Aktuális

A ferences lelkiség pillérei – Berhidai Piusz OFM tartományfőnök nagyböjti konferenciabeszéde

Kép

Szeretettel ajánljuk a Kedves Testvérek figyelmébe Berhidai Piusz, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány tartományfőnöke nagyböjti konferencia-beszédét, elmélkedését melyet Budapesten, a Ferenciek terei Alkantarai Szent Péter-templomban (belvárosi ferences templom) tartott, A ferences lelkiség pillérei címmel. március 9-én, nagyböjt első vasárnapján Ambíciók, vágyak és istenkeresés címmel.

Nagyböjti gondolatok

Kép

Pilinszky János: Nagyböjti levél

Bűneinkről hajlamosak vagyunk valamiféle jogászi szintről ítélkezni, s így, ha mindjárt esendőnek és bűnösnek érezzük is magunkat, úgy véljük, mérhetetlen távolság választ el bennünket a „nyilvános bűnösöktől”, a „bűnözők” kirekesztett világától. Ez igaz lehet, és kikerülhetetlen a gyakorlatban. Vallásos értelemben azonban nincs ildomos és ildomtalan, következményekkel járó és következmények nélküli bűn. Bármilyen bűnről legyen is szó: a felismerés és a beismerés minden kiút kezdete.
A valóban fölismert bűn elviselhetetlen súllyal nehezedik ránk. Mégis, és itt van Isten végtelen irgalma, nincs erény, mely pontosabb, gyökeresebb leckét adhatna nekünk az alázatról, mint épp a fölismert és megszenvedett bűn kétségbeesésig ható, lényegében elviselhetetlen terhe. Aki ezt csak egyszer is megtapasztalta, aki ebből csak egyszer is leckét kapott, tudja igazán, hogy gyötrelmére egyedül az ártatlanul szenvedő Isten bocsánata hozhat föloldozást és gyógyulást.
A nagyböjt ilyen értelemben az alázat legfőbb iskolája számunkra, „a katarzis évada”, mely halandó voltunk megértésében, belátásában és elfogadásában tetőzik. Az, hogy bocsánatot nyerünk, és az, hogy halálunk után az örök élet ígérete vár ránk: tökéletesen ingyenes, isteni ajándék. A nagyböjti időszak szelleme fokozhatatlanul drámai, se a bűn realitását, se a halál tényét nem szépíti. Ellenkezőleg: mindkettőnek, a halálnak és a bűnnek is, pontosabban halálunknak és bűneinknek is teljes súlyát tárja elénk. Félelmetes iskola. És szabadulásunk belőle – minden megszenvedettsége ellenére – mégse valamiféle törvényszerű átmenet gyümölcse, hanem olyan ajándék, mely minden reményt, minden elképzelést fölülmúl békéjével és makulátlan szeretetével.
Ha az újkori irodalomból azt az írót kellene megneveznem, akinek műveiben a nagyböjt nagy metafizikai drámája a legmélyebben és talán legszélesebben nyert megfogalmazást, minden bizonnyal Dosztojevszkij nevét említeném legelöl. Ő talán az egyetlen „klasszikusunk”, akinek „mondandója” még ma is nyitottan áll előttünk. A „bűn őrületétől” kevesen gyötrődtek annyit, mint ő (egyik rövid posztumusz műve a világirodalom legfélelmetesebb önvallomása), de a megsebzett „Báránytól” nyert ítélet csodálatos békéjéről se tudott író nálánál „többet” papírra rögzíteni.
Az, hogy befejezésül épp Dosztojevszkijre hivatkozom, többek közt azt is bizonyítja számomra, hogy a nagyböjt „enyhített”, mai formája semmiképp se von le semmit annak örök (égetően örök) aktualitásából. Ellenkezőleg: minél előbbre jutunk a történelemben, annál nyilvánvalóbban fölszínre kerül az emberi sorsnak az a „mélyrétege”, változatlan, lényegbeli tényezőivel együtt, amiről az Evangélium beszél. Milyen jó volna végre valóban meghallanom, meghallanunk.

Március 9. Nagyböjt 1. vasárnapja

Kép

Abban az időben Jézus a Szentlélektől eltelve otthagyta a Jordánt, s a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult negyven napra. Itt megkísértette a sátán. Ezekben a napokban nem evett semmit sem, de végül is megéhezett. Ekkor megszólította a sátán: „Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré.” De Jézus ezt felelte: „Írva van, nemcsak kenyérrel él az ember.” Erre a sátán fölvezette egy magas hegyre, és egy szempillantás alatt felvonultatta szeme előtt a földkerekség minden országát. „Minden hatalmat és dicsőséget neked adok – mondta –, mert hisz én kaptam meg és annak adom, akinek akarom. Ha leborulva hódolsz előttem, az mind a tied lesz.” Jézus elutasította: „Írva van: Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!” Ekkor a sátán Jeruzsálembe vitte, a templom párkányára állította, és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magad innét. Hisz írva van: angyalainak parancsolta, hogy oltalmazzanak, és: kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad.” De Jézus ezt válaszolta: „Az is írva van: Ne kísértsd Uradat, Istenedet!”
Miután a sátán ezekkel a kísértésekkel hiába próbálkozott, egy időre elhagyta Jézust. Lk 4,1-13

Szeretettel ajánljuk a Kedves Testvérek figyelmébe a letölthető nagyböjti lelki programot.

