Az afrikai Tagastében született 354-ben. Hányatott ifjúsága volt mind tudományos, mind pedig erkölcsi téren, mígnem Milánóban megtért, és 387-ben Szent Ambrus püspök megkeresztelte. 395-ben Hippó püspökévé választották. 34 éven keresztül hívei példaképe volt, beszédeivel és írásaival nevelte őket. Műveiben kora tévedései ellen küzdött, és az igaz hitet bölcsen világította meg. Meghalt 430. augusztus 28-án.

Szent Ágoston püspök Vallomásainak könyvéből

Ó, örök igazság! Ó, igaz szeretet! Ó, szeretetreméltó örökkévalóság! Te vagy ez, Istenem. Éjjel-nappal hozzád sóhajtozom. Midőn első ízben észrevettelek, magadhoz emeltél engem, hogy rádöbbenjek: valóban létezik, amit ismernem kellene, de ismeretére még nem vagyok alkalmas. Nagy erősen reám sugaraztál, és visszalökted gyönge pillantásomat. Szeretet és borzongás remegett végig rajtam. Ráeszméltem, hogy messze bolyongok tőled, és nem hasonlítok hozzád ezen a vidéken. Mintha a magasságból szavadat hallottam volna: „Én az erősek eledele vagyok. Növekedj, és eszel majd belőlem. Nem te változtatsz azonban engem magadba, mint tested eledelét, hanem te változol majd belém.”

Utat kerestem, miképpen szerezzek erőt, amely alkalmassá nevel majd arra is, hogy élvezzelek téged. És nem találtam, míg nem öleltem át az Isten és az ember közötti közvetítőt, az ember Krisztus Jézust (vö. 1 Tim 2, 5). Ő mindenek fölött való, örökké áldott Isten (Róm 9, 5). Hívogat és szólongat bennünket: Én vagyok az út, az igazság és az élet (Jn 14, 6). Az eledelt, amelynek vételére még gyönge voltam, a test leplébe zárta, mert az Ige testté lett (Jn 1, 14), hogy tejjel etesse csecsemőkorunkat Bölcsességed révén. Mindent általa teremtettél.

Éppen olyan régi, mint örökkön új Szépség: későn gyulladt föl szereteted bennem. Íme, belül voltál, én pedig kívül, és kint kerestelek. Szépséges világodnak én rútságommal rohantam neki. Velem voltál, de én nem voltam veled. Távol tartottak tőled engem olyan dolgok, amelyek nem léteznének, ha nem volnának benned. Hívtál, kiáltottál, és összetörted süketségemet. Fölcsillámlottál, sugarad rám özönlött, és messze űzted vakságomat is. Illatoztál, én lélegzetet vettem, és már lihegek feléd. Megízleltelek, már éhezek reád, és szomjúhozlak téged. Érintettelek, és fölgyulladt a vágyam, hogy békédet elnyerjem

Az afrikai Tagastében született 331-ben keresztény családból. Fiatal leányként a pogány Patríciushoz adták férjhez. Fiai között van Szent Ágoston, akinek megtéréséért sok könnyet hullatott és sokat imádkozott Istenhez. Az igazi édesanya mintaképe: hitét imádsággal táplálta és erényeivel ékesítette. Ostiában halt meg 387 őszén.

Szent Ágoston püspök Vallomásainak könyvéből

Már küszöbön leselkedett a nap, amelyen anyámnak távoznia kellett földi életéből. Te, Uram, tudtad ezt a napot, nekünk még nem volt sejtelmünk se róla. Történt – úgy hiszem, rejtett irányításoddal –, hogy ő és én az egyik ablakra könyökölve álltunk. A szállást adó ház belső kertjére láttunk onnét, a Tiberisparti Ostiában, ahol messze a világ zajától, hosszú utazásunk bajai után a tengeri útra gyűjtöttünk erőt.

Meghitten, édesen beszélgettünk, csupán egymással. Elfelejtettük, ami mögöttünk volt, és nekifeszültünk az előttünk levőknek (vö. Fil 3, 13). Fontolgattuk magunk között, jelenlétedben, Uram, örök Igazság, hogy milyen lesz majd a szentek örök élete, amelyet szem nem látott, fül nem hallott, emberi szív föl nem fogott (vö. 1 Kor 2, 9). Szívünk ajakával áhítoztunk forrásod magasztos csöppjeire, az élet forrására, mely tenálad van (Zsolt 35, 10).

