Aktuális

HAMVAZÓSZERDA

Kép

„Emlékezzél, ember, hogy porból vagy és porrá leszel.”

Hamvazószerdával elkezdődik a húsvéti ünnepkör, mely a nagyböjti szent 40 napból és a Húsvét szent 50 napjából áll. A kettő közt pedig ott áll megváltásunk szent hete a nagyhét, azon belül is a szent 3 nap, nagycsütörtök, nagypéntek és nagyszombat.

Nagyböjt ünnepélyes kezdete, hamvazószerda. A hamuval való megszórás már az Ószövetségben is a bánat jele volt. A hamu jelképe a mulandóságnak és ezért alkalmas a bűnbánat kifejezésére. A hamvazkodás szentelmény, mely az imádság által az őszinte bánat felébresztésére szolgál, mely a lelkünket gyógyítja. Az ehhez szükséges hamu a tavalyi virágvasárnapi barka elégetéséből származik.

Kérünk Istenünk, a szent böjt elkezdése adjon erőt nekünk keresztény életünk minden küzdelmére, hogy a bűnök ellen vívott harcainkban az önmegtagadás legyen biztos erőforrásunk. (Hamvazószerdai könyörgés)

Adjunk hálát az Atyaistennek, aki ma megajándékozott minket a Nagyböjt kezdetével. Kérjük, hogy ebben a szent időben töltsön el, és működjék bennünk a Szentlélek, tisztítsa meg szívünket, és erősítsen meg a szeretetben. Könyörögve mondjuk:

Urunk, add nekünk Szentlelkedet!

Add, hogy töltekezzünk minden igével, amely a te ajkadról származik!

Urunk, add nekünk Szentlelkedet!

Engedd, hogy ne csak a nagy jelentőségű dolgokban gyakoroljuk a szeretetet,

hanem életünk megszokott körülményei között is!

Urunk, add nekünk Szentlelkedet!

Add, hogy le tudjunk mondani a nem szükséges dolgokról, és így segítségére tudjunk sietni nélkülöző testvéreinknek!

Urunk, add nekünk Szentlelkedet!

Add, hogy a testi önmegtagadás gyakorlásával Fiad kínszenvedését a mi életünkben is megéljük, hiszen az ő Testének élő tagjaivá tettél bennünket!

Urunk, add nekünk Szentlelkedet!

(Hamvazószerdai fohászok)

Húshagyó kedd és a Szent Arc tiszteletének ünnepe

Kép

A Szent Arc ünnepe hamvazószerda előtti napon, húshagyó kedden van.

A nagyböjti szent időszak kezdetén nagyon jó és aktuális Krisztus Urunkra tekintenünk. Ő megadta a példát az elvonulásra, amikor a pusztában volt 40 napot, hogy hozzá hasonlóan mi is többet imádkozzunk, rendezzük lelkünket, kapcsolatainkat erősítsük Isten és környezetünk felé.

Érdemes Jézusra tekintenünk, mert tekintete mindig irányt ad és segíti üdvösségünket. A Szent Arc tiszta tekintet, a lélek tükre, és helyreállítja bennünk Isten képét.

Ezért imádkozzuk: „tiszta szívet teremts bennem Istenem, és az igaz lelket újítsd meg bensőmben. Minden Általad történjék bennem és Érted, a Te Dicsőségedre és Irántad való szeretetből. Ámen.”

A Szent Arc tiszteletéhez a következő ígéretek fűződnek:

Semmit sem tagadok meg azoktól, akik a Szent Arcomra hivatkozva kérnek!

Háborúkat is meg lehet akadályozni, illetve a csapásokat, büntetéseket is enyhíthetjük a Szent Arc tiszteletével, és családjaink védelmét is el lehet nyerni a legnehezebb időkben és ügyekben is.

Akik Szent Arcomat az engesztelés szellemében tisztelik, oly kellemesek nekem, mint Veronika, ugyanazt a szolgálatot teszik nekem most, mint akkor ő. Hálából Szent Arcom isteni vonásait a lelkükbe vésem. A bűn által lelkükben eltorzított Istenképet halálukban ismét helyreállítom.

