Szent Benedek nővére, az umbriai Nursiában (ma Norcia) született 480 körül. Fivérével együtt Istennek szentelte magát, és követte őt Monte Cassinóra, ahol 547 körül halt meg.

Nagy Szent Gergely pápa „Párbeszédek” című könyvéből

Szent Benedeknek volt egy leánytestvére, Skolasztika, aki gyermekkora óta Istennek volt szentelve. Évenként egyszer el szokott menni a testvéréhez, aki ilyenkor lement hozzá a monostor kapuján kívül levő közeli majorba.

Egy alkalommal, szokása szerint, megérkezett Skolasztika, és tiszteletreméltó testvére felkereste őt tanítványai kíséretében. Az egész napot Isten dicséretében és jámbor beszélgetésben töltötték, amikor pedig beesteledett, vacsorához ültek.

A beszélgetés tovább folyt, a késő órákig. Ekkor ez az Istennek élő szűz azzal a kéréssel fordult testvéréhez: „Nagyon kérlek, ma éjjel ne menj el, hadd beszélgessünk egész reggelig a mennyei élet örömeiről.” „Mi jut eszedbe, nővérem – válaszolta fivére –, az képtelenség, hogy ne menjek haza a cellámba.”

A szent nővér, amikor testvére tagadó válaszát meghallotta, imára kulcsolta és az asztalra tette a kezét, fejét ráhajtotta, és imádkozni kezdett Istenhez, aki mindent megtehet. És abban a pillanatban, hogy a fejét felemelte, heves villámlás és mennydörgés kezdődött, és óriási záporeső zúdult le a majorra, de oly nagy, hogy Szent Benedek meg a vele érkezett testvérek ki sem léphettek a ház küszöbén.

Ekkor Isten embere egészen elszomorodva panaszos hangon így szólt: „A mindenható Isten legyen irgalmas hozzád, nővérem! Jaj, mit csináltál!” Skolasztika így válaszolt: „Nézd, kértelek téged, s te nem hallgattál rám. Aztán kértem az én Istenemet, és ő meghallgatott engem! Most aztán, ha tudsz, csak lépj ki, és engem itt hagyva, menj haza a monostorba.”

Testvére mi mást tehetett: ha a szép szóra nem is, hát ott maradt kénytelenségből. Így történt azután, hogy átvirrasztották az egész éjszakát, és lelki beszélgetéssel kölcsönösen felüdítették egymást.

Csoda-e, ha erősebbnek bizonyult a nővér, mint a fivére? Nemde megmondta Szent János, hogy Isten a szeretet? (1 Jn 4, 8) Nagyon igazságos tehát, hogy az győzött, aki jobban szeretett.

Három nap elmúltával, amikor Isten embere éppen az égre emelt tekintettel a cellájában tartózkodott, látta nővérének lelkét, mint egy galambot, hogy kiröppenve testéből, felhatol, és bejut az égbe. Nagyon megörült Benedek e nagy dicsőség láttán, hálaimával és himnuszokkal mondott köszönetet Istennek. Azután elküldte a testvéreket, hozzák el a monostorba a holttestet. Abba a sírba temettette el nővérét, amelyet ő saját magának már előre elkészített.

Így történt, hogy akiknek a lelke mindig is egy volt Istenben, azoknak a testét a sír sem választotta el.

Jézus egyszer Tírusz és Szidon vidékére vonult vissza. Itt betért egy házba, és bár rejtve akart maradni, jelenléte mégsem maradhatott titokban.
Egy asszony, akinek leányát tisztátalan lélek szállta meg, tudomást szerzett róla, odasietett hozzá, és a lábához borult. Az asszony szír–föníciai származású pogány volt. Azt kérte tőle, hogy űzze ki leányából a gonosz lelket.
Jézus először elutasította: „Hadd lakjanak jól előbb a gyermekek; mert nem helyes, ha elveszik a gyermekek kenyerét, és a kiskutyáknak vetik!” De az asszony így folytatta: „Igaz, Uram, de az asztal alatt a kiskutyák is esznek abból, amit a gyermekek elmorzsálnak.” Jézus azt válaszolta: „Szavad jutalmaként menj! A gonosz lélek elhagyta leányodat.”
Amikor hazaért, leányát az ágyon fekve találta. Már elhagyta a gonosz lélek.
Mk 7,24-30

Jézus egy alkalommal ismét magához hívta a népet, és így tanította őket:
„Hallgassatok rám mindnyájan, és jól értsétek meg! Nem az szennyezi be az embert, ami kívülről jut az emberbe; hanem ami az emberből származik, az szennyezi be őt.”
Amikor Jézus a népsokaság elől bement a házba, tanítványai megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme. Ezt felelte: „Hát még ti sem értitek? Nem tudjátok, hogy amit megeszik az ember, az nem szennyezheti be, mert nem a szívébe jut, hanem a gyomrába, és a félreeső helyre kerül?” Ezzel tisztának mondott minden ételt.
Aztán így folytatta: „Ami az emberből ered, az teszi tisztátalanná az embert. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, paráznaság, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és ez teszi tisztátalanná az embert.”
Mk 7,14-23

