Isten fölséges Anyja Istennek ugyanazon egyetlen, előre elhatározott akarata szerint titokzatos módon egybekapcsolódott Jézus Krisztussal: szeplőtelen fogantatásában, istenanyaságában és sértetlen szüzességében, és azzal, hogy oly nemes társa volt Megváltó Istenünknek, aki teljes diadalt aratott a bűn és annak minden következménye felett, így Szűz Mária végül is mintegy kiváltságainak legfőbb koronájaként elnyerte a mentességet a sírban való romlástól, és – szent Fiához hasonlóan – legyőzve a halált, testével és lelkével felvétetett a mennyei dicsőségbe, ahol szent Fiának, az örökkévalóság halhatatlan Királyának a jobbján mint Királynő tündököl.

IMÁDSÁG A NAGYBOLDOGASSZONYHOZ

Szűz Mária, Te vagy az én égi édesanyám!

Testemet és lelkemet ma, mindennap és halálom óráján

a te oltalmadba, különös gondviselésedbe,

anyai szívedbe ajánlom!

Neked ajánlom minden reménységemet,

minden örömömet,

minden gondolatomat és esendőségemet,

életemet és halálomat.

Közbenjárásod és érdemeid által

eszközöld ki nekem a kegyelmet,

hogy minden gondolatomban,

szavamban és tettemben

a Te isteni Fiadnak Szent akaratát teljesítsem. Amen

Mindenható, örök Isten, te a Szeplőtelen Szűz Máriát, Fiad édesanyját testével-lelkével az örök dicsőségbe emelted. Add, hogy mindenkor az odafönt valókra törekedjünk, és egykor vele együtt részesei lehessünk dicsőségednek. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

1894. január 8-án született Lengyelországban szegény munkáscsaládból. Belépett a minorita szerzetesek közé, majd 1918. április 28-án Rómában pappá szentelték. Gyermeki szeretettel viseltetett a Szent Szűz iránt, megalapította a „Szeplőtelen Szűz Hadserege” nevű társulatot, amelyet mind hazájában, mind más országokban hatékonyan terjesztett. Misszionáriusként 1930-ban Japánba ment, és a keresztény hitet a Szeplőtelen Szűz hathatós segítségével igyekezett terjeszteni. Egészségi állapota miatt elöljárói a lengyelországi Niepokalanów kolostor („a Szeplőtelen városa”) elöljárójává tették. A hazáját megszálló németek ismételten letartóztatták, majd 1941. május 28-án az auschwitzi haláltáborba szállították. Amikor egy szökevény miatt tíz embert éhhalálra ítéltek, egyikük helyett önként felajánlotta életét. Imáival és áldásával kísérte társait, míg 1941. augusztus 14-én ő is az örökkévalóságba költözött. VI. Pál pápa 1971. október 17-én boldoggá, II. János Pál pápa pedig 1982. október 10-én szentté avatta.

Szent Maximilián Mária Kolbe áldozópap és vértanú leveleiből

Isten az, aki végtelenül bölcs, szent, jóságos, egyedül ő Urunk, Teremtőnk és Atyánk, a kezdet és a vég, bölcsesség és hatalom és szeretet; mindez maga az Isten. Mindaz, ami Istenen kívül van, annyit ér, amennyire Istenre vonatkozik, aki minden dolog Teremtője, az emberek Megváltója, és minden teremtmény végső célja. Ő az, aki imádandó szent akaratát földi helyettesei által nyilvánítja ki számunkra, magához vonz minket, s azt akarja, hogy általunk mások is eljussanak, és mind tökéletesebb szeretettel kapcsolódjanak hozzá.

Lásd, testvérem, Isten irgalmából milyen nagy a mi hivatásunk. Az engedelmesség által mintegy átlépjük kicsinységünk határait, és azonosulunk az isteni akarattal, amely végtelen bölcsességével és okosságával a helyes cselekvésre irányít minket. Sőt az isteni akarathoz ragaszkodva, amelynek senki teremtmény ellenállni nem képes, mindenkinél erősebbek leszünk.

Ez a bölcsesség és okosság ösvénye, és ez az egyetlen út, amelyen járva Isten dicsőségét szolgálhatjuk. Ha más út alkalmasabb lenne, azt Krisztus szavával és példájával bizonyára tudomásunkra adta volna. De hosszú názáreti életéről a Szentírás csak ennyit mond: Engedelmeskedett nekik (Lk 2, 51); élete további folyásáról is az engedelmességet emeli ki, többször rámutatván, hogy Atyja akaratának megvalósítása végett jött a földre.