Ilyesféléket mondottam, talán másképpen, vagy nem pontosan e szavakkal, Uram, te tudod, hogy e dolgokról történt csevegésünk napján, midőn beszélgetésünk folyamán ugyancsak silánynak láttuk a világot minden gyönyörűségével együtt, így szólott anyám: „Ami engem illet, fiam, nem találom én már örömömet e földi élet során semmiben. Mit keressek, miért éljek itt, nem tudom. E világban való minden reménységem szertefoszlott. Csupán egy dolog volt, amiért ideig-óráig még szívesen maradtam e földi tereken, hogy téged halálom előtt katolikus kereszténynek lássalak. Tetézetten teljesítette kérésemet az Isten, hiszen megveted immár a földi boldogságot, sőt az Úr szolgájaképpen látlak. Mit keressek tehát a földön?”

Nem emlékszem pontosan, hogy az anyámnak erre mit feleltem. Talán öt nap sem múlt el ezután, vagy alig valamivel több, és láz döntötte őt ágynak. Betegsége egyik napján ájulásba esett, és egy kevés ideig eszméletlenül feküdt. Összeszaladtunk, ámde magára eszmélt hamarosan, és amikor meglátott minket ágya mellett, engem és testvéremet, mintegy kérdő hangon így szólt hozzánk: „Hol voltam?”

És mihelyt látta, hogy mennyire megrendített bennünket a fájdalom, így folytatta tovább: „Tehát itt temetitek el anyátokat.” Hallgattam, és könnyeimmel gyürkőztem. Fivérem motyogott valamit, talán, hogy inkább azt óhajtaná, ha nem idegenben, hanem hazai földön zárná le a szemét. Midőn ezt hallotta anyám, gyötrődő arccal mintegy büntetésül, hogy effélékre gondol, rátekintett, majd rám emelte róla a szemét, és szólt: „Nézd csak, mit beszél!” Majd mindkettőnknek csakhamar ezt mondotta: „Földeljétek el bárhol ezt a testet. Ne okozzon ez nektek semmi gondot. Csak arra kérlek titeket, hogy az Úr oltáránál emlékezzetek meg rólam, akárhol is lesztek.” Midőn ezt a kívánságát, amennyire tudta, szavakba öntötte, elcsendesedett. Tovább küzdött súlyosbodó betegségével.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Amikor Jézus a világ végéről beszélt, így szólt tanítványaihoz:
Virrasszatok, mert nem tudhatjátok, mely napon jön el a ti Uratok! Mert nyilvánvaló, hogy ha a ház gazdája tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, fenn virrasztana, és nem hagyná, hogy betörjenek a házba. Legyetek tehát ti is készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amikor nem is gondoljátok.
Mit gondoltok? Ki a hű és okos szolga, akit gazdája háza népe fölé rendelt, hogy kellő időben élelmet adjon nekik? Boldog az a szolga, akit hazatérő ura ebben a munkában talál. Bizony, mondom nektek: rábízza egész vagyonát.
Ha azonban az a szolga gonosz, és azt mondja magában: „Késik a gazdám!”, aztán verni kezdi szolgatársait, és együtt eszik-iszik a részegeskedőkkel; s megjön ennek a szolgának ura azon a napon, amikor nem várja, és abban az órában, amikor nem is sejti, – ura kegyetlenül megbünteti, és a képmutatók sorsára juttatja. Ott aztán sírás és fogcsikorgatás lesz. Mt 24,42-51

