Megtérése után Pál apostol kísérője volt, akinek igehirdetése alapján írta meg evangéliumát, amit ismerősének, Teofilnak ajánlott. Evangéliumában különös tisztelettel írt Szűz Máriáról, mintegy hiteles képet festve így Krisztus édesanyjáról.

Az Egyház életének kezdeteit Pál első római tartózkodásáig egy másik könyvben, az Apostolok cselekedeteiben beszéli el. Ezt a könyvet is Teofilnak ajánlotta, és elsősorban a pogányságból megtért keresztényeknek szánta.

Lukács, Pál második fogsága idején is Pál apostollal volt, és a vesztőhelyre is elkísérte őt. Élete további alakulásáról nem sokat tudunk. Valószínűleg Dél-Görögországba ment, Achájába, ahol püspök lett, és élete végéig ott maradt. Patarában szenvedett vértanúhalált 70 körül. Teste sokáig Tébében nyugodott, 357-ben vitték Konstantinápolyba.

Lukácsot a festők is védőszentjükként tisztelik, mivel egy 6. századból származó hagyomány az evangélistát, mint festőt említi. Eszerint megfestette a Szűzanya arcképét. Rómában és Częstochowában, a pálosoknál is őriznek Lukácsnak tulajdonított Mária-képet.

Urunk, Istenünk, te Szent Lukácsot kiválasztottad, hogy igehirdetésével és írásaival hirdesse a szegények iránti szeretetedet. Add, hogy minden keresztény egy szív, egy lélek legyen, és minden nép meglássa az üdvösséget! A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Amen.