Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak:
„Egy gazdag ember előtt bevádolták intézőjét, hogy eltékozolja ura vagyonát. Erre ő magához hívatta és így szólt hozzá: »Mit hallok rólad? Adj számot gazdálkodásodról, mert nem maradhatsz tovább intézőm.«
Az intéző így gondolkodott magában: »Mitévő legyek, ha Uram elveszi tőlem az intézőséget? Kapálni nem tudok, koldulni szégyellek. Tudom már, mit teszek, hogy befogadjanak az emberek házukba, ha gazdám elmozdít az intézőségből.« Egyenként magához hívatta tehát urának adósait. Megkérdezte az elsőt: »Mennyivel tartozol uramnak?« Azt felelte: »Száz korsó olajjal.« Erre azt mondta neki: »Vedd elő adósleveledet, ülj le hamar, és írj ötvenet.« Aztán megkérdezett egy másikat: »Te mennyivel tartozol?« »Száz véka búzával« – hangzott a válasz. »Fogd adósleveledet – mondta neki –, és írj nyolcvanat.«
Az úr dicsérte a hűtlen intézőt, hogy okosan járt el. Bizony, a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál. Mondom tehát nektek: Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy amikor meghaltok, befogadjanak titeket az örök hajlékokba.
Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű. Aki pedig hűtlen a kicsiben, az a nagyban is hűtlen. Ha tehát a hamis mammonban nem voltatok hűségesek, ki bízza rátok az igazi értéket? És ha a máséban nem voltatok hűek, ki adja oda nektek a tiéteket?
Egy szolga sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy: ragaszkodik az egyikhez, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.”
Lk 16,1-13

Szeráfi Szent Ferenc atyánk a megfeszített Krisztust megtérése első pillanatától haláláig lángoló áhítattal és tisztelettel követte, s őt szóval és cselekedettel mindeneknek hirdette. 1224. szeptember 14-én pedig a Szent Kereszt Felmagasztalásának ünnepén, midőn Alverna hegyén imádságba merült, Krisztus Urunk csodálatos és meglepő módon szenvedésének jegyeit, a szent sebeket szolgájának testében megújította. Szent atyánk alázatosan rejtegette a stigmákat, de őszinte tanúk bizonyítják, hogy kezein, lábain és oldalán hordozta a be nem gyógyuló krisztusi sebeket. A történelem őt tartja elsőnek, aki megkapta testében is Krisztus Urunk sebeit. Ennek az eseménynek ünneplését XI. Benedek pápa engedélyezte Rendünk számára.

Szent Bonaventura Kisebb életrajzából

A szent sebhelyek által Szent Ferenc a megfeszített Krisztus képét hordozta

Krisztus hűséges társa és szolgája, Ferenc, két évvel, mielőtt lelkét visszaadta volna az égnek, egy magas különálló helyre ment, mely Alverna hegyének mondatik. Mikor szokásához híven Szent Mihály arkangyal tiszteletére megkezdte ott a negyvennapos böjtöt, a természetfelettiek szemléletének édességétől a szokottnál is jobban eltelve és az égiek utáni reménység lobogó lángjától fölgyulladva, az égi látomásoknak rendkívüli adományait kezdte élvezni. Mikor tehát a kívánságok szeráfi tüze Isten felé vonzotta, egy reggel a Szent Kereszt fölmagasztalásának ünnepe körül, mikor a hegyoldalban imádkozott, egy tüzes és fényes szeráfot látott leszállni az égből, akinek hat szárnya volt. Sebes repüléssel a levegőben megközelítette Isten emberét. Ferenc a szárnyak között a megfeszített Istenember arcát ismerte föl. Ezt látva igen megrémült, és szomorúsággal vegyes fájdalom töltötte el szívét. Örvendett annak a kedves tekintetnek, amellyel a szeráf képében megjelent Krisztus őt nézte, de a keresztre feszíttetés a résztvevő fájdalom tőrével az ő lelkét is átjárta. Amikor a látomás eltűnik, a titokzatos és bensőséges párbeszéd után, melyet az Úrral folytatott, lelkét a szeráfi szeretet lángra lobbantotta; teste pedig a keresztrefeszített Krisztuséhoz hasonlóan külsőleg megjelöltetett: mintha valamiféle szöget előbb az olvasztótűz lángjába tartottak volna, hogy utána vele szúrják át kezét, lábát és oldalát. Nyomban kezén és lábán a szegek jelei megjelentek; a szögek feje a tenyéren és a lábfejen tűnt fel és hege az ellenkező oldalon volt. Jobb oldalán szintén mintegy lándzsadöféstől eredő piros seb volt, amelyből gyakran folyt szent vére. Miután Ferenc, az új ember, új és megdöbbentő csoda által – sajátos kiváltság útján – melyről az előző századokban nem hallottunk, megjelölve megjelent, tudniillik a szent sebhelyekkel ékesítve lejött a hegyről és magával hozta a keresztrefeszítettnek a képét, de nem művész keze által kő vagy fatáblára vésve, hanem az élő Isten kezétől saját tagjaiba írva.