Koléta (Colette) Franciaországban született 1381-ben. Miután szülei meghaltak, minden gazdagságát a szegényeknek adta, felöltötte a Ferences Harmadik Rend ruháját s egy ideig remetéskedett. Amikor végre fölvették a klarisszák közé, pápai engedély alapján az Első és a Második Rend több kolostorában visszaállította az eredeti ferences életformát: főleg a szegénységet és az elmélkedő imádságot. 1447. március 6-án halt meg.

Szent Koléta lelki végrendeletéből

Önmagunk megtagadása után Urunk azt is akarja, hogy hordozzuk keresztünket: azaz szent szegénységi fogadalmunkat. Súlyos, nehéz a kereszt, ha bármi másra vágyunk őrajta kívül, aki vállára vette a keresztet és még a halált is elfogadta. Ó, szeretett leányaim, szeressétek, nagyon szeressétek ezt a tündöklő erényt Jézus Krisztusnak, dicsőséges Szent Ferenc atyánknak és Úrnőnknek, Anyánknak, Szent Klárának példájára; tartsatok ki ínségetekben, hogy könnyebben birtokba vehessetek a királyságot, amelyre meghívást kaptatok éppen a szegénységgel, amelynek megtartását önként megígértétek. Úgy éljetek hát, mint igazi szegények, és maradjatok ilyenek mindhalálig, szeretett leányaim, amint azt édes Üdvözítőnk is megtette értünk a kereszten, és mivel kevesen vannak a világban, akik szeretik az ilyen szegénységet, nagyobb alkalmunk nyílik rá, hogy szeressük azt, a szent engedelmesség Úrnője után, amelyet mindenek fölött ajánlok nektek.

Istenünk, te szent Kolétát sok szűznek példaképül és vezérül adtad az evangéliumi tökéletességben, add kérünk, hogy tisztán és hűségesen megőrizzük azt a szeráfi lelkületet, melyet ő bölcsen tanított és szentségének csodálatos példájával elénk állított.

Pál Japánban született 1564-1566 között. Belépett a Jézus-társaságba, és honfitársai között gyümölcsözően hirdette az evangéliumot. A katolikusok elleni üldözés elhatalmasodásakor 25 társával együtt letartóztatták. Kegyetlen kínzások után Nagaszaki városába vitték őket, ahol 1597. február 5-én mindnyájukat keresztre feszítették.

Miki Szent Pál és társai vértanúságának egy kortársuk által megírt történetéből

Keresztre feszítették őket. Csodálatos volt látni mindegyikük állhatatosságát. Erre buzdította őket Pasio atya, és Rodriguez atya is. Elöljáró atyánk szinte állandóan mozdulatlannak látszott, szemét az égre szegezte. Márton testvér az Isten jóságáért hálát adva néhány zsoltárt énekelt, hozzáadva a válaszos verset: Uram, kezedbe ajánlom lelkemet (Zsolt 30, 6). Blanco Ferenc testvér is fennhangon hálálkodott Istennek. Gonsalvo testvér jó hangosan imádkozta az Úr imádságát és az Angyali üdvözletet.

Miki Pál testvérünk észrevette, hogy mindenki, aki valamikor hozzá tartozott, tiszteletteljes várakozással tekint feléje. Ezért először is kijelentette a körülötte állóknak, hogy ő japán, és Jézus Társaságának tagja, hogy az evangélium hirdetése miatt hal meg, és hálát ad Istennek e kitüntető ajándékáért. Majd ezeket mondta: „Most, hogy elérkezett számomra ez a pillanat, úgy vélem, közületek senki sem hiszi rólam, hogy bármikor is el akartam volna titkolni előttetek az igazságot. Tehát kijelentem nektek, hogy más út nem vezet az üdvösségre, csak az, amelyen a keresztények járnak. Mivel pedig ez arra tanít engem, hogy megbocsássak ellenségeimnek és mindazoknak, akik megbántottak, én szívesen megbocsátok a királynak és mindenkinek, aki halálomat okozza. Arra kérem őket, hogy vegyék fel ők is a keresztséget.”

Ekkor társaira tekintett, és halálküzdelmükben erőt igyekezett beléjük önteni. Mindegyikük arcán valami boldog öröm sugárzott, de Lajos arcán különösen is, mert amikor az egyik keresztény odakiáltotta neki, hogy nemsokára már az égben lesz, ujjainak és egész testének örömteljes intésével magára vonta minden néző figyelmét.

