† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből (Mt 28,16-20)
Abban az időben:
A tizenegy tanítvány elment Galileába, fel arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. Amikor meglátták őt, leborultak előtte a földre. Egyesek azonban még mindig kételkedtek. Jézus odament hozzájuk, és ezt mondta nekik: „Én kaptam meg minden hatalmat az égen és a földön. Ezért most menjetek el, és tegyetek tanítványommá minden nemzetet! Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Tanítsátok meg őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig!”
Ezek az evangélium igéi.
Nagycsütörtök estéjétől Jézus állandó mozgásban van. Fölkelt a vacsorától (surrexit), leereszkedett, majd ismét fölkelt (resurrexit), és fölment a mennybe. Az õ megaláztatása és felemeltetése a mi felemelkedésünk. Talán éppen ezt érthették meg az apostolok az utolsó találkozásban, hiszen leborulva imádták, majd nem azon keseregtek, hogy elment, hanem nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe, mert megígérte, hogy visszajön, ők pedig várták…
Isten nem mozdulatlan mozgató, hanem szüntelen mozgásban van, fölemelkedik és alászáll. A tanítványoknak ezt az Olajfák hegyi tapasztalatát éli meg minden vasárnap az Egyház, és ennek kell formálnia minden egyéb megnyilvánulását. Ahogy már az első századokban vallották: „Gondolkodásunk megegyezik az Eucharisztiával, az Eucharisztia viszont megerősíti gondolkodásunkat.” Az Eucharisztiáról szóló szinódusi buzdításban pedig ennek kifejtéseként olvassuk: „A vasárnap szerint élni” azt jelenti: a Krisztustól nyert szabadulás tudatában élni, és úgy kibontakoztatni az életet, mint Istennek fölajánlott áldozatot, mert Krisztus győzelme minden ember belsőleg megújított életvitelében mutatkozik meg teljesen. (Adoremus – Kálmán Peregrin OFM)