Szent Bonaventura A lélek zarándokútja Istenbe c. művéből

A Szentlélek által kinyilatkoztatott elrejtett bölcsesség

Krisztus az út és az ajtó, Krisztus a lajtorja és a szekér, az Isten ládájára helyezett engesztelési tábla és az öröktől fogva elrejtett titok. Aki teljesen az engesztelés e táblájára fordítja tekintetét s hittel, reménnyel és szeretettel, áhítattal, örvendezve, dicsérettel és ujjongással nézi a kereszten függő Krisztust, az vele együtt ünnepli az átvonulást, a húsvétot. A kereszt gerendáján vonul át a Vörös-tengeren, Egyiptomból a pusztába vándorol, s megízleli az elrejtett mannát. A sírban fekszik Krisztussal. Külsőleg halottnak látszik, mégis — amennyire a jelen életben lehetséges — hallja azokat a szavakat, amelyek a Krisztusban bízó lator felé a kereszten elhangzottak: Ma velem leszel a paradicsomban. Ha ez az átvonulás tökéletes, akkor minden értelmi tevékenységnek abba kell maradnia, s a szív legmélyebb érzésének Istenhez kell szállnia és hozzá alakulnia, de ez rejtély és titok! Senki sem ismeri, csak aki megkapja, senki sem kapja meg, csak aki kívánja; senki sem kívánja, csak az, akinek bensejét a Szentléleknek Krisztustól földre bocsátott tüze általjárja. Ezért mondja az Apostol, hogy ezt az elrejtett bölcsességet a Szentlélek nyilatkoztatta ki. Azt kérded, miképp történik ez? A kegyelmet kérdezd s ne a tudományt, a vágyat s ne az értelmet, az ima sóhaját s ne az olvasmányokat, a Jegyest s ne a tanítót, az Istent s ne az embert, a homályt s ne a világosságot. Ne a fényt, hanem a tüzet, amely teljesen lángra lobbant, s bódító kenetével és izzó hevével az Istenhez ragad. Isten ez a tűz, kohója Jeruzsálemben van, Krisztus gyújtotta meg gyötrő szenvedése közepette. Ezt csak az fogja fel igazán, aki elmondhatja: Megfeszíttetést áhít a lelkem és a halál után epednek csontjaim. Aki ezt a halált szereti, megláthatja Istent, mert kétségtelenül igaz: Nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon. Haljunk meg tehát és vonuljunk a homályba. Teremtsünk nyugalmat törekvéseinkben, vágyainkban és képzeletünkben. Menjünk a megfeszített Krisztussal az Atyához ebből a világból, és ha megláttuk az Atyát, mondjuk Fülöppel: Ez elég nekünk; és halljuk Szent Pállal: Elég neked az én kegyelmem; ujjongjunk Dáviddal és mondjuk: Érje bár testemet, szívemet enyészet, szívem Istene és osztályrésze mindörökké az Isten. Áldott legyen az Úr mindörökké, és mondja minden nép: Úgy legyen, úgy legyen. Ámen.