Antal, aki Lajos oldalán az utolsó volt, égre emelt tekintettel segítségül hívta Jézus és Mária szent nevét, majd elénekelte az Áldjátok az Urat mindnyájan kezdetű zsoltárt (Zsolt 133, 1). Ezt Nagaszakiban tanulta a hittanórán. Ott ugyanis néhány zsoltárt kívülről megtanítanak a gyermekeknek.

Végül ismét mások derűs arccal mondogatták: „Jézus, Mária!” Néhányan még buzdították is a körülöttük állókat a keresztényhez illő életre. Ezekkel és más hasonló cselekedetükkel tettek bizonyságot arról, hogy készek meghalni.

Amikor pedig a négy hóhér a japánoknál szokásos kardját kezdte a hüvelyéből kihúzni, e borzalmas látványra az összes keresztény felkiáltott: „Jézus, Mária!”, és azután egekig hatoló zokogásban tört ki mindenki. A hóhérok pedig nagyon rövid idő alatt megölték mindegyiküket egy-két döféssel.

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg? Nem való az egyébre, mint hogy kidobják, s eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem a lámpatartóra teszik, hogy világítson mindenkinek a házban. Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy látva jótetteiteket, magasztalják mennyei Atyátokat!” (Mt 5,13-16)

A Boldogságos Szűz Mária emléknapján ujjongva köszöntsük az Urat!

Megszületett tehát a Szűztől Krisztus, és testet öltött Isten örök terve szerint, amit ő maga is vállalt: Az Ige testté lett, és közöttünk élt (Jn 1, 14); s ezért Isten anyja lett a Szűz. Tehát a Szűz már anya, mert ő szülte a Szentlélek erejéből megtestesült Igét, de úgy szülte, hogy szüzességét is megtartotta, így akarta az, aki ily csodálatosan született. A Szűz tehát anyja lett Isten megtestesült Igéjének, annak emberi természete szerint. Az Ige benne vette magára az emberi természetet, és megjelent köztünk a két természet egységében, a mennyei Atya bölcsessége és akarata szerint, aki jóságában csodákat művel. Test szerint közülük származik Krisztus (Róm 9, 5), amint Szent Pál is mondja. (Szent Proclus konstantinápolyi püspök beszédeiből)

Engedd, kérünk, Úristen, hogy mi, a te szolgáid folytonos lelki és testi jólétnek örvendhessünk, és a boldogságos, mindenkor Szűz Máriának dicsőséges közbenjárására a jelen szomorúságtól megszabaduljunk, és örökké tartó örömet élvezzünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Az örményországi Szebaszte püspöke volt a IV. században. A tizennégy segítő szent egyike.

Szent Balázs püspök ünnepén és február 5-én, vasárnap a szentmisék végén Balázs-áldásban részesítjük a testvéreket.

A mai ünnepen arra emlékezünk, hogy Szűz Mária, negyven nappal Jézus születése után, bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban.

Ez a nap a Megszentelt élet, a szerzetesi hivatás napja, valamint a Szeretetláng ünnepe is. Imádkozunk a Szűzanya szándékára, különös-képpen a szerzetesekért.

A szokásnak megfelelően a szülők, Mária és József áldozatként két gerlicét vagy galambfiókát ajánlottak fel, és az Úrnak szentelték az elsőszülött fiút. A mózesi törvény szerint előírt áldozat fölajánlásakor jelen volt Anna és Simeon is, aki a nemzeteket megvilágosító világosságnak nevezte Jézust.

Sietve menjünk elébe valamennyien, akik áhítatos tisztelettel ünnepeljük misztériumát; készséges lelkülettel menjünk mindnyájan. Senki se maradjon ki e menetből, senki ne idegenkedjék a közelítő Világosságtól.

Égő gyertyákat is viszünk ilyenkor azért, hogy ezzel is jelezzük a hozzánk közelítő Isten világosságát; ő világosít meg mindent, és miután elűzi a vétkek sötétségét, rögtön előcsillan az örök világosság gazdag bősége. Égő gyertyákat viszünk továbbá azért is, hogy még jobban kihangsúlyozzuk a léleknek azt a tündöklő tisztaságát, amellyel Krisztus elé kell sietnünk. (Szent Szofróniusz püspök szónoklataiból)

Abban az időben Jézus hazament Názáretbe. Tanítványai elkísérték. Amikor elérkezett a szombat napja, tanítani kezdett a zsinagógában.
Sokan hallgatták, és csodálkozva mondogatták: „Honnét vette ezt? Miféle bölcsesség ez, amely neki adatott? És a csodák, amelyeket kezével véghezvisz! Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon rokona? S ugye nővérei is itt élnek közöttünk?” És megbotránkoztak benne.
Jézus erre megjegyezte: „Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában, rokonai körében, a saját házában.” Nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. Maga is csodálkozott hitetlenségükön.
Mk 6,1-6