadtad, hogy a szegénységben és az alázatosságban hasonlóvá váljék Krisztushoz, engedd kérünk, hogy az ő nyomdokain haladva követhessük Fiadat, és örvendező szeretettel egyesülhessünk veled!

Évközi 26. hét, péntek – Szent Őrzőangyalok

Kép

Az őrzőangyalok létezését Jézus bizonyítja, amikor a mai evangélium szerint a kicsinyek megbotránkoztatásától azzal is óv, hogy védőikre hivatkozik, akik „az égben szüntelenül látják Atyám arcát.” (Mt 18,10).

A Katolikus Katekizmus ezt mondja az őrzőangyalokról: Az emberi életet kezdetétől a halálig körülveszi őrségük és közbenjárásuk. „Senki nem tagadja, hogy minden egyes hívő mellett áll egy angyal, mint valami pedagógus és az életet irányító pásztor.” A keresztény élet a hitben már itt a földön részesedik az Istenben egyesült angyalok és emberek boldog társaságából. (336)

 „Szent Ágoston mondjaΦύλακας άγγελος: Πώς μας προστατεύει και πότε απομακρύνεται | Dogma: »Az angyal (…) hivatalt, nem természetet jelöl. Ha a természete után érdeklődöl, akkor szellem; ha a hivatala után, akkor angyal: mivolta szerint szellem, tevékenysége szerint angyal.« Az angyalok egész létük szerint Isten szolgái és hírnökei. Mivel »állandóan látják az én Atyám arcát, aki a mennyben van« (Mt 18,10), ők azok »akik teljesítik szavát, mihelyt meghallják beszédének hangját« (Zsolt 103,20). Mint tisztán szellemi teremtményeknek, értelmük és akaratuk van; személyes és halhatatlan teremtmények. Tökéletességük fölülmúlja minden látható teremtményét. Ennek bizonysága dicsőségük ragyogása.” (KEK 329–330)

Naponta kérjük őrzőangyalaink segítségét. Amikor valakit köszöntünk, akkor gondolatban köszöntsük az őrzőangyalát is. Ha valakiért imádkozunk, akkor kérjük a mi és az illető személy őrzőangyalának a segítségét. Igazi csapatmunka van az angyalok közt értünk, mindig bizalommal fordulhatunk hozzájuk.

Istenünk, te határtalan gondviselő szeretettel szent angyalokat rendeltél, hogy őrizzenek minket. Add meg könyörgő híveidnek, hogy az ő pártfogásukat mindenkor érezzük, és társaságuknak örökké örvendezzünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Évközi 26. hét, csütörtök – A Gyermek Jézusról nevezett Lisieux-i Kis Szent Teréz szűz és egyháztanító

Kép

Fájl: Therese von Lisieux.jpgA franciaországi Alencónban született 1873-ban. A karmeliták lisieux-i kolostorába gyermeklányként lépett be. Alázatos, evangéliumi egyszerűségű és Istenben bízó szerzetes volt. Szavával és példájával ezekre az erényekre tanította az újoncokat is. A lelkek üdvéért és az Egyház terjedéséért ajánlva fel életét 1897. szeptember 30-án halt meg. 1923-ban boldoggá, 1925-ben szentté vavatták. II. János Pál pápa 1997. október 19-én egyháztanítóvá nyilvánította.

A Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz szűz Önéletrajzából:

