† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből (Mt 17,1-9)
Abban az időben Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, s külön velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük: arca ragyogni kezdett, mint a nap, a ruhája pedig vakító fehér lett, mint a fény. És íme megjelent nekik Mózes és Illés: Jézussal beszélgettek. Ekkor Péter így szólt Jézushoz: „Uram, jó nekünk itt lennünk! Ha akarod, készítek itt három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Még beszélt, amikor íme, fényes felhő borította el őket, és a felhőből egy hang hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!” Ennek hallatára a tanítványok földre borultak és nagyon megrémültek. De Jézus odament hozzájuk, megérintette őket és ezt mondta: „Keljetek fel és ne féljetek!” Amikor szemüket fölemelték, nem láttak mást, csak Jézust egymagát. A hegyről lejövet Jézus a lelkükre kötötte: „Senkinek se szóljatok a látomásról, míg az Emberfia a holtak közül fel nem támad.”
Ezek az evangélium igéi.

Istenünk, te egyszülött Fiad dicsőséges színeváltozásakor Mózes és Illés tanúságtételével erősítetted meg hitünk szent titkait, és csodálatos reménységet nyújtottál, hogy gyermekeiddé fogadsz minket. Add meg nekünk, hogy szeretett Fiad szavára hallgatva, társörökösei lehessünk Krisztusnak. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.

A 14. században elterjedt legenda szerint a templom helyét maga a Szűzanya határozta meg. Rómában egy János nevű patrícius és a pápa álmukban utasítást kaptak, hogy építsenek templomot a Boldogságos Szűz tiszteletére ott, ahol másnap havat találnak. Az év egyik legforróbb napján, augusztus 5-e reggelén hó hullott az Esquilinus domb tetejére, s ide épült fel Isten háza, melyet sokszor átépítettek.  Az ünnepet 1568-ban vette föl V. Pius pápa a Római Kalendáriumba. 1913 óta ismét mint dedikációs napról emlékezünk meg.

A Santa Maria Maggiore-bazilika Mária kegyképét, a Salus Populi Romanit, az ősi római hagyomány szerint Szent Lukács evangélista festette. Nagy Szent Gergely pápa (590-604) egy pestisjárvány idején elrendelte, hogy a képet körmenetben hordozzák körül a városban. Ő maga is részt vett a könyörgő processzióban. A legenda szerint, amikor a körmenet Hadrián hatalmas síremlékéhez ért, angyali hangokat hallottak: Mennyek királyné asszonya, örülj szép Szűz (innen volna a húsvéti antifóna eredete). Angyalt is láttak, amint pallosát hüvelyébe tette. Ennek a jelenésnek emlékezetét őrzi az Angyalvár névre változtatott mauzóleum.

 A kegykép római tisztelete az efezusi zsinat (431) után bontakozott ki, amely főleg Máriának istenanyai méltóságát hangsúlyozta.

Könyörögjünk!

Urunk, Istenünk, bocsásd meg irgalmasan vétkeinket, hogy akik saját érdemeinkkel nem dicsekedhetünk, Fiad Szülőanyjának, a Boldogságos Szűz Máriának közbenjárására üdvözüljünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen.

