370-ben született. Szerzetesi életet élt. Pappá szentelése után segítőtársa volt nagybátyjának, Alexandria püspökének, akinek utóda is lett 412-ben. Nestorius tanítása ellen hősiesen küzdött, az efezusi zsinaton vezérszerepet játszott. Sokat írt a katolikus hit kifejtésére és védelmére. Meghalt 444. június 27-én, Alexandriában.

Alexandriai Szent Cirill püspök levelezéséből

Szűz Mária istenanyaságának védelmezője

Igen csodálkozom azon, hogyan lehetnek egyáltalán olyanok, akik kétségbe vonják azt, hogy a Szent Szüzet Istenszülőnek kell nevezni. Mert ha a mi Urunk, Jézus Krisztus Isten, akkor képtelenség nem Istenszülőnek vallani a Szent Szüzet, aki őt a világra hozta. Ezt a hitigazságot maguk az Istentől megvilágosított tanítványok hagyományozták át nekünk, jóllehet ők a kifejezést magát nem használták. A szentatyák is erre oktattak minket. Áldott emlékű atyánk, Atanáz, az egylényegű Szentháromságról írt könyve harmadik fejezetében a Szent Szüzet nem egyszer Istenszülőnek nevezi.

Kénytelen vagyok itt őt magát idézni. Ezt írta: „A Szentírásnak sajátos célkitűzése és jellegzetessége az – és erre gyakran felhívtuk a figyelmet –, hogy Krisztusról, a mi Üdvözítőnkről hirdesse mindkét igazságot: az egyik az, hogy ő Isten, és sohasem volt úgy, hogy ő ne lett volna Isten, minthogy ő az Atya Igéje, visszfénye és bölcsessége; a másik igazság pedig az, hogy most, a végső időkben, testet vett fel Szűz Máriától, az Istenszülőtől, és érettünk emberré lett.”

Majd később így ír: „Sokan szentek voltak, és minden bűntől mentesek. Ilyen volt Jeremiás, akit Isten megszentelt, anyja méhétől fogva. Ilyen volt János is, aki még anyja szíve alatt volt, amikor felujjongott örömében az Istenszülő, Mária szavára!” Atanáz teljesen méltó arra, és mindenképpen megérdemli, hogy habozás nélkül higgyünk neki, és nyugodtan követhetjük őt, hiszen semmi olyat sem tanított, ami idegen lett volna a Szentírás szellemétől.

Az Isten sugallatára készült Szentírás azt tanítja, hogy Isten Igéje testté lett, azaz szellemi lélekkel éltetett testtel egyesült. Isten Igéje tehát magára ölti az Ábraháméval azonos természetet, asszonyból készíti magának a testet, és így az emberi test és vér közösségét magára veszi. Ezért már nem csupán Isten, hanem a kapcsolat miatt ember is, akit mihozzánk hasonlónak kell gondolnunk.

Teljesen biztos tehát, hogy az Emmánuel két valóságból van, az istenségből és az emberségből. Egy mégis az Úr Jézus Krisztus, egy az igazi és természetes Fiú, aki egyszerre Isten és ember; de nem megistenült ember; nem úgy, mint akik a kegyelem által az isteni természet részeseivé lesznek, hanem valóságos Isten, aki üdvösségünkért emberi alakban jelent meg, ahogyan Pál is tanúsítja ezekkel a szavakkal: Amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született. És ő alávetette magát a törvénynek, hogy kiváltson minket a törvény szolgaságából, hogy a fogadott fiúságot elnyerjük (Gal 4, 4).