Kafarnaumban született. Adószedő volt, amikor Jézus meghívta. Arám nyelven írt evangéliumot. A hagyomány szerint Keleten hirdette az evangéliumot, és tanítását Etiópiában vérével pecsételte meg.

Tiszteletméltó Szent Béda áldozópap szentbeszédeiből

Meglátta őt Jézus, megkönyörült rajta, és kiválasztotta

Jézus látott egy Máté nevű embert, amint ott ült a vámnál. Szólt neki: Kövess engem! (Mt 9, 9) Látta, de nem annyira a testi látás, hanem inkább a belső könyörület tekintetével. Látta a vámost, és mivel ebben a látásban ott volt könyörülete és kiválasztása is, azt mondta neki: Kövess engem! Kövess, ez azt jelenti, hogy lépj a nyomomba. Kövess – mondta –, de ne lábad lépteivel, hanem életed megjobbításával. Aki ugyanis azt állítja, hogy Krisztusban akar maradni, annak úgy kell élnie, ahogy Krisztus élt (vö. 1 Jn 2, 6).

Az felállt – mondja a Szentírás –, és nyomába szegődött (Mt 9, 9). Semmi csodálatos nincs abban, hogy a vámos az Úr első parancsszavára otthagyja a földi hasznot, amit hajszolt, és hátat fordítva a gazdagságnak, csatlakozik annak a kíséretéhez, akiről tudta, hogy semmi vagyona sincs. Mert maga az Úr, aki őt külsőleg hallható szavával meghívta, belül ellenállhatatlan ösztönzéssel rávette, hogy kövesse őt, szívébe öntve a kegyelem fényét. Ennek világánál Máté megértette, hogy aki itt a földön elszólította őt az ideigvalóktól, az az égben romolhatatlan kincseket tud neki adni.

Vendégül látta őt házában. Sok vámos meg bűnös jött oda, s Jézussal és tanítványaival együtt asztalhoz telepedett (Mt 9, 10). Egy vámos megtérése sok vámosnak és bűnösnek ad példát a bűnbánatra és a bocsánatra. Aki majd a pogányok apostola és tanítója lesz, megtérésének kezdetén szép és igaz előrejelzéssel a bűnösök egész csapatát vezeti magával az üdvösségre, és az evangélium hirdetésének a feladatát, amelyet erényeinek kiteljesedésével valósít majd meg hiány nélkül, hitének első lépéseinél már gyakorolja. Továbbá: ha a történetek vizsgálatánál értelmünkkel mélyebbre akarunk hatolni, Máté nemcsak földi házában adott testi lakomát az Úrnak, hanem lelkének házában sokkal buzgóbban készített neki lakomát, a hit és szeretet által, annak tanúságtétele szerint, aki azt mondotta: Nézd, az ajtóban állok, és kopogok; aki meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem (Jel 3, 20).

Ha meghalljuk szavát, akkor nyitunk ajtót az ő fogadására, amikor akár rejtett, akár nyílt intéseinek szívesen szót fogadunk, és gondos munkával megtesszük azt, aminek elvégzésére felszólítást kaptunk. Betér hozzánk, hogy ő velünk, mi pedig vele étkezzünk. A választottak szívében ugyanis szeretetének kegyelmével vesz lakást, és szüntelen jelenlétének fényével üdíti fel őket, hogy a mennyei vágyak egyre jobban megerősödjenek bennük, és az ég felé törő tetteikkel mint nagyon kedves eledellel táplálják Jézust.

Istenünk, te mérhetetlen irgalmaddal apostolaid közé választottad Mátét, a vámost. Add, hogy példája és közbenjárása támogasson minket, és téged követve, egyre hűségesebben ragaszkodjunk hozzád. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké

A XVII. század elején jutott el Koreába először a keresztény hit, világi hívek buzgósága folytán. Az erős és lelkes közösséget világi hívek vezették és tartották össze 1836-ig. Ekkor léptek először az ország földjére francia misszionáriusok. Ebből a közösségből valók voltak azok, akik az 1839., 1846. és 1866. évi üldözés idején vérükkel szentelték meg a koreai egyház indulását. Összesen 103-an voltak. Közülük kitűnik a lelkes pap és lelkipásztor, Kim Taegon András és a kiváló világi apostol, Csong Haszang Pál. A többiek is legtöbben világi hívek voltak: férfiak és nők, házasok és fiatalok, öregek és gyerekek is.