Szent Lajos király fia számára írt lelki Végrendeletéből

Drága fiam, elsősorban arra akarlak megtanítani, hogy Uradat, Istenedet egész szívből és minden erődből szeressed; mert nélküle nem lesz üdvösséged. Őrizd meg, fiam, magad mindattól, amiről tudod, hogy nem tetszik Istennek. Tudniillik minden halálos bűntől. Annyira, hogy inkább szakadjon rád a vértanúság minden kínja, minthogy beleegyezzél a súlyos bűnbe. Ezen fölül, ha az Úr megengedi, hogy valami megpróbáltatás érjen téged, jó szívvel viseld el és adj hálát érte. Gondolj arra, hogy mindez javadra történik, amire talán rá is szolgáltál. Viszont, ha az Úr bármilyen szerencsében részesít, alázatosan adj érte hálát, de vigyázz, ne légy ezért rosszabb ember, akár az üres dicsekvés, akár más miatt. Ne hívd ki magad ellen az Istent és ne sértsd meg őt ajándékai miatt. Szívesen és áhítatosan hallgasd az Egyház közös zsolozsmáját. Ha pedig a templomban időzöl, ne tekintgess körül, ne beszélgess hiábavaló dolgokat, hanem áhítattal imádd az Urat, imádkozzon az ajkad, elmélkedjen a szíved. Légy melegszívű a szegényekhez, a szerencsétlenekhez, az élet hajótöröttjeihez. Tehetséged szerint segíts rajtuk és vigasztald őket. Köszönd meg Istennek mindazt a jót, amit adott neked, hogy még több ajándékban részesítsen téged. Légy igazságos alattvalóidhoz, hogy az igazság köntösét hordozd. Ne térj el se jobbra, se balra. Többet adj a szegény, mint a gazdag szavára, míg az igazság felől meg nem bizonyosodsz. Iparkodj megtenni mindent, hogy alattvalóid az igazságot és a békét szolgálják, főképp az egyházi személyek és a szerzetesek. Légy anyánknak, a római Egyháznak hűséges, engedelmes fia. A pápát mindig tekintsd lelki atyádnak. Sokat fáradozz azért, hogy eltűnjön minden bűn a föld színéről, főképpen a káromkodás és a tévtanítás. Ó, drága fiam, végül minden áldásom reád szálljon, mindaz, amit egy jó édesapa adhat a fiának. A teljes Szentháromság és minden szentek őrizzenek meg minden bajtól. Adjon az Úr kegyelmet, hogy akaratát mindig megtegyed: őt szolgáljad, őt tiszteljed, s így ezen élet után mindketten eljussunk az égbe; őt szemlélhessük, őt szerethessük, őt dicsérhessük mindörökre. Ámen.

Kánában született. Fülöp apostol vezette őt Jézushoz. A hagyomány szerint az Úr mennybemenetele után Indiában hirdette a hitet, és ott is szenvedett vértanúságot.

Szent Theodorus apát, a kiváló tanító többek közt ezt mondja az apostolról: „Isten apostola, Bertalan, először Lükaóniában prédikált, majd Indiában, végül pedig Nagy-Örményország Albana nevű városában, ahol előbb megnyúzták, aztán lefejezték, és ugyanott eltemették. Mikor az Úr elküldte, hogy prédikáljon, úgy gondolom, ezt hallotta: »Menj prédikálni, tanítványom, vonulj ki a csatába, álld ki a veszedelmeket! Én bevégeztem Atyám munkáját, első tanú lettem. Töltsétek tele az edényt a szükségessel! Kövesd mesteredet, utánozd Uradat, add véredet véréért, testedet testéért, szenvedd el, amit érted elszenvedtem. Legyen fegyvered a jóság a verejtékezésben, a szelídség a gonoszok között, a türelem a veszendő dolgokban!« 

Most pedig üdvözlégy, ó, szentek szentje, háromszor szent Bertalan. Te az égi fény ragyogása vagy, a szent Egyház halásza, a lelki halfogás mestere, a zöldellő venyige kellemes gyümölcse, megsebzője az ördögnek, aki a világot gonoszságával megsebezte. Örvendezz, Nap, ki az egész földkerekséget megvilágosítod, örvendezz, Isten szája, bölcsességet szóló nyelv, az üdvösség kiapadhatatlan forrása, aki a tengert csodálatos utazásoddal megszentelted, aki véreddel bíborszínűre festetted a földet, aki mennybe mentél, ahol a mennyei sereg közepén ragyogsz, a nem enyésző dicsőségben tündökölsz, és a megunhatatlan ujjongásban örvendezel.” Ezt írja Theodorus.

Urunk, Istenünk, erősítsd bennünk azt a hitet, amellyel Szent Bertalan apostol mindhalálig ragaszkodott Fiadhoz. Közbenjárására add, hogy Egyházad híven szolgálja minden nép üdvösségét. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

A perui Limában született 1586-ban. Már otthon gyakorolni kezdte az erényeket, amikor azonban 1606-ban felöltötte Szent Domonkos harmadik rendjének öltözetét, a bűnbánat és a misztikus elmélkedés útján jelentősen előrehaladt. Meghalt 1617. augusztus 24-én, Limában.