Vianney Szent János Mária áldozópap hitoktatásából

Az embernek az a feladata, hogy imádkozzék és szeressen

Fiacskáim! Fontoljátok meg: a keresztény ember kincse nem a földön, hanem a mennyben van. Tehát gondolatainkat is oda kell irányítanunk, ahol a kincsünk van. Az embernek az a hivatása és feladata, hogy imádkozzék és szeressen. Ha imádkoztok és szerettek, íme, ez az ember boldogsága itt a földön. Az imádság nem más, mint egyesülés Istennel. Ha valakinek a szíve tiszta és Istennel egybefonódott, valamiféle gyönyörűség és kedvesség tölti el, és ez megittasítja, és csodálatos fénnyel veszi körül. Ebben a bensőséges egyesülésben olyan lesz Isten és a lélek, mint két egybeolvadt gyertya, amelyet különválasztani már senki sem képes. Fölségesen szép dolog Istennek ez az egybefonódása parányi teremtményével; olyan boldogság ez, amelyet fel sem lehet fogni! Mi méltatlanok lettünk arra, hogy imádkozzunk, de végtelen jóságában Isten megengedte nekünk, hogy beszélgessünk vele. Imádkozásunk tehát Istennek tetsző kedves áldozat. Fiacskáim, a ti szívetek kicsi, de az imádság majd kitágítja, és képessé teszi arra, hogy szeresse Istent. Az imádkozás azt eredményezi, hogy már előre megízleljük a mennyországot, hogy a mennyországból is eljusson már valami hozzánk. Soha sincs imádság az édes vigasz utóíze nélkül. Az imádság ugyanis méz, amely a lelken elömlik, és azzal jár együtt, hogy minden édessé válik. Imádkozáskor – ha helyesen történik – a fájdalmak eloszlanak, mint nap hevére a hó. Az is az imádság eredménye, hogy nagyon gyorsan elrepül az idő, és oly gyönyörűség tölti el az embert, hogy észre sem veszi az idő hosszúságát. Halljátok csak: amikor Bresse faluban voltam plébános, egy alkalommal szinte valamennyi paptársam beteg volt, hosszú utakat bejárva jó Urunkhoz imádkoztam, és az idő – higgyétek el nekem – egyáltalán nem tűnt fel hosszúnak. Vannak olyanok is, akik egészen belemerülnek az imádságba, mint a halak a hullámokba, azért, mert egészen átadták magukat a jó Istennek. Nincs semmi megosztottság a szívükben. Ó, mennyire szeretem ezeket a nemes lelkeket! Assisi Szent Ferenc és Szent Koletta látták is Urunkat, és társalogtak vele olyan módon, mint ahogyan mi beszélgetünk egymással. S ezzel szemben, mi hányszor eljövünk a templomba, és nem tudjuk, hogy mit is tegyünk itt, vagy mit is kérjünk! Ámde valahányszor valamelyik embertársunkhoz elmegyünk, nagyon is jól tudjuk azt, hogy milyen ügyben mentünk oda. Sőt, vannak emberek, akik a jó Istenhez – úgy látszik – így szólnak: „Csak egy-két szavam lenne hozzád, és máris továbbmegyek…” Gyakran gondolok arra, hogy midőn imádkozni jövünk az Úr elé, teljesülne is minden kívánságunk, ha valóban élő hittel és igazán tiszta szívvel kérnénk azt.

Könyörögjünk!

Mindenható és irgalmas Istenünk, te Vianney Szent János áldozópapot csodálatos lelkipásztori buzgósággal tüntetted ki. Add, hogy közbenjárására és példája nyomán szeretetünkkel megnyerjük testvéreinket Krisztusnak, és velük együtt eljussunk az örök dicsőségbe. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Nápoly közelében született 1696-ban. A római és a kánoni jog doktora. Pap lett, és megalapította a Megváltóról elnevezett társulatot, az úgynevezett redemptoristákat. Prédikációiban arra törekedett, hogy a nép keresztény életét előmozdítsa. Könyveket is írt, főként erkölcstani jellegűeket. Az erkölcstudománynak igazi mestere. XIII. Kelemen 1762-ben Santa Agata dei Goti püspökévé nevezte ki, e tisztétől hamarosan megvált. Rendtársai között halt meg a campaniai Noccra de’ Paganiban 1787. augusztus 1-jén.

