Aktuális

A Domonkos Rend 800 éves – Meghívó Vasvárra

A Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény szeretettel várja az egyházi gyűjtemények munkatársait a Szent Domonkos Rend alapításának 800. évfordulója alkalmával rendezendő programjára október 21-én, pénteken a vasvári domonkos kolostorban. (Vasvár, Kossuth u. 1.) Program: 10.30 A vendégeket köszönti: Tóth Balázs polgármester Kostecki … Bővebben

fr. Kamill: IV. rész: László király és az egyház

Amint már a I. törvénykönyvről írtam, a 92-es zsinaton komoly törvényeket hozott az egyházi élet megújítására. Ezen törvények tiltják a papok másodszori házasságát, tilalmazzák az egyházi javak elidegenítését, szabályozzák az egyházi javak védelmét, rendelkeznek az ünnepek és böjtök megtartásáról is, … Bővebben

fr. Kamill: III. rész: Szent László a politikus

László király a politikus László a törvénykezésen keresztül megszilárdította trónján, helyreállította az ország belső rendjét. Megerősítette a nádor intézményét, akit a király általános helyettesének tekintett, ő őrizte az udvari pecsétet is, a nádor az uralkodó nevében bíráskodhatott. Salamon korábbi király … Bővebben

fr. Kamill: Szent László törvényei

Az országban elsősorban törvényekkel, szigorú törvényekkel igyekezett rendet tenni. 1077 körül adta ki első törvénykönyvét, melyben igyekezett a tulajdont védelmezni, minden lopásért kemény megtorlás járt (Szent László III. törvénykönyve). Ebben a könyvben szerepel először a nemes (nobilis) kifejezés, ebből az … Bővebben

fr. Varga Kamill ofm: Szent László királynak vitéz lovagsága, avagy hogyan lett a pogány Vászoly unokája szenté, lovagkirállyá I. rész

Szent László-év 2016-2017 „Január elsején kezdetét veszi a Szent László-év, amely 2017 végéig tart – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. Potápi Árpád János közölte: az idei Szent Márton- és Márton Áron-emlékév sikerén felbuzdulva, a Báthory–Bem Hagyományőrző Egyesület és … Bővebben

2016. október 16. – ÉVKÖZI 29. VASÁRNAP

2016. október 16. ÉVKÖZI 29. VASÁRNAP + Az Irgalmasság Éve + Az embert a teremtés koronájának nevezzük, mert értel–mével ő ismeri fel a teremtett világ rendjét, törvényeit és szépségét. S mindezért az egész természet képviselője-ként hálát tud adni Istennek, imádkozik … Bővebben