Szent Jácinta 1585-ben Viterbó közelében született római nemesi családból. Felserdülvén a Harmadik Rend nővérei közé lépett. Eleinte a szerzetesi erényeket késlekedett elsajátítani és világias lelkületű volt, de nagy betegségből felgyógyulva a világ hiúságait megvetette; kemény bűnbánattal, vezekléssel testét sanyargatta és a szeretet cselekedeteit gyakorolta. Mint újoncmesternő, növendékeinek minden erényben eszményképe lett. Számos ellenségeskedést szüntetett meg. Áldozatosan ápolta a betegeket.

Apostoli tűz égett benne. Viterbo papságát rávette, hogy bevezessék a farsangi időben a 40 órás szentségimádást. Békeszerző tevékenységet is kifejtett a városban Szent Ferenc szellemében. Mély lelki életet élt, kora nagy misztikusaihoz hasonlóan. Isten rendkívüli adományokkal tüntette ki. Csodákat és jövendöléseket is tulajdonítanak neki. 1640. január 30-án halt meg a viterboi kolostorban. Teste épségben maradt. Hibái ellenére a tisztaságot mindig megőrizte. VI. Pius avatta szentté 1807-ben.

Istenünk, te Szent Jácinta szüzet szereteted tüzével lángra lobbantottad és az állandó önmegtagadás példájává tetted; közbenjárására add, hogy bűneinket megsiratva folytonosan a te szeretetedben éljünk.