Krisztus szeretete

Az életszentség és a lelki tökéletesség abban áll, hogy szeretjük Istenünket, Jézus Krisztust, legfőbb Jótevőnket és Megváltónkat. A szeretet foglalja csokorba, és őrzi meg mindazt az erényt, ami az embert igazán értékessé teszi. Nemde Isten az, akit teljes szívünkből szeretnünk kell? Ő maga öröktől fogva szeretett minket, így szól hozzánk: „Ne feledd, ember: én előbb szerettelek téged. Még meg sem születtél, még a világ sem létezett, és én már szerettelek. Öröktől fogva vagyok, és öröktől fogva szeretlek.” Isten jól tudta, hogy ajándékozó jóságával megnyeri az emberi szívet, ezért adományaival akarta felkelteni az emberben a viszontszeretetet. Mintha csak azt mondaná: „Azzal akarom az embereket viszontszeretetre indítani, ami rabságba ejti őket: a szeretet kötelékével!” Ezt akarja megvalósítani mindazzal az ajándékával, amelyet az embernek adott. Lelket adott neki, hogy hozzá hasonlóan emlékezni, gondolkodni és akarni tudjon. Testet is adott, hogy érezni is tudjon. Az emberért teremtette az eget, a földet és a föld minden gazdagságát. Az ember iránti szeretetből úgy rendelkezett, hogy minden teremtmény az embert szolgálja, az ember pedig szeresse őt ezért a sok adományért. De nemcsak azokat a csodaszép teremtményeit akarta nekünk adni, hanem – hogy biztosítsa magának szeretetünket – annyira szeretett minket, hogy önmagát is teljesen nekünk adta. Túláradó szeretetében az örök Atya nekünk adta egyszülött Fiát. Amikor azt látta, hogy mindnyájan halottak vagyunk a bűn miatt, és hiányzik lelkünkből a kegyelem, íme, mit tett? Igen nagy, sőt az Apostol szavai szerint végtelen szeretetében elküldte nekünk szeretett Fiát, hogy ő nyújtson helyettünk elégtételt, és így visszavezessen minket a bűn nélküli életre. Fiát adta értünk, akinek azért nem kegyelmezett, hogy ezzel nekünk kegyelmezzen. Vele együtt nekünk ajándékozta minden kincsét: kegyelmét, szeretetét és az örök boldogságot, hiszen mindez csekélység Fiához képest. Az Apostol is mondja: Aki saját Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért áldozatul adta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? (Liguori Szent Alfonz Mária püspök műveiből)

A cantabriai Loyolában (Spanyolország) született 1491-ben. A királyi udvarban élt és katonáskodott. 1521-ben megtért. 1537-ben Párizsban befejezte teológiai tanulmányait. Itt vette maga mellé az első társakat, akikkel később Rómában megalapította a Jézus Társaságot. Termékeny apostoli munkát végzett mind írásaival, mind pedig tanítványainak oktatásával, akik az Egyház megújulásában elévülhetetlen érdemeket szereztek. Rómában halt meg 1556. július 31-én.

Istenünk, te Loyolai Szent Ignácot Egyházadban arra hívtad, hogy neved mind nagyobb dicsőségét terjessze. Add, hogy őt kövessük földi életünk harcaiban, és közbenjárására vele együtt koronát érdemeljünk a mennyben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Mindent Isten nagyobb dicsőségére!

430 előtt Ravenna püspökévé választották. Az egyik legjelentősebb keresztény író volt. Hatásos írásai és eredeti prédikációi miatt kapta az aranyszavú nevet.

A ravennai egyház IX. századi püspökkönyve szerint Ravenna mellett halt meg 450. július 31-én.

A hit és erkölcs tanítása terén kifejtett tevékenységéért a homíliák doktoraként ismert kítűnő szónokot, Aranyszavú Pétert XIII. Benedek pápa emelte az egyháztanítók sorába 1729-ben. Ünnepét 1729-ben vették fel a római naptárba, december 4-re. 1969-ben áthelyezték július 30-ra.

Az utókor által a „Chrysologus” azaz „Aranyszavú” jelzővel dicsért egyháztanító az egyik szép beszédében szorosan összekapcsolja az imádságot, a böjtöt és az irgalmasság cselekedeteit. Ha bármelyik is hiányzik, a hit halott marad.