Istenünk, te Fiad szenvedésének jegyeit Szent Ferenc atyánk testében csodálatosan megújítottad, hogy szívünket szereteted tüzével lángra lobbantsad. Add, hogy Fiadat követve halálának hasonlóságában, föltámadásának is részesei lehessünk.

Kornélt 251-ben szentelték a római egyház püspökévé. A Novatianus-féle eretnekség ellen küzdött, és Ciprián segítségével tudta megerősíteni tekintélyét. Gallus császár száműzte őt. Civitavecchia mellett szenvedett vértanúságot, 253-ban. Holttestét Rómába vitték, és a Kallixtusz-katakombában temették el.

Ciprián Karthágóban született 210 körül pogány családból. Megtérve pap lett, majd 249-ben szülővárosa püspökévé szentelték. A nehéz időkben kitűnően kormányozta egyházát tetteivel és írásaival. A Valerianus-féle üldözés idején előbb számkivetésbe kényszerült, majd 258. szeptember 14-én vértanúságot szenvedett.

Szent Ciprián püspök és vértanú levelezéséből

Ciprián, szeretett testvérének, Kornélnak.

Ismerem hited és erényességed dicső bizonyságait, testvér. Hitvallásod jó hírét nagy-nagy örömmel vettem, és szinte úgy érzem, hogy magam is társad vagyok, sőt részesedem érdemeidben és dicsőségedben. Ez természetes, hiszen egy az Egyházunk, egy szív, egy lélek vagyunk, és megbonthatatlan az egyetértésünk. Paptársai dicsérete fölött melyik pap nem örvendezik úgy, mint a sajátja fölött? Mely testvériség nem örvendezik bárhol is a testvérek örömével?

El nem mondható, hogy mekkora lelkesedés és ujjongás fogadta a bátorságodról és sikeredről érkezett jó híreket. Te voltál testvéreid vezére a hit megvallásában, sőt, a testvérek hitvallása még nagyobbá tette a tiedet. Azzal tehát, hogy elsőnek léptél a dicsőség útjára, sokakat tettél a dicsőség társává; azzal pedig, hogy mindenki nevében elsőnek voltál kész hitvallást tenni, hitvalló lelkületet öntöttél a népbe. Ezért nem is lehet tudni, mit dicsérjünk inkább: vajon a te mindenre elszánt és szilárd hitedet, vagy pedig a testvérek eggyé forrott szeretetét. Mert nálatok a nagy nyilvánosság előtt bizonyosodott be a példamutató püspök erénye, de ragyogó volt az egységes testvéri közösség csatlakozása is. Nálatok valóban egy a szív, és egy az ajkatokon felhangzó vallomás is: hitvallóvá lett az egész római egyház.

Íme, szeretett testvérem, ragyogó volt az a hit, amelyet a szent Apostol hirdetett rólatok. Lelki szemeivel ő már akkor előre látta dicséretre méltó hősiességteket, valamint férfias helytállástokat, és szavaival jövendő érdemetekről előre tanúskodott. Amikor az atyákat dicsérte, azzal versenyre hívta ki az utódokat. Egységes magatartástokkal, bátorságotokkal nagyszerű példát adtatok a többi testvérnek az egységre és a lelki erősségre.

