1917. május 13-án a portugáliai Fatimában a Szent Szűz megjelent három pásztorgyermeknek: Lucia Santos-nak és Francesco és Jacinta Marto-nak, engesztelésre, imádságra, bűnbánatra szólította őket. A jelenések a következő hónapokban a 13. napon megismétlődtek.

Az utolsó jelenéskor, október 13-án több tízezer ember szeme láttára történt a “napcsoda”, melyet a Szűzanya előre jelzett.

„A felszakadozó felhők mögül opálfényű, forgó korongként bukkant elő a Nap. Szivárványszínű sugarakat szórt, majd meg-meglódult a Föld felé.”

Sokan azt hitték, itt a világvége. A jelenség perceken át tartott, s amikor véget ért, a szemtanúk elmondása szerint csuromvizes ruháik egyszerre teljesen szárazak lettek. Az eseményről számos tudósítás jelent meg a korabeli világi lapokban.

„A Szent Szűz anyai aggódással jött el ide, Fatimába, hogy kérje az embereket: »Ne bántsák többé Istent, a mi Urunkat, akit már annyi bántás ért.« Az anyai fájdalom késztette szóra; köpenye alá akarja gyűjteni gyermekeit. Ezért kéri a kis pásztoroktól: »Imádkozzatok, sokat imádkozzatok és ajánljatok föl áldozatokat a bűnösökért; oly sok lélek jut a pokolba, mert nincs, aki imádkozzon és áldozatot ajánljon föl értük.«”

(Részlet II. János Pál pápa homíliájából)