Szeressük tehát, nagyon szeressük a minket oly nagyon szerető mennyei Atyát, és ennek a nagy szeretetünknek az engedelmesség legyen bizonyítéka, amelyet leginkább akkor kell gyakorolnunk, amikor saját akaratunk feláldozását kéri tőlünk. Nincs ugyanis fölségesebb tankönyvünk, mint a keresztre feszített Jézus Krisztus, hogy az Isten iránti szeretetben előrehaladjunk.

Mindezt pedig legkönnyebben a Szeplőtelen Szűz által nyerhetjük el, akire a végtelenül jóságos Isten rábízta irgalmasságának kiosztását. Semmi kétség nincs afelől, hogy Mária akarata számunkra magának Istennek akarata. Amikor magunkat a Szűzanyának szenteljük, eszközeinket az ő kezébe tesszük, ahogyan ő is Isten kezébe teszi, az isteni irgalom részesei leszünk. Hagyjuk tehát, hogy ő vezessen minket, engedjük, hogy megfogja kezünket, vezetése alatt legyünk biztonságban és nyugalomban, ő ugyanis mindent megszerez nekünk, mindenről gondoskodik, testi-lelki szükségeinkben nyomban segítségünkre siet, nehézségeinket és gyötrelmeinket szeretetével elhárítja.

Istenünk, te Szent Maximilián Kolbe áldozópapot és vértanút betöltötted a Szeplőtelen Szűz iránti odaadással, a lelkekért való buzgósággal és az emberek iránti szeretettel. Közbenjárására add, hogy dicsőségedre embertársainkat buzgó lélekkel szolgáljuk, és így életünkben, halálunkban szent Fiadhoz hasonlítsunk. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Az itáliai Comóban született 1611. május 19-én az Odescalchiak családjából. 1645-ben már bíboros volt. A szegények atyjaként ismerték Ferrarában, ahol legátusként működött. 1650-től novarai püspök lett. 1676-ban választották pápává. Kitűnt nagylelkűségével, jámborságával, tisztaságával, lelkiismeretességével, egyszerűségével. Hazánk török iga alóli felszabadításában sok érdeme volt. Buda visszafoglalásának napját Szent István királyunk tiszteletére az egész Egyházban ünneppé tette. Budavári szobrát 1936. október 6-án leplezték le. XII. Piusz pápa avatta boldoggá 1956. október 7-én.

A történelem húsz évszázada tanítja, hogy Krisztus Egyházában mindig voltak, sőt bőségesen voltak mind a lelkipásztorok, mind a hívek között olyanok, akik eljutottak az életszentség csúcsára, és közöttük, mint illik, életszentségük példájával ott tündököl előttünk a pápák dicső és jeles csapata is. Most beszéljünk Isten tiszteletreméltó Szolgájáról, XI. Ince pápáról, aki, bár több mint két évszázaddal ezelőtt hunyt el, az időbeli nagy távolság ellenére erényeinek és csodáinak emlékével mégis mindenkor közel állt az egész Egyházhoz.

Isten tiszteletreméltó Szolgájának érdemei között meg kell említenünk a törökök elleni küzdelemre való buzdítását, amelynek gyümölcse az a minden időkre szóló győzelem, amellyel 1683. szeptember 12-én Bécs a török támadás alól felszabadult; nem kevésbé értékes és csodálatos eredménye Buda felszabadítása 1686. szeptember 2-án, ugyancsak a török megszállás alól. Ezen győzelmeknek és Szűz Mária segítségének emlékére a szent pápa az egész Egyház számára ünnepet rendelt, Szűz Mária szent nevének tiszteletére, valamint Rómában Traianus Fóruma mellett emléktemplomot szentelt, és az ott megalapított Mária-társulatba a szent pápa elsőként kívánt belépni.

Krisztus rendíthetetlen földi helyettese, Isten és az Egyház ügyeinek bátor védelmezője nem félt szembeszállni akár a legnagyobb királyokkal és fejedelmekkel sem, valahányszor a helyzet úgy kívánta. A Szentszék anyagi javainak kezelésében rendkívüli adottsággal rendelkezett: amikor a kincstár kimerült, és nem állt elegendő élelmiszer a rendelkezésre, Ince pápa akkor is bőkezű tudott lenni a szegényekhez.