Aki Szent Arcomat felajánlja a Mennyei Atyának, sok lélek megmentését nyeri el. Ahányszor felajánljátok Szent Arcomat a Mennyei Atyának, annyiszor nyitom meg ajkamat és kiáltok irgalomért! Felajánlható egy-egy köztünk élő vagy a tisztítótűzben lélekért, akit/akiket a befejező imában megemlítünk.

Sohasem hagyom el Szent Arcom tisztelőit. Szeretném, hogy hamvazószerda előtti kedd (húshagyó kedd) Szent Arcom tiszteletének ünnepe legyen. Szeretném, ha különösen kedden tisztelnék Szent Arcomat.

Hétfő, évközi idő, 7. hét

Kép

Amikor a színeváltozás hegyéről Jézus visszatért tanítványaihoz, látta, hogy nagy tömeg tolong körülöttük, és írástudók vitatkoznak velük.
Amint az emberek észrevették Jézust, mindnyájan meglepődtek, majd elébe siettek és üdvözölték. Jézus megkérdezte tanítványait: „Miről vitatkoztok velük?”
Valaki a tömegből így felelt neki: „Mester! Elhoztam hozzád a fiamat. Gonosz lélek lakik benne, aki némává tette. Valahányszor hatalmába keríti, földhöz vágja. Habzik a szája, fogait csikorgatja és megmerevedik. Már kértem tanítványaidat, hogy űzzék ki belőle, de nem tudták.”
Jézus így válaszolt: „Ó, hitetlen nemzedék! Meddig maradjak még veletek? Meddig tűrjelek titeket? Vezessétek hozzám a gyermeket!” Erre odavitték hozzá.
Mihelyt a gonosz lélek meglátta Jézust, tüstént elkezdte ide-oda rángatni a fiút, az pedig a földre zuhant, és habzó szájjal vonaglott.
Jézus megkérdezte a fiú apját: „Mióta szenved ebben a bajban?” Ő azt felelte: „Gyermekkora óta. A gonosz lélek gyakran tűzbe és vízbe taszította, hogy elpusztítsa. Ha valamit tehetsz, szánj meg minket, és segíts rajtunk!”
Jézus így felelt neki: „Ha valamit tehetsz? Minden lehetséges annak, aki hisz!” Erre a fiú apja azonnal felkiáltott: „Hiszek, Uram, segíts az én hitetlenségemen!”
Amikor Jézus látta, hogy egyre nagyobb tömeg verődik össze, ezekkel a szavakkal parancsolt rá a tisztátalan lélekre: „Te néma és siket lélek! Parancsolom neked, menj ki belőle, és soha vissza ne térj belé!”
Erre (a gonosz lélek) összevissza rángatta a fiút, és hangos kiáltással kiment belőle. A fiú olyan lett, mint a halott. Többen meg is jegyezték: „Meghalt!” Jézus azonban megragadta kezét, és felsegítette. A fiú talpra állt.
Amikor azután Jézus hazaérkezett, és egymás között voltak, a tanítványok megkérdezték: „Mi miért nem tudtuk kiűzni a gonosz lelket?” Jézus így felelt: „Ezt a fajtát semmi mással nem lehet kiűzni, csak imádsággal és böjtöléssel.”
Mk 9,14-29

Évközi 7. vasárnap

Kép

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek: Ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat. Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is. És ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira. Adj annak, aki kér, és aki kölcsönt akar, el ne fordulj tőle.
Hallottátok, hogy ezt mondták: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek.
Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!
Mt 5,38-48

Szűz Mária szombati emléknapja

Kép

A Boldogságos Szűz Mária emléknapján ujjongva köszöntsük az Urat!

