† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben:
Amikor Jézus útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?”
Jézus megkérdezte: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!” Ekkor az így válaszolt: „Mester, ezeket mind megtartottam kora ifjúságomtól fogva.”
Jézus ránézett és megkedvelte. Ezt mondta neki: „Valami hiányzik még belőled. Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben. Aztán gyere és kövess engem!” Ennek hallatára ő elszomorodott, és leverten távozott, mert nagy vagyona volt.
Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: „Milyen nehezen jut be a gazdag az Isten országába!” A tanítványok megdöbbentek szavain. Jézus azonban megismételte: „Fiaim, milyen nehéz bejutni a gazdagoknak az Isten országába! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” Azok még jobban csodálkoztak, és kérdezgették egymást: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk nézett, és folytatta: „Embernek lehetetlen ez, de Istennek nem. Mert Istennek minden lehetséges.”
Mk 10,17-27

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus a hegyi beszédben ezeket a hasonlatokat mondta tanítványainak: „Vajon vezethet-e vak világtalant? Nem esnek-e bele mind a ketten a gödörbe?
Nem nagyobb a tanítvány mesterénél: Akkor tökéletes az ember, amikor már olyan, mint a mestere.
Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magad szemében a gerendát sem veszed észre? Hogyan mondhatod embertársadnak: Barátom, hadd vegyem ki szemedből a szálkát, holott saját szemedben nem látod meg a gerendát? Képmutató! Vedd ki előbb a magad szeméből a gerendát, s aztán törődj azzal, hogy kivedd a szálkát embertársad szeméből.
Mert nincsen jó fa, amely rossz gyümölcsöt terem, és nincsen rossz fa, amely jó gyümölcsöt hoz. Minden fát gyümölcséről lehet megismerni. Nem szednek a tövisbokorról fügét, sem a tüskebokorról nem szüretelnek szőlőt. A jó ember szívének jó kincséből jót hoz elő, a rossz ember pedig a rosszból rosszat hoz elő. Hisz a szív bőségéből beszél a száj.”
Lk 6,39-45

A Boldogságos Szűz Mária emléknapján ujjongva köszöntsük az Urat!

Szent Proclus konstantinápolyi püspök beszédeiből

Örvendjenek az egek, és a felhők hullassák közénk az Igazságosságot, mert megkönyörült az Úr az ő népén (vö. Iz 45, 8). Örvendjenek az egek, mert kezdetben őket teremtette Isten, majd Ádámot is megalkotta a Teremtő a szűz földből, és ő úgy jelent meg, mint Isten barátja és bizalmasa. Örvendjenek a magas egek, mert Urunk megtestesülése által most megszentelődött a föld, és az emberi nem megszabadult a bálványáldozatoktól. A felhők pedig hullassák közénk az Igazságosságot, mert vége már Éva botlásának, és megbocsátást is nyert Szűz Mária tisztasága révén és a tőle született Istenember által. A mai napon Ádám – az ősi elvettetés után – megszabadult ama borzalmas halálos ítélet alól.

Megszületett tehát a Szűztől Krisztus, és testet öltött Isten örök terve szerint, amit ő maga is vállalt: Az Ige testté lett, és közöttünk élt (Jn 1, 14); s ezért Isten anyja lett a Szűz. Tehát a Szűz már anya, mert ő szülte a Szentlélek erejéből megtestesült Igét, de úgy szülte, hogy szüzességét is megtartotta, így akarta az, aki ily csodálatosan született. A Szűz tehát anyja lett Isten megtestesült Igéjének, annak emberi természete szerint. Az Ige benne vette magára az emberi természetet, és megjelent köztünk a két természet egységében, a mennyei Atya bölcsessége és akarata szerint, aki jóságában csodákat művel. Test szerint közülük származik Krisztus (Róm 9, 5), amint Szent Pál is mondja.

