A napkeleti bölcsekben az Egyház kezdettől fogva az Istenre találó ember képét látta, azoknak megérkezését az Úr elé, akik a vérségi kötelékek által ugyan nem részesei az ígéreteknek, de akikért a választott népet is meghívta a Teremtő, hogy annak közreműködésével újra magához vezessen minden nemzetet. Ebben a hódolatban megkezdődött Izrael küldetésének beteljesedése: a távoli népek első képviselői megérkeznek az Úr elé.

A bölcsek úton lévő, kereső emberek, akik engedik, hogy kimozdítsa őket önmagukból a csillag fénye. A szépség ugyanis magával ragad, megnyitja, megérinti a szívet. Az Egyháznak ezért olyan fontos feladata, hogy rámutasson a teremtett világ szépségére, ezért nem felesleges számára a kultúra építése, a művészet támogatása. Ezek ugyanis az evangelizáció előfutárai: megszólaltatnak valami mélyen bennünk lévő valóságot, amit kimondani nem tudunk, mégis szükségünk van rá, hogy testet öltve lássuk, halljuk, érzékeljük, és segítségükkel a bennünk jelen lévő Isten utáni szomjnak szabad utat nyissunk, az ajándék kapcsán az ajándékozóval találkozzunk.

A bölcsek útra kelnek, keresik a dolgok értelmét, az Igazságot, és e keresésükkel még Jézus későbbi ellenségeit is keresésre, az Írások értelmének kutatására indítják. S bár megrémül ennek hatására egész Jeruzsálem, az így kialakuló kommunikáció mégis gazdagítja őket, minden töredezettség közepette utat mutat nekik a továbbjutáshoz.

Aztán, ahol szívük vágya és az igazság egymásra talál, ott lelnek rá a Jóságra, akivel találkozva igazi, benső örömöt tapasztalnak. Vagyis a megigézettség és a keresés után megjelenik „a szeretethez való szabad csatlakozás, mert a kinyilatkoztatott igazság szeretet, a megvalósult szeretet a szépség” (M. Ivan Rupnik SJ). A szépség, az igazság és a szeretet tehát, bár ezeken az útszakaszokon különböző erősséggel dominálnak, mégis szüntelenül átjárják egymást.

A mi megjelenítőink ők, „mert az összetört, automatizált és szétesett ember mindenekfelett keres valakit, aki szeretettel tekint rá, aki sebeiből meggyógyítja, aki egy olyan mozaikká fogja össze a történetét, amely értelemmel bír” (M. Ivan Rupnik SJ). Azaz a bölcsek alakja és útja elénk tárja, hogy ez a gyógyító és értelemmel bíró erő, amely összefogja életünk minden szakaszát, Krisztus, az egyedüli uralkodó, aki előtt leborulva bennük és bennünk is már itt a földön megjelenik az a győzelem, amelyet a Jelenések könyvének látomása a vének hódolatával szólaltat meg.

De nem feledhetjük azt sem, hogy ez az út és keresés az Egyházban találja meg célját. Máté evangéliuma külön hangsúlyozza, hogy a házban a Gyermeket Anyjával együtt találják. Mária jelenléte – aki mindig az Egyház képe – mintegy otthont, közeget teremt ahhoz, hogy a bölcsek leboruljanak, és ajándékaikkal megvallják Krisztusban a királyt, az Isten Fiát és üdvösségszerző halálát. Találkozásuk a Fiúval és hódolatuk Jézus előtt már elővételezi az Egyház küldetésének egy igen fontos pontját: az emberiség képviseletét Isten színe előtt az imádságban. Így lesz az Egyház „az üdvösség jele és eszköze” a világban, miként Mária is eszköze és jele a Fiú emberségének a betlehemi házban, és amiként a Szűzanya az emberiség egyik első reménykedő tekintete, amely a Feltámadott felé fordul, a húsvét titkában. (Forrás: Magyar Kurír)

