Gorcum 19 mártírja

1572 júniusában, Hollandiában a kálvinisták hatalmukba kerítették Gorcum városát. A ferenceseket és más papokat összeszedték és különböző helyekre vezették őket, közönséges játékokkal megcsúfolva. Amikor Briellébe vitték a foglyokat, egy Lumey nevű vezér felszólította őket, hogy tagadják meg az Eucharisztiába és a Római Pápa primátusába vetett hitüket. Mivel szilárdan kitartottak a hitben, a legkegyetlenebb kínzásoknak vetették alá őket: Miklóst az ajtófélfára akasztották, verték, fáklyákkal égették és nyelvét kihúzták. Különböző megcsonkítások után valamennyit kivégezték. XI. Pius pápa avatta szentté őket.

Vértanúságuk története egy kortárs leírása szerint

Egyazon hittel és lelkülettel halálukig kitartottak

Miután a foglyokat a városon kívülre vezették, a poroszlók alkalmas helyet kerestek a kivégzéshez. Végül eljutottak a Szent Erzsébetről nevezett Rugge-ni monostorhoz. Volt a monostorban egy pajtaszerűen széles helyiség, melyben az azon a vidéken használatos gyeptéglákat tartották. Belül két gerenda: az egyik átlós irányban és hosszú, a másik rövidebb. A katonák ezeket összes foglyuk felakasztásához alkalmasnak találták. Azonnal oda is vezették őket, akik készek voltak arra, hogy katolikus hitükért elszenvedjék a halált, és végső gyötrelmeiket és egymást is imádságban kölcsönösen Istennek ajánlották. Akkor egyik a másikat a halálbüntetés állhatatos elviselésére bátorította, hogy reményüket a már-már elérendő örök égi jutalomba vessék. Majd mindnyájukat levetkőztették. Közülük elsőnek a tiszteletreméltó gvardián atyát ragadták meg. Ő mindegyik testvérét külön-külön, egyiket a másik után megölelte, megcsókolta, végső szavaival buzdította és kérte őket, hogy a katolikus hitért bátran, kitartóan, utolsó leheletükig küzdjenek; a testvéri szeretetben, melyet életükben gyakoroltak, egyazon hittel és lelkülettel halálukig kitartsanak. Az utolsó óra ne válassza el őket, akiket eddig egyetlen szent közösségbe kapcsolt a kölcsönös szeretet. Már közel van, hogy Isten kezéből elnyerjék küzdelmeik hőn óhajtott jutalmát: az örök boldogság koronáját. Koronáik már készen vannak, hogy fejükre kerüljenek, el ne veszítsék gyávasággal, hanem a halált megvetve, férfiasan ragadják meg. Végül is amilyen lelkülettel szemlélik őt, az előttük járót, ugyanolyan lelki készséggel kövessék is. Ilyen és hasonló szavak közt vidáman és fürgén föllépett a létrára, s miután – társait biztatva – a kötelet nyakára hurkolták, hangja elnémult. Mikor ő már függött, Jeromos vikárius, Nicasius Hézius, azután Lénárt és Miklós plébánosok, a biztatásban és megerősítésben társai, az ő halálának példáján megerősödve teljesítették nehéz feladatukat. Mindnyájan a hosszú gerendára voltak felakasztva, négy kivételével. A másik gerendán a gvardián és egy laikus testvér: név szerint Kornél között függött Godefridus Dunaeus. A negyedik Jakab, a premontrei, egy létrára volt akasztva. 

A gorcumi vértanúk ereklyéit tartalmazó ereklyetartó (a brüsszeli Szent Miklós-templomban található)

Abban az időben Jézus így tanította apostolait:
Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek mint a galambok! Legyetek óvatosak az emberekkel szemben, mert bíróság elé állítanak, és zsinagógáikban megostoroznak titeket. Helytartók és királyok elé hurcolnak miattam, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor pedig bíróság elé állítanak, ne töprengjetek azon, hogyan és mit beszéljetek! Megadatik ugyanis nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. Hiszen nem ti beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól belőletek.
Halálra adja majd testvér a testvérét, és apa a fiát. A gyermekek szüleik ellen támadnak, és megöletik őket. Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért. Aki azonban mindvégig állhatatos marad, az üdvözül.
Amikor pedig az egyik városban üldöznek titeket, meneküljetek a másikba! Bizony, mondom nektek: Nem járjátok végig Izrael városait, amíg el nem jön az Emberfia.
Mt 10,16-23

Jézus e szavakkal küldte a nép közé apostolait:
Menjetek, és hirdessétek, hogy közel van a mennyek országa! Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, és űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok! Ne legyen övetekben se arany, se ezüst, se rézpénz! Ne vigyetek magatokkal úti tarisznyát, se két ruhát, se sarut, se botot! Méltó ugyanis a munkás a kenyerére.
Ha egy városba vagy faluba érkeztek, érdeklődjetek, hogy ki az, aki méltó arra, hogy nála maradjatok, amíg csak el nem távoztok! Amikor pedig beléptek a házba, köszöntsétek a ház népét. Ha érdemes rá a ház, akkor a békétek rászáll; ha pedig érdemtelen, akkor békétek visszaszáll rátok.
Ha valaki nem fogad be titeket, sem szavatokra nem hallgat, akkor menjetek ki a házból, de még a városból is, és rázzátok le a port a lábatokról! Bizony, mondom nektek: Szodoma és Gomorra földjének tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint annak a városnak.
Mt 10,7-15