 

ELSŐPÉNTEK – JÉZUS SZENT SZÍVÉNEK TISZTELETE

Kép

Jézus szíve a megváltó szeretet szimbóluma. A Jézus Szíve tiszteletben magát az Istenembert, magát Jézust ünnepeljük.

Alacoque Szent Margit külön fölszólítást kapott az Úr Jézus Krisztustól, hogy minden hónap első péntekén járuljon szentáldozáshoz. Szent Margit volt az első, aki a Szent Szív különös oltalmába ajánlotta magát. 

Az Úr külön ígéretet fűzött a 9 egymást követő első péntek megtartásához, az első pénteki nagykilencedhez. Ennek alapján a Jézus Szíve tisztelet legnépszerűbb formája lett az első péntekeken végzett engesztelő szentgyónás, szentmise és szentáldozás. Az első péntekek következetes megtartása nagy segítség a lelki életben. 

Az elsőpéntek megtartásának hagyományos formája a minden hónap első péntekén való szentáldozás, és ha szükséges, akkor szentgyónás elvégzése.

Jézus 12 ígérete azok javára, akik hittel szeretik, tisztelik és szolgálják az Ő isteni Szívét.

  1. Megadom nekik az állapotukhoz szükséges kegyelmeket
  2. Családjaiknak megadom a békét.
  3. Minden bánatukban megvigasztalom őket.
  4. Életükben és különösen haláluk óráján biztos menedékük leszek.
  5. Minden vállalkozásukat megáldom.
  6. A bűnösök szívemben megtalálják az irgalom forrását és vég nélküli tengerét.
  7. A lanyha lelkek buzgókká lesznek.
  8. A buzgó lelkek nagy tökéletességre jutnak.
  9. Megáldom a házakat, ahol Szívem képét kifüggesztik.
  10. Azoknak, akik a lelkek megmentésén dolgoznak, olyan erőt adok, hogy még a legmegrögzöttebb bűnösöket is megtérítik.
  11. Azok neveit, akik ezt az ájtatosságot terjesztik, szívembe írom, és onnan soha ki nem törlöm.
  12. Mindazok, akik kilenc egymás utáni hónap első péntekjén megáldoznak, azok nem halnak meg kegyelem nélkül, se a nekik szükséges szentségek vétele nélkül. Isteni Szívem biztos menedékük lesz az utolsó pillanatban”.
Mindenható örök Isten!
Tekints szeretett Fiad Szívére és arra a dicséretre és elégtételre, amelyet a bűnösök nevében irántad lerótt. Adj megengesztelődve bocsánatot azoknak, akik irgalmasságodért esdekelnek. Szent Fiad, Jézus Krisztus nevében, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.Ámen

Március 5. Hamvazószerda

Kép

Hamvazószerdával elkezdődik a húsvéti ünnepkör, mely a nagyböjti szent 40 napból és a Húsvét szent 50 napjából áll. A kettő közt pedig ott áll megváltásunk szent hete a nagyhét, azon belül is a szent 3 nap, nagycsütörtök, nagypéntek és nagyszombat.

Nagyböjt ünnepélyes kezdete, hamvazószerda. A hamuval való megszórás már az Ószövetségben is a bánat jele volt. A hamu jelképe a mulandóságnak és ezért alkalmas a bűnbánat kifejezésére. A hamvazkodás szentelmény, mely az imádság által az őszinte bánat felébresztésére szolgál, mely a lelkünket gyógyítja. Az ehhez szükséges hamu a tavalyi virágvasárnapi barka elégetéséből származik. Így, ha belenézünk ebbe a mélységbe, szinte megrendülünk ettől. Hamvazkodáskor kétféle szöveg alkalmazható, az egyik: „Emlékezzél, ember, hogy porból vagy és porrá leszel.” A másik pedig: „Tartsatok bűnbánatot és higgyetek az Evangéliumban”.

„Kérünk Istenünk, a szent böjt elkezdése adjon erőt nekünk keresztény életünk minden küzdelmére, hogy a bűnök ellen vívott harcainkban az önmegtagadás legyen biztos erőforrásunk.” (Hamvazószerdai könyörgés)

Jézus Szent Arcának tisztelet (Hamvazószerda előtti kedd)

Kép

„Fiam!  Én a mi Urunk Jézus Krisztus Szent Arca iránt rendkívül nagy tisztelettel és szeretettel viseltettem. A Szent Arc tisztelőinek páratlanul nagy dicsőségük van a mennyben. Ők egészen közel vannak Jézushoz, és az Ő megdicsőült Arcát szemlélik. A Szent Arc igaz tisztelői már itt a Földön is túlcsorduló kegyelmeket kapnak, hogy szentekké lehessenek. De ahhoz, hogy ezt elérhessék, az isteni Mester keresztjével egyesülve kell élniük: mert kereszt nélkül nincs szentség. Jézussal együtt keresztre kell magukat feszíteniük, és a Szűzanyához könyörögni szüntelen közbenjárásáért.” Pio atya

Jézus Szent arcának nagy tisztelője volt Kis Szent Teréz. Ezt a tiszteletet kifejezi rendi neve is: A Gyermek Jézusról és a Szent Arcról nevezett Teréz.

