15. nap

Advent 3. hete – Vasárnap

Izajás

Mert én vagyok az Úr, a te Istened,

aki megragadom jobbodat,

és így szólok hozzád: »Ne félj,

én megsegítelek!

Ne félj, te férgecske, Jákob,

te kis bogár, Izrael!

Én megsegítelek« – mondja az Úr,

a te megváltód, Izrael Szentje.

(Iz 41,13-14)

Furcsán keveredik ebben a vallomásban az emberi és az isteni, de kiragyog a teremtő gyengédsége teremtménye iránt. Ebben a hatalmas világban valóban csak kis bogár az ember, „férgecske”, de Istennek mégis végtelenül fontos. Maga Isten is „féreggé” vált az emberért, hogy szeretetét megmutassa. (vö. a zsoltáros szavával: „Féreg vagyok én már, nem is ember.”) Szent Ferencet úgy megérintette ez az szeretet-vallomás, hogy félrerakott az utakról minden kukacot, nehogy eltapossák, mert az Úr így nevezte magát, mikor az emberért meghalni indult.

Kicsiségem nem szégyen, nem megalázó. Csak ízlelgetnem kell Istenem becéző, gyengéd szavait: Ne félj, én megsegítelek! – és elengednem nagyravágyásomat, mert igazi nagyságom Istennél van, aki megragadja jobbomat, hogy magához felemeljen.

 

Szó

NE FÉLJ!

Kérdés

Istennel ott tudok találkozni, ahol kicsi és sebezhető vagyok. Megengedem-e magamnak, hogy esendő legyek?

Meg tudok-e békélni, ki tudok-e engesztelődni kicsiségemmel?

Engedem-e, hogy ezekben találkozzam Istennel, hogy ott érintsen meg, ahol szegény és sebezhető vagyok?

Tudtad?

Ezekben a versekben használja először a próféta Isten megnevezésére a „megváltó” kifejezést. A héber fogalom eredetileg kettős jelentésű: magába foglalja a közeli, vérségi köteléket, és azt a kötelességet, hogy valaki a rokona segítségére legyen szorult helyzetében, például kiváltsa őt. Úgy is fordítható: „legközelebbi rokon”. Isten ilyen értelemben lett Izrael megváltója: mint legközelebbi rokona, akihez szinte vérségi kötelék fűzi, illetve aki elköteleződött megmentése, megszabadítása mellett, amiről a múltban már tanúságot tett.