Abban az időben:
Jézus és tanítványai betértek az egyik faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Ennek nővére, Mária odaült az Úr lábához és hallgatta szavait.
Márta meg sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt: „Uram – méltatlankodott –,nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem.”
Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, te sok mindennel törődöl, és téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha.”
Lk 10,38-42

A Szentírás számos helyen megemlékezik a Kármel-hegy szépségéről, ahol Illés próféta védelmezte az élő Istenben való hit tisztaságát. A XII. században néhány remete erre a hegyre vonult el a világtól.

E kezdeményezésből alakult meg az Istenszülő Szűzanya pártfogása alatt szemlélődő életet élő karmeliták rendje.

Szent Bonaventura A lélek zarándokútja Istenbe c. művéből

A Szentlélek által kinyilatkoztatott elrejtett bölcsesség

Krisztus az út és az ajtó, Krisztus a lajtorja és a szekér, az Isten ládájára helyezett engesztelési tábla és az öröktől fogva elrejtett titok. Aki teljesen az engesztelés e táblájára fordítja tekintetét s hittel, reménnyel és szeretettel, áhítattal, örvendezve, dicsérettel és ujjongással nézi a kereszten függő Krisztust, az vele együtt ünnepli az átvonulást, a húsvétot. A kereszt gerendáján vonul át a Vörös-tengeren, Egyiptomból a pusztába vándorol, s megízleli az elrejtett mannát. A sírban fekszik Krisztussal. Külsőleg halottnak látszik, mégis — amennyire a jelen életben lehetséges — hallja azokat a szavakat, amelyek a Krisztusban bízó lator felé a kereszten elhangzottak: Ma velem leszel a paradicsomban. Ha ez az átvonulás tökéletes, akkor minden értelmi tevékenységnek abba kell maradnia, s a szív legmélyebb érzésének Istenhez kell szállnia és hozzá alakulnia, de ez rejtély és titok! Senki sem ismeri, csak aki megkapja, senki sem kapja meg, csak aki kívánja; senki sem kívánja, csak az, akinek bensejét a Szentléleknek Krisztustól földre bocsátott tüze általjárja. Ezért mondja az Apostol, hogy ezt az elrejtett bölcsességet a Szentlélek nyilatkoztatta ki. Azt kérded, miképp történik ez? A kegyelmet kérdezd s ne a tudományt, a vágyat s ne az értelmet, az ima sóhaját s ne az olvasmányokat, a Jegyest s ne a tanítót, az Istent s ne az embert, a homályt s ne a világosságot. Ne a fényt, hanem a tüzet, amely teljesen lángra lobbant, s bódító kenetével és izzó hevével az Istenhez ragad. Isten ez a tűz, kohója Jeruzsálemben van, Krisztus gyújtotta meg gyötrő szenvedése közepette. Ezt csak az fogja fel igazán, aki elmondhatja: Megfeszíttetést áhít a lelkem és a halál után epednek csontjaim. Aki ezt a halált szereti, megláthatja Istent, mert kétségtelenül igaz: Nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon. Haljunk meg tehát és vonuljunk a homályba. Teremtsünk nyugalmat törekvéseinkben, vágyainkban és képzeletünkben. Menjünk a megfeszített Krisztussal az Atyához ebből a világból, és ha megláttuk az Atyát, mondjuk Fülöppel: Ez elég nekünk; és halljuk Szent Pállal: Elég neked az én kegyelmem; ujjongjunk Dáviddal és mondjuk: Érje bár testemet, szívemet enyészet, szívem Istene és osztályrésze mindörökké az Isten. Áldott legyen az Úr mindörökké, és mondja minden nép: Úgy legyen, úgy legyen. Ámen.

Szolánói Ferenc spanyol misszionárius a ferencesek egyik legismertebb szentje – Andalúzia apostolának, az Újvilág csodatevőjének és Latin-Amerika szentjének.