A SZENT ARC tisztelete mindig aktuális, de különösen csütörtökön és pénteken, valamint a nagyböjti szent időben fontos emlékezetünkbe idézni az ÚR szenvedő Arcát és elmélkednünk róla.

Nem véletlenül kérte Urunk a nagyböjti szent kezdet előtti napra, Hamvazószerda előtti keddre (húshagyó kedd) A SZENT ARC ÜNNEPÉT.

„ Örök Atya! Felajánlom Neked nagyon szeretett Fiad imádásra méltó Arcát Szent Neved dicsőségére és X.Y. lelkének üdvére. Ámen.”

Március 2. Évközi 8. vasárnap

Kép

Jézus a hegyi beszédben ezeket a hasonlatokat mondta tanítványainak: „Vajon vezethet-e vak világtalant? Nem esnek-e bele mind a ketten a gödörbe?
Nem nagyobb a tanítvány mesterénél: Akkor tökéletes az ember, amikor már olyan, mint a mestere.
Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magad szemében a gerendát sem veszed észre? Hogyan mondhatod embertársadnak: Barátom, hadd vegyem ki szemedből a szálkát, holott saját szemedben nem látod meg a gerendát? Képmutató! Vedd ki előbb a magad szeméből a gerendát, s aztán törődj azzal, hogy kivedd a szálkát embertársad szeméből.
Mert nincsen jó fa, amely rossz gyümölcsöt terem, és nincsen rossz fa, amely jó gyümölcsöt hoz. Minden fát gyümölcséről lehet megismerni. Nem szednek a tövisbokorról fügét, sem a tüskebokorról nem szüretelnek szőlőt. A jó ember szívének jó kincséből jót hoz elő, a rossz ember pedig a rosszból rosszat hoz elő. Hisz a szív bőségéből beszél a száj.”
Lk 6,39-45

Március 1. Elsőszombat – Szűz Mária szombati emléknapja

Kép

A Boldogságos Szűz Mária emléknapján ujjongva köszöntsük az Urat!

Örvendjenek az egek, és a felhők hullassák közénk az Igazságosságot, mert megkönyörült az Úr az ő népén (vö. Iz 45, 8). Örvendjenek az egek, mert kezdetben őket teremtette Isten, majd Ádámot is megalkotta a Teremtő a szűz földből, és ő úgy jelent meg, mint Isten barátja és bizalmasa. Örvendjenek a magas egek, mert Urunk megtestesülése által most megszentelődött a föld, és az emberi nem megszabadult a bálványáldozatoktól. A felhők pedig hullassák közénk az Igazságosságot, mert vége már Éva botlásának, és megbocsátást is nyert Szűz Mária tisztasága révén és a tőle született Istenember által. A mai napon Ádám – az ősi elvettetés után – megszabadult ama borzalmas halálos ítélet alól.

Megszületett tehát a Szűztől Krisztus, és testet öltött Isten örök terve szerint, amit ő maga is vállalt: Az Ige testté lett, és közöttünk élt (Jn 1, 14); s ezért Isten anyja lett a Szűz. Tehát a Szűz már anya, mert ő szülte a Szentlélek erejéből megtestesült Igét, de úgy szülte, hogy szüzességét is megtartotta, így akarta az, aki ily csodálatosan született. A Szűz tehát anyja lett Isten megtestesült Igéjének, annak emberi természete szerint. Az Ige benne vette magára az emberi természetet, és megjelent köztünk a két természet egységében, a mennyei Atya bölcsessége és akarata szerint, aki jóságában csodákat művel. Test szerint közülük származik Krisztus (Róm 9, 5), amint Szent Pál is mondja.

Olyan volt, mint amilyen most is, olyan is lesz, és megmarad, hiszen miattunk lett emberré; az emberi nem szerelmese lett emberré, azzá, ami előbb nem volt; de emberré lett, és ugyanakkor minden változás nélkül megmaradt Istennek. Miattam hasonlóvá lett hozzám; az lett, ami előbb nem volt; megtartotta viszont azt, ami volt. Tehát emberré lett, hogy magára vegye szenvedéseinket, minket pedig Isten fogadott gyermekeivé tegyen, s megadja nekünk azt az országot, amelyre bárcsak méltóvá is tenne bennünket az Úr Jézus Krisztus kegyelme és irgalma, akinek az Atyával és a Szentlélekkel dicsőség, tisztelet és hatalom, most és mindenkor és mindörökké. Ámen.(Szent Proclus konstantinápolyi püspök beszédeiből)

Engedd, kérünk, Úristen, hogy mi, a te szolgáid folytonos lelki és testi jólétnek örvendhessünk, és a boldogságos, mindenkor Szűz Máriának dicsőséges közbenjárására a jelen szomorúságtól megszabaduljunk, és örökké tartó örömet élvezzünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.