Ha emlékezetbe idézzük, hogy Isten tiszteletreméltó Szolgája kora ifjúságától kezdve gyenge egészségű volt, és életében többféle betegség gyötörte úgy, hogy háziorvosa tanúsága szerint a pápa életének utolsó szakasza „kimondhatatlan vértanúság” volt, csak csodálni lehet hősies türelmét, lelkierejét, életszentségét és akaratának az isteni akarattal való megegyezését, így a halált is – amelyre mindennap készült, hiszen szüntelenül buzgó imával kérte a szent halál kegyelmét – örvendező szívvel és bizalommal fogadta 1689. augusztus 12-én. Életszentségének a híre, amely addig is körülvette – alighogy az örökkévalóságba költözött – még jobban elterjedt.

Istenünk, te Boldog XI. Ince pápát csodálatos lelkierővel ruháztad fel, hogy Egyházad szabadságát megvédje, és a keresztények erkölcseit üdvösen megújítsa. Közbenjárására add, hogy erősek legyünk a hitben, a gonosz lélek cselvetéseit legyőzzük, és elnyerjük tőled az örök jutalmat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

1572-ben született a franciaországi Dijon-ban. De Chantal báró felesége lett, hat gyermekét vallásosan nevelte. Férjét korán elvesztette, ezután Szalézi Szent Ferenc lelki vezetése alatt kitartóan járta a tökéletesség útját. Szeretetszolgálatban főleg a szegények és betegek gondozását gyakorolta. Megalapította és bölcsen vezette a vizitációs nővérek szerzetesrendjét. 1641. december 13-án, Moulins-ban halt meg.
Chantal Szent Johanna Franciska emléknapja eredetileg december 12-re esett (halála évfordulójának előestéje), augusztus 12-re lett áthelyezve.

Annak a szerzetesnőnek Emlékirataiból, aki titkár volt Szent Johanna Franciska mellett

Egy nap Szent Johanna ezeket a tüzes szavakat mondta, amelyeket rögtön hűségesen lejegyeztek:

„Szeretett leányaim, szent atyáink közül és az Egyház oszlopai közül a legtöbben nem jutottak vértanúságra. Mit gondoltok, miért történt ez így?” Miután mindegyikük válaszolt, a szentanya így szólt: „Az én véleményem szerint azért történt ez így, mert van még másfajta vértanúság is: a szeretet vértanúságának nevezik ezt. Ebben Isten egyszerre vértanúkká és hitvallókká teszi szolgáit és szolgálóit azzal, hogy életüket az ő dicsőségéért való munkálkodásra tartja fenn. Tudom – fűzte hozzá –, hogy erre a vértanúságra vannak hivatva a vizitációs nővérek, és közülük – ha Isten is úgy akarja – azok fognak ilyen vértanúságot szenvedni, akik kiesdeklik maguknak ezt a boldog kegyelmet.”

Amikor pedig az egyik nővér az iránt érdeklődött, hogy miképpen lehetséges ez a vértanúság, így felelt:

„Csak hagyatkozzatok teljességgel Istenre, majd megtapasztaljátok. Az isteni szeretet ugyanis úgy járja át lelkünk titokzatos mélyét, mint egy kard, és énünket megszabadítja az önzéstől. Én ismertem egy lelket, akit a szeretet nem kevésbé különített el a számára legkedvesebb dolgoktól, mintha a zsarnoki kardcsapás választotta volna szét lelkét a testétől.”

Mi pedig felismertük, hogy ő most magáról beszélt. Amikor az egyik nővér megkérdezte, meddig tart ez a vértanúság, így szólt: „Attól a pillanattól fogva, amelyben minden fenntartás nélkül Istennek adtuk át magunkat, egészen életünk végéig. Ezt azonban csak a nagylelkű emberekre kell érteni, akik lemondanak mindenükről, és megőrzik a szeretetben való hűségüket. Mert a gyöngéket és akikben fogyatékos a szeretet és az állhatatosság, azokat Urunk nem szándékozik vértanúságban részesíteni; – hagyja, hadd járják középszerű életútjukat, csak el ne szakadjanak t%

Assisiben született 1193-ban. A szegénység Ferencet követte. Alapítóanyja a róla elnevezett női szerzetesrendnek. Szigorú szegénységben élt, de mégis gazdag volt a szeretet és a jámborság tetteiben. Szoros lelki barátság fűzte szerzetestársához, Prágai Szent Ágneshez, III. Béla királyunk unokájához. Meghalt 1253. augusztus 11-én, az assisi Szent Damján-kolostorban.