Olyan volt, mint amilyen most is, olyan is lesz, és megmarad, hiszen miattunk lett emberré; az emberi nem szerelmese lett emberré, azzá, ami előbb nem volt; de emberré lett, és ugyanakkor minden változás nélkül megmaradt Istennek. Miattam hasonlóvá lett hozzám; az lett, ami előbb nem volt; megtartotta viszont azt, ami volt. Tehát emberré lett, hogy magára vegye szenvedéseinket, minket pedig Isten fogadott gyermekeivé tegyen, s megadja nekünk azt az országot, amelyre bárcsak méltóvá is tenne bennünket az Úr Jézus Krisztus kegyelme és irgalma, akinek az Atyával és a Szentlélekkel dicsőség, tisztelet és hatalom, most és mindenkor és mindörökké. Ámen.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Egy alkalommal Jézus útra kelt Kafarnaumból, és Júdea határába ment, a Jordán túlsó partjára. Ott ismét nagy tömeg sereglett köréje, ő pedig szokása szerint tanította őket.
Akkor a farizeusok odamentek Jézushoz, és megkérdezték: „Szabad-e a férjnek elbocsátania feleségét?” Próbára akarták ugyanis tenni.
Ő azonban kérdéssel válaszolt: „Mit parancsolt nektek Mózes?” Azt felelték: „Mózes megengedte, hogy válólevelet írjunk, és elbocsássuk őt.”
Jézus folytatta: „A ti szívetek keménysége miatt írta nektek ezt a parancsot. Isten azonban kezdetben, a teremtéskor férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza!”
Tanítványai otthon ismét megkérdezték őt erről. Ezt válaszolta nekik: „Aki elbocsátja feleségét és mást vesz el, házasságtöréssel vét ellene. Ha pedig a feleség hagyja el férjét, és máshoz megy, szintén házasságtörést követ el.”
Mk 10,1-12

Az apostolok Júdás helyébe választották, hogy tanúskodjék az Úr feltámadásáról. A tizenkettő közé sorolták, amint az Apostolok Cselekedeteiben olvasható (1, 15-26).

Ereklyéit először teljes egészében a római Santa Maria Maggiore templomban helyezték el. A 4. század elején azonban Helena császárnő kérésére Trier-be szállították. A sír 1127 óta a bencés Szent Mátyás-apátság bazilikájában található, és a középkor óta zarándokhely. Németországból évente mintegy 140 csoport indul útnak, hogy az apostol sírjához zarándokoljon. Ezeket a zarándoklatok a középkorban létrejött Mátyás-testvériség szervezi.  

„Önmegtagadás által gyengítsed testedet, hogy lelked a Megfeszítettnek alattvalója legyen.”

( Mátyás apostol mondása Alexandriai Kelemen nyomán)

Aranyszájú Szent János püspöknek az Apostolok Cselekedeteiről mondott szentbeszédeiből

Az Úr mennybemenetele utáni napokban Péter a tanítványok körében szólásra emelkedett (ApCsel 1, 15). Mint tüzes lelkű ember, és akire Krisztus a nyáját rábízta, mint első a testületben, mindig elsőnek is kezd beszélni: Férfiak, testvérek, valakit választani kell körünkből (vö. ApCsel 1, 21-22). Megengedi a sokaságnak az ítéletet, ezzel egyszerre megtiszteli azokat, akik választanak, és elejét veszi a könnyen előfordulható féltékenykedésnek, az ilyesmi ugyanis sok baj forrása szokott lenni.

Nem lett volna-e szabad, hogy Péter egymaga válasszon ki valakit? De igen! Ezt azonban nem teszi, nehogy részrehajlónak tűnhessék fel. Egyébként is, még nem kapta meg a Szentlelket. Kijelöltek hát kettőt, Józsefet, akit Barszabbásznak vagy más néven Jusztusznak is hívtak, és Mátyást (ApCsel 1, 23). Nem Péter jelölte ki őket, hanem valamennyiük közös akarata. Az indítványt azonban Péter adta elő, és jelezte is, hogy ez nem tőle származik, hanem már régen megmondta a prófétai jövendölés. Ő tehát csak értelmezője a jövendölésnek, és nem a maga akaratát kényszeríti a többiekre.

Kell tehát – mondta –, hogy valaki azok közül, akik mindig velünk tartottak… Figyeljünk fel, mennyire azt akarta, hogy ezek valóban szemtanúk legyenek; jóllehet a Szentlélek eljön majd, hogy érvényesítse a választást.

