Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, szülei felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona.” Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia. És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele.
Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent: „Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek.”
Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e Gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!”
Lk 2,22-35

Heródes Betlehemben és annak egész környékén megöletett minden fiúgyermeket kétévestől lefelé.

Miután a bölcsek eltávoztak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, míg nem szólok neked! Heródes ugyanis arra készül, hogy megkeresi és megöli a gyermeket.” József fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és még azon éjjel elment Egyiptomba. Ott maradt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Egyiptomból hívtam az én fiamat. Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek kijátszották, nagy haragra lobbant, és Betlehemben meg annak egész környékén megöletett minden fiúgyermeket kétévestől lefelé, a bölcsektől megtudott időnek megfelelően.
Akkor beteljesedett, amit Jeremiás próféta jövendölt: „Kiáltás hangzik Rámában, nagy sírás és jajgatás: Ráchel siratja fiait, és nem akar vigasztalódni, mert nincsenek többé.”
Mt 2,13-18

Megszületik a kicsiny Gyermek, a nagy Király. Eljutnak hozzá messze vidékről a bölcsek; jönnek, hogy hódoljanak annak, aki még jászolban fekszik, de égen és földön uralkodik. Amikor a bölcsek hírt adnak a megszületett Királyról, Heródes megdöbben, és hogy el ne veszítse uralmát, meg akarja ölni. Pedig, ha hinne, itt is nyugodtan, a másik életben pedig vég nélkül uralkodnék.

Heródes, miért ijedsz meg attól, hogy Király születéséről hallasz? Nem azért jön ő, hogy téged kisemmizzen, hanem hogy legyőzze a sátánt. Te azonban nem tudod ezt megérteni, ezért zavarodol meg és dühöngsz; és hogy elpusztítsd azt az egyet, akit halálra keresel, kegyetlenül annyi gyermek halálát okozod.

Még a jajveszékelő anyák vagy a kicsinyeik tetemét sirató édesapák iránti szánakozás sem tart vissza, sem a kisdedek sivalkodása és nyögése. Megölöd a kicsinyeket testileg, mert téged megöl a szívbeli félelem. Azt gondolod: ha végrehajtottad, amit kívánsz, hosszú ideig élhetsz, pedig magát az Életet törekszel megölni.

A kegyelemnek az a kicsiny, mégis hatalmas forrása viszont, aki még csak jászolban fekszik, de téged már a trónodon megrémít, felhasznál terveiben – noha azokat fel sem foghatod –, és megszabadítja a lelkeket az ördög rabságából. Azoknak a fiait, akik most ellenfelei, fölvette az örökbefogadottak sorába.

A kisdedek, bár öntudatlanul, Krisztusért halnak meg, a szüleik pedig megsiratják mint vértanúkat, akik elszenvedték a halált: Krisztus mégis hiteles tanúivá teszi őket, akik még beszélni sem tudnak. Íme, hogyan uralkodik az, aki eljött, hogy így uralkodjék! Íme, szabadít már a Szabadító, és üdvöt ad az Üdvözítő!

De te, mit sem tudsz erről, Heródes, csak megriadsz és kegyetlenkedsz. És miközben tombolsz dühödben a kicsinyek ellen – magad se tudod –, máris hódolsz őneki.

Ó, micsoda kegyelmi ajándék! Milyen érdemeik alapján jutottak a kisdedek e győzelemre? Beszélni sem tudnak még, és máris megvallják Krisztust! Karjaikat még harcra sem tudjak emelni, de máris elragadják a győzelem pálmáját. (Szent Quodvultdeus püspök beszédeiből)

Jánosé a nagy szó: Isten a szeretet.

János tiszteletének sajátos fejleménye a 11. század óta a „Szent János áldása”, vagyis a borral, János poharával való köszöntés, áldomás. A János-napon megszentelt borral kínálták az útrakelőket, haldoklókat (égi útra indulókat), a halotti tor résztvevőit, a gyógyhatásába vetett hittel a betegeket; használták fül- és fejfájás, torokbajok ellen, és higítva a beteg jószágnak is jutott belőle. Mint esküvői italt a János és az Úr Jézus közötti szeretetre emlékezve itták és itatták az ifjú párral: „Igyátok Szent János szerelmét” szavakkal kísérve.

Tegnap ünnepeltük örök Királyunk időben való születését, a mai napon pedig dicső harcosának diadalmas szenvedését ünnepeljük.

Tegnap ugyanis a mi Királyunk testünk ruhájába öltözve Szűztől született és kegyesen meglátogatta a világot, ma az ő katonája lép ki a test sátrából, hogy győztesen az égbe szálljon.

Magasságbeli Királyunk miértünk magát megalázva jött el közénk, de nem jöhetett hiába. Nagy ajándékot hozott harcosainak, amellyel nemcsak bőségesen gazdagította, hanem a harcra is megerősítette őket a legyőzhetetlenségig. A szeretet ajándékát hozta ugyanis magával, hogy ez vezesse el az embereket az Istenségben való részesedésre.

Amit hozott, azt szét is osztotta: önmagát nem kisebbítve, hívei szegénységét csodálatosan gazdagságra változtatva, és mégis kincseinek teljességében megmaradva.

A szeretet volt ugyanis az, amely Krisztust az égből a földre hozta, de ugyanaz a szeretet emelte Istvánt a földről az égbe. Ugyanaz a szeretet, amelyet a Király mutatott be előre, tündökölt tovább az ő katonájában.

István tehát, amint neve is mondja, koszorúra lett méltó, mert a szeretet volt fegyvere, és ezzel győzött minden téren. Isten iránti szeretetből nem tágított a dühöngő zsidókkal szemben, felebaráti szeretetből viszont imádkozni tudott megkövezőiért. Szeretetből korholta a tévelygőket, hogy jobb útra térjenek, de éppúgy szeretetből imádkozott megkövezőiért, hogy azok ne bűnhődjenek!

A szeretet erejében bízva győzte le a kegyetlenül ellenséges érzületű Sault, aki bár itt a földön üldözője volt, kiérdemelte, hogy az égben társa legyen. Fáradhatatlan, szent szeretete azokat is meg akarta imájával nyerni, akiket intő szavaival nem tudott megtéríteni.

És íme, most Pál Istvánnal együtt örvend, Istvánnal együtt élvezi Krisztus dicsőségét, Istvánnal együtt ujjong, Istvánnal együtt uralkodik. Ahová ugyanis a Pál köveivel halálra zúzott István előre ment, ugyanoda követte őt Pál is István imádságának segítségével.

Ó testvéreim! Mennyire valódi élet az, ahol Pálnak nem kell István megöléséért szégyenkeznie, sőt István együtt örvend a sorstárs Pállal, mert mindkettőjükben a szeretet öröme érte el teljességét. Istvánban a szeretet aratott diadalt a zsidók ádáz üldözésén, Pálban a szeretet takarta el bűnei sokaságát s így mindkettőjükben egyaránt a szeretet érdemelte ki, hogy elnyerhessék a mennyországot.

A szeretet tehát minden jónak a forrása és kezdete. Ez a legnagyobb oltalom! Ez az az út, amely elvezet a mennybe! Aki a szeretetben él, az nem tévedhet és nem félhet. A szeretet irányít, védelmez és vezérel mindenben!

Testvéreim! Krisztus azért alkotta meg a szeretet lépcsőjét, hogy azon minden keresztény az ég felé haladhasson. Erősen tartsátok meg a tiszta szeretetet, és gyakoroljátok kölcsönösen, hogy benne gyarapodva mindig előbbre jussatok! (Szent Fulgentius ruspei püspök beszédeiből)