Szeretett testvér, mivel az intelmetadó Úr gondviselése tanít rá, és az isteni irgalmasság üdvös tanácsai figyelmeztetnek, hogy immár elközeleg versenyünk és küzdelmünk napja, ezért – amennyire csak lehetséges, tekintettel a szeretetre, amellyel egymáshoz ragaszkodunk – különösen arra buzdítunk, hogy az egész néppel együtt szüntelenül kell imádkozni, virrasztani, böjtölni. Ezek ugyanis a mi mennyei fegyvereink: segítenek, hogy megálljuk helyünket, és bátran kitartsunk. Ez a mi lelki erődítményünk, ezek isteni nyilaink, amelyek megvédenek minket.

Gondoljunk sokszor egymásra, legyünk egy szív és egy lélek, mindenkor imádkozzunk egymásért, a nehéz órákat és a megpróbáltatásokat pedig enyhítse kölcsönös szeretetünk.

Simeon megjövendölte Mária szenvedését, a hét Tőrszúrást, latinul „Transfixio”-t (Lk 2, 34-35). A művészek ábrázolásain gyakori a szenvedő Anya ábrázolása, igen gyakran ölében a halott Fiával szerepel (Pieta). Az Egyház megemlékezik Mária életének, a vértanúk királynéjának többi szenvedésére is.
Isten Anyjának szenvedéseit már a liturgikus ünnepek elrendelése előtt is tisztelték. 1233-ban hét firenzei alapító: a szerviták rendjét (Mária szolgáinak rendje) alapította. Feladatul tűzték ki a fájdalmas Anya tiszteletének ápolását és terjesztését. 1304-ben XI. Benedek pápa jóváhagyta a rendet. 1888-ban XIII. Leó pápa a „hét alapítót” szentté avatta és ezt az ünnepet február 11-ére tette.
Az 1423-i kölni zsinat elrendelte ennek az ünnepnek a beiktatását, Húsvét utáni 3. vasárnapjára. XIII. Benedek pápa az ünnepet péntekre tette, a huszita képrombolás kiengesztelésére. 1814 után VII. Piusz pápa a napóleoni fogságból való szabadulása emlékére szeptember harmadik vasárnapjára tette. Most szeptember 15-én ünnepeljük.

Szent Bernát apát beszédeiből

A Szűzanya vértanúságát hirdeti Simeon jövendölése csakúgy, mint az Úr szenvedésének története. Ez a Gyermek – mondja a szent öreg a kisded Jézusról – sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izraelben; jel lesz, amelynek ellene mondanak, Máriának pedig ezt mondja: A te lelkedet is tőr járja át (Lk 2, 34-35).

Boldogságos Anya, bizony a te lelkedet is tőr járta át! Hiszen csak a tiéden áthatolva járhatta át Fiad testét. Sőt, miután kiadta lelkét a te Jézusod, aki ugyan sokaké volt, de elsősorban mégis a tied, akkor az ő lelkét már nem érhette el az a kegyetlen lándzsa, amely az oldalát megnyitotta. Holtában neki már nem árthatott, de a döfés a te lelkedbe hatolt. Jézus lelke már nem volt ott a testében, de a te lelkedet nem lehetett onnét elszakítani. Tehát a te lelkedet járta át a fájdalom kínja olyan erővel, hogy méltán nevezünk téged vértanúnál is nagyobbnak, hiszen a testi szenvedés érzését benned felülmúlta a vele együtt szenvedés fájdalma.

Vajon számodra nem volt-e több a kardnál is, és nem járta-e át a lelkedet, nem sebzette-e szinte halálra Jézusnak az a kijelentése, hogy: Asszony, íme, a te fiad? (Jn 19, 27) Micsoda csere! Jánost kapod Jézus helyett, a szolgát az Úr helyett, a tanítványt a Mester helyett, Zebedeus fiát az Isten Fia helyett, a csupán embert az igaz Isten helyett. Hogyne járta volna át a te gyöngéd, szerető lelkedet, amikor ezt hallottad, hiszen még a mi kőből való, sőt vaskeménységű szívünkbe is belehasít már az is, ha erre ráemlékezünk?

Ne csodálkozzatok, testvérek, ha azt állítjuk, hogy Mária lélekben vértanú volt. Csak az csodálkozzék, aki elfelejti, hogy Pál a pogányok legnagyobb bűnének érzéketlenségüket tartotta. Ilyen érzéketlenség egyáltalában nem volt Mária szívében, tehát szolgáiban se legyen!