Kim Taegon Szent András vértanú áldozópap utolsó buzdításából

Kedves testvéreim és barátaim! Gondolkozzatok el újra meg újra azon, hogy az idők kezdetén Isten alkotta meg az eget, a földet és a mindenséget. Gondolkodjatok arról is, hogy miért és milyen rendeltetéssel teremtette meg éppen az embert a saját képére és hasonlatosságára.

Ha tehát nem ismernénk fel teremtő Urunkat ebben a veszedelmekkel és nyomorúsággal teljes világban, mit sem érne, hogy megszülettünk, és az sem, hogy életben maradunk. Ámbár Isten kegyelméből jöttünk világra, és ugyancsak Isten kegyelméből részesültünk a keresztségben, amely által a mi Urunk tanítványai lettünk, és kiváló nevet viselünk, mit sem érne mégis ez a név, ha híjával lennénk annak, amit jelent. Nélküle hiábavaló lenne, hogy világra jöttünk, és hogy az Egyházba léptünk, sőt azt jelentené, hogy elárultuk az Urat és az ő kegyelmét. Jobb lett volna inkább meg sem születnünk, mint az Úr kegyelmét elfogadni, de vétkezni ellene.

Gondoljatok a földművesre, aki beveti a földjét! A kellő időben felszántja a földet, aztán megtrágyázza, és mit sem törődve azzal, hogy a tűző napon dolgozik, elveti az értékes magot. Midőn elérkezik az aratás ideje, amikor már duzzadnak a kalászok, feledi a verejtékes munkát: örvend a szíve, és táncra perdül a boldogságtól. De ha üresek a kalászok, és semmi más nem lesz, csak szalma és pelyva, akkor visszagondol kemény munkájára, és annál inkább hátat fordít annak a földnek, minél inkább megművelte.

Az Úr is szántóföldjévé teszi a világot. Mi emberek vagyunk a rizsföld, amelyet kegyelemmel trágyáz, megtestesülése és megváltása által vérével öntöz, hogy növekedjünk és érlelődjünk. Amikor majd az ítélet napján elérkezik a begyűjtés ideje, mindaz, akit a kegyelem megérlelt, a mennyországnak fog örvendezni, mint Isten fogadott fia; aki azonban nem hoz termést, az ellenséggé válik, noha ő is Isten fogadott fia volt. Örökké bűnhődni fog, ahogy megérdemli.

Tudjátok meg, kedves testvéreim, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus, miután eljött a világba, számtalan szenvedést elviselt, és önként vállalt kínhalálával alapította meg az Egyházat, amelyet a hívek szenvedésével gyarapít. Bármennyire is elnyomják és támadják a világ hatalmasai, sohasem vehetnek erőt rajta. Jézus mennybemenetele és az apostolok kora óta mind a mai napig az Egyház mindenütt megpróbáltatások között növekszik.

Jézus egyszer így beszélt tanítványaihoz:
Ha valaki lámpát gyújt, nem takarja le, vagy nem rejti az ágy alá. Inkább felteszi a tartójára, hogy aki belép a házba, világosságot találjon.
Semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna; és nincs olyan titok, ami ki ne derülne, és nyilvánvalóvá ne lenne.
Ügyeljetek hát, hogy milyen figyelemmel hallgattok! Akinek ugyanis van, az még kap hozzá; akinek pedig nincsen, az még azt is elveszíti, amiről azt vélte, hogy az övé.
Lk 8,16-18

Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak:
„Egy gazdag ember előtt bevádolták intézőjét, hogy eltékozolja ura vagyonát. Erre ő magához hívatta és így szólt hozzá: »Mit hallok rólad? Adj számot gazdálkodásodról, mert nem maradhatsz tovább intézőm.«
Az intéző így gondolkodott magában: »Mitévő legyek, ha Uram elveszi tőlem az intézőséget? Kapálni nem tudok, koldulni szégyellek. Tudom már, mit teszek, hogy befogadjanak az emberek házukba, ha gazdám elmozdít az intézőségből.« Egyenként magához hívatta tehát urának adósait. Megkérdezte az elsőt: »Mennyivel tartozol uramnak?« Azt felelte: »Száz korsó olajjal.« Erre azt mondta neki: »Vedd elő adósleveledet, ülj le hamar, és írj ötvenet.« Aztán megkérdezett egy másikat: »Te mennyivel tartozol?« »Száz véka búzával« – hangzott a válasz. »Fogd adósleveledet – mondta neki –, és írj nyolcvanat.«
Az úr dicsérte a hűtlen intézőt, hogy okosan járt el. Bizony, a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál. Mondom tehát nektek: Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy amikor meghaltok, befogadjanak titeket az örök hajlékokba.
Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű. Aki pedig hűtlen a kicsiben, az a nagyban is hűtlen. Ha tehát a hamis mammonban nem voltatok hűségesek, ki bízza rátok az igazi értéket? És ha a máséban nem voltatok hűek, ki adja oda nektek a tiéteket?
Egy szolga sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy: ragaszkodik az egyikhez, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.”
Lk 16,1-13

Szeráfi Szent Ferenc atyánk a megfeszített Krisztust megtérése első pillanatától haláláig lángoló áhítattal és tisztelettel követte, s őt szóval és cselekedettel mindeneknek hirdette. 1224. szeptember 14-én pedig a Szent Kereszt Felmagasztalásának ünnepén, midőn Alverna hegyén imádságba merült, Krisztus Urunk csodálatos és meglepő módon szenvedésének jegyeit, a szent sebeket szolgájának testében megújította. Szent atyánk alázatosan rejtegette a stigmákat, de őszinte tanúk bizonyítják, hogy kezein, lábain és oldalán hordozta a be nem gyógyuló krisztusi sebeket. A történelem őt tartja elsőnek, aki megkapta testében is Krisztus Urunk sebeit. Ennek az eseménynek ünneplését XI. Benedek pápa engedélyezte Rendünk számára.

Szent Bonaventura Kisebb életrajzából

A szent sebhelyek által Szent Ferenc a megfeszített Krisztus képét hordozta

Krisztus hűséges társa és szolgája, Ferenc, két évvel, mielőtt lelkét visszaadta volna az égnek, egy magas különálló helyre ment, mely Alverna hegyének mondatik. Mikor szokásához híven Szent Mihály arkangyal tiszteletére megkezdte ott a negyvennapos böjtöt, a természetfelettiek szemléletének édességétől a szokottnál is jobban eltelve és az égiek utáni reménység lobogó lángjától fölgyulladva, az égi látomásoknak rendkívüli adományait kezdte élvezni. Mikor tehát a kívánságok szeráfi tüze Isten felé vonzotta, egy reggel a Szent Kereszt fölmagasztalásának ünnepe körül, mikor a hegyoldalban imádkozott, egy tüzes és fényes szeráfot látott leszállni az égből, akinek hat szárnya volt. Sebes repüléssel a levegőben megközelítette Isten emberét. Ferenc a szárnyak között a megfeszített Istenember arcát ismerte föl. Ezt látva igen megrémült, és szomorúsággal vegyes fájdalom töltötte el szívét. Örvendett annak a kedves tekintetnek, amellyel a szeráf képében megjelent Krisztus őt nézte, de a keresztre feszíttetés a résztvevő fájdalom tőrével az ő lelkét is átjárta. Amikor a látomás eltűnik, a titokzatos és bensőséges párbeszéd után, melyet az Úrral folytatott, lelkét a szeráfi szeretet lángra lobbantotta; teste pedig a keresztrefeszített Krisztuséhoz hasonlóan külsőleg megjelöltetett: mintha valamiféle szöget előbb az olvasztótűz lángjába tartottak volna, hogy utána vele szúrják át kezét, lábát és oldalát. Nyomban kezén és lábán a szegek jelei megjelentek; a szögek feje a tenyéren és a lábfejen tűnt fel és hege az ellenkező oldalon volt. Jobb oldalán szintén mintegy lándzsadöféstől eredő piros seb volt, amelyből gyakran folyt szent vére. Miután Ferenc, az új ember, új és megdöbbentő csoda által – sajátos kiváltság útján – melyről az előző századokban nem hallottunk, megjelölve megjelent, tudniillik a szent sebhelyekkel ékesítve lejött a hegyről és magával hozta a keresztrefeszítettnek a képét, de nem művész keze által kő vagy fatáblára vésve, hanem az élő Isten kezétől saját tagjaiba írva.