Szent Klárának Prágai Szent Ágneshez írt 4. leveléből

Igazán boldog az, akinek megadatott élvezni eme szent lakoma örömeit, hogy szíve minden dobbanásával ragaszkodjon ahhoz, kinek szépségét az összes mennyei karok vég nélkül csodálják, kinek szeretete szeretetre gyújt, kinek szemlélése felüdít, kinek jósága bőséggel halmoz el, kinek édessége betölt, kinek emléke szelíd fényt vet utunkra, kinek illatától új életre kelnek a halottak, s kinek dicsőséges színelátása a mennyei Jeruzsálem minden polgárát a boldogság mámorával tölti el, mivelhogy ő az örök dicsőség kisugárzása, az örök világosság visszfénye és szeplőtelen tükre. Ó, királynőm, Jézus Krisztus jegyese, ebben a tükörben nézd magadat mindennap, benne szemléld orcádat szüntelenül, s külsőleg és belsőleg úgy ékesítsed magadat, úgy öltözzél az erények változatos sokféleségébe, és úgy övezd magadat virágokkal és ruhákkal, ahogyan hozzád, a fölséges Király tisztaságos lányához és jegyeséhez illik! Ebben a tükörben a boldog szegénység, a szent alázatosság és a kimondhatatlan szeretet fénye lángol úgy, hogy Isten kegyelmével az egész tükröt egyszerre szemlélheted. Figyelj tehát, ismétlem, ennek a tükörnek elejére, tudniillik annak szegénységére, akit jászolba fektettek és kicsiny pólyákba takartak! Ó, csodálandó alázatosság, ó, bámulandó szegénység! Az angyalok Királya, az ég és föld Ura jászolban fekszik! A tükör közepében az alázatosságot szemléljed és mellette a boldog szegénységet, nemkülönben a tömérdek fájdalmat és a kínokat, melyeket az emberi nem megváltásáért vállalt magára! A tükör szélén pedig vedd fontolóra azt a kimondhatatlan szeretetet, mellyel a keresztfán szenvedni és rajta minden másnál szégyenletesebb halállal meghalni kívánt! Mikor ezt a tükröt a kereszt fájára helyezték, ő maga a következő megfontolást kötötte az arrajárók lelkére: Ó, ti mindnyájan, kik jártok-keltek az úton, nézzetek ide és lássátok, van-e olyan fájdalom, mint az én fájdalmam! Mi pedig kiáltozására és jajgatására kiáltsuk feléje egy szívvel, egy lélekkel: Állandóan arra gondol és eleped bensőmben a lelkem. Ezért tehát egyre hevesebb lángra gyúlj, ó, királynéja a mennyei Királynak! Ezen felül szemléljed az ő kibeszélhetetlen gyönyörűségét, gazdagságát s el nem múló tiszteletét, és szíved túláradó vágyakozásában és szeretetében sóhajtozva kiáltsad: Vonj engem magad után, fussunk keneteid illata után, mennyei jegyesem! Szaladok és el nem fáradok, míg be nem vezetsz a bornak házába, míg csak bal kezed fejem alá nem illeszted, jobboddal boldogítóan át nem ölelsz, és ajkadnak elandalító csókjaival nem illetsz. S míg őt így szemléled, szegény anyácskádat el ne felejtsed. Tudd meg, hogy én kitörölhetetlenül belevéstem szívem táblájába boldogító emlékedet, mert mindenki másnál jobban szeretlek!

Istenünk, te Szent Klárát irgalmasan a szegénység szeretetére vezetted; közbenjárására add meg nekünk is, hogy a lelki szegénységben Krisztust kövessük, és szent színed látására jussunk a mennyben.

A római egyház diakónusa volt, a Valerianus-féle üldözés idején szenvedett vértanúságot 258. augusztus 10-én, négy nappal II. Szixtusz pápa és négy római diakónustársa után. Sírja a Via Tiburtinához közeli Campo Veranon van, amely mellé Nagy Konstantin császár bazilikát emelt. Tisztelete már a IV. században elterjedt az Egyházban.