Hegedűvel szokták ábrázolni, mert nagyon szépen játszott a hangszeren – missziósként, amíg nem tudta az indiánok nyelvét, gyönyörű muzsikájával vonzotta maga köré a bennszülötteket.

Tizenhat évesen lépett be a ferences rendbe. Felszentelése után elöljárói egy időre énektanítással bízták meg, mert kiváló zenész volt. 1583-ban a dögvész sújtotta vidékek fáradhatatlan látogatója és a betegek gondozója volt. Andalúzia apostolaként emlegették. A személyét övező nagy tisztelet elől menekülve és missziós buzgalomtól vezérelve Dél-Amerikába ment. Lankadatlan buzgalommal keresztelt, gyógyított, prédikált. Mindenki Isten küldöttének tekintette. Még ma is tisztelik azokat a helyeket, ahol a szent lakott, étkezett vagy éppen hegedült.

1610. július 14-én halt meg Limában, védőszentje, Szent Bonaventura ünnepén. Utolsó szavai: Dicsőség Istennek. Ő a ferences missziók védőszentje.

XIII. Benedek pápa avatta szentté 1726-ban. Ereklyéit a főváros ferences templomában őrzik, cellájából kápolnát alakítottak ki.

Abban az időben Jézus így fejezte be tanítását:
Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.
Mt 11,25-27

Joannes Jones Angliában született. A Kisebb Testvérek Rendjébe lépett. Száműzetésben élt Franciaországban, ahol pappá szentelték. Rövid római tartózkodás után visszatért hazájába és titokban papként működött Londonban. Elfogták és börtönbe vetették, kegyetlenül kínozták, és végül 1598. július 12-én felakasztották. Joannes Wall Angliában született, és szintén Franciaországban szentelték pappá. Belépett a Kisebb Testvérek Rendjébe. Hazájába visszatérve álnéven 22 éven át papként működött. Az ellenség elfogta és börtönbe vetette. 1679. augusztus 22-én kegyetlen kínzások után lefejezték.

Istenünk, te boldog vértanúidat a katolikus hit kiváló védőivé tetted. Közbenjárásukra kérünk, hogy azok a népek, akiket szintén kereszténynek neveznek, az igaz hit egységére jussanak.

Az umbriai Nursiában (ma Norcia) született 480 körül. Rómában nevelkedett, Subiaco vidékén remeteéletet kezdett, ahol összegyűjtötte tanítványait, majd Monte Cassinóra ment. Itt híres kolostort alapított, és Regulát állított össze, amely mindenfelé elterjedt. Ezért a nyugati szerzetesség atyjának is szokták őt nevezni. 547. március 21-én halt meg, de már a VIII. század végétől sokfelé július 11-én emlékeztek meg róla. VI. Pál pápa 1964. október 24-én Európa fővédőszentjévé nyilvánította.

Szent Benedek apát Regulájából

Krisztusnak semmit elébe ne tegyenek!

Először is: bármi jóba kezdesz, igen állhatatosan imádsággal kérjed, hogy ő vigye azt végbe, hogy ő, aki bennünket már fiai sorába méltóztatott számítani, ne legyen kénytelen valaha is szomorkodni rossz tetteink miatt. Úgy kell őt a bennünk levő adományaival mindenkor szolgálnunk, hogy mint haragvó atya örökségéből ki ne tagadjon minket, fiait, de úgy se, mint félelmetes úr, bűneinktől felingerelve, gonosz szolgák gyanánt át ne adja az örök büntetésre azokat, akik nem akarták őt követni a dicsőségbe.

