Aktuális

November 24. Krisztus Király ünnepe

Kép

Krisztust a világmindenség királyaként ünnepeljük. Az ünnep egyben az egyházi év végét is jelöli, mert az ünnepet követő adventtel új egyházi év kezdődik.

„Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat” – „Krisztus győz, Krisztus kormányoz, uralkodik”

„Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban. (Róma 8,38-39)

Életünk és szívünk egyetlen királya, Jézus Krisztus! Bátran indulunk követésedre, mert egyedül te vezetsz minket a mennyei Atyához és az örök életre. Te mutatod meg számunkra az üdvösség felé vezető utat. Téged szolgálunk, amikor embertársainknak segítünk, akikben a te arcod vonásait látjuk. Mindent az örök élet reményében teszünk, mert szeretnénk az igazak közé kerülni. Segíts minket, hogy személyes életünkben megvalósuljon Isten uralma és közösségeinkben megvalósítsuk Isten országát! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

November 6. Megemlékezés a Szeráfi Rend elhunytjairól – ferences emléknap

Kép

A halottak napja utáni napok valamelyikén a Ferences Család közösségei külön is megemlékeznek saját elhunytjaikról, kérve számukra az üdvösséget. A mozgó emléknap – „ferences halottak napja” – idén november 6-ra esik.

Mindenszentek ünnepén azokat az elhunytakat ünnepli meg az egyház, akik Krisztus megváltói hatalmából a világ teremtése óta itt a földön éltek, és eljutottak a mennyországba. November másodikán, halottak napján azokról emlékezünk meg, akik már meghaltak, de még nem jutottak el Istenhez, tehát még a tisztulás állapotában vannak. Hozzátartozóink, ismerőseink, felebarátaink emlékének felidézése mellett imádkozunk azon emberek lelki üdvösségéért is, akiket nem ismertünk. 

A Szeráfi Rend elhunytjainak emléknapja egy rendi liturgikus mozgó ünnep: a halottak napja utáni első köznapon tartják. Ekkor a teljes Ferences Családra, az elhunyt testvérekre, nővérekre, az ő rokonaikra és jótevőikre, tehát mindenkire emlékezünk, akik valamilyen módon kötődnek a Ferences Családhoz. Azért imádkozunk ilyenkor, hogy akik jövendő feltámadásunk misztériumát megismerték, az örök boldogság örömeibe is eljussanak. 

A feltámadásba vetett hitből fakad, hogy rendszeresen megemlékezünk azokról, akik bennünket megelőztek a hitben és a béke álmát alusszák. A ferences rendszabály előírja, hogy a rendtagoknak imádkozniuk kell elhunyt rendtársaikért. A közös imádságok alkalmával naponta többször is elhangzik ez a közbenjárás. Ezen kívül a kisebb testvérek Általános Konstitúciójának 37. cikkelye azt is előírja, hogy a testvérek „a Szeráfi Rend elhunytjainak emléknapján” imádkozzanak az elhunyt testvérekért, szülőkért és jótevőkért is.

Az emléknap nevében a szeráfi melléknév az angyali valóságra utal, és a mennyei vágyakozás tüzében égő mivoltot jelöli, ezért tűnik fel gyakran számos életrajzban és legendában is Szent Ferenc állandó jelzőjeként.

Ahogy november elején megemlékezünk a ferences halottak napjáról, úgy november végén a „ferences mindenszenteket”  is megünnepeljük. Számos szerzetesrend saját liturgikus rendje szerint megünnepli – külön engedély alapján – közössége szentjeit és boldogjait. A „ferences mindenszentek” napját minden évben november 29-én üli meg a Ferences Család, és alkalmat ad nemcsak a szentté vagy boldoggá avatott, hanem a többi, akár ismeretlen üdvözült ferences megünneplésére is.

Forrás: www.ferencesek.hu

November 2. Halottak napja

Kép

Halottak napja a földön küzdő Egyház ünnepélyes megemlékezése a tisztítótűzben szenvedő lelkekről.

Ima halottainkért

Végtelenül jóságos, irgalmas Úristen! Könyörülj minden meghalt hívő lelkén, kik még a tisztítóhelyen szenvednek. Engedd, hogy kínjaiktól megszabaduljanak és örök birodalmadba felvétessenek. Annak pótlása végett, amivel ezek igazságodnak még tartoznak, felajánlom neked mindazt, amit szent Fiad e földön tett és szenvedett. Fogadd el, legkegyelmesebb Atyám, azok mulasztásaiért és hanyagságaiért szent Fiad jótetteinek és érdemeinek sokaságát; azon méltatlanságokért pedig, melyekkel téged illettek, Fiadnak kínjait, fájdalmait, sebeit és szenvedéseit, melyeket azokért elviselt; és ama büntetésekért, melyeket még el kell viselniük, a keserű halált, melyet szent Fiad érettük szenvedett. Engedd, hogy Fiadnak azokért is kiontott drága szent Vére tisztulásukra, enyhülésükre és szabadulásukra szolgáljon. Mutasd meg irántuk, mennyei Atyám, végtelen irgalmasságodat, és vedd fel őket magadhoz az örök boldogságba, hogy Téged a mennyben szentjeiddel együtt szüntelenül dicsérjenek és magasztaljanak. Ámen.

Halottak-napi búcsúnyerés feltételei

A meghaltak számára teljes búcsút nyerhet az a hívő, aki mindenszentek nyolcadában temetőt vagy templomot keres fel, a megszentelő kegyelem állapotában van. A látogatáskor egy Miatyánkot és egy Hiszekegyet kell imádkozni.

 

November 1. MINDENSZENTEK ÜNNEPE

Kép

Mindenszentek ünnepén vasárnapi miserendet tartunk.

Ezen a napon ünnepeljük az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, akikről sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg. Mindenszentek ünnepe a kötelező egyházi ünnepek közé tartozik, ezért a hívek számára előírás a szentmisén való részvétel.

Imáinkban emlékezzünk meg azokról a szentekről, akik példájukkal megmutatták nekünk, hogy életünkben itt és most van lehetőségünk arra, hogy kövessük Jézust, hogy azon az úton járjunk, amelyet Ő mutatott meg nekünk.

Mindenható örök Isten, ki megadtad nekünk, hogy egy napon ünnepelhessük minden szented dicsőségét, arra kérünk, hogy sokszoros közbenjárásukra bőven áraszd reánk irgalmasságodat”– hangzik fel az ünnepi mise könyörgése mindenszentekkor. E szavakkal a már mennybe jutott, üdvözült hívek közösségének, a diadalmas egyháznak a közbenjárását kéri a földön élő lelkeket egybefogó, küzdő egyház.

OKTÓBER SZŰZANYA ÉS A RÓZSAFÜZÉR HÓNAPJA

Kép

 

Október a rózsafüzér hónapja.

Szeretettel hívjuk és várjuk a Testvéreket, hogy minél többen csatlakozzanak a templomunkban 17 órától közösen végzett szentolvasó imádsághoz, köszöntve Égi Édesanyánkat.

Könyörögjünk együtt a Béke Királynéjához! .

Templomunk felújítási munkálatai

Kép

Örömmel tájékoztatjuk a Kedves Testvéreket, hogy templomunk északi homlokzata állami, polgármesteri támogatással, valamint kevés önerőből megújul.

A vakolat helyreállítása, ablakcserék, rácsok felújítása közel 34 millió Ft-ba kerül. Nekünk 2,8 millió Ft-tal kell kiegészíteni ezt az összeget.

Aki szívesen támogatná ezt a munkálatot, a templomi perselyekbe köszönettel fogadunk adományokat.