Istenünk, te a mai napon a betlehemi csillag fényével vezetted a nemzeteket, és kinyilatkoztattad nekik Egyszülöttedet. Add meg jóságosan, hogy szent színed látására jussunk az örök dicsőségben, miután a hitből már itt megismertünk téged. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Abban az időben, amikor Jézus Galileába készült, találkozott Fülöppel. „Kövess engem!” – mondta neki.
Fülöp Betszaidából származott, András és Péter városából. Amikor találkozott Nátánáellel, közölte vele: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták szólnak: a názáreti Jézust, József fiát.”
„Jöhet-e valami jó Názáretből?” – kérdezte Nátánáel. „Jöjj, nézd meg!” – felelte Fülöp.
Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!”
Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.” Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.”
Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.” Jn 1,43-51

Abban az időben (Keresztelő) János ott állt két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit kívántok?”
Azok ezt felelték; „Rabbi – ami annyit jelent, hogy Mester –, hol laksz?”
„Jöjjetek, nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak. Ez a tizedik óra körül volt.
A kettő közül, akik hallották ezt Jánostól és követték (Jézust), az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, és elvitte Jézushoz.
Jézus rátekintett, és így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni.”
Jn 1,35-42

„Jézus Krisztus az Úr!”

Jézus szent neve az egyetlen név, melyben üdvözülhetünk.

Jézus nevére épül a keleti egyház Jézus-imája: „Uram Jézus Krisztus, élő Isten fia, könyörülj rajtam, bűnösön!”

Jézus nevének tiszteletét Sienai Szent Bernardin és tanítványai terjesztették, köztük Kapisztránói Szent János is (aki mindössze 6 évvel volt fiatalabb, mint Bernardin, és akinek Szent Bernardin mint népszónok is példaképe volt). Jézus neve: „Jehosua”, (röv.: „Jesua”) jelentése: Jahve a segítség, Jahve a Szabadító.

Jézus szent neve az a név, amely után annyira vágyakoztak az ősatyák, amelyet annyi gyötrelem közt vártak, amelyre annyi megpróbáltatás közepette hosszú időn át várakoztak, amelyet annyi sóhajtozással hívtak, amelyért könnyek között oly sokszor fohászkodtak, és amely végül is a kegyelem idején irgalmasan megadatott nekik. Erről a névről ne a hatalom, ne a bosszúállás, hanem az igazságosság jusson eszedbe. Legyen ez a név számodra az irgalmasság neve, hangozzék füledbe állandóan Jézus neve, mert szépen cseng a hangja, és bájos az arca (vö. Én 2, 14).

Hitünk erős alapja tehát Jézus neve, és ez a név Isten gyermekeivé tesz bennünket. A mi katolikus hitünk valójában azt jelenti, hogy megismerjük Jézus Krisztust, és elfogadjuk az ő megvilágosító kegyelmét, mert ő a lélek világossága, az élet kapuja, az örök üdvösség alapja. Aki ezt a nevet nem vallja vagy elhagyja, az olyan, mint az az ember, aki az éjszaka sötétjében lámpa nélkül jár, mint aki a szirtek között csukott szemmel járva lezuhan. Bármennyire is kitűnnék éles elméjével, vak vezetőt követ, amikor az égi titkok megértésében a saját esze után megy. Olyan ember ez, mint aki az alapozással nem törődve akar házat építeni; vagy éppenséggel hasonlítható ahhoz, aki az ajtót mellőzve a tetőn keresztül akar bejutni a házba. Az alap tehát Jézus: ő a fény és az ajtó, aki utat mutat a tévelygőknek, aki a hit világosságát nyújtja mindenkinek. Ebben a világosságban az ismeretlen Istent kereshetjük, a keresett Istenben hinni tudunk, és őt a hitben megtaláljuk. Ez az alap tartja fenn a Jézus nevében felépített Egyházat. Jézus neve fény az igehirdetőknek. Ez teszi világossá szavukat, a meghirdetett igéket pedig elfogadhatóvá. És mit gondolsz, honnét van az egész világon a hitnek olyan hirtelen keletkezett és erős fényessége, ha nem Jézus nevének meghirdetéséből? Nemde ennek a névnek a fényében és vonzásában hívott meg minket Isten az ő csodálatos világosságára? Akik pedig megvilágosodtak és ebben a fényben látják meg a világosságot (vö. Zsolt 35, 10), azokról méltán mondja az Apostol: Valaha sötétség voltatok, most azonban világosság az Úrban. Éljetek úgy, mint a világosság gyermekei (Ef 5, 8).