Keljünk föl tehát végre valahára a Szentírás serkentő szavára: Itt az óra, hogy felébredjünk az álomból (Róm 13, 11). Nyissuk meg szemünket a megistenítő fénynek, és megdöbbent füllel halljuk, mire int bennünket a mindennap felénk kiáltó isteni szózat: Ma, ha az Úr szavát halljátok, meg ne keményítsétek szíveteket! (Zsolt 94, 8) És ismét: Akinek füle van a hallásra, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak! (Jel 2, 7) És mit mond? Jöjjetek, fiaim, hallgassatok rám! Az Úr félelmére tanítalak titeket (Zsolt 33, 12). Siessetek, míg tiétek az élet világossága, hogy a halál sötétsége meg ne lepjen benneteket! (Jn 12, 35)

Ezeket kiáltja oda az Úr a népsokaságnak, amikor keresi munkását, majd így folytatja: Ki az az ember, aki életet óhajt, és jó napokat kíván látni? (Zsolt 33, 13) Ha ennek hallatára azt feleled: „Én”, akkor Isten ezt mondja neked: Ha igazi és örök életet akarsz, tiltsd el nyelvedet a gonosztól, és ajkad ne szóljon csalárdságot, fordulj el a rossztól, és tedd a jót! Keresd a békét, és járj utána! (Zsolt 33, 14-15) Ha ezt megteszitek, szemem rajtatok lesz, és fülem meghallja könyörgéseteket. És még mielőtt segítségül hívnátok, azt mondom nektek: Íme, itt vagyok (Iz 52, 6).

Mi lehetne édesebb számunkra, szeretett testvéreim, az Úrnak e minket hívó szavánál? Íme, így mutatja meg jóságosan az Úr az élet útját.

Övezzük fel tehát derekunkat hittel és a jó cselekedetek gyakorlásával, és az evangélium vezetésével járjuk az ő útjait, hogy méltók legyünk meglátni azt, aki országába hívott minket (1 Tessz 2, 13). Ám ha országának sátorában akarunk lakni, hacsak jó cselekedetekkel nem igyekszünk, soha oda el nem jutunk.

Amint van keserűségből fakadó rossz buzgóság, amely elszakít Istentől, és a pokolra vezet, úgy van jó buzgóság is, amely a vétkektől választ el, és Istenhez és az örök életre vezet. Ezt a buzgóságot tehát a legizzóbb szeretettel gyakorolják a szerzetesek, azaz: Egymást a tiszteletadásban előzzék meg (Róm 12, 10). Egymásnak mind testi, mind lelki fogyatkozásait a legtürelmesebben viseljék el. Egymásnak versengve engedelmeskedjenek. Senki se kövesse azt, amit maga számára hasznosnak ítél, hanem ami másnak az. Egymást tisztán, testvéri szeretettel szeressék. Istent szeretve féljék. Apátjukat őszinte és alázatos szeretettel szeressék. Krisztusnak semmit elébe ne tegyenek, aki bennünket, mindnyájunkat az örök életre vezessen.

Abban az időben egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye őt: „Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus így felelt: „Mit mond erről a törvény? Mit olvasol benne?” A törvénytudó így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” Jézus ezt mondta neki: „Helyesen feleltél. Tedd ezt, és élni fogsz.”
A törvénytudó igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: „De hát ki az én felebarátom?” Jézus történettel felelt a kérdésre: „Egy ember Jeruzsálemből lement Jerikóba. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták.
Egyszer csak egy pap jött lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette.
Azután egy levita jött arra. Ő is meglátta, de elment mellette.
Végül egy szamaritánusnak is arra vitt az útja. Amikor megpillantotta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és bort öntött sebeire, és bekötözte, majd pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy vendégfogadóba és gondoskodott róla. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél rá, visszatérve megadom neked.
Mit gondolsz, e három közül ki volt az igazi felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” A törvénytudó így válaszolt: „Aki irgalmasságot cselekedett vele.”
Jézus így folytatta: „Menj és te is hasonlóképpen cselekedjél!”
Lk 10,25-37

Gorcum 19 mártírja

1572 júniusában, Hollandiában a kálvinisták hatalmukba kerítették Gorcum városát. A ferenceseket és más papokat összeszedték és különböző helyekre vezették őket, közönséges játékokkal megcsúfolva. Amikor Briellébe vitték a foglyokat, egy Lumey nevű vezér felszólította őket, hogy tagadják meg az Eucharisztiába és a Római Pápa primátusába vetett hitüket. Mivel szilárdan kitartottak a hitben, a legkegyetlenebb kínzásoknak vetették alá őket: Miklóst az ajtófélfára akasztották, verték, fáklyákkal égették és nyelvét kihúzták. Különböző megcsonkítások után valamennyit kivégezték. XI. Pius pápa avatta szentté őket.