Istenünk, te Fiad szenvedésének jegyeit Szent Ferenc atyánk testében csodálatosan megújítottad, hogy szívünket szereteted tüzével lángra lobbantsad. Add, hogy Fiadat követve halálának hasonlóságában, föltámadásának is részesei lehessünk.

Kornélt 251-ben szentelték a római egyház püspökévé. A Novatianus-féle eretnekség ellen küzdött, és Ciprián segítségével tudta megerősíteni tekintélyét. Gallus császár száműzte őt. Civitavecchia mellett szenvedett vértanúságot, 253-ban. Holttestét Rómába vitték, és a Kallixtusz-katakombában temették el.

Ciprián Karthágóban született 210 körül pogány családból. Megtérve pap lett, majd 249-ben szülővárosa püspökévé szentelték. A nehéz időkben kitűnően kormányozta egyházát tetteivel és írásaival. A Valerianus-féle üldözés idején előbb számkivetésbe kényszerült, majd 258. szeptember 14-én vértanúságot szenvedett.

Szent Ciprián püspök és vértanú levelezéséből

Ciprián, szeretett testvérének, Kornélnak.

Ismerem hited és erényességed dicső bizonyságait, testvér. Hitvallásod jó hírét nagy-nagy örömmel vettem, és szinte úgy érzem, hogy magam is társad vagyok, sőt részesedem érdemeidben és dicsőségedben. Ez természetes, hiszen egy az Egyházunk, egy szív, egy lélek vagyunk, és megbonthatatlan az egyetértésünk. Paptársai dicsérete fölött melyik pap nem örvendezik úgy, mint a sajátja fölött? Mely testvériség nem örvendezik bárhol is a testvérek örömével?

El nem mondható, hogy mekkora lelkesedés és ujjongás fogadta a bátorságodról és sikeredről érkezett jó híreket. Te voltál testvéreid vezére a hit megvallásában, sőt, a testvérek hitvallása még nagyobbá tette a tiedet. Azzal tehát, hogy elsőnek léptél a dicsőség útjára, sokakat tettél a dicsőség társává; azzal pedig, hogy mindenki nevében elsőnek voltál kész hitvallást tenni, hitvalló lelkületet öntöttél a népbe. Ezért nem is lehet tudni, mit dicsérjünk inkább: vajon a te mindenre elszánt és szilárd hitedet, vagy pedig a testvérek eggyé forrott szeretetét. Mert nálatok a nagy nyilvánosság előtt bizonyosodott be a példamutató püspök erénye, de ragyogó volt az egységes testvéri közösség csatlakozása is. Nálatok valóban egy a szív, és egy az ajkatokon felhangzó vallomás is: hitvallóvá lett az egész római egyház.

Íme, szeretett testvérem, ragyogó volt az a hit, amelyet a szent Apostol hirdetett rólatok. Lelki szemeivel ő már akkor előre látta dicséretre méltó hősiességteket, valamint férfias helytállástokat, és szavaival jövendő érdemetekről előre tanúskodott. Amikor az atyákat dicsérte, azzal versenyre hívta ki az utódokat. Egységes magatartástokkal, bátorságotokkal nagyszerű példát adtatok a többi testvérnek az egységre és a lelki erősségre.

Szeretett testvér, mivel az intelmetadó Úr gondviselése tanít rá, és az isteni irgalmasság üdvös tanácsai figyelmeztetnek, hogy immár elközeleg versenyünk és küzdelmünk napja, ezért – amennyire csak lehetséges, tekintettel a szeretetre, amellyel egymáshoz ragaszkodunk – különösen arra buzdítunk, hogy az egész néppel együtt szüntelenül kell imádkozni, virrasztani, böjtölni. Ezek ugyanis a mi mennyei fegyvereink: segítenek, hogy megálljuk helyünket, és bátran kitartsunk. Ez a mi lelki erődítményünk, ezek isteni nyilaink, amelyek megvédenek minket.