Limai Szent Róza szűz írásaiból

Megváltó Urunk felemelte szavát, és felülmúlhatatlan fölséggel mondta: „Tudja meg mindenki, hogy csak a gyötrelem után következik a kegyelem; értse meg mindenki, hogy a csapások terhe nélkül nem lehet eljutni a kegyelem csúcsára; tudja meg mindenki, hogy a karizmák mértéke csak az elviselt szenvedések arányában gyarapszik. Vigyázzanak az emberek, nehogy tévedésbe essenek, és nehogy elbukjanak! Ez az egyedül igazi paradicsomi lépcső, és kereszt nélkül nincs út, amelyen a mennybe feljuthatnának.”

E szavak hallása után nagy vágy fogott el, hogy kimenjek a főtérre, és nyilvánosan, hangos szóval hirdessem ott minden korú, minden nemű és minden állapotú embernek: „Halljátok, ti, népek, halljátok, ti, nemzetek! Krisztus parancsára, az ő szájából vett szavakkal élve, figyelmeztetlek benneteket: Kegyelmet másként nem szerezhetünk, csak úgy, ha megpróbáltatásokat szenvedünk. Szenvedést szenvedésre kell ugyanis halmoznunk, hogy lelkünk bensejében részesedjünk az isteni természetben, hogy eljussunk Isten gyermekeinek dicsőségére és lelkünk tökéletes boldogságára.”

Istenünk, te Limai Szent Róza lelkében lángra gyújtottad szeretetedet, és arra indítottad, hogy elhagyva a világot kemény vezeklésben egyedül neked éljen. Közbenjárására add, hogy a földön az igaz élet útját járjuk, a mennyben pedig eljussunk hozzád, minden boldogságunk forrásához. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben Jézus tanítványai közül, akik (szavait) hallották, többen azt mondták: „Kemény beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?”
Jézus tudta, hogy tanítványai méltatlankodtak miatta, azért így szólt hozzájuk: „Ez megbotránkoztat titeket? Hát ha majd azt látjátok, hogy az Emberfia fölmegy oda, ahol azelőtt volt! A Lélek az, ami életre kelt, a test nem használ semmit. A szavak, amelyeket nektek mondok, Lélek és élet. De vannak közöttetek, akik nem hisznek.” Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, hogy kik nem hisznek benne, és hogy ki fogja őt elárulni.
Aztán így folytatta: „Ezért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki.” Ettől kezdve tanítványai közül sokan visszahúzódtak, és többé nem jártak vele. Jézus ezért a tizenkettőhöz fordult: „Ti is el akartok menni?” Simon Péter ezt válaszolta neki: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.” Jn 6,60-69

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Egy alkalommal Jézus e szavakkal fordult a néphez és tanítványaihoz:
Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Szélesre szabják imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket.
Ti ne hívassátok magatokat Mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De Atyának se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És Tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti Tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják. Mt 23,1-12

Esztergomban született 969 körül. A keresztény hitre térve Szent Adalbert püspök megkeresztelte. 1000-ben Magyarország királyává koronázták. Feleségével, Boldog Gizellával és fiával, Szent Imrével a magyar család első szent példáját adják. Igazságos, békeszerető és szent életű király volt, aki az Egyház törvényeit megtartotta, és alattvalói igazi javát kereste. Tíz püspökséget, több kolostort alapított, az egyházi életet messzemenően támogatta. 1038. augusztus 15-én halt meg, és Székesfehérvárott, az általa építtetett Nagyboldogasszony-székesegyházban temették el. 1083. augusztus 20-án ugyanitt avatták szentté.

Szent VI. Pál pápa apostoli leveléből, amelyet az Egyház Magyarországon történt alapításának s egyben Szent István születésének és megkeresztelésének ezredik jubileuma alkalmából írt

Szent István, Pannóniának ez a ragyogó csillaga akkor látta meg a napvilágot, amikor népetek súlyos válságba került. Fejedelmeitek ugyanis a vészes és szörnyű kalandozások után, amelyekkel a nyugati országokat pusztították, arra kényszerültek, hogy keressék a szomszédos népekkel való békés együttélés feltételeit.

S miközben bölcsen és óvatosan egymáshoz közeledtek, Magyarországra érkeztek az evangélium első hirdetői.

Ami akkor hazátokkal történt, új dolgok magját vetette el, s e kor hullámzó állapota, amely a látszat szerint az akkori bizonytalan körülményeknek volt eredménye, valójában az éltető Szentlélek művének bizonyult, aki szent tevékenységének kegyelmével szüntelenül megújítja a föld színét. Mindamellett Istvánnak, ennek az igen kiváló fejedelemnek születését, megkeresztelését, életszentségét és bölcsességét méltán tekinthetjük e szerencsés fejlődés mintegy kezdetének és csúcspontjának. Ezzel ugyanis végleg lezárul történelmeteknek ez a szakasza, és megnyílik a keresztény művelődés termékeny, új korszaka, amely most érkezik el ezeréves fordulójához.