De kérdezhetné valaki: „Vajon nem tudta előre, hogy Fia meg fog halni?” Kétségtelenül tudta. „Vajon nem remélte, hogy fel is fog támadni?” Biztosra vette. „Mindezek ellenére fájt neki, hogy keresztre feszítették?” Nagyon is fájt. De ki vagy te, testvér, és honnét veszed azt a bölcsességet, hogy jobban csodálkozol Mária együttszenvedésén, mint Mária Fiának szenvedésén? Ha a Fiú képes volt a testi halálra, akkor Anyja miért ne lett volna képes arra, hogy szívében együtt haljon meg vele? A Fiú halála annak a szeretetnek a műve volt, amelynél nagyobb senkiben sem volt. Máriát pedig az az anyai szeretet tette életre képessé, amelyhez hasonló azóta sem akadt.

Szent András krétai püspök szónoklataiból

A kereszt Krisztus dicsősége és felmagasztaltatása

A szent kereszt ünnepét üljük, mert ez űzte el a sötétség hatalmát, és hozta vissza a világosságot. A szent kereszt ünnepét üljük, és a Keresztre Szegezettel mi is a magasba ragadtatunk, hogy a földet a bűnnel együtt messze lent hagyva, a mennyeieket szerezzük meg magunknak. Ilyen nagy dolog a kereszt birtoklása, és akié a kereszt, az nagy kincs birtokába jut. Jómagam – akár értékét, akár nevét tekintem – a legcsodálatosabb kincsnek nevezem hiszen általa, vele, rajta kaptuk meg üdvösségünk egész teljességét, és egyben visszajutottunk az ősi állapotba.

Hiszen ha nem lett volna kereszt, Krisztust sem feszítették volna rá. Ha nem lenne kereszt, életünk sem lenne odaszegezve ahhoz az áldott fához. Ha a mi Életünk nem lett volna rászegezve, akkor az oldalából nem törtek volna elő a halhatatlanság forrásai: a vér és a víz, amelyek a világot kiengesztelik. Bűneink adóslevele sem lenne még összetépve; nem lennénk szabad emberek, az élet fájának gyümölcsét sem ízlelhetnénk meg, és nem állna nyitva számunkra a mennyország paradicsomkertje. Ha nem lenne kereszt, akkor a halál még nem volna megsemmisítve, és az alvilág sem lenne legyőzve.

Ilyen nagy és értékes kincs tehát a kereszt. Nagy a kereszt, mert általa kaptuk legnagyobb javainkat, és annál számosabbat, minél többet kell tulajdonítanunk ezekből Krisztus csodáinak és szenvedéseinek. Értékes a kereszt, mert Isten szenvedésének és győzelmének a jele. Szenvedésének, mert rajta vállalta Krisztus önként a kínhalált, de győzelmének is jele, mert rajta sebezte meg a sátánt, és a halált is itt győzte le; itt tört össze az alvilág kapuja, és a földkerekség minden népének üdvössége lett a szent kereszt.

Ezért nevezzük a keresztet Krisztus dicsőségének és Krisztus felmagasztaltatásának. Tekinthetjük kívánatos kehelynek, de tekinthetjük Krisztus értünk elszenvedett gyötrelmei befejezésének is. Hogy pedig Krisztus valódi dicsősége a kereszt, hallgassuk meg, mit mond erről ő maga: Most dicsőül meg az Emberfia, s az Isten is megdicsőül benne, és szüntelen meg fogja őt dicsőíteni (Jn 13, 31-32). És ismét: Most te is dicsőíts meg, Atyám, magadnál: részesíts abban a dicsőségben, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett (Jn 17, 5). Vagy más helyen: Atyám, dicsőítsd meg nevedet! Erre szózat hallatszott az égből: Megdicsőítettem, és ezután is megdicsőítem (Jn 12, 28). Mindezekkel világosan jelzi azt, ami a kereszten akkor végbement.

Hogy pedig a kereszt Krisztus felmagasztaltatása is, hallgasd meg, mit mond ő maga: Ha majd felmagasztaltatom, mindenkit magamhoz vonzok (vö. Jn 12, 32). Mindezekből világosan kitűnik, hogy Krisztus dicsősége és felmagasztaltatása a kereszt.