Gondoljunk sokszor egymásra, legyünk egy szív és egy lélek, mindenkor imádkozzunk egymásért, a nehéz órákat és a megpróbáltatásokat pedig enyhítse kölcsönös szeretetünk.

Simeon megjövendölte Mária szenvedését, a hét Tőrszúrást, latinul „Transfixio”-t (Lk 2, 34-35). A művészek ábrázolásain gyakori a szenvedő Anya ábrázolása, igen gyakran ölében a halott Fiával szerepel (Pieta). Az Egyház megemlékezik Mária életének, a vértanúk királynéjának többi szenvedésére is.
Isten Anyjának szenvedéseit már a liturgikus ünnepek elrendelése előtt is tisztelték. 1233-ban hét firenzei alapító: a szerviták rendjét (Mária szolgáinak rendje) alapította. Feladatul tűzték ki a fájdalmas Anya tiszteletének ápolását és terjesztését. 1304-ben XI. Benedek pápa jóváhagyta a rendet. 1888-ban XIII. Leó pápa a „hét alapítót” szentté avatta és ezt az ünnepet február 11-ére tette.
Az 1423-i kölni zsinat elrendelte ennek az ünnepnek a beiktatását, Húsvét utáni 3. vasárnapjára. XIII. Benedek pápa az ünnepet péntekre tette, a huszita képrombolás kiengesztelésére. 1814 után VII. Piusz pápa a napóleoni fogságból való szabadulása emlékére szeptember harmadik vasárnapjára tette. Most szeptember 15-én ünnepeljük.

Szent Bernát apát beszédeiből

A Szűzanya vértanúságát hirdeti Simeon jövendölése csakúgy, mint az Úr szenvedésének története. Ez a Gyermek – mondja a szent öreg a kisded Jézusról – sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izraelben; jel lesz, amelynek ellene mondanak, Máriának pedig ezt mondja: A te lelkedet is tőr járja át (Lk 2, 34-35).

Boldogságos Anya, bizony a te lelkedet is tőr járta át! Hiszen csak a tiéden áthatolva járhatta át Fiad testét. Sőt, miután kiadta lelkét a te Jézusod, aki ugyan sokaké volt, de elsősorban mégis a tied, akkor az ő lelkét már nem érhette el az a kegyetlen lándzsa, amely az oldalát megnyitotta. Holtában neki már nem árthatott, de a döfés a te lelkedbe hatolt. Jézus lelke már nem volt ott a testében, de a te lelkedet nem lehetett onnét elszakítani. Tehát a te lelkedet járta át a fájdalom kínja olyan erővel, hogy méltán nevezünk téged vértanúnál is nagyobbnak, hiszen a testi szenvedés érzését benned felülmúlta a vele együtt szenvedés fájdalma.

Vajon számodra nem volt-e több a kardnál is, és nem járta-e át a lelkedet, nem sebzette-e szinte halálra Jézusnak az a kijelentése, hogy: Asszony, íme, a te fiad? (Jn 19, 27) Micsoda csere! Jánost kapod Jézus helyett, a szolgát az Úr helyett, a tanítványt a Mester helyett, Zebedeus fiát az Isten Fia helyett, a csupán embert az igaz Isten helyett. Hogyne járta volna át a te gyöngéd, szerető lelkedet, amikor ezt hallottad, hiszen még a mi kőből való, sőt vaskeménységű szívünkbe is belehasít már az is, ha erre ráemlékezünk?

Ne csodálkozzatok, testvérek, ha azt állítjuk, hogy Mária lélekben vértanú volt. Csak az csodálkozzék, aki elfelejti, hogy Pál a pogányok legnagyobb bűnének érzéketlenségüket tartotta. Ilyen érzéketlenség egyáltalában nem volt Mária szívében, tehát szolgáiban se legyen!