Valaki azok közül – folytatja –, akik mindig velünk tartottak, amikor a mi Urunk, Jézus közöttünk járt-kelt… (ApCsel 1, 21). Ez pedig azt is jelenti, hogy ők együtt laktak vele, nem csupán csak tanítványok voltak. Kezdettől fogva ugyanis sokan követték őt. Emlékezzünk, a Szentírás mondja: A kettő közül, aki János szavára követte Jézust, az egyik… (Jn 1, 40).

Akik mindig velünk tartottak olvassuk –, amikor a mi Urunk, Jézus közöttünk járt-kelt, kezdve János keresztségétől (ApCsel 1, 21). Méltán hangsúlyozza ezt, hiszen amik azelőtt történtek, azoknak egyikük sem volt szemtanúja, hanem azt a Szentlélektől tudták meg.

Majd folytatja: …egészen mennybevétele napjáig, valaki velünk együtt tanúskodjék feltámadásáról. Nem azt mondta: sok minden dologról, hanem: feltámadásáról. Csak erről. Mert leginkább az volt hitelre méltó, aki elmondhatta, hogy: „Aki evett és ivott, és akit keresztre feszítettek, ő maga az, aki feltámadt.” Így tehát nem az volt a szükséges, hogy tanú legyen akár az ezt megelőző, akár az ezt követő időkre, sem a csodajelekre, hanem csak a feltámadásra! Amazok ugyanis nyilvánosan történtek, és közbeszéd tárgya voltak, feltámadása azonban nem szemtanúk előtt történt, és egyedül csak őelőttük nyilvánult meg.

Ekkor valamennyien együtt imádkozva kérték: Uram, te belelátsz mindenkinek a szívébe, mutasd meg… Te, nem pedig: mi. Nagyon alkalmas pillanatban nevezik Istent a szívek ismerőjének, mert őneki kellett kiválasztania, nem másnak. Milyen biztosak voltak abban, hogy mindenképpen kell egyet választani. Ezért nem azt mondták, válassz, hanem: mutasd meg, ki a választott, kire esik választásod. Tudták ugyanis, hogy ezt Isten már előre elhatározta. Ezután sorsot vetettek. Még nem tartották ugyanis méltónak magukat a saját elgondolásuk szerint választani; ezért azt kérték, hogy valami eligazító jelet kapjanak.

Polikárp az apostolok tanítványa, később Szmirna püspöke volt. Itt volt vendége Antiochiai Szent Ignác. Rómába utazott, hogy a húsvéti kérdésben Anicetus pápával tárgyaljon. 155. február 23-án szenvedett vértanúságot, amikor is szülővárosának cirkuszában máglyán elégették.

A szmirnai egyháznak Szent Polikárp vértanúságáról szóló leveléből

Amikor készen állt a máglya, Polikárp, miután levetette minden ruháját, és övét is eloldotta, a saruját is le akarta vetni. Azelőtt ezt ő sosem tette, hiszen valamennyi hívő mindig azon versengett, hogy melyikük érintheti hamarabb a testét; mert szent élete miatt már vértanúsága előtt is minden jóval ékeskedett.

Ekkor már mindent előkészítettek körülötte a máglyán. De amikor oda is akarták szögezni, azt mondotta: „Hagyjatok így, aki ugyanis megadja majd nekem, hogy elbírjam a tüzet, az megadja azt is, hogy a máglyán nyugodtan rajta maradjak akkor is, ha ezt szegekkel nem biztosítjátok.” Azért tehát nem szögezték oda, hanem csak rákötözték a máglyára.

Ő meg hátrakötözött kézzel, mint egy, a nagy nyájból áldozatra kiválasztott kos, Istennek kedves áldozatként előkészítve, az égre tekintett, és így imádkozott:

„Mindenható Úristen, szeretett és áldott Fiadnak, Jézus Krisztusnak Atyja, általa ismertünk meg téged: angyalok, hatalmasságok, minden teremtmény és a színed előtt élő igazak egész nemzetségének Istene! Áldalak téged, mert erre a napra és erre az órára méltattál, hogy a vértanúk közé számláltatva vegyem magamhoz Krisztusod kelyhének rám eső részét, hogy testem és lelkem romolhatatlanul támadjon fel a Szentlélek által az örök életre. Bárcsak felvételt nyernék közéjük ma a te színed előtt, mint értékes és kedves áldozat, mint ahogy erre előkészítettél, és előre már megmutattad, és most beteljesíted, hazugságot nem ismerő és igaz Istenem.