A mai napon a római Anyaszentegyház Szent Lőrincnek diadalünnepét tárja elénk, amelyen lábbal tiporta ezt a zajos világot, és visszautasította a hízelgését is. Így kétszeresen győzte le az őt támadó gonosz lelket. Szent Lőrinc az Egyházban, amint többször is hallottátok, diakónusi szolgálatot teljesített. Itt Krisztus szent vérét nyújtotta a híveknek, ott saját vérét ontotta ki Krisztus nevéért. Amikor Szent János apostol az Úr-vacsora titkát magyarázza, világosan ezt is mondja: Amint Krisztus életét adta értünk, úgy nekünk is kötelességünk életünket adni testvéreinkért (vö. 1 Jn 3, 16). Megértette ezt, testvérek, Szent Lőrinc, megértette, és meg is tette. Az áldozati oltáron is azt vette magához, amit ő készített elő. Szerette Krisztust e földi életében, és utánozta őt halálában is.

Istenünk, a te szereteted tüze Szent Lőrincet hűségessé tette a szolgálatban, és dicsőségessé a vértanúságban. Add, hogy szeressük, amit ő szeretett, és váltsuk tettekre, amit tanított. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Breslauban (Németország) született 1891. október 12-én, zsidó szülei tizenegyedik gyermekeként. Filozófiát tanult, s az igazságot keresve Istenre talált. 1922. január 1-jén történt keresztségétől kezdve tanítással és könyvek írásával szolgált Istennek. 1933-ban belépett a kölni Kármelbe, ahol A keresztről nevezett Teréz Benedikta nevet kapta, s életét a zsidó és a német népért ajánlotta fel. Hazáját a zsidóüldözés miatt elhagyva 1938-ban a hollandiai Echt karmelita kolostorába nyert felvételt. Zsidó származása miatt 1942. augusztus 2-án a németek letartóztatták, és a lengyelországi Auschwitzba deportálták. A koncentrációs táborban kegyetlenül kivégezték, valószínűleg 1942. augusztus 9-én. II. János Pál pápa 1987. május 1-jén Kölnben boldoggá, 1998. október 11-én Rómában szentté avatta, 1999. október 1-jén pedig Európa társvédőszentjévé nyilvánította.

Szent Edith Stein „A Kereszt tudománya” című művéből

Krisztus a törvény igáját magára vette azzal, hogy beteljesítette a mózesi törvényt, meghalt a törvényért és a törvény által. Halálával felszabadította a törvény alól azokat, akik készségesen elfogadják tőle az életet. Ezt az igazi életet azonban csak úgy nyerhetik el, ha elvesztik, ha odaadják érte életüket. Mert akik megkeresztelkedtek Krisztusban, az ő halálára keresztelkedtek meg (vö. Róm 6, 3). Alámerülnek Jézus életébe, hogy titokzatos Testének tagjaivá legyenek, és mint ilyenek, vele szenvedjenek, vele együtt meghaljanak, hogy azután vele együtt fel is támadjanak az örök életre. Ennek az életnek a teljessége csak a dicsőség napján jön el számunkra. Azonban már most – noha még testben élünk – részesedünk benne, amennyiben hiszünk. Hisszük, hogy Krisztus meghalt értünk, és feltámadásával életet ad nekünk. A hit úgy egyesít vele, mint a tagokat a Fővel, és bekapcsol minket az isteni életáramba. Így lesz a megfeszített Jézusba vetett hitünk élő hit, amely szerető önátadással párosul, illetve belépés az igazi életbe, amely az eljövendő dicsőség kezdete. Ezért csak a kereszt lehet egyetlen jogcímünk a dicsekvésre: Én nem akarok mással dicsekedni, mint Urunk Jézus Krisztus keresztjével. Általa keresztre szegezték nekem a világot, és engem is a világnak (Gal 6, 14).