De kérdezhetné valaki: „Vajon nem tudta előre, hogy Fia meg fog halni?” Kétségtelenül tudta. „Vajon nem remélte, hogy fel is fog támadni?” Biztosra vette. „Mindezek ellenére fájt neki, hogy keresztre feszítették?” Nagyon is fájt. De ki vagy te, testvér, és honnét veszed azt a bölcsességet, hogy jobban csodálkozol Mária együttszenvedésén, mint Mária Fiának szenvedésén? Ha a Fiú képes volt a testi halálra, akkor Anyja miért ne lett volna képes arra, hogy szívében együtt haljon meg vele? A Fiú halála annak a szeretetnek a műve volt, amelynél nagyobb senkiben sem volt. Máriát pedig az az anyai szeretet tette életre képessé, amelyhez hasonló azóta sem akadt.

Szent András krétai püspök szónoklataiból

A kereszt Krisztus dicsősége és felmagasztaltatása

A szent kereszt ünnepét üljük, mert ez űzte el a sötétség hatalmát, és hozta vissza a világosságot. A szent kereszt ünnepét üljük, és a Keresztre Szegezettel mi is a magasba ragadtatunk, hogy a földet a bűnnel együtt messze lent hagyva, a mennyeieket szerezzük meg magunknak. Ilyen nagy dolog a kereszt birtoklása, és akié a kereszt, az nagy kincs birtokába jut. Jómagam – akár értékét, akár nevét tekintem – a legcsodálatosabb kincsnek nevezem hiszen általa, vele, rajta kaptuk meg üdvösségünk egész teljességét, és egyben visszajutottunk az ősi állapotba.

Hiszen ha nem lett volna kereszt, Krisztust sem feszítették volna rá. Ha nem lenne kereszt, életünk sem lenne odaszegezve ahhoz az áldott fához. Ha a mi Életünk nem lett volna rászegezve, akkor az oldalából nem törtek volna elő a halhatatlanság forrásai: a vér és a víz, amelyek a világot kiengesztelik. Bűneink adóslevele sem lenne még összetépve; nem lennénk szabad emberek, az élet fájának gyümölcsét sem ízlelhetnénk meg, és nem állna nyitva számunkra a mennyország paradicsomkertje. Ha nem lenne kereszt, akkor a halál még nem volna megsemmisítve, és az alvilág sem lenne legyőzve.

Ilyen nagy és értékes kincs tehát a kereszt. Nagy a kereszt, mert általa kaptuk legnagyobb javainkat, és annál számosabbat, minél többet kell tulajdonítanunk ezekből Krisztus csodáinak és szenvedéseinek. Értékes a kereszt, mert Isten szenvedésének és győzelmének a jele. Szenvedésének, mert rajta vállalta Krisztus önként a kínhalált, de győzelmének is jele, mert rajta sebezte meg a sátánt, és a halált is itt győzte le; itt tört össze az alvilág kapuja, és a földkerekség minden népének üdvössége lett a szent kereszt.

Ezért nevezzük a keresztet Krisztus dicsőségének és Krisztus felmagasztaltatásának. Tekinthetjük kívánatos kehelynek, de tekinthetjük Krisztus értünk elszenvedett gyötrelmei befejezésének is. Hogy pedig Krisztus valódi dicsősége a kereszt, hallgassuk meg, mit mond erről ő maga: Most dicsőül meg az Emberfia, s az Isten is megdicsőül benne, és szüntelen meg fogja őt dicsőíteni (Jn 13, 31-32). És ismét: Most te is dicsőíts meg, Atyám, magadnál: részesíts abban a dicsőségben, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett (Jn 17, 5). Vagy más helyen: Atyám, dicsőítsd meg nevedet! Erre szózat hallatszott az égből: Megdicsőítettem, és ezután is megdicsőítem (Jn 12, 28). Mindezekkel világosan jelzi azt, ami a kereszten akkor végbement.

Hogy pedig a kereszt Krisztus felmagasztaltatása is, hallgasd meg, mit mond ő maga: Ha majd felmagasztaltatom, mindenkit magamhoz vonzok (vö. Jn 12, 32). Mindezekből világosan kitűnik, hogy Krisztus dicsősége és felmagasztaltatása a kereszt.