Antiochiában született 349 körül. 386-ban pappá szentelték, és igen eredményesen működött igehirdetőként. 397-ben konstantinápolyi püspökké választották. Igazi pásztor volt, a papság és a hívek erkölcsi magatartását törekedett pontosan szabályozni. A császári udvar és irigyeinek gyűlölködése miatt kétszer is számkivetésbe kényszerült menni. A sok szenvedéstől megtörve a Fekete-tenger melletti Kománában (Pontuszban) halt meg 407. szeptember 14-én. A katolikus tanítás kifejtésére és a keresztény élet helyes megmutatása céljából sokat beszélt és írt, úgyhogy méltán tiszteljük őt az „Aranyszájú” névvel.

Aranyszájú Szent János püspök homíliáiból

Zúgnak a habok, és rettenetes a vihar, de mi nem félünk, hogy elmerülünk, mert sziklán állunk. Ha mégúgy dühöng is a tenger, ezt a sziklát nem fogja szétzúzni; ha mégúgy zúdítja is hullámait: Jézus hajóját el nem süllyesztheti. Mondjátok, valóban mitől is félnénk? A haláltól? Számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség! (Fil 1, 21) Vagy a számkivetéstől? Az Úré a föld és mind, ami betölti (Zsolt 23, 1). Talán a vagyonelkobzástól? Semmit sem hoztunk erre a világra, és nem is vihetünk el semmit (1 Tim 6, 7). Amivel ijesztget ez a világ, azt megvetem, amivel csábít, annak szemébe nevetek. Nem félek a szegénységtől, nem sóvárgok a gazdagság után, nem rettegek a haláltól, és nem csüggök az életen, hacsak nem a ti lelketek miatt. Ezért is említem a mostani zavarokat, és szeretettel kérlek benneteket: legyetek szilárdak a bizakodásban!

Nem hallod-e, mit mond az Úr? Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük (Mt 18, 20). És ahol ilyen nagyon sok embert köt össze a szeretet, hát ott ne lenne jelen az Úr? Hát nincs-e a kezemben a tőle kapott zálog, hát én csak a saját erőmben bízom? Az ő leírt szavait tartom a kezemben: ez az én támaszom, ez ad biztonságot, ez az én csendes kikötőm. Ha az egész föld megremeg is, én az én Uram levelét tartom a kezemben. Olvasom a tartalmát, ez nekem várfalam és biztonságom. Felolvassam nektek is? Így szól: Én veletek vagyok mindennap a világ végéig! (Mt 28, 20)

Krisztus velem van, mit féljek? Ha rám tör is a hullámok áradata, ha jön is a tenger árja, ha szikrázik is felém az uralkodók haragja, mindezt én a pókhálónál is hitványabb valaminek tartom. Ha az irántatok való szeretet vissza nem tartana, még ma szívesen mennék számkivetésbe. Mert ez az én jeligém: Uram, legyen meg a te akaratod! (Mt 6, 10) Nem ennek vagy annak az embernek az akarata, hanem a tiéd. Ez az én bástyám, ez az én rendíthetetlen sziklám, ez az én biztos támaszom. Ha Isten akarja számkivetésemet, készen állok. Ha azt akarja, hogy itt maradjak, ezért is hálát adok. Akármint rendelkezik is, hálás leszek.

Ahol pedig én vagyok, ti is ott vagytok; ahol ti vagytok, én is ott vagyok. Egy test vagyunk, el nem válhat a test a fejtől, sem a fej a testtől. A térben ugyan távol leszünk egymástól, de a szeretet összeköt minket: ezért még a halál sem szakíthat szét bennünket. Ha meghal is a testem, élni fog még a lelkem, és szeretettel gondol majd népére.

Ti vagytok az én népem, ti vagytok a gondoskodó atyáim, a testvéreim, ti vagytok az én gyermekeim, tagjaim, testem, ti vagytok számomra a napfény, sőt a napsugárnál is drágábbak vagytok! Hiszen ad-e számomra annyit a napsugár, mint amennyit a ti szeretetetek nyújt nekem? A napsugár csak e földi életben van hasznomra, ezzel szemben a ti szeretetetek az eljövendő másvilág győzelmi koszorújával ékesít majd engem.