Vértanúságuk története egy kortárs leírása szerint

Egyazon hittel és lelkülettel halálukig kitartottak

Miután a foglyokat a városon kívülre vezették, a poroszlók alkalmas helyet kerestek a kivégzéshez. Végül eljutottak a Szent Erzsébetről nevezett Rugge-ni monostorhoz. Volt a monostorban egy pajtaszerűen széles helyiség, melyben az azon a vidéken használatos gyeptéglákat tartották. Belül két gerenda: az egyik átlós irányban és hosszú, a másik rövidebb. A katonák ezeket összes foglyuk felakasztásához alkalmasnak találták. Azonnal oda is vezették őket, akik készek voltak arra, hogy katolikus hitükért elszenvedjék a halált, és végső gyötrelmeiket és egymást is imádságban kölcsönösen Istennek ajánlották. Akkor egyik a másikat a halálbüntetés állhatatos elviselésére bátorította, hogy reményüket a már-már elérendő örök égi jutalomba vessék. Majd mindnyájukat levetkőztették. Közülük elsőnek a tiszteletreméltó gvardián atyát ragadták meg. Ő mindegyik testvérét külön-külön, egyiket a másik után megölelte, megcsókolta, végső szavaival buzdította és kérte őket, hogy a katolikus hitért bátran, kitartóan, utolsó leheletükig küzdjenek; a testvéri szeretetben, melyet életükben gyakoroltak, egyazon hittel és lelkülettel halálukig kitartsanak. Az utolsó óra ne válassza el őket, akiket eddig egyetlen szent közösségbe kapcsolt a kölcsönös szeretet. Már közel van, hogy Isten kezéből elnyerjék küzdelmeik hőn óhajtott jutalmát: az örök boldogság koronáját. Koronáik már készen vannak, hogy fejükre kerüljenek, el ne veszítsék gyávasággal, hanem a halált megvetve, férfiasan ragadják meg. Végül is amilyen lelkülettel szemlélik őt, az előttük járót, ugyanolyan lelki készséggel kövessék is. Ilyen és hasonló szavak közt vidáman és fürgén föllépett a létrára, s miután – társait biztatva – a kötelet nyakára hurkolták, hangja elnémult. Mikor ő már függött, Jeromos vikárius, Nicasius Hézius, azután Lénárt és Miklós plébánosok, a biztatásban és megerősítésben társai, az ő halálának példáján megerősödve teljesítették nehéz feladatukat. Mindnyájan a hosszú gerendára voltak felakasztva, négy kivételével. A másik gerendán a gvardián és egy laikus testvér: név szerint Kornél között függött Godefridus Dunaeus. A negyedik Jakab, a premontrei, egy létrára volt akasztva. 

A gorcumi vértanúk ereklyéit tartalmazó ereklyetartó (a brüsszeli Szent Miklós-templomban található)

Abban az időben Jézus így tanította apostolait:
Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek mint a galambok! Legyetek óvatosak az emberekkel szemben, mert bíróság elé állítanak, és zsinagógáikban megostoroznak titeket. Helytartók és királyok elé hurcolnak miattam, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor pedig bíróság elé állítanak, ne töprengjetek azon, hogyan és mit beszéljetek! Megadatik ugyanis nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. Hiszen nem ti beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól belőletek.
Halálra adja majd testvér a testvérét, és apa a fiát. A gyermekek szüleik ellen támadnak, és megöletik őket. Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért. Aki azonban mindvégig állhatatos marad, az üdvözül.
Amikor pedig az egyik városban üldöznek titeket, meneküljetek a másikba! Bizony, mondom nektek: Nem járjátok végig Izrael városait, amíg el nem jön az Emberfia.
Mt 10,16-23