Antiochiában született 349 körül. 386-ban pappá szentelték, és igen eredményesen működött igehirdetőként. 397-ben konstantinápolyi püspökké választották. Igazi pásztor volt, a papság és a hívek erkölcsi magatartását törekedett pontosan szabályozni. A császári udvar és irigyeinek gyűlölködése miatt kétszer is számkivetésbe kényszerült menni. A sok szenvedéstől megtörve a Fekete-tenger melletti Kománában (Pontuszban) halt meg 407. szeptember 14-én. A katolikus tanítás kifejtésére és a keresztény élet helyes megmutatása céljából sokat beszélt és írt, úgyhogy méltán tiszteljük őt az „Aranyszájú” névvel.

Aranyszájú Szent János püspök homíliáiból

Zúgnak a habok, és rettenetes a vihar, de mi nem félünk, hogy elmerülünk, mert sziklán állunk. Ha mégúgy dühöng is a tenger, ezt a sziklát nem fogja szétzúzni; ha mégúgy zúdítja is hullámait: Jézus hajóját el nem süllyesztheti. Mondjátok, valóban mitől is félnénk? A haláltól? Számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség! (Fil 1, 21) Vagy a számkivetéstől? Az Úré a föld és mind, ami betölti (Zsolt 23, 1). Talán a vagyonelkobzástól? Semmit sem hoztunk erre a világra, és nem is vihetünk el semmit (1 Tim 6, 7). Amivel ijesztget ez a világ, azt megvetem, amivel csábít, annak szemébe nevetek. Nem félek a szegénységtől, nem sóvárgok a gazdagság után, nem rettegek a haláltól, és nem csüggök az életen, hacsak nem a ti lelketek miatt. Ezért is említem a mostani zavarokat, és szeretettel kérlek benneteket: legyetek szilárdak a bizakodásban!

Nem hallod-e, mit mond az Úr? Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük (Mt 18, 20). És ahol ilyen nagyon sok embert köt össze a szeretet, hát ott ne lenne jelen az Úr? Hát nincs-e a kezemben a tőle kapott zálog, hát én csak a saját erőmben bízom? Az ő leírt szavait tartom a kezemben: ez az én támaszom, ez ad biztonságot, ez az én csendes kikötőm. Ha az egész föld megremeg is, én az én Uram levelét tartom a kezemben. Olvasom a tartalmát, ez nekem várfalam és biztonságom. Felolvassam nektek is? Így szól: Én veletek vagyok mindennap a világ végéig! (Mt 28, 20)

Krisztus velem van, mit féljek? Ha rám tör is a hullámok áradata, ha jön is a tenger árja, ha szikrázik is felém az uralkodók haragja, mindezt én a pókhálónál is hitványabb valaminek tartom. Ha az irántatok való szeretet vissza nem tartana, még ma szívesen mennék számkivetésbe. Mert ez az én jeligém: Uram, legyen meg a te akaratod! (Mt 6, 10) Nem ennek vagy annak az embernek az akarata, hanem a tiéd. Ez az én bástyám, ez az én rendíthetetlen sziklám, ez az én biztos támaszom. Ha Isten akarja számkivetésemet, készen állok. Ha azt akarja, hogy itt maradjak, ezért is hálát adok. Akármint rendelkezik is, hálás leszek.

Ahol pedig én vagyok, ti is ott vagytok; ahol ti vagytok, én is ott vagyok. Egy test vagyunk, el nem válhat a test a fejtől, sem a fej a testtől. A térben ugyan távol leszünk egymástól, de a szeretet összeköt minket: ezért még a halál sem szakíthat szét bennünket. Ha meghal is a testem, élni fog még a lelkem, és szeretettel gondol majd népére.

Ti vagytok az én népem, ti vagytok a gondoskodó atyáim, a testvéreim, ti vagytok az én gyermekeim, tagjaim, testem, ti vagytok számomra a napfény, sőt a napsugárnál is drágábbak vagytok! Hiszen ad-e számomra annyit a napsugár, mint amennyit a ti szeretetetek nyújt nekem? A napsugár csak e földi életben van hasznomra, ezzel szemben a ti szeretetetek az eljövendő másvilág győzelmi koszorújával ékesít majd engem.