Aki Krisztus mellett döntött, az meghalt a világnak, a világ is meghalt az ő számára. Az ilyen ember az Úr sebhelyeit viseli testén (vö. Gal 6, 17), gyönge és megvetett az emberek előtt, de éppen úgy erős is, mert a gyöngeségben nyilvánul meg az Isten ereje (vö. 2 Kor 12, 9). Jézus tanítványa ennek tudatában nemcsak a ráhelyezett keresztet veszi vállára, hanem önmagát is keresztre feszíti: Akik Krisztus Jézushoz tartoznak, keresztre feszítették testüket szenvedélyeikkel és kívánságaikkal együtt (Gal 5, 24). Könyörtelen harcot vívnak saját természetük ellen, hogy elhaljon bennük a bűn, és helyet adjon a Szentlélek életének. Ez a küzdelem nagy lelkierőt kíván. A kereszt azonban nem a végső cél, hiszen azért emelik magasra, hogy az ég felé mutasson. Ez nemcsak jel, hanem Krisztus erős fegyvere; ez az a pásztorbot, amellyel az istenfélő Dávid kivonul az Istentől nem félő Góliát ellen; ez az a bot, amellyel Isten zörget a mennynek ajtaján, és feltárja azt. Akkor majd mennyei fény árad ránk és körülölel mindenkit, aki követi a megfeszített Jézust.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben a zsidók zúgolódni kezdtek Jézus ellen, amiért azt mondta: „Én vagyok az égből alászállott kenyér.” Így érveltek: „Nem, Jézus ez, Józsefnek a fia, akinek ismerjük apját, anyját? Hogyan mondhatja hát: az égből szálltam alá?”
Jézus azonban így szólt: „Ne zúgolódjatok egymás között. Senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya, aki engem küldött, nem vonzza, – és én feltámasztom az utolsó napon. Meg van írva a prófétáknál: Mindnyájan Isten tanítványai lesznek. Mindenki, aki hallgat az Atyára, és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha valaki is látta volna az Atyát, csak aki az Istentől van, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van.
Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez az a kenyér, amely az égből szállott alá, hogy aki ebből eszik, meg ne haljon. Én vagyok az égből alászállott élő kenyér. Aki a kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet én adok, az én testem a világ életéért.” Jn 6,41-51

A Boldogságos Szűz Mária emléknapján ujjongva köszöntsük az Urat!

REGGELI DICSÉRET SZŰZ MÁRIA SZOMBATI EMLÉKNAPJÁN

Ünnepeljük Megváltónkat, aki Szűz Máriától született, és így könyörögjünk:

Urunk, édesanyád járjon közben értünk! Amen.

SZŰZ MÁRIA SZOMBATI EMLÉKNAPJA ZÁRÓIMA

Hallgass meg, Istenünk, és add meg a teljes békességet, amelyet kérünk, hogy benned örülve töltsük életünk minden napját, és a Boldogságos Szűz Mária közbenjárására biztonságban eljussunk hozzád. Krisztus, a mi Urunk által. Amen.

Sínai Anasztáz püspöknek Urunk színeváltozása napján mondott beszédéből

Ezt a misztériumot az Úr Jézus a Tábor-hegyen nyilatkoztatta ki tanítványainak. A vele levő apostoloknak ugyan már beszélt országáról és dicsőséges második eljöveteléről, de – ha netán még nem lennének eléggé meggyőződve arról, amit országáról mondott nekik – hogy végül is szívük mélyéig egész bizonyosak legyenek, és hogy a látottak alapján higgyék az eljövendőket is, ott a Tábor-hegyen megmutatta nekik csodálatos isteni dicsőségét, mintegy a mennyek országa előképét. Olyan volt ez, mintha így szólt volna hozzájuk: Nehogy az időbeli távolság kikezdje hiteteket, bizony mondom nektek: az itt állók közül némelyek nem halnak meg, amíg meg nem látják az Emberfiát, amint eljön (Mt 16, 28) Atyja dicsőségében, amely most a jelenben is nyilvánvaló lesz már.

Lelkesülten és ujjongva siessünk, és mi is hatoljunk be a titokzatos felhőbe! Váljunk mintegy Mózessé, Illéssé vagy Jakabbá és Jánossá! Vagy légy olyan, mint Péter, aki az isteni látomástól és kinyilvánulástól elragadtatott. E dicső színeváltozástól maga is egészen átalakult, e világból kiemelkedett, és e földtől szinte elszakadt. Te is lépj ki a testből, hagyd most el ezt a teremtett világot, térj vissza egészen Teremtődhöz, akihez Péter mintegy mámorosan így kiáltott: Uram, jó nekünk itt lennünk! (Vö. Mt 17, 4)