21. nap

Advent 3. hete – Szombat

Izajás

Azt mondta Sion:

»Elhagyott engem az Úr,

és Uram megfeledkezett rólam.«

Megfeledkezhetik-e csecsemőjéről az asszony,

nem könyörül-e méhe magzatán?

Még ha az meg is feledkeznék,

én akkor sem feledkezem meg rólad!

Íme, tenyeremre rajzoltalak téged;

falaid előttem vannak szüntelen.

(Iz 49,14-16)

A legszebb, legmélyebb sorok ezek Izajás könyvében. Isten mindent legyőző, mindent felülmúló, feltétel nélküli szeretetéről szólnak. Arról a szeretetről, ami különb a legtisztább, leginkább magától értetődő emberi szeretetnél is. Örök és a létünkig ható. Olyan, ami nem ismer feledést, nem ismer figyelmetlenséget, amiben nincs kihagyás, nincs megfáradás. Isten szövetsége az ember iránt ilyen: a tenyerébe vési nevünket, lényünket, alakunkat – kitörölhetetlenül. És még ha néha távolinak tűnik is, ha elhagyatva érezzük is magunkat, az nem Isten szeretetének megfogyatkozása, csak látszat, csak a körülmények, a szenvedések elhomályosító fátyla. Ilyenkor kell különösen is felidéznünk ezeket a szavakat. Nem vagyok elfelejtve.

 

Szó

MEGFELEDKEZNI

Kérdés

El tudom-e képzelni, hogy Isten tenyerében vagyok?

Isten nem felejtkezik meg rólam. Van/Volt olyan helyzet, pillanat, amikor mégis így tűnt? Miért?

Én mikor feledkezem meg Istenről?

Tudtad?

Izajás Isten szájába adott szavai Jeruzsálem térképét idézik fel. A város falait rajzolja, vési Isten a tenyerébe. Egyben utal a kivonuláskor kapott parancsra is, mely szerint a választott nép tagjainak Isten rendelkezéseit így kell őrizniük: „Legyen ez tehát jelként a kezeden, és mint felfüggesztett emlékeztető jelzés a szemeid között, mert erős kézzel hozott ki minket az Úr Egyiptomból!” (Kiv 13,16) Isten is így őrzi szövetségét, a választott népet és Jeruzsálemet a „kezén”.