Mária neve héberül: Mirjam. Eredeti jelentése bizonytalan. Jézus idejében a „Marjam” formát használták. Az arám „mara” (Úr) szóból eredeztetve Úrnőt jelent. A rabbik magyarázata szerint a „marar” tőből származik, s jelentése: keserűség. A görög szentatyáknál főként három értelmezés szerepel: úrnő, megvilágosító, illetve tengernek mirhája. Szent Jeromos „a tenger csillagá”-nak mondja. Mária nevenapja külön helyi ünnepként az újkorban bukkan föl, de csak Bécs felszabadítása (1683. szeptember 12.) után, Boldog XI. Ince pápa intézkedésére válik egyetemessé az Egyházban.

Szent Bernát apát beszédeiből

Mindenben gondolj Máriára, hívd Máriát!

A szűz neve Mária (Lk 1, 27). Szóljunk valamit erről a névről is, amelyet a tenger csillagának szoktak fordítani, és ami nagyon illik a Szűzanyára. Ő ugyanis valóban a csillaghoz hasonlít, mert amint a csillag, bár sugarakat bocsát ki, megmarad épnek, úgy a szent Szűz is szüzessége sérelme nélkül szülte világra a Fiút. Amint a sugárzás nem csökkenti a csillag fényességét, úgy a Fiú sem a Szűz épségét. Ő ugyanis az a ragyogó csillag, amely Jákobból támadt, amelynek fénye megvilágosítja az egész földet, világossága ott ragyog a magasságokban, behatol a mélységekbe, bejárja a földet, inkább a lelket melegíti, mint a testet, növeli az erényeket, és kiégeti a hibákat, ő az a nagyszerű és kiváló csillag, amely magasba emelkedett életünk nagy és hatalmas tengere fölött, hogy ott ragyogjon erényekkel, és világoskodjék jó példájával.

Ó, te, aki megérted, hogy mindnyájan e világ folyamán inkább viharok között hánykolódunk, mint szilárd talajon járunk, ne fordítsd el szemeidet e csillag ragyogásától, ha nem akarod, hogy elborítson az áradat. Ha a kísértések szele ér, ha a gyötrelmek szirtjei között hajózol, nézd a csillagot, hívd Máriát. Ha a kevélység, a hatalomvágy, a mellőzés vagy hiú vetélkedés hullámai között hánykolódsz, nézd a csillagot, hívd Máriát. Ha a harag, a kapzsiság vagy a test vágyai fenyegetik lelked hajóját, nézd Máriát. Ha a bűnök félelmetessége megzavar, ha a lelkiismeret beszennyeződése megijeszt, ha az ítélet borzalmassága megrémiszt, ha a szomorúság feneketlen mélysége és a kétségbeesés örvénye elnyeléssel fenyeget, gondolj Máriára.

Veszélyben, szükségben, kétségeidben gondolj Máriára, hívd Máriát. Ne távozzék ajkadról, ne távozzék szívedből, és hogy közbenjáró imáját elnyerhesd, ne szűnj meg példáját követni. Ha őt követed, nem fogsz eltévedni; ha őt kéred, nem fogsz kétségbeesni; ha rágondolsz, nem térsz rossz útra; ha ő fogja kezedet, nem fogsz elbukni; ha ő védelmez, nincs mitől félned; ha ő vezet, nem fogsz elfáradni; ha ő kegyes hozzád, célba érsz. Így önmagadban megtapasztalod, hogy mennyire joggal mondja a Szentírás: A szűz neve Mária. (De most egy kicsit meg kell állnunk, hogy ne csak átmenetileg szemléljük ezt a ragyogó fényességet. Az Apostol szavát mondom: Jó nekünk itt lennünk (vö. Mt 17, 4). Most szabad csendben, belső örömmel szemlélni azt, amit nem tud kifejezni a nehézkes szó.)

Mindenható Istenünk, add, hogy mindazok, akik a Boldogságos Szűz Mária dicsőséges szent nevét tisztelik, az ő közbenjárására nyerjék el irgalmasságod jótéteményeit. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.