Mária neve héberül: Mirjam. Eredeti jelentése bizonytalan. Jézus idejében a „Marjam” formát használták. Az arám „mara” (Úr) szóból eredeztetve Úrnőt jelent. A rabbik magyarázata szerint a „marar” tőből származik, s jelentése: keserűség. A görög szentatyáknál főként három értelmezés szerepel: úrnő, megvilágosító, illetve tengernek mirhája. Szent Jeromos „a tenger csillagá”-nak mondja. Mária nevenapja külön helyi ünnepként az újkorban bukkan föl, de csak Bécs felszabadítása (1683. szeptember 12.) után, Boldog XI. Ince pápa intézkedésére válik egyetemessé az Egyházban.

Szent Bernát apát beszédeiből

Mindenben gondolj Máriára, hívd Máriát!

A szűz neve Mária (Lk 1, 27). Szóljunk valamit erről a névről is, amelyet a tenger csillagának szoktak fordítani, és ami nagyon illik a Szűzanyára. Ő ugyanis valóban a csillaghoz hasonlít, mert amint a csillag, bár sugarakat bocsát ki, megmarad épnek, úgy a szent Szűz is szüzessége sérelme nélkül szülte világra a Fiút. Amint a sugárzás nem csökkenti a csillag fényességét, úgy a Fiú sem a Szűz épségét. Ő ugyanis az a ragyogó csillag, amely Jákobból támadt, amelynek fénye megvilágosítja az egész földet, világossága ott ragyog a magasságokban, behatol a mélységekbe, bejárja a földet, inkább a lelket melegíti, mint a testet, növeli az erényeket, és kiégeti a hibákat, ő az a nagyszerű és kiváló csillag, amely magasba emelkedett életünk nagy és hatalmas tengere fölött, hogy ott ragyogjon erényekkel, és világoskodjék jó példájával.

Ó, te, aki megérted, hogy mindnyájan e világ folyamán inkább viharok között hánykolódunk, mint szilárd talajon járunk, ne fordítsd el szemeidet e csillag ragyogásától, ha nem akarod, hogy elborítson az áradat. Ha a kísértések szele ér, ha a gyötrelmek szirtjei között hajózol, nézd a csillagot, hívd Máriát. Ha a kevélység, a hatalomvágy, a mellőzés vagy hiú vetélkedés hullámai között hánykolódsz, nézd a csillagot, hívd Máriát. Ha a harag, a kapzsiság vagy a test vágyai fenyegetik lelked hajóját, nézd Máriát. Ha a bűnök félelmetessége megzavar, ha a lelkiismeret beszennyeződése megijeszt, ha az ítélet borzalmassága megrémiszt, ha a szomorúság feneketlen mélysége és a kétségbeesés örvénye elnyeléssel fenyeget, gondolj Máriára.

Veszélyben, szükségben, kétségeidben gondolj Máriára, hívd Máriát. Ne távozzék ajkadról, ne távozzék szívedből, és hogy közbenjáró imáját elnyerhesd, ne szűnj meg példáját követni. Ha őt követed, nem fogsz eltévedni; ha őt kéred, nem fogsz kétségbeesni; ha rágondolsz, nem térsz rossz útra; ha ő fogja kezedet, nem fogsz elbukni; ha ő védelmez, nincs mitől félned; ha ő vezet, nem fogsz elfáradni; ha ő kegyes hozzád, célba érsz. Így önmagadban megtapasztalod, hogy mennyire joggal mondja a Szentírás: A szűz neve Mária. (De most egy kicsit meg kell állnunk, hogy ne csak átmenetileg szemléljük ezt a ragyogó fényességet. Az Apostol szavát mondom: Jó nekünk itt lennünk (vö. Mt 17, 4). Most szabad csendben, belső örömmel szemlélni azt, amit nem tud kifejezni a nehézkes szó.)