Ami azonban a magyar népet leginkább megindította és a keresztény élet elfogadására bírta, az Szent István példás vallásossága és ennek megfelelő életmódja volt. Ehhez járult családja kimagasló példaadása, amelyet hitvese, Boldog Gizella és fia, Szent Imre nyújtott. Így történt, hogy az a nép, amelyet egykor „a keresztények ostorának” tartottak, a hithirdetők munkája révén olyan nemzetté vált, amely mint a kereszténységnek századokon át hűséges követője, a hit bátor védőjének kitüntető nevét érdemelte ki.

Istenünk, te Szent István királyt itt a földön országunk koronájával ékesítetted, és szentjeid közé emelted. Add, kérünk, hogy aki a keresztény hit terjesztője volt hazánkban, legyen Egyházad védelmezője a mennyben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

1090-ben született a franciaországi Dijon mellett. Vallásos nevelésben részesült, 1111-ben a ciszterci szerzetesek közé lépett. 1115-ben a clairvaux-i monostor apátjává választották, rendtársait példájával kiválóan vezette az erények gyakorlására. Az Egyházban keletkezett szakadás miatt bejárta Európát a béke és az egység helyreállítására. Sok teológiai és aszketikus művet írt. Meghalt 1153. augusztus 20-án Clairvaux-ban.

Szent Bernát apátnak az Énekek énekéről mondott beszédeiből

A szeretet önmagában elegendő, önmagában és önmagáért is kívánatos. Önmagában érdem és jutalom is. A szeretet nem keresi sem okát, sem gyümölcsét önmagán kívül: maga a szeretet gyakorlása a gyümölcs. Szeretek, mert szeretek; szeretek, hogy szeressek. Nagy dolog a szeretet, de csak ha kútfejéhez visszaörvénylik, s ha eredetébe torkollva és forrásával eggyé válva mindig onnan buzog elő, ahonnét szünet nélkül árad. A lélek összes indulata közül, felfogó és érzelmi képességei közül egyedül a szeretet alkalmas arra, hogy benne a teremtmény, ha nem is egyenértékű vagy akár csak hasonló módon is, valami viszonzást nyújtson Teremtőjének. Mert amikor Isten szeret, nem akar mást, mint hogy viszontszeressük: nem másért szeret, csak azért, hogy szeressék; tudva, hogy maga a szeretet boldoggá teszi azokat, akik őt szeretik.

A jegyesi szeretet, sőt az a Jegyes, aki maga a Szeretet, csak viszontszeretetre és hűségre vágyik. Hadd szeressen tehát a menyasszony! Hogyne szeretne a menyasszony, magának a Szeretetnek eljegyzett menyasszonya! Magát a Szeretetet hogyne szeretné!

Méltán lemond minden más érzelemről, és egészen a szeretetnek szentel magából mindent, amit csak vizontszeretetében visszaadhat magának a Szeretetnek. Mert ha mindenestül szeretetté válik is, mi ez annak a Szeretetforrásnak örök áradásához képest? Nem egyforma bőséggel árad ugyanis a szerető ember és maga a Szeretet, a lélek és az Ige, a menyasszony és a Vőlegény, a teremtmény és a Teremtő, hanem úgy, mint a szomjazó és a forrás.

Mi lesz tehát ezek után? Vajon meghiúsul és teljesen semmivé lesz a menyasszony kívánsága, az epekedő lélek vágyakozása, a szerelmes lángolása, a bizakodó reménysége, mert nem képes lépést tartani a futásban az óriással, vagy nem tud édességben versenyre kelni a lépesmézzel, szelídségben a báránnyal, tisztaságban a liliommal, tündöklésben a napsugárral, és szeretetben azzal, aki maga a Szeretet? Nem! Mert ha kevésbé szeret is a teremtmény, mert ő kevesebb, mégis ha egész lényével szeret, semmi sem hiányzik ott, ahol ott van az egész, így szeretni már annyit jelent, mint házastársként élni. Mert nem szerethetne így, ha Jegyese kevésbé szeretné. A kettőnek kölcsönös egyetértése alapján teljes és tökéletes lesz a házassági kötelék. Ki kételkedik abban, hogy az emberi lelket az Ige előbb szerette, és sokkal jobban szerette?