Ó dicső név, ó kedves név, ó szeretett és erőteljes név! Általad megoldódnak a bűn kötelékei, általad győzzük le az ellenséget, általad gyógyulnak meg a betegek, általad edződnek meg a megpróbáltatásokban és gyulladnak örömre a szenvedők. Te vagy a hívők dicsősége, te az igehirdetők tanítója, a munkálkodók erőforrása, te az ellankadók támasza. A te tüzedtől és melegedtől csillapodnak a bűnös vágyak, nyerjük meg a kért segítséget, esnek elragadtatásba a szemlélő lelkek, és általad dicsőülnek meg mindnyájan, akik a mennyei dicsőségre jutnak. A te szent neved által, édes Jézusunk, velük együtt minket is gyűjts egybe. (Sienai Szent Bernardin áldozópap beszédeiből)

Vazul a kappadóciai Cezáreában született 330-ban keresztény családból. Felsőbb tanulmányokat folytatott, erényeivel tűnt ki. Remeteként élt, majd 370-ben városa püspökévé szentelték. Az ariánusok ellen küzdött. Sok kiváló könyvet írt, ezek közül leghíresebbek a Szerzetesi szabályok, amelyeket még ma is nagyon sok keleti szerzetes követ. Bőkezűen támogatta a szegényeket. 379. január 1-én halt meg.

Gergely ugyancsak 330-ban Nazianz mellett született. Sokat utazott, hogy növelje tudását. Barátját, Vazult a remeteségbe is követte, majd pappá és püspökké szentelték. 381-ben Konstantinápoly püspökévé választották. Miután egyházát sok széthúzás osztotta meg, visszatért Nazianzba, ahol 389. vagy 390. január 25-én halt meg. Kiváló tanítása és ékesszólása miatt Teológusnak is nevezik.

Nazianzi Szent Gergely püspök beszédeiből

Mindkettőnk munkája és törekvése egyformán az erényre irányult, hogy a jövendő reménységnek éljünk és így felkészüljünk arra, hogy már halálunk előtt kiköltözzünk ebből a világból. Ezt tartottuk szem előtt életünk és minden cselekedetünk irányításában. Egyrészt az isteni parancsok útmutatását követtük, másrészt pedig egymást támogattuk erényeink tökéletesítésében. Talán nem tűnik elbizakodott beszédnek, ha azt mondom: mi egymásnak szabályul és mértékül szolgáltunk a jónak a rossztól való megkülönböztetésében.

Az embereknek más és más nevük van, amelyet vagy szüleiktől kaptak, vagy maguk szereztek az életben tanúsított törekvéseik, illetve elért eredményeik alapján. Nekünk viszont az volt nagy dicsőségünk és nagy nevünk, hogy Krisztus-követők legyünk, és kereszténynek hívjanak minket.

Istenünk, te Nagy Szent Vazul és Nazianzi Szent Gergely példájával és tanításával világosságot árasztottál Egyházadra. Add, kérünk, hogy igazságodat alázatos szívvel megismerjük, és azt szeretetben hűségesen tettekre váltsuk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

A pásztorok sietve elindultak, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint (az angyalok) előre megmondták nekik.
Azután eltelt nyolc nap, és körülmetélték a Gyermeket. A Jézus nevet adták neki, mert így nevezte őt az angyal, mielőtt még anyja méhében megfogant volna.
Lk 2,16-21

314-ben választották római pápává. Nagy Konstantin alatt vezette az Egyházat, amikor a donatista szakadás és az arianizmus okozott nagyon sok bajt. 335. december 31-én halt meg, és a Via Salarián, a Priscilla katakombában temették el.

Szilveszter pápaságának legfontosabb tevékenysége a római egyház megszervezése és a liturgikus ünneplések kialakítása volt.

Pápasága évei alatt kezdték építeni a Vatikáni-dombon a Szent Péter sírja fölötti első bazilikát is, Szent Pál sírja fölé egy kisebb bazilikát kezdtek építeni az ostiai út mentén.

Istenünk, jöjj segítségére népednek. Kormányozz és vezess minket, hogy közbenjárónk, Szent Szilveszter pápa oltalmával biztos úton haladjunk földi életünkben, és eljussunk az örök boldogságba. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Miután a bölcsek eltávoztak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, míg nem szólok neked! Heródes ugyanis arra készül, hogy megkeresi és megöli a gyermeket.” József fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és még azon éjjel elment Egyiptomba. Ott maradt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott:
Egyiptomból hívtam az én fiamat.