Mindezért dicsérlek, áldalak, magasztallak téged szeretett Fiad, Jézus Krisztus, az örök mennyei főpap által, akiben legyen neked, vele és a Szentlélekkel együtt dicsőség most és mindörökké. Ámen.”

Miután kimondta az Áment, és befejezte imádságát, a máglyarakók meggyújtották a tüzet.

Amikor a láng magasra tört fel, csodát láttunk mi, akiknek ez látni adatott, akik azért maradtunk életben, hogy másoknak elmondhassuk a történteket. A tűz mintegy boltozatot alkotott, és mint egy széltől feszített hajóvitorla, körülvette a vértanú testét. A máglya közepén a teste nem olyannak látszott, mintha égett hús lett volna, hanem mint sült kenyér vagy mint a kemence lángjában ragyogó arany és ezüst. Olyan édes illatot éreztünk, mintha tömjén vagy más drága illatszer áradt volna belőle.

Péter székfoglalásának ünnepét e napon Rómában már a IV. századtól megünnepelték, hogy kifejezzék a Péter apostolra alapozott Egyház egységét.

Nagy Szent Leó pápa beszédeiből:

Krisztus az egész emberiségből az egy Pétert választja ki, hogy a hitre meghívott minden népnek, sőt minden apostolnak és az Egyház összes elöljárójának is élére álljon. Ezt pedig azért tette, hogy – bár Isten népében sok pap és sok pásztor van – mégis Péter kormányozza igazában mindazokat, akiken elsődlegesen Krisztus uralkodik. Szeretteim, Isten kegyessége a maga hatalmának fönséges és csodálatos részesévé tette ezt a férfit, és ha akarta is, hogy a többi vezető is ennek Péterrel együtt részese legyen, csak őáltala adta meg a többinek azt, amit nem tagadott meg tőlük.

Egy alkalommal az Úr valamennyi apostolát megkérdezte, miképpen vélekednek őróla az emberek. Ameddig az emberi tudatlanság bizonytalankodásairól számolnak be az apostolok, addig mindannyian együtt adják a választ.

Amikor azonban azt kérdezi, hogy maguknak a tanítványoknak mi a véleménye, akkor az lesz az első az Úr megvallásában, aki első az apostoli méltóságban is. Hiszen Péter mondta: Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia. Jézus így válaszolt neki: Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám (Mt 16, 16-17); vagyis azért vagy boldog, mert téged Atyám tanított erre; nem vitt tévútra semmi földi vélekedés, hiszen mennyei sugallat oktatott ki. Nem test és nem vér, hanem az nyilatkoztatott ki engem neked, akinek egyszülött Fia vagyok.

Majd Jézus így folytatta: Én is mondom neked; vagyis, amiként Atyám feltárta neked istenségemet, úgy most én is tudatom veled kiemelkedő méltóságodat: Te Péter vagy. Igaz ugyan, hogy én vagyok az elpusztíthatatlan szikla, én vagyok a szegletkő, amely egybeköti a kettőt (vö. Ef 2, 14. 20), én vagyok az az alap, amelyen kívül mást senki sem rakhat, mindazonáltal te is szikla vagy, mert az én erőm ad neked szilárdságot, hogy mindaz, ami az én hatalmam, az a részesedés által a tied és az enyém legyen.

Erre a sziklára építem Egyházamat, és az alvilág kapui sem vesznek erőt rajta (Mt 16, 18). Erre az erődítményre, mondja, örök templomot építek majd, és Egyházam, ez a fenséges és egészen az égbe nyúló épület ennek a hitnek a szilárdságára épül.

Ezt a hitvallást el nem fojtja a pokol hatalma, bilincsbe sem veri a halál: ez a szó valóban az élet szava. És így, aki ezt megvallja, azt az égbe segíti, aki pedig megtagadja, azt a kárhozatba taszítja.

Ezért is mondja az Úr Szent Péternek: Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva (Mt 16, 19).

