18. nap

Advent 3. hete – Szerda

Izajás

Az Úr, mint a hős, kivonul, mint harcos, felszítja indulatát;

felrivall és csatakiáltást hallat, ellenségei felett diadalmaskodik.

»Régóta hallgattam, némán türtőztettem magam;

de most nyögök, mint a szülő asszony,

zihálok és lihegek egyszerre.

Pusztává teszek hegyeket és halmokat, minden füvüket kiszárítom;

szigetekké teszek folyamokat, és tavakat kiszárítok.

Vakokat vezetek olyan úton, melyet nem ismernek,

és ismeretlen ösvényeken járatom őket;

a sötétséget világossággá teszem előttük,

és a göröngyös helyeket egyenessé.

Ezeket a dolgokat teszem velük, és nem hagyom el őket.«

(Iz 42,13-16)

Talán ritkán gondolunk úgy Istenre, mint aki tele van energiával, lendülettel, tettvággyal. Olyan Isten ő, aki cselekedni akar az emberért. Ha kell, szinte mindent az ellentétévé tesz, hogy az ember üdvösségét előmozdítsa. Persze módszerei mások, mint a mi gyakran önző és erőszakos tetteinkéi. Benne együtt van az „anyaoroszlán” természet és a végtelen türelem, ami lehetőséget ad a kibontakozásra, a hibákra és a belőlük való tanulásra. Úgy küzd értem, hogy nem nyom el. Mellém áll, vezet, megvilágít, átalakít, elönt és kiszárít, harcol és ápol. Csupa-csupa dinamika. Milyen megdöbbentő kép, hogy a próféta a szülő asszonyhoz hasonlítja Istent, akiből mintegy kirobban a szülési fájdalom kiáltása. Engem akar az üdvösségre „megszülni”.

 

Szó

TESZEK

Kérdés

Szoktam-e ízlelgetni, hogy Isten tesz értem?

Istenképemben helye van-e a cselekvő, energikus Istennek?

Tapasztaltam-e (mikor, milyen helyzetben), hogy Isten világossá teszi előttem a sötétséget?

Tudtad?

Izajás az első a Bibliában (keletkezési időben értve, nem a könyvek sorrendjében), aki Istent királynak nevezi, ráadásul egy hatalmas látomás keretében, ami Isten mennyei trónteremmé táguló templomát festi le, szeráfokkal körülvéve. Uszálya betölti az egész teret.