2016. október 9. ÉVKÖZI 28. VASÁRNAP

2016. október 9. ÉVKÖZI 28. VASÁRNAP + Az Irgalmasság Éve + A mai vasárnap olvasmányaiban szereplő lepra nemcsak egy fájdalmas betegség volt, de együttjárt a magányos–ság és kivetettség érzésével is. Gyógyíthatatlan és fertő-ző volta miatt ugyanis a leprást mindenki magára … Bővebben

2016. október 9.

ÉVKÖZI 28. VASÁRNAP

+ Az Irgalmasság Éve +

A mai vasárnap olvasmányaiban szereplő lepra nemcsak egy fájdalmas betegség volt, de együttjárt a magányosság és kivetettség érzésével is. Gyógyíthatatlan és fertő-ző volta miatt ugyanis a leprást mindenki magára hagyta. Ugyanilyen súlyos betegség a lélek leprája, a bűn is, amely rabbá teszi az embert és tönkreteszi belső lelki bé-kéjét. E betegségből van ugyan gyógyulás, de csak az ir-galmas Isten által, aki a megtérő bűnösnek szívesen megbocsát.

OLVASMÁNY 2 Kir 5, 14–17

A szíriai Námán a hálás ember példaképe, aki gyógyulását feltétlenül meg akarja köszönni Illés prófétának. A prófétától pedig alázatosságot tanulhatunk, aki teljes mértékben Istennek tulajdonítja a gyógyulást. Mindkét magatartás ritkán fordul elő, pedig Jézus elvárja ezeket tanítványaitól.

SZENTLECKE 2 Tim 2, 8–13

Szent Pál apostol meg van győződve arról, hogy a feltá-madt Jézus, aki legyőzte a halált, győzelemre viszi a megváltás ügyét is. Az érte végzett munkának és az érte vállalt szenvedésnek meglesz a gyümölcse.

EVANGÉLIUM Lk 17, 11–19

A tíz leprás csodás gyógyulásának története is bizonyít-ja, hogy a zsidók elvárták, természetesnek tartották az Is-tentől kapott jótéteményt. Ezért eszükbe sem jutott a há-laadás. Mi keresztények is gyakran úgy viselkedünk, mintha jogunk lenne kisajátítani Istent. Pedig ő nem sze-mélyválogató, és elsősorban cselekedetei szerint ítéli meg az embereket.

AZ EUCHARISZTIÁHOZ

Keresztségem napján és azóta is gyakran megtapasztal-tam Isten jóságát. Időnként gondolok-e rá és köszönetet mondok-e érte?

FERENCES VÉRTANÚK

Október 10-én, hétfőn ünnepeljük Szent Dániel és vértanú társait. 1227ben hét ferences testvér – köztük Ange-lus testvér isMarokkóba utazott az Evangélium hirde-tésére. Vezetőjük a kalabriai Dániel volt. Előbb itáliai kereskedőknek, majd útközben mohamedánoknak is hir-dették a keresztény hitet. Az ellenség elfogta őket, s mi-vel hitüket nem akarták megtagadni, lefejezték őket. Testüket meggyalázták, de istenfélő emberek összegyűjtötték ereklyéjüket és Ceutában eltemették.

KÉT GONDOLAT

Vigyázz, hogy meg ne szédítsenek divatos jelszavak! A saját fejeddel gondolkozzál, ne a másikéval!

Ezernyi félelem sem olthatja ki reményünket.

XXIII. János pápa

XXIII. JÁNOS PÁPA REGGELI IMÁJA

Mennyei Atyám! Hálát adok az egészséges pihenésért, amellyel megajándékoztál. Újraébredt lelkem legyen egészen a Tiéd! Ezen a napon úgy akarok járni-kelni, mint Te: mindenütt jót akarok cselekedni. Minden em-bert, aki csak találkozik velem, úgy fogadok, mint akit Te küldtél hozzám. Ő a testvért lássa bennem, az én sza-vaimból és tekintetemből pedig a krisztusi szeretet su-gározzék reá. Senki se távozzék tőlem anélkül, hogy leg-alább egy jó szót ne kapott volna! Add, hogy magamat elfelejtsem, és bele tudjam élni magam mások helyze-tébe! Add, hogy sohase veszítsem el önuralmamat, és ne legyek barátságtalan vagy sértő! Add meg, hogy mindig megnyerő modorú legyek, és éljen bennem szikrányi hu-mor, hiszen erre olyan nagy szükség van a szomorú vi-lágban! Végül add meg, hogy mindenkit legalább egy parányit vezessek közelebb szent Fiadhoz a Szűzanya ál-tal! Amen.

Szent XXIII. János pápa ünnepe: október 11.

Bár adná az Úr, hogy felvirradjon az egyetemes kiengesztelődés hajnala. XXIII. János pápa

AVILAI (NAGY) SZENT TERÉZ

Október 15. Avilai (Nagy) Szent Teréz szűz, egyháztanító ünnepe. A spanyol barokk női szentje, a karmeliták reformátora. Misztikus írásaival ma is a lelkiélet nagy mestere. Írásából idézünk (A belső várkastély): „Ne épít-sünk tornyokat alap nélkül. Az Úr nem annyira a tettek nagyságát nézi, mint azt a szeretetet, amellyel őket vég-rehajtjuk. Ha tehát megtesszük azt, amit tehetünk, az Úr meg fog bennünket segíteni, hogy naprólnapra többre legyünk képesek. Ezért ne veszítsük el bátorságunkat mindjárt kezdetben, hanem ameddig ez a rövid élet tart, ajánljuk fel a mi Urunknak belsőleg és külsőleg azt az áldozatot, amelynek felajánlása hatalmunkban van. Ő szent Felsége majd egyesíti ezt azzal az áldozattal, ame-lyet miérettünk ajánlott fel a mennyei Atyának a keresz-ten, és így bármi csekélység legyen is az, amit tettünk, olyan értéket kölcsönöz neki, amekkorát szeretetünk megérdemel.

Október: A Rózsafüzér hónapja

CSALÁDI RÓZSAFÜZÉR

Elődeink példája nyomán mi is ajánljuk a családi rózsafüzér imádságot. A II. vatikáni zsinat külön is hangsú-lyozta, hogy a család a társadalom legkisebb sejtje, ahol a családtagokat a közös szeretet és közös ima köti össze. Az ilyen család házi szentéllyé válik. Szentély: ahol mindenki megmarad saját feladatkörében, de együtt ke-resik az igazságot, együtt gyakorolják a szeretet tetteit, együtt szolgálják testvéreiket; részt vesznek a helyi ke-resztény közösség apostolkodásában és liturgikus életé-ben, és együtt imádkoznak. Ha mindez hiányzanék, hol lenne a keresztény család? … Jó volna a családi közös imát újra fölfedezni.

VI. Pál pápa: Marialis Cultus 52

fr. Kiss Barnabás ofm, Detroit