Aktuális

BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA SZEPLŐTELEN SZÍVE

Kép

ebcedc21eba1698cfc559a00ee217495

A Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Szíve, a teljes ártatlanság, valamint a megtestesült Ige és a megváltott ember iránti anyai szeretet jelképe. Tiszteletének alapja a Szeplőtelen Fogantatás és az istenanyaság.

Ezt az emléknapot Jézus Szentséges Szívének főünnepe után tartja az Egyház. XII. Pius pápa 1942-ben az egész emberiséget Mária oltalmába ajánlotta, és liturgikus ünneplését augusztus 22-re helyezte. Az új kalendárium visszatért az eredeti gyakorlatra, és ezért mozgó emléknapként – Jézus Szíve ünnepe után tette.

A fatimai jelenésekben a Szűzanya kifejezetten kérte Szeplőtelen Szíve tiszteletét, és a világ fölajánlását a Szeplőtelen Szívnek. Szent II. János Pál pápa 1981. június 7-én a konstantinápolyi zsinat 1600-adik és az efezusi zsinat 1550-dik évfordulója alkalmából akarta megtenni e fölajánlást. Az ellene 1981. május 13-án elkövetett merénylet után a Santa Maria Maggiore bazilikában hangfelvételről hangzott el a fölajánlás, melyet 1982. május 13-án Fatimában, 1984. március 25-én Rómában, és 2000. október 8-án a világegyház összes püspökeivel együtt Rómában megismételt.

A Szent Szűz Szíve iránti tiszteletünket kifejezhetjük például az elsőszombatok rendszeres megtartásával.
Érdemes tudnunk arról is, hogy az úgynevezett kettős nagykilenced azt jelenti, hogy egymással párhuzamosan, egyszerre végezzük a kilenc elsőpéntek és az elsőszombatok megtartását. Ilyenkor természetesen elég az egyik napon meggyónnunk, ha közben nem követünk el súlyos bűnt. A kettős nagykilenced további bőséges kegyelmekkel jár. Végezzük minél többen rendszeresen az elsőpénteki és elsőszombati engesztelést, mert így sok kegyelmet kaphatunk önmagunk és mások számára.

Az elsőszombatok megtartásához Jézus összesen 33 ígéretet kapcsolt. Ezek közül most csak néhányat emelünk ki itt:
1. Mindent, amit a lelkek Szívemtől Anyám Szíve által kérnek, amennyiben megfelel az isteni rendnek, és ha bizalommal kérik tőlem, megadom nekik, már a kilenced ideje alatt is.
2. A családjukban egyetértés fog uralkodni, és állhatatosak lesznek az igaz hitben.
3. Az édesanyák Anyám különleges oltalmát élvezhetik, és mindent elnyernek, amit önmaguk vagy gyermekeik számára kérnek.
4. A szegények otthont és élelmet kapnak.
5. A bűnösök megtérnek, akkor is, ha a kilencedet egy másik személy végzi el értük.
6. Aki ezt a kilencedet a kegyelem állapotában végzi el, nem sérti meg többé Szívemet semmilyen súlyos bűnnel egészen haláláig, ez különösen vonatkozik a gyermekekre.
7. Az a lélek, aki őszintén megtér, elkerüli nemcsak az örök kárhozatot, de a tisztítóhely szenvedéseit is.
8. Ha a szülök, vagy bármely más családtag végzi el a nagykilencedet, egyetlen gyermekük és semmilyen más családtagjuk sem fog elkárhozni.
9. Akik elveszítették a hitüket, ismét megtalálják, és az eltévelyedettek visszatalálnak az igaz Egyházba.
10. Az egyházi rend tagjai és a szerzetesrendek tagjai hűségesek maradnak hivatásukhoz. A hűtlenek elnyerik a bűnbánat kegyelmét, és visszatérnek hivatásukhoz.
11. A szülők és az elöljárók különleges segítséget kapnak nemcsak a lelki, de az anyagi feladataikhoz is.
12. Az ítéletkor Édesanyám különleges oltalmában részesülnek.

JÉZUS SZENTSÉGES SZÍVÉNEK ÜNNEPE – TEMPLOMUNK BÚCSÚNAPJA

Kép

DSC_05111

Jézus szíve Isten emberré lett Fiának szíve, a megváltó isteni szeretet jelképe. Tiszteletének alapja az, hogy Jézus egész embersége, így Szíve is az Isteni Személy kifejezője. A Szentírásban a szív az ember erkölcsi és vallási személyiségének foglalata, nem lélektani, hanem egész-emberi fogalom, ősfogalom, mely egyszerre fejezi ki a testi és a lelki valóságot. Jézus szívének átszúrása és oldalának megnyitása jelképezte a szeretet végtelenségét, a Szentlélek elküldését és a szentségek forrását, erejét.