Amikor Heródes meghalt, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menj Izrael földjére, mert meghaltak már, akik a gyermek életére törtek!” József fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és visszatért Izrael földjére. De amikor meghallotta, hogy Judeában Arkelausz uralkodik apja, Heródes után, félt odamenni. Ezért az álmában kapott utasítást követve Galilea vidékére ment. Odaérve egy Názáret nevű városban telepedett le, hogy beteljesedjék, amit a próféták mondtak: „Názáretinek fogják hívni”.
Mt 2,12-15.19-23

Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, szülei felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona.” Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia. És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele.
Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent: „Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek.”
Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e Gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!”
Lk 2,22-35

Heródes Betlehemben és annak egész környékén megöletett minden fiúgyermeket kétévestől lefelé.

Miután a bölcsek eltávoztak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, míg nem szólok neked! Heródes ugyanis arra készül, hogy megkeresi és megöli a gyermeket.” József fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és még azon éjjel elment Egyiptomba. Ott maradt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Egyiptomból hívtam az én fiamat. Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek kijátszották, nagy haragra lobbant, és Betlehemben meg annak egész környékén megöletett minden fiúgyermeket kétévestől lefelé, a bölcsektől megtudott időnek megfelelően.
Akkor beteljesedett, amit Jeremiás próféta jövendölt: „Kiáltás hangzik Rámában, nagy sírás és jajgatás: Ráchel siratja fiait, és nem akar vigasztalódni, mert nincsenek többé.”
Mt 2,13-18

Megszületik a kicsiny Gyermek, a nagy Király. Eljutnak hozzá messze vidékről a bölcsek; jönnek, hogy hódoljanak annak, aki még jászolban fekszik, de égen és földön uralkodik. Amikor a bölcsek hírt adnak a megszületett Királyról, Heródes megdöbben, és hogy el ne veszítse uralmát, meg akarja ölni. Pedig, ha hinne, itt is nyugodtan, a másik életben pedig vég nélkül uralkodnék.

Heródes, miért ijedsz meg attól, hogy Király születéséről hallasz? Nem azért jön ő, hogy téged kisemmizzen, hanem hogy legyőzze a sátánt. Te azonban nem tudod ezt megérteni, ezért zavarodol meg és dühöngsz; és hogy elpusztítsd azt az egyet, akit halálra keresel, kegyetlenül annyi gyermek halálát okozod.

Még a jajveszékelő anyák vagy a kicsinyeik tetemét sirató édesapák iránti szánakozás sem tart vissza, sem a kisdedek sivalkodása és nyögése. Megölöd a kicsinyeket testileg, mert téged megöl a szívbeli félelem. Azt gondolod: ha végrehajtottad, amit kívánsz, hosszú ideig élhetsz, pedig magát az Életet törekszel megölni.

A kegyelemnek az a kicsiny, mégis hatalmas forrása viszont, aki még csak jászolban fekszik, de téged már a trónodon megrémít, felhasznál terveiben – noha azokat fel sem foghatod –, és megszabadítja a lelkeket az ördög rabságából. Azoknak a fiait, akik most ellenfelei, fölvette az örökbefogadottak sorába.

A kisdedek, bár öntudatlanul, Krisztusért halnak meg, a szüleik pedig megsiratják mint vértanúkat, akik elszenvedték a halált: Krisztus mégis hiteles tanúivá teszi őket, akik még beszélni sem tudnak. Íme, hogyan uralkodik az, aki eljött, hogy így uralkodjék! Íme, szabadít már a Szabadító, és üdvöt ad az Üdvözítő!

De te, mit sem tudsz erről, Heródes, csak megriadsz és kegyetlenkedsz. És miközben tombolsz dühödben a kicsinyek ellen – magad se tudod –, máris hódolsz őneki.

Ó, micsoda kegyelmi ajándék! Milyen érdemeik alapján jutottak a kisdedek e győzelemre? Beszélni sem tudnak még, és máris megvallják Krisztust! Karjaikat még harcra sem tudjak emelni, de máris elragadják a győzelem pálmáját. (Szent Quodvultdeus püspök beszédeiből)