Megszületett tehát a Szűztől Krisztus, és testet öltött Isten örök terve szerint, amit ő maga is vállalt: Az Ige testté lett, és közöttünk élt (Jn 1, 14); s ezért Isten anyja lett a Szűz. Tehát a Szűz már anya, mert ő szülte a Szentlélek erejéből megtestesült Igét, de úgy szülte, hogy szüzességét is megtartotta, így akarta az, aki ily csodálatosan született. A Szűz tehát anyja lett Isten megtestesült Igéjének, annak emberi természete szerint. Az Ige benne vette magára az emberi természetet, és megjelent köztünk a két természet egységében, a mennyei Atya bölcsessége és akarata szerint, aki jóságában csodákat művel. Test szerint közülük származik Krisztus (Róm 9, 5), amint Szent Pál is mondja.(Szent Proclus konstantinápolyi püspök beszédeiből)

Engedd, kérünk, Úristen, hogy mi, a te szolgáid folytonos lelki és testi jólétnek örvendhessünk, és a boldogságos, mindenkor Szűz Máriának dicsőséges közbenjárására a jelen szomorúságtól megszabaduljunk, és örökké tartó örömet élvezzünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Péntek, évközi idő, 6. hét

Kép

Jézus egy alkalommal magához hívta a népet és tanítványait, majd így szólt hozzájuk:
„Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt. De aki értem és az evangéliumért elveszíti életét, megmenti azt. Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelkének kárát vallja? Mit is adhat az ember cserébe a lelkéért?
Aki e hűtlen és bűnös nemzedék előtt szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.”
Aztán még hozzáfűzte: „Bizony mondom nektek, a jelenlévők közül néhányan nem halnak meg, amíg meg nem látják Isten hatalomban eljövő országát.”
Mk 8,34–9,1

Csütörtök, évközi idő, 6. hét

Kép

Jézus egyszer elment tanítványaival a Fülöp-Cezáreája környékén fekvő falvakba. Útközben megkérdezte őket: „Kinek tartanak engem az emberek?”
A tanítványok azt felelték: „Egyesek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások valamelyik prófétának.” Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti kinek tartotok engem?” Erre Péter így válaszolt: „Te vagy a Messiás.” Akkor szigorúan lelkükre kötötte, hogy ezt senkinek se mondják el róla.
Ettől kezdve arra oktatta őket, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie. A vének, a főpapok és az írástudók elvetik és megölik, de harmadnapra föltámad. Erről egészen nyíltan beszélt nekik.
Péter ekkor félrevonta Jézust, és szemrehányást tett neki. Erre ő hátrafordult, tanítványaira nézett, és így korholta Pétert: „Távozz tőlem, sátán, mert emberi módon gondolkodol és nem Isten tervei szerint!”
Mk 8,27-33

Szerda, évközi idő, 6. hét

Kép

A példabeszédek könyvéből

A bölcsesség és a dőreség

A bölcsesség házat épített magának, hét faragott oszloppal ékesítette. Áldozati állatait leölte, borát megkeverte, és megterítette asztalát. Elküldötte szolgálóit, hogy hívón kiáltsák a várban és a város falain: „Aki tudatlan, jöjjön hozzám!” És így szólt azokhoz, akikben nincsen okosság: „Jöjjetek, egyétek az én étkemet, és igyátok a bort, amelyet nektek kevertem. Hagyjátok el a dőreséget, hogy élhessetek, és járjatok az okosság útjain.

Aki a gúnyolódót feddi, szégyent arat, aki a gonoszt szidja, maga is foltot kap. Ne szidd a gúnyolódót, mert még meggyűlöl, csak a bölcset fedd meg, az majd szeret érte! Adj tanácsot a bölcsnek, és még bölcsebb lesz, tanítsd az igazat, s gyarapítja tudását. A bölcsesség kezdete az Úr félelme, és a Legszentebbnek ismerete okosság. Mert általam sokasodnak meg napjaid, és hosszabbodnak meg életed esztendei. Hogyha bölcs vagy, a magad javára vagy az; de ha gúnyolódol, magad vallod kárát.”

