24. nap

Advent 4. hete – Kedd

Izajás

Így szól az Úr,

aki utat készített a tengerben,

és a hatalmas vizekben ösvényt;

aki kihozott kocsit és lovat,

hadsereget és hőst,

akik együtt fekszenek, nem kelnek fel többé,

kialudtak, mint a mécsbél, és elhamvadtak:

»Ne gondoljatok a régi dolgokra,

és az elmúltakra ne figyeljetek!

Íme, én újat cselekszem,

most sarjad, talán nem tudjátok?

Igen, utat készítek a sivatagban,

és a pusztában folyókat.

Dicsőít majd engem a mező vadja,

a sakálok és a struccmadarak,

mert vizet adtam a sivatagban,

folyókat a pusztában,

hogy megitassam népemet, az én választottamat.

A nép, amelyet magamnak megszereztem,

dicséretemet hirdeti majd.

(Iz 43,16-21)

Isten mindig új, ő a jövő Istene, a távlatoké. A múlt sebeit begyógyítja, és arcunkat a jövő, a beteljesedés felé fordítja. Ha megbántuk bűneinket, elnyerjük a bocsánatot. Isten nem akarja, hogy ezután a bűneinket rágódjunk. Átalakítja sebeinket, ahogy Jézus sebeit a feltámadás után. Összeilleszt mindent, ami eltörött, és aranyba vonja minden repedésünket. Belső sivatagjainkban vizet fakaszt. Ahol fájdalom volt és hitetlenség, ott dicsőítő éneket zenget. Az új már születőben van bennünk, „talán nem tudjátok”?

 

Szó

ÚJ

Kérdés

Tudok-e úgy tekinteni múltam sebeire, mint amiket Isten áldássá változtatott, amik által az lettem, aki vagyok?

Nem vagyok-e rabja múltamnak, beteg bűntudatnak, önmarcangolásnak?

Tudok-e úgy tekinteni jövőmre, mint ami Isten áldásának ideje lesz számomra?

Tudtad?

Izajás könyve több helyen egy nagy apokalipszis leírását tartalmazza. Ezekben a végidőkben kinyilvánul Isten hatalma, világfelettisége, legyőzi ellenségeit. Ezt a próféta az Úr napjának nevezi. Ezután megvalósul az ő igazságosságának uralma, a végleges béke korszaka, amikor minden nemzet az Úr hegyéhez járul. Érdekes, hogy abban a korban szokatlan, egyedülálló tisztasággal jelenik meg a halottak feltámadásába vetett hit: „Az Úr Isten eltávolítja örökre a halált, és letörli a könnyet minden arcról.” (Iz 25,8)