IX. Piusz pápa 1856-ban Jézus Szíve ünnepét az egész Egyházra kiterjesztette. A főünnep napja a pünkösd utáni második vasárnapot követő péntek. Ezenkívül Jézus Szívét ünnepeljük minden elsőpénteken és június havában. 

Alacoque Szent Margit látomásai nyomán terjedt el Jézus szívének következő ábrázolása: megnyitott, lángoló szív, melyből kereszt nő ki a szeretetből vállalt halál jelképeként.

Istenünk, te szent Fiadnak bűneink miatt megsebzett Szívében nagy irgalmassággal megnyitottad szereteted végtelen kincstárát; add, kérünk, hogy amikor hűséges szeretetünk hódolatát bemutatjuk neki, a méltó elégtétel köteles adóját is lerójuk iránta. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

ÚRNAPJA ÜNNEPE – KÖRMENET PLÉBÁNIÁNKON

Kép

033047051

 

 

Úrnapján az Oltáriszentséget, vagyis a kenyérben és borban jelenlévő Krisztust ünnepeljük. Templomunkban a fél 10-kor kezdődött ünnepi szentmisét követően plébániai körben tartottuk meg a körmenetet. Az Oltáriszentséggel Grácián atya és az asszisztencia a Szent Ferenc oltárnál kezdte a szertartást, majd a hívek is csatlakoztak és először a Mindszenty-kertben a megfeszített Krisztus keresztjénél felállított oltárhoz, majd a keresztút előtt elhaladva a Lorudes-i barlanghoz vonultunk, innen tovább templomunkba, ahol a Zakariás oltárnál fejeződött be a körmenet. Végül Istent dicsérő énekkel zártuk az ünnepnapot.

057068076

2020. június 15., hétfő

Kép

c1bb10_caminar

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből (Mt 5,38-42)
Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz:
Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: „Szemet szemért, fogat fogért.” Én pedig azt mondom nektek: Ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat. Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is. És ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira. Adj annak, aki kér, és aki kölcsönt akar, el ne fordulj tőle.
Ezek az evangélium igéi.

KRISZTUS SZENT TESTE ÉS VÉRE – ÚRNAPJA

Kép

The-Most-Holy-Body-Blood-of-Christ-Year-A-18-June-2017-394x480† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben így beszélt Jézus a zsidó tömeghez: „Én vagyok a mennyből alászállott, élő kenyér. Aki ebből a kenyérből eszik, örökké fog élni. Az a kenyér, amelyet én adok, az én testem a világ életéért.”
Vita támadt erre a zsidók között: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne. Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, énáltalam él. Ez az égből alászállott kenyér! Nem az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak! Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él!” Így tanított Jézus a kafarnaumi zsinagógában.
Ezek az evangélium igéi. (Jn 6,51-58)

2020. június 13.,szombat – Páduai Szent Antal áldozópap és egyháztanító

Kép

unnamed (13)

Páduai Szent Antal áldozópap beszédeiből:

Aki eltelik Szentlélekkel, az különféle nyelveken beszél. A sokféle nyelv nem más, mint a Krisztusról szóló sokféle tanúságtétel: mint az alázat, szegénység, türelem és engedelmesség, amelyeken akkor szólalunk meg, amikor azokat önmagunkban másoknak megmutatjuk. Eleven a szó, ha a tettek beszélnek. Kérlek benneteket, hallgassanak el a puszta szavak, és szólaljanak a tettek. Tele vagyunk szavakkal, de hiányoznak belőlünk a tettek. Ezért átkoz meg minket az Úr, hiszen ő megátkozta a fügefát, amelyen nem talált gyümölcsöt, csak leveleket. „A prédikáló számára – mondja Szent Gergely – a törvény az, hogy tegye is meg, amit hirdet.” Hiába henceg a törvény ismeretével az, aki tetteivel lerombolja azt, amit tanít.