„Nagy műveket vitt végbe az Úr, de nagyságát csak az irgalom nagysága múlja felül… Az irgalom betölti az eget, betölti a földet.” (Aranyszavú Szent Péter)

Márta és Mária, nemcsak test szerint, hanem a vallásban is testvérek voltak. Mindketten híven ragaszkodtak az Úrhoz, mindketten szívesen szolgálták a test szerint náluk levő Urat. Befogadta őt Márta, mint ahogyan vándorokat szokás befogadni. Igen, vendégül látta, de mint a szolgálóleány az Urát, mint esendő ember az Üdvözítőjét, mint teremtmény a Teremtőjét. Vendégül látta, hogy testét táplálja, aki viszont őt Lélekkel táplálta. Urunk ugyanis azért vette magára a szolga alakját, hogy ebben a szolgai alakban szívességből, ne pedig kötelességből táplálják őt a szolgák. Hiszen részéről már az is szíves szeretet volt, hogy testi táplálékot fogadott el tőlük. Emberi testben élt, így meg is éhezett, és meg is szomjazott.

Úgy fogadták tehát az Urat, mint vendéget, aki a tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám, akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek (Jn 1, 11-12). Fogadott gyermekeivé tette a szolgákat, hogy testvérei legyenek, kiváltotta őket a bűn rabságából, hogy társörököseivé tegye. Mindazonáltal közületek senki se sóhajtozzék így: „Boldogok, akik méltók voltak arra, hogy Krisztust saját otthonukban fogadják!” Ne siránkozzál és ne keseregj azon, hogy te olyan korban születtél, amikor az Urat test szerint már nem láthatod. Ezt a megtiszteltetést tőled sem vette el, hiszen megmondta: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek (Mt 25, 40). (Szent Ágoston püspök beszédeiből)

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből (Mt 13,36-43)
Egy alkalommal, amikor Jézus befejezte tanítását, elbocsátotta a sokaságot és hazatért. Otthon azt kérték tőle tanítványai: „Magyarázd meg nekünk a szántóföldről és a konkolyról szóló példabeszédet!”
Kérésükre így magyarázta meg: „Aki a jó magot veti, az az Emberfia. A szántóföld ez a világ. A jó mag az Isten országának a fiai, a konkoly pedig a gonoszság fiai. Az ellenség, aki elvetette a konkolyt, az ördög.
Az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. Ahogyan aratáskor összeszedik a konkolyt és elégetik, úgy lesz a világ végén is. Az Emberfia elküldi angyalait, azok összeszednek országából minden botrányt és minden gonosztevőt, és tüzes kemencébe vetik. Ott majd sírás és fogcsikorgatás lesz. Akkor az igazak ragyognak majd Atyjuk országában, mint a nap. Akinek füle van, hallja meg!”
Ezek az evangélium igéi.

Szent Charbel Makhloufra, a „Közel-Kelet Pio atyájaként” tisztelt maronita szerzetesre emlékezünk liturgikus emléknapján, július 27-én. Már kisgyermekként imádságos lelkületű volt, és egész fiatalon meghallotta Isten hívó szavát. Közel 20 éven keresztül a legnagyobb egyszerűségen remeteként élt és már életében rendkívüli csodák kísérték imádságait. Sírjához ma is tömegek zarándokolnak. „Visszafogottságával mindenkit a csendbe vonzott. Mindenki boldog volt, ha mellette dolgozhatott.(…) Megdöbbentő dolog: Isten népe nem tévedett. Keresztény és nem keresztény honfitársai tisztelték, és felkeresték, mint testük és lelkük orvosát.” (VI.Pál pápa)

VI. Pál pápa 1965. december 5-én boldoggá, majd 1977. október 9-én szentté avatta.

„Krisztus tudja, mi van a szívetekben, és Ő a ti szíveteket akarja. Ne keressétek az igazságot Krisztuson kívül. Mikor megismered a Krisztust, akkor megismered az Igazságot. Krisztus azt akarja, hogy szabadok legyetek. Ne féljetek, és győződjetek meg róla, hogy Krisztus legyőzte a világot.” (Szent Charbel)

Istenünk, te szent Charbel Makhlouf áldozópapot a remeteség magányos harcára hívtad meg, és az életszentség sokféle adományával halmoztad el. Kérünk, add, hogy életünk keresztjeit mi is szent Fiadhoz hasonlóan készséges lélekkel vállaljuk és így országába eljussunk.