Corinaldóban született 1890-ben szegény családból. Nettuno közelében élte küzdelmes gyermekkorát, édesanyjának segítve a házimunkában. Szent életet élt, és állhatatos volt az imádságban. 1902. július 6-án szüzessége védelmében tőrdöfések oltották ki életét, mivel inkább meghalni akart, mint vétkezni.

Goretti Máriát 1947-ben boldoggá, majd 1950. június 24-én szentté avatták. A hatalmas tömeg miatt először történt, hogy a Szent Péter téren kellett az ünnepséget megtartani. Az eseményeken jelen volt a kislány édesanyja is, gyilkosa is, ami szintén egyedülálló volt az egyháztörténelemben.

Istenünk, ártatlanság szerzője, tisztaság kedvelője, te Goretti Szent Mária szolgálódnak fiatalon megadtad a vértanúság dicsőségét és a szüzesség koronáját. Add, hogy példája nyomán mi is állhatatosan ragaszkodjunk parancsaidhoz. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

A lombardiai Cremonában született 1502-ben. Páduában orvosi tanulmányokat folytatott, majd pappá szentelték, ő alapította a Szent Pálról elnevezett vagy más néven Barnabiták társulatát. Ez a társaság sokat tett a hívek erkölcseinek megjavításáért. Meghalt 1539. július 5-én, Cremonában.

Zaccaria Szent Antal Mária áldozópapnak szerzetestársaihoz mondott beszédéből

Legyünk Pál apostol tanítványai!

Mi oktalanok vagyunk Krisztusért (1 Kor 4, 10). Szent Pál, a mi égi vezérünk és szent pártfogónk mondta e szavakat önmagáról és a többi apostolról, és velük együtt mindazokról, akik keresztény módra élnek és apostolkodnak. Ne csodálkozzunk, és ne ütközzünk meg e kijelentésen, kedves testvérek, hiszen nem nagyobb a tanítvány a mesterénél, sem a szolga uránál (Mt 10, 24). Akik ellenünk vannak, azok önmaguk lelkének ártanak, nekünk pedig használnak: örök dicsőségünk koronáját növelik, önmagukra pedig kihívják Isten haragját. Éppen ezért nem szabad őket szidnunk és gyűlölnünk, sőt inkább részvéttel kell lennünk irántuk, és szeretnünk kell őket. Imádkozzunk is értük! Ne engedjük, hogy legyőzzön minket a rossz, inkább mi győzzük le jóval a rosszat. Az Apostol is arra figyelmeztet bennünket, hogy jó cselekedeteinket, mint a lángoló szeretet izzó parazsát, gyűjtsük a fejükre (Róm 12, 20), hogy meglássák türelmünket, szelídségünket, és így jobb útra térjenek, s ők is az istenszeretet lángjára gyulladjanak.

Isten irgalmasan kiválasztott minket a világból, bár erre érdemtelenek voltunk. Azt akarja, hogy szolgáljuk őt az erények útján, türelemben teremjük meg a szeretet sok gyümölcsét, és dicsérjük őt nemcsak az Isten gyermekeire váró örök boldogság reményében, hanem a megpróbáltatások között is.

Gondoljatok csak meghívástokra (1 Kor 1, 26), kedves testvérek. Mert ha ezt komolyan megfontoljuk, azonnal belátjuk azt is, hogy ha már a szent apostoloknak és Krisztus többi hősének a nyomdokaiba léptünk – noha még messze vagyunk tőlük –, akkor szükségszerűen azt sem utasíthatjuk vissza, hogy mi is részt vegyünk szenvedéseikben. Fussuk meg kitartással az előttünk levő pályát, és emeljük tekintetünket a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra (Zsid 12, 1).

Mi tehát, akik ezt a nagy Apostolt választottuk vezetőnkül és pártfogónkul, ígérjük meg, hogy példáját követni is akarjuk. Törekedjünk életünkben megvalósítani tanítását és példáját. Nem illik ugyanis, hogy az ilyen kiváló vezérnek gyávák és árulók legyenek katonái, de az sem illik, hogy az ilyen dicső atyának méltatlan fiai legyenek.

Árpád-házi Szent Erzsébet unokahúga. Az aragóniai királyi családból született 1271-ben. Gyermeklányként feleségül adták Portugália királyához. Két gyermeket szült. Hősies lélekkel, imádkozva és jót cselekedve viselte a gyötrelmeket és a nehézségeket. Férje halála után szétosztotta javait a szegények között, és belépett Szent Ferenc harmadik rendjébe. Mialatt fia és veje között a béke megszilárdításán fáradozott, 1336. július 4-én, Estremozban érte utol a halál.