Mindenható Istenünk, add, hogy mindazok, akik a Boldogságos Szűz Mária dicsőséges szent nevét tisztelik, az ő közbenjárására nyerjék el irgalmasságod jótéteményeit. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Abban az időben a vámosok és a bűnösök Jézushoz jöttek, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók zúgolódtak emiatt, és azt mondták: „Ez szóba áll a bűnösökkel és együtt étkezik velük.” Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: „Ha közületek valakinek száz juha van, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet, s nem megy-e az elveszett juh után, amíg meg nem találja? Ha megtalálta, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: »Örüljetek, mert megtaláltam elveszett juhomat.« Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége megtérésre.
Ha pedig egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy drachmát, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, összehívja barátnőit meg a szomszédasszonyokat, és azt mondja: »Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett drachmámat.« Mondom nektek, az Isten angyalai is éppen így örülnek majd egy megtérő bűnösnek.”
Majd így folytatta: „Egy embernek két fia volt. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: »Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét.« Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment, és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki.
Ekkor magába szállt, és így szólt: »Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be.« Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta.
Ekkor a fiú megszólalt: »Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz.«
Az atya odaszólt a szolgáknak: »Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt, és életre kelt, elveszett és megkerült.« Erre vigadozni kezdtek.
Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte, mi történt. »Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt« – felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött, és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: »Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágtál le neki.«
Ő erre azt mondta: »Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. Most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt, és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.«”
Lk 15,1-32

Szent Proclus konstantinápolyi püspök beszédeiből

Örvendjenek az egek, és a felhők hullassák közénk az Igazságosságot, mert megkönyörült az Úr az ő népén (vö. Iz 45, 8). Örvendjenek az egek, mert kezdetben őket teremtette Isten, majd Ádámot is megalkotta a Teremtő a szűz földből, és ő úgy jelent meg, mint Isten barátja és bizalmasa. Örvendjenek a magas egek, mert Urunk megtestesülése által most megszentelődött a föld, és az emberi nem megszabadult a bálványáldozatoktól. A felhők pedig hullassák közénk az Igazságosságot, mert vége már Éva botlásának, és megbocsátást is nyert Szűz Mária tisztasága révén és a tőle született Istenember által. A mai napon Ádám – az ősi elvettetés után – megszabadult ama borzalmas halálos ítélet alól.

Megszületett tehát a Szűztől Krisztus, és testet öltött Isten örök terve szerint, amit ő maga is vállalt: Az Ige testté lett, és közöttünk élt (Jn 1, 14); s ezért Isten anyja lett a Szűz. Tehát a Szűz már anya, mert ő szülte a Szentlélek erejéből megtestesült Igét, de úgy szülte, hogy szüzességét is megtartotta, így akarta az, aki ily csodálatosan született. A Szűz tehát anyja lett Isten megtestesült Igéjének, annak emberi természete szerint. Az Ige benne vette magára az emberi természetet, és megjelent köztünk a két természet egységében, a mennyei Atya bölcsessége és akarata szerint, aki jóságában csodákat művel. Test szerint közülük származik Krisztus (Róm 9, 5), amint Szent Pál is mondja.

Olyan volt, mint amilyen most is, olyan is lesz, és megmarad, hiszen miattunk lett emberré; az emberi nem szerelmese lett emberré, azzá, ami előbb nem volt; de emberré lett, és ugyanakkor minden változás nélkül megmaradt Istennek. Miattam hasonlóvá lett hozzám; az lett, ami előbb nem volt; megtartotta viszont azt, ami volt. Tehát emberré lett, hogy magára vegye szenvedéseinket, minket pedig Isten fogadott gyermekeivé tegyen, s megadja nekünk azt az országot, amelyre bárcsak méltóvá is tenne bennünket az Úr Jézus Krisztus kegyelme és irgalma, akinek az Atyával és a Szentlélekkel dicsőség, tisztelet és hatalom, most és mindenkor és mindörökké. Ámen.

Engedd, kérünk, Úristen, hogy mi, a te szolgáid folytonos lelki és testi jólétnek örvendhessünk, és a boldogságos, mindenkor Szűz Máriának dicsőséges közbenjárására a jelen szomorúságtól megszabaduljunk, és örökké tartó örömet élvezzünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Jézus a hegyi beszédben ezeket a hasonlatokat mondta tanítványainak:
„Vajon vezethet-e vak világtalant? Nem esnek-e bele mind a ketten a gödörbe? Nem nagyobb a tanítvány mesterénél: Akkor tökéletes az ember, amikor már olyan, mint a mestere.
Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magad szemében a gerendát sem veszed észre? Hogyan mondhatod embertársadnak: »Barátom, hadd vegyem ki szemedből a szálkát«, holott saját szemedben nem látod meg a gerendát? Képmutató! Vedd ki előbb a magad szeméből a gerendát, s aztán törődj azzal, hogy kivedd a szálkát embertársad szeméből.”
Lk 6,39-42