Az apostolok Júdás helyébe választották, hogy tanúskodjék az Úr feltámadásáról. A tizenkettő közé sorolták, amint az Apostolok Cselekedeteiben olvasható (1, 15-26).

Ereklyéit először teljes egészében a római Santa Maria Maggiore templomban helyezték el. A 4. század elején azonban Helena császárnő kérésére Trier-be szállították. A sír 1127 óta a bencés Szent Mátyás-apátság bazilikájában található, és a középkor óta zarándokhely. Németországból évente mintegy 140 csoport indul útnak, hogy az apostol sírjához zarándokoljon. Ezeket a zarándoklatok a középkorban létrejött Mátyás-testvériség szervezi.  

„Önmegtagadás által gyengítsed testedet, hogy lelked a Megfeszítettnek alattvalója legyen.”

( Mátyás apostol mondása Alexandriai Kelemen nyomán)

Aranyszájú Szent János püspöknek az Apostolok Cselekedeteiről mondott szentbeszédeiből

Az Úr mennybemenetele utáni napokban Péter a tanítványok körében szólásra emelkedett (ApCsel 1, 15). Mint tüzes lelkű ember, és akire Krisztus a nyáját rábízta, mint első a testületben, mindig elsőnek is kezd beszélni: Férfiak, testvérek, valakit választani kell körünkből (vö. ApCsel 1, 21-22). Megengedi a sokaságnak az ítéletet, ezzel egyszerre megtiszteli azokat, akik választanak, és elejét veszi a könnyen előfordulható féltékenykedésnek, az ilyesmi ugyanis sok baj forrása szokott lenni.

Nem lett volna-e szabad, hogy Péter egymaga válasszon ki valakit? De igen! Ezt azonban nem teszi, nehogy részrehajlónak tűnhessék fel. Egyébként is, még nem kapta meg a Szentlelket. Kijelöltek hát kettőt, Józsefet, akit Barszabbásznak vagy más néven Jusztusznak is hívtak, és Mátyást (ApCsel 1, 23). Nem Péter jelölte ki őket, hanem valamennyiük közös akarata. Az indítványt azonban Péter adta elő, és jelezte is, hogy ez nem tőle származik, hanem már régen megmondta a prófétai jövendölés. Ő tehát csak értelmezője a jövendölésnek, és nem a maga akaratát kényszeríti a többiekre.

Kell tehát – mondta –, hogy valaki azok közül, akik mindig velünk tartottak… Figyeljünk fel, mennyire azt akarta, hogy ezek valóban szemtanúk legyenek; jóllehet a Szentlélek eljön majd, hogy érvényesítse a választást.

Valaki azok közül – folytatja –, akik mindig velünk tartottak, amikor a mi Urunk, Jézus közöttünk járt-kelt… (ApCsel 1, 21). Ez pedig azt is jelenti, hogy ők együtt laktak vele, nem csupán csak tanítványok voltak. Kezdettől fogva ugyanis sokan követték őt. Emlékezzünk, a Szentírás mondja: A kettő közül, aki János szavára követte Jézust, az egyik… (Jn 1, 40).

Akik mindig velünk tartottak olvassuk –, amikor a mi Urunk, Jézus közöttünk járt-kelt, kezdve János keresztségétől (ApCsel 1, 21). Méltán hangsúlyozza ezt, hiszen amik azelőtt történtek, azoknak egyikük sem volt szemtanúja, hanem azt a Szentlélektől tudták meg.

Majd folytatja: …egészen mennybevétele napjáig, valaki velünk együtt tanúskodjék feltámadásáról. Nem azt mondta: sok minden dologról, hanem: feltámadásáról. Csak erről. Mert leginkább az volt hitelre méltó, aki elmondhatta, hogy: „Aki evett és ivott, és akit keresztre feszítettek, ő maga az, aki feltámadt.” Így tehát nem az volt a szükséges, hogy tanú legyen akár az ezt megelőző, akár az ezt követő időkre, sem a csodajelekre, hanem csak a feltámadásra! Amazok ugyanis nyilvánosan történtek, és közbeszéd tárgya voltak, feltámadása azonban nem szemtanúk előtt történt, és egyedül csak őelőttük nyilvánult meg.

Ekkor valamennyien együtt imádkozva kérték: Uram, te belelátsz mindenkinek a szívébe, mutasd meg… Te, nem pedig: mi. Nagyon alkalmas pillanatban nevezik Istent a szívek ismerőjének, mert őneki kellett kiválasztania, nem másnak. Milyen biztosak voltak abban, hogy mindenképpen kell egyet választani. Ezért nem azt mondták, válassz, hanem: mutasd meg, ki a választott, kire esik választásod. Tudták ugyanis, hogy ezt Isten már előre elhatározta. Ezután sorsot vetettek. Még nem tartották ugyanis méltónak magukat a saját elgondolásuk szerint választani; ezért azt kérték, hogy valami eligazító jelet kapjanak.