„Utad, ​Jézus, veled járjuk” — énekeljük nagyböjtben, ha keresztúti ájtatosságon veszünk részt. Utad, Jézus, veled járjuk — nagypéntekig. Aztán „a hét első napján, amikor még sötét volt”, a fájdalmak férfijának léptei olyan úton haladtak tovább, ahová az emberi szem nem lát el. Mi pedig megtorpanunk. De aztán a feltámadt Jézus újra feltűnik a láthatáron, ránk tekint, s a húsvét csendjében mellé szegődhetünk az öröm útján.

A keresztút véget ér Jézus sírbatételével, de a mi hitünk nem a halállal, hanem a feltámadással és az azt követő eseményekkel együtt teljes. Krisztus bizonyságot adott róla, hogy a szeretet cselekedetei és az alázatos béketűrés Istenben való élete ugyanis nem a halál dermedtségét és a megsemmisülést vonja maga után, hanem feltámadást egy új életre, a Lélek szerinti életre. Jézus itt járt-kelt köztünk a feltámadása után is, végül pedig elküldte nekünk a Szentlelket, hogy ne maradjunk egyedül a hazavezető úton.

Az öröm útja, e „ zarándoklat” tizennégy stációja Jézus tanítványaival való találkozásait idézik elénk, amelyekre feltámadása és mennybemenetele között került sor. 

A stációk elmélkedéseit Barsi Balázs atya írta, az illusztrációk pedig Xantus Géza művei.

Balázs atya elmélkedései innen letölthetők.

A Via Lucist – amit neveznek Világosság Útjának vagy Öröm Útjának is – Húsvét és Pünkösd között járhatjuk, imádkozhatjuk, végigelmélkedhetjük ezeket a stációkat, hogy közelebb vigyenek bennünket a Pünkösd lényegéhez, és annak következményéhez: a Lélek szerinti élethez.

A VIA LUCIS eredetéről itt találhatunk további információt.