Dőreség asszonynak nincsen nyugodalma, tele van butasággal, nem tud semmit sem. Üldögél házának ajtaja előtt, trónszéken a város magaslatán, hogy felszólíthassa, akik arra járnak, akiknek épp arra vezet el az útjuk: „Térjen be ide mind, aki tudatlan!” Akinek kevés az esze, annak meg ezt mondja: „Milyen édes a víz, amelyet úgy lopnak, s milyen jó az íze a titkos eledelnek!” És nem veszi észre, hogy holtak laknak ott, az alvilág völgyében vannak vendégei. (Péld 9,1-18)

Szent Cirill szerzetes és Szent Metód püspök, Európa társvédőszentjei

Kép

A Tesszalonikában született Cirill kitűnő nevelést kapott Konstantinápolyban. Testvérével, Metóddal Morvaországba ment a hitet hirdetni. Az úgynevezett cirill betűkkel liturgikus szövegeket szerkesztettek szláv nyelven. Mikor Rómába hívták őket, ott Cirill 869. február 14-én elhunyt, Metódot pedig püspökké szentelték. Ő azután Pannóniába ment, ahol fáradhatatlanul hirdette az evangéliumot. Velehrádban (Csehország) halt meg 885. április 6-án.

II. János Pál pápa 1980. december 31-én Európa társvédőszentjeinek nyilvánította őket.

Konsztantinosz szláv életrajzából

Konsztantinosz Cirill a sok munkától elgyötörve megbetegedett. Több napig tartó betegsége alatt Istentől látomásban részesült, és így kezdett énekelni: Azt mondták nekem: Az Úr házába megyünk, ezért örvendett a lelkem és ujjongott a szívem (vö. Zsolt 121, 1).

Ezután papi ruhát öltött, és így maradt egész nap. Örvendezve mondta: „Mostantól kezdve nem vagyok szolgája sem a császárnak, sem más földi embernek, hanem csak a mindenható Istennek. Volt idő, amikor még nem voltam, azután megszülettem, és majd örökké élek. Ámen.” A következő napon beöltözött a szerzetesi szent ruhába. Másnap reggel felvette a Cirill nevet. Ebben a szerzetesi életben ötven napot töltött el.

Midőn eljött az óra, hogy nyugalomra térjen, és az örök hajlékba költözzék, kezét az Istenhez emelve könnyek között így imádkozott: „Uram, Istenem, aki megteremtetted az összes angyali kart és égi hatalmasságot, kiterjesztetted az égboltot, megszilárdítottad a földet, és megteremtetted a semmiből az összes létezőt, te mindig meghallgatod azokat, akik akaratodat teljesítik, s téged tisztelnek, és parancsaidat megtartják. Hallgasd meg könyörgésemet, és őrizd meg hűséges nyájadat, amelynek elöljárójává tettél engem, alkalmatlan és méltatlan szolgádat.

Szabadítsd meg őket a téged káromlók istentelen és pogány gonoszságaitól. Növeld és sokasítsd meg Egyházadat, és mindenkit gyűjts egybe. Tedd egyetértővé választott népedet az igaz hitben és a helyes vallásban. Vésd szívükbe tanításod igéjét. A te ajándékod ugyanis az, hogy elfogadtál minket Krisztusod evangéliumának a hirdetésére, hogy jótettekre lelkesítsünk, és megtegyük mindazt, ami neked kedves. Akiket nekem adtál, most visszaadom neked, mint a tieidet. Vezesd őket erős jobboddal, és védelmezd gondviselő oltalmaddal, hogy mindnyájan dicsérjék és dicsőítsék az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevét. Ámen.”

Mindenkit szent csókkal köszöntve így szólt: „Áldott vagy, Istenünk, mert nem adtál minket láthatatlan ellenségeink prédájára, szétszaggattad hálójukat, és megszabadítottál a pusztulástól.” Így szenderült el az Úrban negyvenkét éves korában.

A pápa előírta, hogy a Rómában élő görögök és rómaiak gyűljenek egybe, hozzanak gyertyát, és énekelve könyörögjenek érte, utolsó útjára pedig úgy kísérjék, mintha magát a pápát temetnék. Ez meg is történt.

Hétfő, évközi idő, 6. hét

Kép

Egy alkalommal farizeusok mentek Jézushoz, és vitatkozni kezdtek vele. Égi jelet kértek tőle, mert próbára akarták tenni.
Ő lelke mélyéből felsóhajtott, és így szólt: „Miért akar jelet ez a nemzedék? Bizony mondom nektek: ez a nemzedék nem kap semmiféle jelet.”
Ezzel otthagyta őket. Ismét hajóba szállt, és átkelt a Galileai-tó túlsó partjára.
Mk 8,11-13