Az apostolok beszélni kezdtek, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket (ApCsel 2, 4). Boldog, aki úgy beszél, ahogy a Szentlélek adja neki a szót, és nem saját eszére hagyatkozik! Vannak ugyanis olyanok, akik saját eszükből beszélnek, ellopják mások szavait is, és úgy adják elő, mintha saját szavaik lennének. Róluk és a hozzájuk hasonlókról mondja az Úr Jeremiásnál: Igen, a próféták ellen fordulok, akik ellopják egymástól szavaimat. Igen, a próféták ellen fordulok, akik úgy akarnak jövendölni, hogy csak a nyelvüket mozgatják, és azt mondják: így szól az Úr. A próféták ellen fordulok, akik hazug álmaik szerint prófétálnak – mondja az Úr –, mert elbeszélik őket, s így félrevezetik népemet hazugságaikkal, csalárdságukkal. Bizony, nem küldtem őket, sem parancsot nem adtam nekik. Nem is használnak semmit ennek a népnek – mondja az Úr (vö. Jer 23, 30-32).

Mi tehát úgy beszéljünk, ahogy a Szentlélek szólásra indít minket. Alázatos áhítattal kérjük, árassza belénk kegyelmét, hogy a Pünkösdöt, a Szent Ötvennapot öt érzékünk üdvös használatával és a tízparancsolat megtartásával ünnepeljük, és teljünk el a bűnbánat buzgó lelkületével, s a hitvallás lángnyelvei gyújtsanak lángra bennünket, hogy a szentek ragyogásában lobogva és megvilágosodva megláthassuk majd a háromszemélyű egy Istent. 

Mindenható, örök Isten, te néped számára Páduai Szent Antalt kiváló igehirdetővé és gondjaiban hathatós közbenjáróvá tetted. Add, hogy segítségével mi is a krisztusi élet útján járjunk, és minden nehézségben érezzük támogatásodat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

2020. június 12., péntek

Kép

images (2)† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz:
Hallottátok a parancsot: „Ne törj házasságot!” Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már vétkezett vele. Ha a jobb szemed bűnre visz, vájd ki, és vesd el magadtól. Jobb neked, ha elvész egy testrészed, minthogy egész tested a kárhozatra kerüljön. Ha a jobb kezed visz bűnbe, vágd le azt, és vesd el magadtól. Mert jobb neked, ha egy testrészed vész el, minthogy egész tested a kárhozatra jusson.
És ezt is mondták: „Aki elküldi feleségét, adjon neki válólevelet.” Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elküldi feleségét – kivéve hűtlenség esetét –, okot ad neki a házasságtörésre, és aki az elbocsátott nőt veszi feleségül, házasságtörést követ el.
Ezek az evangélium igéi. (Mt 5,27-32)

2020. június 11., csütörtök – Szent Barnabás apostol

Kép

BarnabasSZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Azok a hívek, akik az István diakónus miatt kitört üldözés elől szétszéledtek, eljutottak egész Föníciáig, Ciprusig és Antiochiáig.
Velük volt az Úr segítsége, úgyhogy sokan megtértek, és az Úr hívei lettek.
Ennek a híre eljutott a jeruzsálemi egyházba is. Ezért elküldték Barnabást Antiochiába. Amikor megérkezett, örvendezve látta az Úr kegyelmét, mindenkit buzdított, hogy őszinte szívvel ragaszkodjék az Úrhoz, mivel derék ember volt, telve Szentlélekkel és hittel. Így aztán nagyon sokan csatlakoztak az Úrhoz.
Barnabás erre elutazott Tarzusba, hogy fölkeresse Sault. Amikor megtalálta, magával vitte őt Antiochiába. Egy álló esztendőn keresztül részt vettek az összejöveteleken, és nagyon sok embert tanítottak. A tanítványokat először Antiochiában nevezték el krisztusiaknak, azaz keresztényeknek.
Az antiochiai egyházban több próféta és tanító volt, például Barnabás, a Nigernek nevezett Simon, a cirenei Lúciusz, továbbá Manaén, aki együtt nevelkedett Heródes fejedelemmel, és Saul. Egy alkalommal, amikor istentiszteletet tartottak és böjtöltek, így szólt hozzájuk a Szentlélek: „Válasszátok ki Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre meghívtam őket!” Erre böjtöltek és imádkoztak, majd rájuk tették kezüket, és útnak indították őket.
Ez az Isten igéje. (ApCsel 11,21b-26;13,1-3)

2020. június 10., szerda

Kép

COMENTARIO-22-MARZO_opt

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak:
Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony, mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből egy í betű sem, sőt egy vessző sem, amíg minden be nem teljesedik. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 5,17-19

2020. június 9., kedd

Kép

sol† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből 
Jézus így tanított a hegyi beszédben:
„Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg? Nem való az egyébre, mint hogy kidobják, s eltapossák az emberek.
Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem a lámpatartóra teszik, hogy világítson mindenkinek a házban. Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy látva jótetteiteket, magasztalják mennyei Atyátokat!”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 5,13-16