Istenünk, te a békesség szerzője és a szeretet kedvelője vagy. Kegyelmi ajándékodból Portugáliai Szent Erzsébet csodálatosan kibékítette a viszálykodókat. Add, hogy békességszerzők legyünk embertársaink között, és így méltán hívassunk Isten fiainak. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott.
Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.
Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek.
Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: Békesség e háznak! Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra.
Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!
De ha betértek valamelyik városba, és nem látnak titeket szívesen, menjetek ki az utcára, és mondjátok: Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt, de tudjátok meg: Elérkezett hozzátok az Isten országa. Bizony mondom nektek: Szodomának könnyebb sorsa lesz azon a napon, mint ennek a városnak.”
A hetvenkét tanítvány nagy örömmel tért vissza. „Uram – mondták –, a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.” Ő így válaszolt: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek: Semmi sem fog ártani nektek.
Mindazonáltal ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.” (Lk 10,1-12.17-20)

Mária magasztalja a benne működő Urat

Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong üdvözítő Istenemben (Lk 1, 46). Mária ezekkel a szavakkal bizonyára a neki külön megadott adományokért ad hálát, azután Isten általános jótéteményeit sorolja fel, amelyekkel az Úr meg nem szűnik mindörökké segítségére sietni az emberi nemnek.

Az Urat pedig annak lelke magasztalja, aki minden belső elhatározását Isten dicséretének és szolgálatának veti alá, aki Isten parancsainak megtartásával azt tanúsítja, hogy állandóan szeme előtt tartja az ő fenséges hatalmát.

Annak szíve ujjong üdvözítő Istenében, akit egyedül csak az örök üdvösséget ígérő Teremtőre való emlékezés gyönyörködtet.

Noha ezek a szavak minden tökéletes lélekre állanak, a legjobban az illett, hogy Isten szent Szülője mondja el ezeket; őbenne a rendkívüli érdem kiváltságánál fogva annak lelki szeretete lángolt, akinek testi fogantatása örömmel töltötte be.

Ő joggal ujjonghatott a többi szentnél nagyobb örömmel Jézusban, azaz Üdvözítőjében, mert akit az üdvösség örök szerzőjének ismert, arról tudta, hogy evilági származására nézve az ő testéből fog megszületni; így egyetlen személyben fia is, Ura is lesz.

Mert nagyot művelt velem ő, aki Hatalmas: ő, akit Szentnek hívunk (Lk 1, 49). Semmit sem tulajdonít tehát saját érdemeinek, mert nagy voltát a lényegénél fogva hatalmas és nagy Isten ajándékának tartja, aki a benne hívő kicsinyeket és gyengéket erősekké és nagyokká szokta tenni.

Helyesen tette hozzá azonban: ő, akit Szentnek hívunk, hogy figyelmeztesse hallgatóit, sőt mindazokat, akikhez szava eljut, hogy kioktassa őket a hitre és nevének segítségül hívására, s így ők is részesei lehessenek az örök szentségnek és az igazi üdvösségnek a prófétai szózat szerint: Aki segítségül hívja az Úr nevét, az megmenekül (Joel 3, 5). Ez az a név, amelyről fentebb mondja: Szívem ujjong üdvözítő Istenemben.

Ezért nagyon jó és üdvös szokás az Egyházban, hogy az ő énekét mindennap az Esti dicséret zsoltáraival együtt mindannyian énekeljük. Jó ez, mert egyrészt az Úr megtestesülésére való gyakori emlékezés áhítatra gyullasztja a hívek lelkét, másrészt pedig az Istenanya gyakran felidézett példája megszilárdítja a lelkeket az erényekben. És a legjobb helyen, éppen az Esti dicséretben történik ez, hiszen a napközben elfáradt és különböző gondokba merült lelkünk a nyugalom idejének beköszöntésével összeszedettebben tudja átadni magát az Istennel való egyesülésnek. (Szent Béda áldozópap szentbeszédeiből)

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Jézus egyszer hajóba szállt, átkelt a Genezáreti-tavon, és az ő városába, Kafarnaumba érkezett. Ott egy bénát hoztak eléje hordágyon. Hitük láttára Jézus így szólt a bénához: „Bízzál fiam! Bocsánatot nyernek bűneid!”
Néhány írástudó erre azt gondolta magában: „Ez káromkodik.” Jézus belelátott gondolataikba, és szemükre vetette: „Miért gondoltok rosszat szívetekben? Mi könnyebb, ha azt mondom: »Bocsánatot nyernek bűneid!«, vagy ha azt mondom: »Kelj föl, és járj!«? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának hatalma van a földön a bűnök megbocsátására!” A bénához fordulva folytatta: „Kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!” Az ember fölkelt és hazament.
Ennek láttára félelem fogta el a tömeget, és dicsőíteni kezdték Istent, aki ilyen hatalmat adott az embereknek. (Mt 9,1-8)