Átszállt a többi apostolra is ennek a hatalomnak az őket megillető része, és ennek a határozatnak a törvényes ereje átszállt az Egyház valamennyi pásztorára is, de Urunk nem ok nélkül bízta erre az egyre azt, amit a többivel is közölt. Péterre ugyanis azért bízta különösképpen is ezt a hatalmat, mert az Egyház valamennyi elöljárója előtt Péter lesz a mintakép.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Amikor a színeváltozás hegyéről Jézus visszatért tanítványaihoz, látta, hogy nagy tömeg tolong körülöttük, és írástudók vitatkoznak velük.
Amint az emberek észrevették Jézust, mindnyájan meglepődtek, majd elébe siettek és üdvözölték. Jézus megkérdezte tanítványait: „Miről vitatkoztok velük?”
Valaki a tömegből így felelt neki: „Mester! Elhoztam hozzád a fiamat. Gonosz lélek lakik benne, aki némává tette. Valahányszor hatalmába keríti, földhöz vágja. Habzik a szája, fogait csikorgatja és megmerevedik. Már kértem tanítványaidat, hogy űzzék ki belőle, de nem tudták.”
Jézus így válaszolt: „Ó, hitetlen nemzedék! Meddig maradjak még veletek? Meddig tűrjelek titeket? Vezessétek hozzám a gyermeket!” Erre odavitték hozzá.
Mihelyt a gonosz lélek meglátta Jézust, tüstént elkezdte ide-oda rángatni a fiút, az pedig a földre zuhant, és habzó szájjal vonaglott.
Jézus megkérdezte a fiú apját: „Mióta szenved ebben a bajban?” Ő azt felelte: „Gyermekkora óta. A gonosz lélek gyakran tűzbe és vízbe taszította, hogy elpusztítsa. Ha valamit tehetsz, szánj meg minket, és segíts rajtunk!”
Jézus így felelt neki: „Ha valamit tehetsz? Minden lehetséges annak, aki hisz!” Erre a fiú apja azonnal felkiáltott: „Hiszek, Uram, segíts az én hitetlenségemen!”
Amikor Jézus látta, hogy egyre nagyobb tömeg verődik össze, ezekkel a szavakkal parancsolt rá a tisztátalan lélekre: „Te néma és siket lélek! Parancsolom neked, menj ki belőle, és soha vissza ne térj belé!”
Erre (a gonosz lélek) összevissza rángatta a fiút, és hangos kiáltással kiment belőle. A fiú olyan lett, mint a halott. Többen meg is jegyezték: „Meghalt!” Jézus azonban megragadta kezét, és felsegítette. A fiú talpra állt.
Amikor azután Jézus hazaérkezett, és egymás között voltak, a tanítványok megkérdezték: „Mi miért nem tudtuk kiűzni a gonosz lelket?” Jézus így felelt: „Ezt a fajtát semmi mással nem lehet kiűzni, csak imádsággal és böjtöléssel.”
Mk 9,14-29

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz:
„Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak.
Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, milyen jutalmat várhattok érte Istentől? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálára számíthattok? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza.
Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, és fiai lesztek a Magasságbelinek, hisz ő is jóságos a hálátlanok és a gonoszok iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”
Lk 6,27-38

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben:
Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és egyedül velük ment föl egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük. Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle kelmefestő nem képes így a ruhát kifehéríteni. Akkor megjelent nekik Illés és Mózes, és beszélgettek Jézussal.
Péter ekkor ezt mondta Jézusnak: „Mester! Jó nekünk itt lennünk! Készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Nem is tudta, mit mond, annyira meg voltak ijedve.
Ekkor felhő árnyékolta be őket, és a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Mire körülnéztek, már senkit sem láttak, csak Jézust egymagát.
A hegyről lejövet Jézus megparancsolta nekik, hogy ne mondják el senkinek, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a holtak közül. A parancsot megtartották, de maguk között megvitatták, hogy mit jelenthet az, hogy feltámad a halottak közül.
Azután megkérdezték tőle: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb el kell jönnie Illésnek?” Ezt válaszolta: „Igen, előbb eljön Illés és mindent helyreállít. De az is meg van írva az Emberfiáról, hogy sokat kell szenvednie és megvetésben lesz része. Azt mondom nektek, hogy Illés már eljött, de kényük-kedvük szerint bántak vele, ahogy előre megírták róla.”
Mk 9,2-13