Az Egyház szívében én a szeretet leszek

Amikor a vértanúság vágya nagyon elfogott, Szent Pál leveleit vettem kezembe, hogy végre válaszra találjak. Éppen A korintusiakhoz írt első levél tizenkettedik és tizenharmadik fejezetét pillantottam meg. Az előbbiben azt olvastam: nem lehet mindenki egyszerre apostol, próféta és tanító, és hogy az Egyház különböző tagokból áll, és a szem nem lehet egyszersmind kéz is. Noha világosan érthető válasz volt ez számomra, de mégsem olyan, ami csillapította volna vágyamat, és nem hozott békét a lelkemnek. Tovább olvastam, és nem csüggedtem; és e felemelő eligazításra találtam: Törekedjetek az értékesebb adományokra! Ezért mindennél magasztosabb utat mutatok nektek (1 Kor 12, 31). Az Apostol tényleg megmutatja, hogy szeretet nélkül ezek az értékesebb adományok semmit sem érnek, és hogy a szeretet a magasztos út, amely biztosan Istenhez vezet. Végre megnyugodott a lelkem. Amikor az Egyház misztikus testét vizsgálgattam, ahogy Szent Pál leírta, én egyik tagjában sem ismertem rá magamra, vagy inkább mindegyik tagban magamat szerettem volna látni. A szeretet adott új fordulatot a hivatásomnak. Ekkor megértettem, hogy az Egyház valóban különböző tagokból álló test, de akkor ebből a testből sem hiányozhat egy fontos és nagyon nemes tag. Ekkor értettem meg, hogy az Egyháznak szíve is van, s ez a szív szeretettől lángol. Megértettem, hogy egyedül ez a szeretet serkenti cselekvésre az Egyház tagjait, de ha kihalna benne ez a szeretet, akkor az apostolok sem hirdetnék azután már tovább az evangéliumot, a vértanúk sem ontanák már tovább a vérüket. Teljesen beláttam és megértettem, hogy a szeretet magában foglal minden hivatást; hogy a szeretet minden, és hogy a szeretet összekapcsol minden kort és helyet, egyszóval: hogy a szeretet örök. Ekkor megittasult lelkem nagy örömében felkiáltottam: Ó, Jézusom, Szerelmem, végre megtaláltam hivatásomat; az én hivatásom: a szeretet. Én ugyanígy megtaláltam helyemet is az Egyházban, és ezt a helyet te adtad nekem, Istenem. Az Egyháznak, az én anyámnak a szívében én a szeretet leszek; így minden leszek, és így megvalósul a lelkem vágya.

Istenünk, te megnyitod országodat az alázatosak és a kicsinyek előtt. Tégy minket a Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz útjának bátor követőivé, hogy közbenjárására megnyíljék számunkra örök dicsőséged. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Szent Jeromos áldozópap és egyháztanító

Kép

A dalmáciai StriFile:Saint Hieronymus (follower of Joos van Cleve).jpg - Wikimedia Commonsdonban született 340 körül. 379-ben pappá szentelték. Rómában Szent Damazusz pápa titkára lett, itt kezdte latin köznyelvre (vulgata versio) fordítani a Szentírás könyveit. 385-ben elhagyta Rómát, Betlehemben telepedett le, itt halt meg 420. szeptember 30-án.

Részlet Szent Jeromos áldozópapnak Izajás próféta könyvéhez írt magyarázatainak előszavából:

E könyvben benne van a Szűztől született Emmánuel, benne van a csodás tettek és jelek szerzője, benne, hogy meghalt, és eltemették, de a halálból feltámadt, és hirdeti, hogy minden nemzet Üdvözítője lesz. És mit mondjak arról a nagyszerű tanításról, amit a fizikai és erkölcsi rendről meg az elmélyedt gondolkodás művészetéről ad elénk ez a könyv? Mindaz, amit a Szentírás tartalmaz, mindaz, amit emberi nyelv kifejezni képes, és a halandó értelem felfoghat, mind megtalálható ebben a könyvben. 

Istenünk, te Szent Jeromos áldozópap lelkébe bensőséges szeretetet oltottál a Szentírás iránt. Add, hogy egyre több erőt merítsünk igédből, és megtaláljuk benne az élet forrását. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepe

Kép

HaromSzentTudnunk kell, hogy az „angyal” szó tisztséget jelent, és nem természetet. A mennyei hazának ezek a szellemi lényei ugyanis természetük szerint mindig szellemek, viszont egyáltalán nem mindig lehet angyaloknak nevezni őket. Valójában csak akkor „angyalok”, vagyis küldöttek, amikor valamilyen isteni üzenetnek közvetítői. Azokat, akik kisebb jelentőségű üzeneteket hoznak, nevezzük angyaloknak, azokat pedig, akik fontosabb üzeneteket adnak át, főangyaloknak. Ezért van az, hogy a Boldogságos Szűz Máriához nem akármelyik angyalt, hanem Gábor főangyalt küldte Isten: úgy illett, hogy erre a szolgálatra főangyal jöjjön, hiszen a legfontosabb üzenetet hozta. A főangyalokat az említett okból külön névvel is megjelöljük; a szavak jelentése ugyanis feltárja, hogy működésükben mire is van leginkább adottságuk. Abban a szent országban a mindenható Isten színelátása tökéletessé teszi a tudást; ott tehát ki-ki nem azért kap saját nevet, mintha név nélkül nem lenne ismeretes a személye, hanem azért, mert amikor valamilyen szolgálat ellátására hozzánk jönnek, ennek a küldetésnek megfelelő nevet viselnek. Ezért az egyikük neve Mihály, „Ki olyan, mint az Isten?”; a másiké Gábor, „Isten ereje”, a harmadiké pedig Rafael, „Isten orvossága”. Tudomásunk szerint valahányszor csodálatos hatalmat kell kifejteni, Mihály kap küldetést, hogy tevékenységéből és nevéből egyaránt kitűnjék: senki sem tehet olyan nagyszerű dolgokat, mint amilyeneket Isten megtehet. Éppen ezért van megírva, hogy az ősi ellenség Mihály főangyallal fogja végső csatáját megvívni. Ezt Szent János révén tudjuk: Akkor nagy harc támadt Mihály főangyallal (vö. Jel 12, 7), tudniillik amikor a világ végén a maga erejére hagyja Isten a bukott angyalt, és letaszítja végleges kárhozatába. Ő az az ősi ellenség, aki gőgjében hasonló akart lenni Istenhez, mondván: Én az égbe megyek föl, az Isten csillagai fölé állítom trónomat, hasonló leszek a Fölségeshez (Iz 14, 13). Ugyanígy, azért küldte Isten Szűz Máriához Gábort, mert az ő neve: „Isten ereje”. Krisztust jött ugyanis hírül adni; aki a láthatatlan világ gonosz hatalmasságainak a letörésére kegyes volt nyomorúságos külsőnkben megjelenni; ugyanakkor erős Istenként és győztes harcosként is jött e földre, és ezért jelentette be az „Isten erejé”-nek nevezett angyal. Végül, Rafael nevének jelentése: „Isten orvossága”. Ennek az a magyarázata, hogy amikor gyógyító beavatkozással megérintette Tóbiás szemét, megszüntette a vak emberre borult sötétséget. Természetes tehát, hogy akit Isten gyógyítás céljából küld, az méltán viseli az „Isten orvossága” nevet. (Nagy Szent Gergely pápának az evangéliumokról mondott szentbeszédeiből)

Istenünk, te csodálatos bölcsességgel elrendezed az angyalok és az emberek szolgálatát. Engedd, hogy angyalaid, akik a mennyben folytonosan szolgálnak neked, itt a földön szüntelenül oltalmazzák életünket. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Évközi 26. hét, hétfő

Kép

How Jesus Christ Shows Us What Masculinity Truly Means | LDS Living† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből (Lk 9,46-50)
Egyszer az a kérdés merült fel a tanítványok között, hogy ki a legnagyobb közülük. Mivel Jézus ismerte szívük gondolatait, odahívott egy gyermeket, maga mellé állította, és így szólt tanítványaihoz: „Aki befogadja ezt a gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Mert aki a legkisebb köztetek, az a legnagyobb.” Ekkor János vette át a szót: „Mester, láttunk valakit, aki ördögöt űzött ki a te nevedben. Megtiltottuk neki, mert nem követ téged velünk együtt.” Jézus így válaszolt: „Ne tiltsátok meg, mert aki nincs ellenetek, az veletek van.”